„A sikernek nem titkai vannak, hanem törvényszerűségei” – Rendhagyó könyvajánló Barabási Albert-László, „A képlet” című kötete nyomán

Szerző: | 2019. 07. 21. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 13 perc

Ha valaki 20 évvel ezelőtt azt állítja, hogy egy fizikus, hálózatkutató könyvéről fogok ódákat zengeni, akkor azon a hetedikes fizikatanárom minimum jót nevetett volna. Bár szegény Erzsi néni hiába próbálta a fejembe verni ennek az egyébként elképesztően izgalmas reáltudománynak a törvényszerűségeit, túlzás nélkül állíthatom, hogy Barabási Albert-László tavaly megjelent, A képlet című könyve (számomra) az utóbbi évek legmeghatározóbb olvasmányélménye volt.

A kötet, amely nem kevesebbet ígér, minthogy tételesen ismerteti „a siker egyetemes törvényeit”, nemhogy nem okozott csalódást, de a Pszichoforyou szempontjából is meghatározó felismerésekhez vezetett.

Egy újabb könyv a sikerről – avagy miért voltam szkeptikus?

Nem tagadom, hogy voltak fenntartásaim a könyvvel kapcsolatban: az utóbbi években a siker szóról már leginkább egy közhelyekkel nyakon öntött, üres lufi juthatott eszünkbe – amit sokan próbálnak az önjelölt megmondó-emberek semmitmondó „iránymutatásai” alapján elkapni. De ez nem nagyon akar sikerülni…

Bár a szerző munkásságát ismerve nem feltételeztem, hogy hasonló szólamokra kell számítani, de azért azzal kapcsolatban voltak félelmeim, hogy ha a kutatómunka eredményeként sikerül is kitisztázni és tudományosan is megfoghatóvá tenni ezt a ködös fogalmat, én abból vajon mennyit fogok érteni egy hálózatkutató fizikus tolmácsolásában.

Már az első oldalakat olvasva egyértelművé vált számomra, hogy a fenti félelmeim teljesen alaptalanok: A képlet nemcsak eredeti gondolatokkal és elképesztően hasznos információkkal van tele, de egy olvasmányos, sőt, kifejezetten szórakoztató könyv, ami jóval túlmutat „a minden lehetséges”, „a siker fejben dől el” és „a bármire képes vagy, amit el tudsz képzelni” típusú sallangokon.

De mégis mi az, hogy siker?

Barabási Albert-László rögtön a könyv elején leszögezi, hogy a vizsgálódásai nem terjedtek ki az egyéni sikerekre. Azt ő sem vitatja, hogy az olyan egyéni célok, mint például egészségesen élni, több időt a családunkkal tölteni, jobb emberré válni, a személyiségfejlődésünk szempontjából (is) fontos és szükséges törekvések, de tudományos szempontból a mérhetetlen kategóriába tartoznak.

A neves hálózatkutató ezzel szemben a sikert egy-egy létrehozott produktum, vagy teljesítmény viszonyrendszerében, kollektíve vizsgálta, és többek között olyan kérdésekre kereste a választ, hogy:

Mi tesz egy művészt, egy zenészt, egy színészt, egy írót, vagy éppen egy vállalkozást sikeressé és elismertté? Mi az oka annak, hogy a siker és a teljesítmény között sokszor áthidalhatatlan szakadék tátong, miközben a teljesítményeket összehasonlítva sokszor alig-alig van különbség? És milyen mechanizmusok miatt lehet sikeresebb egy nyilvánvalóan rosszabb teljesítmény?

Jobban belegondolva tényleg millió plusz egy példát lehetne hozni arra, amikor a kiváló teljesítményt csak egy „paraszthajszál” választja el a legjobbnak kikiáltott, és nem ritkán „túlhájpolt” produktumtól, és bizony gyakran bosszankodunk (én legalábbis szoktam) akkor, amikor azzal szembesülünk, hogy a népszerűség semmiféle arányban nem áll a teljesítménnyel.

Ebben az esetben két dolgot tehetünk: vagy elkezdünk frusztrálódni, és durcásan hátat fordítunk a világnak, ami miatt nem hajlandó észrevenni és a helyén kezelni a tudásunkat/ tehetségünket/munkánkat, vagy az immár tudományosan is igazolt tézisek tükrében önvizsgálatot tartunk, és átgondoljuk, mi mindet kellene másképp csinálnunk annak érdekében, hogy a vágyott célt és/vagy megbecsülést elérjük.

Ehhez az „önrevízióhoz” ad nagyon konkrét és alapos kapaszkodókat A képlet, amelynek már a bevezetője, pontosabban az abban olvasható siker-definíció is komolyan elgondolkodtatott. Barabási Albert-László szerint ugyanis

a siker az az elismerés, amit attól a közösségtől kapunk, ahova mi magunk is tartozunk”.

