„Lázár Ervin meséje olyan, mint egy recept a koronavírus idején” – A kalapba zárt lány című meséről

Az irodalomterápia lényege a különböző olvasatok sokszínűségében és az egyéni értelmezésekben rejlik. Ha megismerjük egy mű által kiváltott gondolatainkat és érzéseinket, saját működésünk megismeréséhez juthatunk közelebb. Gaál Szilvia, irodalomterapeuta szerzőnk egy mesén keresztül osztotta meg velünk gondolatait a koronavírus kapcsán kialakult helyzetről: az ő személyes értelmezését olvashatjátok Lázár Ervin A kalapba zárt lány című meséjéről.

Személy szerint azért is szeretem nagyon ezt a mesét, mert a benne rejlő szimbólumok rendszeréből mindenki azt veszi magához, amire az adott élethelyzetében éppen szüksége van. Amikor a külvilág ennyire bizonytalanná válik, nagy szükségünk van önmagunkon belül is egy biztonságot adó menedékre, ami a történetben egy belső kert formájában jelenik meg.

De hogyan találhatjuk meg a belső biztonságunkat? Minden műben, különös tekintettel a mesékre, el van rejtve egy kulcs az adott problémához, élethelyzethez. Ez lehet számunkra szimpatikus és taszító alternatíva is, de kiindulási pontnak mindenképpen jó segítség abban, hogy meghatározzuk a saját, hozzánk leginkább illő megküzdési módot. Induljunk el tehát A kalapba zárt lány útján és fedezzük fel, mit mesél nekünk a történetén keresztül!

Minél jobban ragaszkodsz az irányításhoz, annál nehezebb lesz

“Hetyke lány volt. Nem tűrt a fején se kendőt, se sapkát, se kalapot. Dühönghetett a szél, eső, hó szakadhatott, nem és nem. Aztán egy szép napon kilépett az utcára a kertkapun és mit lát? Bizony, egy kalapot.”

A mese első sorai a mostani helyzetünkre emlékeztetnek: hiába gondoljuk úgy, mi emberek, hogy mindent irányíthatunk, kontrollálhatunk, kézben tarthatunk, bármikor jöhet egy olyan körülmény, külső erő, ami ellen hiába tiltakozunk, mégis megjelenik, és kezdenünk kell vele valamit. Még akkor is, ha szívünk szerint szabadulnánk tőle:

“- Én vagyok a te kalapod – mondta a kalap.

– Nekem ugyan nem – tiltakozott a lány.

– Tudhatod, hogy soha semmiféle fejfedőt nem hordok. Szabad lány vagyok. Így akarok járni mindig. Hajadonfőtt.

– Márpedig akkor is én vagyok a kalapod – mondta ellentmondást nem tűrően a kalap, és sutty, szó, se beszéd, mint egy ragadozó madár, rászállt a lány  fejére.

A lány se volt rest, rángatta, tépte, huzigálta.

Na de rángathatta, téphette, huzigálhatta, a kalap oda se neki. Azazhogy mit oda se neki, éppen hogy, mintha növekedne a súlya, egyre nehezebb lett.”

Mindannyian hordjuk ugyan a saját egyéni “kalapunkat”, de a mostani helyzetet tekintve egy nagy közös kalapot kaptunk, amitől hiába próbálunk erővel, hárítással megszabadulni, az egyre inkább ránk nehezedik, amíg teljesen beborít, és már ki sem látunk alóla.

Tehetünk-e valamit az ellen, hogy minket is elérjen a vírus, az óvintézkedések betartásán kívül? Senki nem tudhatja, hogy mi vár rá ebben a helyzetben, ezt nem is tudjuk befolyásolni, csak az esélyét csökkenthetjük az esetleges fertőzésnek. Egy valamit azonban tudunk irányítani, ami a túlélésünk záloga lehet: a saját hozzáállásunkat, a belső stabilitásunkat.

A kétségbeesés vaksötétjében

A mesebeli lány, miután teljesen beborítja a kalap, vad tiltakozásba kezd, aztán átveszi felette az uralmat a kétségbeesés:

“…De válasz nem érkezett, a lány elszántan ugrálni és csapkodni kezdett a sötétségben, hátha lyukat tud ütni a kalap oldalán, és kijut a szabad fényességbe. De csak a levegőt csapkodta, s a dühödt ugrálás közben megbotlott egy kőben és elesett.

Egy darabig magába roskadtan feküdt a földön, aztán sírva fakadt.

– Akkor hát ez a sorsom, itt kell meghalnom egy gonosz kalap alatt.”

Most igazán át tudjuk érezni azt a kétségbeesést és félelmet, amit a vaksötétben, magára hagyottan érezhetett a lány. Az eddig tudattalan, magunk elől is eltitkolt egzisztenciális és transzgenerációs félelmeink most felszínre kerültek, megjelentek a térben, formát kaptak. Ha ezeket tudatosítjuk és elfogadjuk, megláthatjuk a félelem mögött a lehetőséget, hogy esélyt kaptunk arra, hogy kitisztítsuk őket, ezáltal megszabaduljunk tőlük.

A kalapos lány is egyfajta karanténba záródott, és ugyan a külvilág számára láthatatlanul, feladás helyett mégis a cselekvést választotta: szomjazott, ezért nekilátott vizet keresni.

“A lány fölkelt, minden erejét összeszedte, és megpróbálta elmozdítani az egyik követ.

