Így lesz a magánnyal járó szorongásból kapcsolódást motiváló kihívás – A kapcsolódás öröme című könyvet ajánljuk

A legkedvesebb mondásaim közé tartozik az a gondolat, mely szerint a legfontosabb kapcsolatunk önmagunkhoz fűződik. Bármennyire is fontos az, hogy tudjunk háttérzajok nélkül, saját társaságunkkal és gondolatainkkal békében együtt lenni – önmagában nem elegendő ahhoz, hogy teljesnek éljük meg az életünket. A digitális fejlődés kínálta számtalan lehetőségnek köszönhetően talán sosem állt rendelkezésünkre a kapcsolattartási lehetőségek olyan széles garmadája, mint napjainkban. Paradox módon mégis sokkal több a magányos ember, mint valaha. Ezt az ellentmondást kívánja feloldani A kapcsolódás öröme című könyvében Dr. Ruth K. Westheimer, német-amerikai származású szociológus és szexuálterapeuta, társszerzői (Allison Gilbert és Pierre Lehu) közreműködésével.

A szerző gondolatait és gyakorlatias tanácsait az teszi igazán hitelessé, hogy ő maga is több évtizeden át küzdött a magánnyal. A testi adottságaiból és származásából fakadóan többszörös hátránnyal induló írónő hamar megtapasztalta azt, milyen is teljesen egyedül maradni. Alig tíz évesen elveszítette minden hozzátartozóját és az otthonát, és egy teljesen új országban kellett túlélnie, árvaként. Felcseperedve, alig százötven centiméteres magasságával meggyőződése volt, hogy nem fog párt találni és gyermektelenül, egyedül fog meghalni.

Egy ponton be kellett látnia azt, hogy nem reménykedhet pusztán abban, hogy szerencséje lesz; saját gondolkodásmódja megváltoztatásában rejlik a kulcs. „Ha a teknős állandóan biztonságra törekszik, nem lesz mit ennie, nem napozhat és társat sem találhat. A túlélés érdekében kénytelen tehát kockáztatni.” – hangzik az egyik bátorító gondolata.

Innentől kezdve a megpróbáltató helyzetekre igyekezett kihívásként tekinteni. Háromszor is férjhez ment, megélhette a szülővé válást, és mindemellett népes baráti társasága is lett. A nehézségek megedzették, áldozatból ügyes stratégává tették, aki a szociális hálóban kezdte el meglátni azokat a lehetőségeket, melyek a közösségben való túléléshez vezetnek. Ezért döntött úgy, hogy továbbadja tudását ebben a könyvben, mely azon kívül, hogy mélyen együttérez a magányban szenvedőkkel, párhuzamosan konkrét lépésekre is ösztönöz a változtatás érdekében.

(Érdekesség, hogy 2023 májusában New York állam kormányzója a magány nagykövetének nevezte ki dr. Ruth-ot, aki ezután csak még nagyobb lelkesedéssel folytatta a magány csökkentését célzó közösségi kezdeményezéseket. Azért dolgozott, hogy legyen egy olyan, nemzetközileg is elérhető közösség, melyhez életkortól és lakhatási régiótól függetlenül bárki csatlakozhat.)

Könyve legfőbb varázsa abban a szemléletváltásban rejlik, mellyel képes az előttünk lévő szituációkat átkeretezni és a javunkra fordítani. (Például sokak számára a munkahelyen tartózkodás nem több, mint kínzó kötelesség, de a szerző szerint egyben lehetőséget is adhat a kapcsolódásra olyan személyekkel, akik karrierjükben, életkorukban és akár a feladatok adta kihívásokban hasonló helyzetben vannak velünk.) Egyenes beszéddel, rövid, de magvas, egyszerű és mégis nagyszerű, konkrét tanácsokkal látja el az olvasót, akinek idővel az lesz a benyomása, hogy a megoldás nem is olyan elérhetetlen, és több kontrollal bír az élete alakulása felett, mint ahogy azt bármikor is gondolta volna. Ahogy haladunk a tanácsok során, megtartva, erősítve, bátorítva érezzük magunkat, és egyre jobban megszilárdul bennünk a gondolat, hogy még mindig nincs késő változtatni.