A szerző néhány sorral később hozzáteszi: „Ma már tisztában vagyok vele, hogy a teljesítmény, noha tagadhatatlanul fontos, csak egy változó a sok közül a siker képletében. (…)

„A siker soha nem rólad szól, még csak nem is a teljesítményedről. A siker rólunk szól, és arról, hogy mi hogyan látjuk a teljesítményedet. (…) A siker nem egyenlő a teljesítménnyel.”

Na, ez volt az a mondat, amivel nem annyira szerettem volna szembesülni… de ahogy haladtam a könyvvel, be kellett látnom, hogy nem nagyon odázhatom tovább a dolgot. Persze opció az is, hogy egész egyszerűen nem veszek tudomást erről az immár tudományosan is igazolt tényről (és a többi törvényszerűségről), de az legalább olyan buta dolog lenne, mintha vezetés közben figyelmen kívül hagynám a KRESZ szabályait, aztán meg csodálkoznék, hogy nem jutok el A-ból B-be…

#Sajátélmény

Számomra tehát már ez a definíció is felért egy megvilágosodással, mert – amellett, hogy azért picit elszomorított, hogy a teljesítmény önmagában kevés – a tudományos összefüggéseket látva kristálytisztán kirajzolódott előttem, hogy mit és hol kell majd a jövőben másképp csinálni – például akkor, amikor a Pszichoforyou-t (amit egyébként a könyv tükrében az orvosi ló tipikus esetének láttam) egy sikeres vállalkozássá szeretnénk fejleszteni.

A Pszichoforyou ugyanis nemcsak egy weboldal, hanem egy vállalkozás, ami mögött komoly szakmai tudás, több ember összehangolt munkája, ideje és energiája áll. Ez viszont pénzbe kerül. Ebből következően ingyenes tartalomszolgáltatóként az oldal sikeressége (aminek az objektív mérőszáma az olvasottság) szorosan összefügg a boldogulásunkkal.

Azonban a történetünk egy pontján azt vettük észre, hogy hiába produkálunk szebbnél szebb olvasottsági adatokat, hiába pipálunk le nálunk sokkal ismertebb nevű oldalakat, hiába tartjuk konok következetességgel a cikkeink sokak által elismert, magas színvonalát; az áttörés, ami lehetővé tette volna, hogy vállalkozásként is sikeresek legyünk, azaz biztosítani tudjuk a működéshez szükséges forrásokat, nem akart eljönni.

A siker az egy sok szempontból szubjektív műfaj

A saját bőrünkön tapasztaltuk Barabási Albert-László Képletéből kirajzolódó alapigazságot: a siker bizony sok szempontból egy nagyon is szubjektív műfaj.

Csak pakoltuk és pakoltuk az irgalmatlan mennyiségű energiát a cikkekbe (vagyis a teljesítménybe), és közben azt mantráztuk, hogy a következetes munka biztosan meghozza a gyümölcsét. De ez nem történt meg, mi pedig egyre fásultabbak és csalódottabbak lettünk. (Lásd korábbi cikkünket a támogatói programunk indulása kapcsán – a szerk.)

Mivel a teljesítményünk tökéletesítésével és annak szinten tartásával voltunk elfoglalva, csak minimális időnk és energiánk maradt arra, hogy ezt a teljesítményt fel- és megmutassuk a közegünknek – ami a mi esetünkben a hirdetői és a médiapiacot jelenti.

Ehelyett mi kizárólag az olvasóinkkal, és a nekik írt cikkekkel voltunk elfoglalva, és teljesen háttérbe szorult, vagy legalábbis nem tulajdonítottunk elég nagy jelentőséget annak, hogy a teljesítményünket láthatóvá tegyük. És ez – legalábbis Barabási Albert-László könyvének tükrében – bizony hiba volt.

A komfortzónán túl

Mi is beleestünk a sokak által elkövetett hibába: vártuk, hogy majd valaki észreveszi, és elismeri a teljesítményünket, mondogattuk, amit tanultunk: „meglásd, a kemény munka kifizetődik”…

Csakhogy a világban, ahol az embereknek percek alatt kell annyi információt feldolgozniuk, amire néhány 100 évvel ezelőtt egy élet is kevés lett volna, hiába várunk arra, hogy valaki odasétál hozzánk, a hónunk alá nyúl, és felcipel minket a siker legmagasabb csúcsára. Hiába várjuk a sikert és az áttörést onnan, ahol sok esetben még csak a létezésünkről sem tudnak. Abba, hogy a teljesítményünk látható legyen, ugyanúgy bele kell tenni az energiát, mint ahogy azt az adott teljesítmény létrehozásába is.

Az más kérdés, hogy ez a vízió mennyire kellemes egy olyan csapatnak, ami jellemzően introvertált újságírókból és halk szavú pszichológusokból áll, akik akkor érzik jól magukat, amikor a monitorukba borulva cikket írnak, vagy az azok összeállításához szükséges szakirodalmat és könyveket bújják.