Nagyon nehéz volt, de moccant. S a moccanással együtt halvány derengés váltotta föl a bakacsin-fekete sötétséget. A lány meglátta, azaz inkább csak sejdítette a kezét, a két követ, s igen, a két kő alatt ott a víz. Hogy hozzáférhessen, el kellett mozdítania a másik követ is. Reménykedve nekifeszült, elmozdította azt is. Előbukkant egy kis kristály tavacska, egy forrás. A lány ivott a vízből, s mire fölemelte a fejét, már majdnem teljesen világos volt a különös, szivárványszínű búra alatt.”

A kövek lehetnek azok a bénító félelmeink is, amiket nagyon nehéz, fáradságos munkával lehet csak elmozdítani. Ha nekiveselkedünk és megtesszük, kibukkanhat alóla lelkünk éltető forrása, és talán az ólom súlyú sziklákból is építőkövek válhatnak.

Ne félj megismerni az árnyékos oldalad!

“Egy gazos kertben állt, a gazok közt kövek, fák, s ni csak, mintha virágok is virítanának a gizgazok között. „Nagy itt a rendetlenség” – gondolta, és nekilátott, görnyedezett, cipekedett, egy kupacba hordta a köveket. Mire végzett a kőhordással, már nyoma sem volt a félhomálynak, szép reggeli fényességben fürdött a kert, most már színről-színre látta,milyen gyönyörűséges virágok virítanak a gazok között. Látta fák leveleinek smaragd színét s a fákon a cirmos, pöttyös, aranyló meg ezerszínű, sosem látott gyümölcsöket. Fogta magát, kihúzgálta a gazokat.”

A kényszerű bezártság remek alkalom lehet arra, hogy önmagukba nézzünk, és megpróbáljunk ott belül rendet tenni. Az önmagunkkal való szembesülés persze nem olyan egyszerű, sőt nehéznek, félelmetesnek is tűnhet – ennek elkerülése érdekében automatikusan bekapcsolhatnak hárításaink, ahogy a kalapos lánynál is.

Merjünk közel menni a belső kövekhez és a gazokhoz! Minél közelebb, hogy jól meg tudjuk vizsgálni, megismerni részletről részletre, hiszen tudnunk kell, hogy melyiket tudjuk további épülésünkre, belső kertünk díszítésére használni, és melyiktől lenne hasznosabb inkább megszabadulni. Ne féljünk beleengedni magunkat sötét, gazos kertünk legmélyére! Minél jobban megismerjük kertünk árnyékos oldalát, annál kevésbé tűnik ijesztőnek, és annál több fény esik majd az eddig elhanyagolt részekre.

Egy idő után azt vehetjük észre, hogy megtanultuk gondozni, irányítani, azaz visszaszereztük a kontrollt saját lelkünk felett, ami így már gaz helyett gyümölcsöket terem nekünk:

“Mire az utolsó gazt is kihúzta, égi fényességben ragyogott a kertje. Makulátlan zöld pázsit, középen átkígyózik rajta a forrás-tóból kibuggyanó erecske, a fák meg gyümölccsel ékszerezett lobbanások. „Pompázatos” – mondta a lány, s mivel megéhezett szakított magának minden fáról egy-egy gyümölcsöt, leült a kőrakásra, és megebédelt. Elillant a fáradtsága, megtelt erővel.”

A belső szabadság megteremtése

Miért fontos lelkünk művelése, karbantartása és az, hogy a változást belülről indítsuk el? Hogyan alakulhat át a belül zajló változás külsővé?

“Ekkor valami furcsa zajt hallott. Dörgést, durrogást, harsogó morajt és erőszakos kopogást. Igaz, nagyon távolról. Feszülten figyelt és rájött, ez a zaj a kalapon kívül dörög. Már nem is érdekelte annyira. De a kalap fölvilágosította:

– Talán vihar. Vagy háború. Az is lehet, hogy aranyakat szórtak a nép közé. Nem tudom pontosan.”

Számomra a jelen helyzetünkben ezek a legfontosabb sorok a meséből. A belső munkánk ugyanis így függ össze a külvilág történéseivel: nem azoktól fog függeni belső világunk állapota, hanem kialakíthatunk egyfajta belső szabadságot és biztonságot.

És hogy miért is van szükség erre a munkára? Úgy gondolom, ha aktuálisan nem is érezzük szükségét, a kényszerét biztosan. Egyszerűen ebben a helyzetben nem tudunk mást csinálni, hacsak nem akarjuk a következő heteket, esetleg hónapokat félelemben tölteni. Lázár Ervin meséje olyan, mint egy recept a koronavírus idején: ha figyelmesen követjük a leírtakat, gazdagabban kerülhetünk ki ebből a helyzetből, mint ahogyan belekerültünk.

Ha szeretnétek elolvasni A kalapba zárt lány meséjét, itt tehetitek!

A koronavírus elleni intézkedések olykor szorongáskeltőek lehetnek, de ne feledd, mindannyiunk biztonsága érdekében történnek. Igyekezz nyugodt maradni, magadra és másokra is vigyázni, és hiteles forrásokból tájékozódni. Mi itt a Pszichoforyou-n a testi mellett a lelki egészség megőrzésében is szeretnénk segíteni. A járvány ideje alatt külön rovatot szentelünk a témának: ez a Lélekerősítő.