Újratervezés – kézen fogva

Pszichológusként sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy hiába él valaki nagyvárosban, rengeteg ember között, mégsem találja a helyét, nem tudja kialakítani a kapcsolati hálóját. Nagyon egyedül lehetünk a tömegben is, ha nem találjuk meg azt a szűkebb réteget, akik megértenek minket.

Dr. Ruth szerint az őszinteség a legfontosabb alapkő, amit a jobb élethez vezető változás során letehetünk.

Nem szégyen, sőt: valójában az erőnket mutatja az, ha be tudjuk vallani magunknak – vagy akár másoknak is -, hogy most épp nem vagyunk jól, mert magányosnak érezzük magunkat. Ha ki tudjuk mondani azt, hogy támaszra, valódi társaságra lenne szükségünk, akikkel megélhetjük azt, hogy valóban annak látnak minket, akik vagyunk, és ezzel együtt szeretnek és elfogadnak bennünket.

Ezután következik ugyanis a tudatos mérlegelés – eddigi döntéseink felülvizsgálata, főleg a kapcsolataink megválasztásáé és kézben tartásáé.

A szerző szerint az igazán megtartó, hosszú távú barátságok kialakításához megkerülhetetlen az önreflexió és a tudatosság erősítése; hogy megvizsgáljuk a miérteket, átgondoljuk azokat a szempontokat, ahogy eddig szerveztük a kapcsolatainkat, és hogy azon belül mit kellene másként tennünk, hogy ezúttal jobb végkifejlethez érjünk.

Lehetséges ugyanis, hogy eddig nem a személyiségünknek, érdeklődési körünknek, önazonosságunknak leginkább megfelelő közegben próbáltunk barátokra találni. Esetleg hajlamosak vagyunk olyan emberek társaságát választani, akik nem tudták megadni azt a biztonságos kötődést, elérhetőséget és megbízhatóságot, melynek talaján szárba szökkenhetett volna egy tartós barátság. Az is lehet, hogy a kudarctól, elutasítottságtól való félelmünkben nem adtuk meg igazán a lehetőséget magunknak, hogy kitörjünk a megszokott komfortzónából.  Talán a módszerek, melyekkel meg akartuk szilárdítani a kötelékeinket, nem voltak teljesen megfelelőek.

A szerző egyenesen rámutat arra is, ha valami a mi pályánkon ment félre: segít abban, hogy be tudjuk látni, ami eddig nem sikerült, kapaszkodókat ad az új kötelékek kialakításához, ötleteket és támpontokat a meglévő barátságok fenntartásához és erősítéséhez.

Útravaló örök értékek

A könyv olvasása közben olyan benyomás kerített hatalmába, mintha egy örökbecsű kézikönyv került volna a kezembe, melynek szemléletmódja idővel sem megy ki a divatból, és később is bármikor felüthető. Emlékeztet arra, hogy barátokat bármikor, különböző életkorokban is szerezhetünk korlátlan mennyiségben, és hogy több hatásunk van a kötelékeink alakítására, mint azt sejtenénk. Motiváló hasonlatokkal, saját életéből beemelt tapasztalatokkal, szórakoztató humorral segít át a magánnyal járó bizonytalanságon.

Dr. Ruth még arra is gondolt, hogy a könyv befejezése után is legyen az olvasónak kapaszkodója: a zárásként az év minden hónapjára ad egy-egy tanácsot, melyet lépésenként haladva megvalósíthatunk. Magányunkat már a puszta olvasás elkezdi oldani, miközben apránként felébreszti és fenntartja bennünk a reményt.

Minden változásban az elindulás a legnehezebb, de ezzel a könyvvel még az sem lesz annyira – szemléletmódja mentén a kapcsolatok kialakítására szorongás helyett kincskeresésként kezdhetünk el gondolni.

Dr. Ruth K. Westheimer, A kapcsolódás öröme – 100 módszer, hogy elkerüld a magányt, és boldogabb életet élj című könyve a Libri Könyvkiadó gondozásában jelent meg.