Ráadásul nem vagyunk híresek vagy ismertek, nincs kiterjedt kapcsolatrendszerünk (engem személy szerint már ennek a szónak az említésétől is kiver a hideg veríték), és amellett, hogy elmondhatatlanul büszke vagyok arra, amivé ez az oldal az elmúlt négy és fél évben fejlődött, nem nagyon szoktam hangoztatni az eredményeinket – mindig is úgy voltam vele, hogy ez nem az én dolgom, hanem azé, akinek tetszik, amit csinálunk.

A befektetett munkában és a teljesítményben hiszek. Vagyis kizárólag ebben hittem, egészen addig, amíg Barabási Albert-László nem szembesített a számomra sok szempontból kényelmetlen igazsággal, miszerint a teljesítményünket széles körben láthatóvá kell tenni, mert

„ha azt akarom, hogy a munkámnak hatása legyen, nem kerülhetem el azokat az embereket, akiknek el kell ismerniük azt”.

Amióta olvastam a könyvet, erre sokkal tudatosabban figyelek, ügyelve arra, hogy ebben a folyamatban azért önazonos maradjak, maradjunk. És be kell ismerjem, az utóbbi pár hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a stratégia, vagyis A képlet, működik.

„Nem rinyálni, csinálni!”

Barabási Albert-László könyve szerintem azért is zseniális, mert a tudományos eredményeket jól ismert és konkrét példákkal is megtámogatja. Ezeken a történeteken, azok analizálásán keresztül pontos, és a csillámporral meghintett sikersztorik felszínén túlmutató, reális képet kaphatunk arról, hogy milyen nüanszokon múlik a (nem mindig) megérdemelt siker. Vagy, ahogy a szerző fogalmaz:

„Segít embernek látni a hőseinket.”

És, bár az én szememben sokszor igazságtalannak tetsző törvényszerűségeket nem könnyű elfogadni, abból a szempontból mindenképpen hasznos ezeket megismerni, hogy így lehetőségünk van olyan stratégiákat kidolgozni, amelyek segíthetnek sikerre váltani a teljesítményt, és ez által „megtanulhatjuk felmérni, hogy mi az, ami felett van hatalmunk, és mi az, ami felett már nincs”.

A könyv számomra bizonyos szempontból új dimenziókat nyitott meg, mert segített megérteni, hogy a teljesítmény mellett még rengeteg minden van, amit a sikerért tehetek. Az egyik ilyen dolog például az, hogy próbálkozom…

„Ha megértjük, hogy minden kiválasztási eljárásban ott munkál a véletlen, akkor könnyen elfogadhatjuk, hogy a siker gyakran csak a nagy számok törvényének engedelmeskedik. Aki meg akar nyerni egy versenyt, induljon sok versenyen. Aki meg akar kapni egy állást, jelentkezzen minél több állásra. Aki főszerepet akar egy darabban, menjen el minél több meghallgatásra. Arra nem lehet mindig befolyásunk, hogy elsőként vagy utolsóként állunk-e fel a színpadra, de ahogy növelhetjük a lottón a nyerési esélyeinket, ha egyszerre több szelvénnyel játszunk, úgy az is biztos, hogy sokkal nagyobb eséllyel kapunk meg egy vágyott szerepet, ha újra és újra próbálkozunk.”

Személyes kedvenc

Barabási Albert-László összesen öt jól körülhatárolható pontban ismerteti a siker egyetemes törvényeit – ezeket most nem sorolom fel, akit bővebben érdekel a téma, elolvashatja a kötetben. De azért egyet megosztok veletek. Az utolsó, vagyis az V. törvény így szól:

„Ha kitartunk, a siker bármikor beüthet.”

Nekem személy szerint ez a kedvencem. Ebben a fejezetben olvasható az alábbi néhány sor is:

„Hogy mennyi esélyünk van a sikerre, annak vajmi kevés köze van az életkorunkhoz. Csak az számít, hogy hajlandók vagyunk-e újra és újra próbálkozni, hogy elérjük az áttörést.”

És amennyire nehéz szívvel vettem tudomásul, hogy a siker nemcsak a teljesítményről szól, hanem annak felmutatásáról, a kapcsolati hálóról, ad absurdum a szerencséről; és még egy csomó, rajtunk kívül álló körülményről, legalább annyira megnyugtató volt ezeket a sorokat olvasni, mert rámutattak arra, hogy – bár rengeteg olyan tényezője van a sikernek, amire nem lehetek hatással – két dolgot biztosan tehetek, és a magam részéről nap mint nap meg is teszek az érdemi sikerért: produktív vagyok és kitartok.

A többit meg majd meglátjuk. Ki tudja? Talán eljön a nap, amikor Erzsi néni is büszke lesz rám…

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This