“Hol talál el engem, ami történik?” – Az önreflexió jelentősége a magunkkal és másokkal való kapcsolatunkban

Szerző: | 2021. 02. 18. |

Önmagunk megértése, működésünk tudatosítása elengedhetetlen lépés a kiegyensúlyozott élethez vezető úton. Erről azonban sokan elfeledkeznek, vagy átugorják ezt a nehéz bukkanót, mivel fájdalommal jár. Könnyebb kifelé haragudni, mint befelé tudatosítani, hogy hol találnak el a külvilág történései. Pedig az önreflexió gyakorlása iránytű lehetne konfliktusaink és elakadásaink megértésében egyaránt.

Amikor azzal találkozom egy életút hallgatása során, hogy kapcsolatok váratlanul megszakadtak, eltávolodtak, és a páciens mégis értetlenül, esetleg felháborodva jegyzi meg, hogy nem érti, miért, már biztosan tudom, hogy dolgunk lesz az önreflexióval. Az életben ritkán múlik egy kötelék csupán egy emberen. Társas lények vagyunk, s ahhoz, hogy megtarthassuk kapcsolatainkat, fontos értenünk és látnunk azt is, mi hogyan veszünk részt benne. Ha egy kötelék rombol, miért maradunk benne; és ha távolodni kezdtünk, ebből mennyi szól a másikról, és mi az, ami csak rólunk?

Miért zavar ez engem éppen most?

Hányszor találjuk magunkat olyan helyzetben, amikor hallgatjuk mások panaszát életük aktuális nehézségei kapcsán, és azt érezzük, hogy egyre idegesebbek leszünk. Az erre adható magyarázatoknak csupán az egyike az, ha a mártír típusú emberekből indulunk ki: ők szeretnek problémákat gyártani, és nem engedik meg a segítségnyújtást, mert erejüket a másoktól kicsikart együttérzésből nyerik. Ez a cikk most nem ezzel az oldallal foglalkozik. Egy ilyen típusú panaszáradat valóban lehet nagyon sok és fárasztó, aminél abszolút érthető, hogy feszültté válunk.

Azonban egy másik fajta magyarázatot is érdemes átgondolni:

mi az, ami ebből rólunk szól? Miért zavar minket az ő panasza?

Miért nem tudjuk lazábban venni, nem annyira átvenni a helyzet feszültségét? Ahogy kérdezni szoktam terápiákban: hol talál el engem, ami történik? Mi az én történetem, kapcsolódási pontom azzal, ami van?

Bűnösök és vádolók

„Sebed a világ – ég, hevül, s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad (…)” Talán sosem csengtek még annyira hitelesen József Attila sorai, mint napjainkban, amikor nem csak egymástól, de önmagunk megismerésétől is idegenkedünk.

Ahogy a digitális világ (és most még a pandémia korlátozó hatása is) egyre inkább burkot növeszt körülöttünk, még inkább elszigetelődünk, s kiéleződnek belső és külső feszültségeink. Mintha porcelánból lennének kapcsolataink, sokkal hamarabb repedés keletkezik egy vélt vagy valós sértés nyomán. Ilyenkor a legritkább esetben választjuk külön, hogy mi az, ami a külső körülményekről szólt, a másik fél szubjektív nehézségeiről, és mi az, ami esetleg másféle feszültségek lereagálása? És miért úgy vettük magunkra, ahogy?

A fogyasztói világ a kapcsolataink értékelésére is rátette kezét. Gyakrabban cseréljük, és csak elvétve próbáljuk javítani a hibákat. Egy rosszul sikerült szó, egy elromló folyamat apró konfliktusban való felvillanása nem megbeszélésre, inkább azonnali távolodásra, hárításra késztet. Mindeközben elmarad a megértés!

Így anélkül ültetjük a külvilágot a vádlottak padjára, hogy saját felelősségünket és érzelmi érintettségünket tisztáztuk volna. Vajon hiteles az ítélet, ami pontatlan mérlegelés nyomán születik?

Értem és érzem

Az önreflexió mint kifejezés nagyon egyszerűen megfogalmazva nagyjából azt jelenti, hogy az ember képes saját viselkedésének, érzelmeinek, gondolataink értelmezésére és elemzésére.

