A Jane Austen-jelenség nyomában – mitől aktuálisak máig is a történetei?

Megkapó, modern, korát megelőző vagy formabontó? Ki lehetett Jane Austen hajdanán, és milyen kép él róla bennünk most?

Sokan nevezik „mentsvárnak” Jane Austen hat regényből álló életművét, amikor stresszlevezetésükről, feltöltődésük forrásairól mesélnek. Milyen érdekes, hogy 2023-ban még mindig beszélünk egy olyan írónőről, aki évszázadokkal ezelőtt alkotott, romantikus regényeit mégis képtelenség elfelejteni. Hogy miért? Mert gondolatai – bármilyen klisésen is hangzik – mérföldekkel megelőzték kora szellemét, és regényei mondanivalóján túl életútja is visszavonhatatlanul hitelessé tették karakterét.

Jennifer Ehle és Colin Firth mint Elizabeth Bennett és Mr. Darcy a Büszkeség és balítéletből készült 1995-ös sorozatban.

Élettörténeti szálak mint az inspiráció forrásai

Nehéz dolog rekonstruálni egy jellemet, amikor a fennmaradt önéletrajzi írások töredékesek, és nagyon sok találgatáson alapulnak. Mindezek többnyire Jane és szeretett nővére, Cassandra levelezéseire támaszkodnak. Talán részben az teszi az írónőt még misztikusabbá és érdekesebbé, hogy karakterében örökké marad valami az utókor számára megfejthetetlen.

Az írónő egy nyolcgyermekes családba született 1775-ben, a testvérsorban hetedikként és egyben második lánygyermekként. Bár édesapja plébánosként jelentős jövedelemmel bírt, a nyolc gyerek nevelése felőrölte a család anyagi forrásait. Az akkori kor gondolkodása szerint egy lánygyermek előnyös házassága lehet az egyetlen lehetőség a csekély vagyonnal rendelkező családok felemelkedésének. Így a „kiházasítás tudománya” elfogadott működés volt a társasági körökben, a kevésbé tehetős családok pedig csak abban bízhattak, hogy lányuk külseje és neveltetése elnyeri egy szép örökségre számító ifjú tetszését.

Mindez mai szemmel nézve megütközést kelt, de nem volt ez másképp Jane Austen számára sem.

A feminizmus egyik korai előfutáraként fellázadt, és tiltakozott az érzelmek nélküli, kizárólag anyagi megfontolásból kötött házasságok ellen. Egyetlen egyszer fogadott el házassági ajánlatot egy olyan férfitól, akibe nem volt szerelmes, de másnap reggelre meggondolta magát, és visszavonta a jegyességet.

Számára a házasság valójában a szüleitől való függetlenedés lehetőségét rejtette volna; tehát nem a feleségek kötelességtudó élete után vágyakozott, hanem csupán végre a saját útját akarta járni.

Korát megelőző példakép

Nem véletlen, hogy nagyon sok lány tudott azonosulni regényei főszereplőivel, akik kiházasítás előtt álló, többnyire kevésbé tehetős, de mindenképpen a szülői hatalomtól függésben lévő fiatal nők voltak. Kedvelte a szellemes, finom humorú, önálló és jellemes karaktereket, különösen a Büszkeség és balítélet című regénye főszereplőjét, Elizabeth Bennetet.

Azonban abban a korszakban a nőket alárendelődésre, megfelelésre és a saját vélemény elhallgatására nevelték, az egyetlen valódi cél csakis a férj és a gyerekek szolgálata lehetett. Az írónő egyenjogúságot akart, és

hitt abban, hogy a szabad akaratnak és a saját érzelmek elfogadásának is helye lehet a biztonság megteremtése mellett. Nőként önálló karrierre vágyott.

Már kiskamasz kora óta rendszeresen írt elbeszéléseket, kisregényeket, melyek felolvasásával örömmel szórakoztatta családtagjait. Saját életre vágyott, ahol helye lehet egy társnak, de nem akarta általa bebútorozni saját világát.

Ezt az utat azonban neki kellett kitaposnia, családja elvárásaival és a férfi szerzőket támogató kiadókkal szemben egyaránt. Könyveit évekig nem akarták neve alatt nyomtatni, számtalan harccal sikerült kivívnia pozícióját az angolszász irodalom palettáján.

Így tehát az álmai mellett való elkötelezettségével és sikeres érvényesülésével hiteles példaképpé vált, nemcsak korának női társadalmában, de napjainkban is – hiszen személye reményt ad, miközben megfontoltságra tanít.

Elszenvedőből aktív cselekvő – Jane Austen karaktereinek jellemfejlődése

Minden regényében megjelenik tehát az a feszültséget keltő szál, amikor a fiatal felnőttkor krízisében az identitás és intimitáskeresésben vergődő főhősök életük fontos elágazásához érkeznek. Dönteniük kell életük további útjáról, ami a női hősök esetében összefolyik a házassággal. Párválasztás elé kerülnek, ahol a férj háttere, vagyona, kilátásai határozzák meg a további utat. Óriási a tét.