Például egy konfliktus esetén, vagy amikor rossz érzés keletkezik bennünk másokkal való interakcióink során. A drasztikus lépések helyett ilyenkor első körben érdemes befelé figyelni, s elmélyülni önmagunkban, majd ennek nyomán kérdéseket megfogalmazni önmagunk felé. Hol talál el, ami történik, és miért érint úgy, ahogy?

Hol és mi zavar igazán? Emlékeztet-e valamire a múltból? Milyen szereppel bírtunk abban, hogy a jelenlegi helyzet kialakult? Lehetséges-e, hogy egy korábbi sérelmünk érzelmei belejátszanak a jelenbe? Lehet, hogy egy gyógyítatlan fájdalmunkat vetítjük?

Mindez nem könnyű.

A valódi erő nem az, ha minden helyzetben büszkén, kevélyen, a feszültséget magunktól távol tartva veszünk részt.

Gyakran tapasztalom, hogy sokan azonnal cselekvésbe fordítják a feszültségüket; például vádaskodnak, kiabálnak, elhúzódnak. Ez az önreflexió korlátozottságának tipikus jele. Sokkal inkább utalna bátorságra, ha beleállnánk a helyzetbe, és elmélyülnénk saját működésünkben és annak másokra gyakorolt hatásában, mielőtt ugrunk.

A legkönnyebb út hárítani, de kifizetődőbb megállni és átgondolni; ami odakint történik, ahhoz én mit tettem hozzá, és belül miért pont ott fáj, ahol? Mi a személyes kapcsolatom múltam és érzéseim között a jelen történéseivel?

Az önreflexió ajándéka

Lehet, hogy nem hoztam meg a kedvet az önreflexió gyakorlásához; kívülről nézve talán fájdalmas, kellemetlen folyamatnak tűnik. De ahogy a külső kötelékeinknél, úgy az önmagunkkal való kapcsolatunk ápolására is igaz Hemingway egyik elhíresült mondása: „megérteni annyi, mint megbocsájtani”.

Néhány példát mondok az áldásos következményekre, amikkel az önreflexió gyakorlása és fejlesztése járhat. Ha hajlamosak vagyunk régi hibáinkon rágódni, az nem tesz jót a belső békénknek. Ilyen esetben feloldozást adhat ez a képesség, ha utána megyünk és felismerjük, hogy egykori önmagunk miért úgy cselekedett a múltban, ahogy.

Jelenlegi konfliktusainkban tompíthatja, sőt eloszlathatja a feszültségek jelentős részét, ha megértjük érintettségünket, mert ennek mentén könnyebb lesz különválasztani régi sérelmeinktől az aktuális fájdalmat. Ilyen módon megfelelő mederbe terelhető és jobban átdolgozhatóbb, gyógyíthatóbb lehet a feszültség.

Végül, de nem utolsó sorban az egyik legfontosabb, még kevésbé elhanyagolható szempont, hogy minél jobban értjük magunkat, annál kellemesebb lesz megélni a mindennapokat saját bőrünkben. Minden titkunkkal, emlékünkkel, fájdalmunkkal együtt, kerekebben fogadjuk el lényünket, tehát sikeresebben rendezzük kapcsolatunkat önmagunkkal. Nem véletlen, hogy a terápiára való alkalmasság egyik legfontosabb feltétele szintén az önreflexióra való képesség, hiszen ha nem tudok magamba nézni, hogy várom el, hogy valaki kívülről oldja meg a problémáimat?



LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Barkász Heléna
Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta jelölt, család- és párterapeuta jelölt. Munkája során igyekszik kerek egészként értelmezni kliensei múltját-jelenét, ösztönözni őket jövőképük formálására, s erre alapozva kéri őket minél személyesebb célok megfogalmazására. Szakmai hitvallása az, hogy a saját személyiséghez igazított motivációk a legtöbb reménnyel kecsegtető iránytűk a változás felé. Ezek megfogalmazására és az emellett való kitartásra ösztönzi a hozzá fordulókat.

Pin It on Pinterest

Share This