A családi nyomás hálójában esélye sincs másfajta leválásnak, a gyerekkor végét egyértelműen a házasságkötés jelenti. Tulajdonképpen kimarad az intimitás kialakulásának ismerkedéssel, a másik kémiájának felfedezésével tarkított szakasza. A lányok külseje csak egyetlen pillér; műveltségük, humoruk, érdekes karakterük és persze származási hátterük legalább annyira fontos szempont.

Ez utóbbiak manapság is érvényesek lehetnének, bár sajnos a hangsúly egyre inkább eltolódik a látszatvilág csillogása felé; talán nem véletlen a sok felbomló kapcsolat, ahogy az idő múlásával elkezd halványulni ez a fény…

Keira Knightley a Büszkeség és balítélet 2005-ös mozifilmes feldolgozásában.

Ezzel szemben Austen megfontoltan választó főhősei tartós házasságba kerülnek, közös életüket a későbbiek folyamán is viszonylagos egyensúly jellemzi. Nem csak szeretői, de baráti viszonyban is állnak egymással a párok.

Szomorú tény, hogy bár Jane Austen rövid élete alatt romantikus szálakat tartalmazó regényeket írt, végül soha nem ment férjhez. Életéből kimaradt a beteljesült és kibontakozó érzelmi kötődés: ezt történetei cselekményén keresztül élte meg.
Inkább elutasította a házasság szellemét, ha nem lehetett azzal, akihez valódi vonzalom kötötte, szerencséjére családi háttere támogatta ebben. Ezzel lehetősége nyílt rátalálni és felvirágoztatni azt a területet, amelyben igazán tehetséges volt, az írást, aminek mentén kivívhatta függetlenségét.

Ebben rejlik talán a Jane Austen-jelenség gerince, mellyel azt üzeni, hogy nem feltétlenül önmagunk háttérbe szorítása lehet békénk útja a családi elvárások oltárán, hanem fontos a felelősségvállalás, és a kiállás saját értékrendünk mellett. Tehetségünk felismerésével nyílhatnak ki lehetőségeink kapui. Talán Jane Austen valódi társa maga az írás volt.

Sorsokból tanulva – pszichológia a történetekben

Pszichológus szemmel nézve talán az az egyik legimponálóbb Jane Austen írásainak üzenetében, hogy karakterei képesek voltak szembesülni hibáikkal, és ennek mentén az önreflexió gyakorlására is.  Három kedvenc regényem alapján hozok erre néhány példát, a teljesség igénye nélkül.

Gyakran találkozunk Austen főhősei közt olyan jellemekkel, akik hirtelen döntéseket hoznak, elsodorhatóak érzelmeik által, és hajlamosak mások beskatulyázására. Az egyik legfontosabb, amit regényeiből megtanulhatunk, hogy létezik olyan, hogy félreismerünk valakit. Lehetséges felülvizsgálni a korábban meghozott ítéleteket, és mindenkinek járhat egy második esély. A Büszkeség és balítélet regénye legalábbis erre tanított engem.

Regényei elvihető üzenete még, hogy érdemes az arany középútra törekedni az életben, sem érzelmeink teljes elfojtása, sem zabolázatlan engedése nem vezet egyensúlyhoz. Az Értelem és érzelem két hősnőjének karaktere erre tanít. Ugyanakkor az is elvihető üzenet, hogy valahol érdemes ötvözni a kettőt, és meglátni a szerethetőt és értékeset mindkét típusú személyiségben.

A Meggyőző érvek című regény fontos üzenete, hogy az életben nem mindig van garancia a második esély elnyerésére, így jó, ha elsőre megfontoltan járjuk körbe a másik fél jellemét, mielőtt megítélnénk. Ha pillanatnyilag rosszabbnak is tűnik a helyzet az elvártnál, attól még lehet szebb a jövő. Ez a könyv egymás meghallgatására, a másik szempontjainak megértésére és a megbocsátásra egyaránt tanít.

Austen minden regényében szerepet kap a jellemfejlődés, és a veszteségek nyereséggé alakítása. Kifejezetten példaértékűnek tartom, hogy főhősei az őket ért tragédiáikból nem építenek identitást, hanem megrekedés helyett képesek előre nézni, s fejlődésükbe beforgatni a nehézségeket. Mindez Jane Austen érett és önzetlen jellemét dicséri, hisz azon túl, hogy képes volt felülemelkedni saját veszteségein, főhőseinek párkapcsolati boldogságban és egyéni kiteljesülésben gazdag utat adott.

Képek forrása itt és itt.