A közösség nem szűnik meg, csak átalakul – Az AlkalMáté TRUPP című könyvet ajánljuk

„Mozgó fénykép” – mondja Máté Gábor a 14 éven át (a covid miatt 15) tartó előadás-sorozatról, amely az idők során nemcsak egyre tiszteletreméltóbb vállalássá, de a nyár ikonikus színházi eseményévé is lett. Az olvasó számára Gyárfás Dorka és Somos Ákos interjúkötete hasonló mozgó fénykép, amely nemcsak az AlkalMáté TRUPP 14 előadásáról mesél (hiszen azokat már látta, aki látta és nem is fogja senki soha látni többet), hanem a köréjük szövődő egyre sűrűbb hálóról, amely egyszerre művészet, alázat, teher, miközben egy mozgó, változó viszonyrendszer is. És persze több mint egy tucat összefonódó emberi sors. A kötetben nemcsak az előadások születését övező „legendás” (a legendát megfelelő iróniával kezelve) módszerről tudhatunk meg egy kicsit többet és leshetünk be a kulisszák mögé, hanem igazi, hús-vér példát kapunk arra, hogy miképpen tud közösen alkotni (és egymást szeretni!) egy csomó ember, aki sok esetben mást gondol, mást akar, mást tapasztal a világból. De jó volna társadalmi szinten példát venni róluk!

Fotó: Dömölky Dániel

„Nyilvános összeesküvés az idő ellen” ‒ kezdi Mácsai Pál az előszóban, amely egyébként igazán jól összesűríti egy hasonló fogadalom kihívásait és meglepetéseit. Hiszen mit tudhatsz abban a pillanatban, amikor 14 évre előre elhatározol valamit? Honnan sejtheted, hogy milyen helyzetek várnak rád, amikor a padló alól kell összekaparni a motivációt, az erőt, egyáltalán a szándékot? Honnan tudod, a te próbatételed az lesz-e, hogy vérrel verítékkel kibírod és minden ellenére maradsz, vagy éppen az, hogy abbahagyod a megfelelő időben? Mi a garancia, hogy ami a mában működik, az másfél évtized múlva még mindig hatni fog?

Az osztály ‒ amely 2007-2021 között minden tagjáról készít egy-egy előadást, amelyek az adott személy nevét viselik címként ‒, ekkor még, a legelején nem foglalkozik az idővel. De végülis ez lesz a mi szerencsénk.

A legismertebb Máté Gábor-banda és maga az osztályfőnök is persze többször kikéri magának, vagy kedvesen somolyog a legendás jelzőn. Pedig, ha az AlkalMáté-elődások mögé nézünk egyben rápillantva az egészre – amire ez a könyv útmutatást és lehetőséget ad – akkor megfogalmazhatjuk, hogy már maga a megvalósítás legenda. A hullámaival, megcsalásaival, őrültségeivel, árulásaival és összeborulásaival maga az életből összeállt dráma. Ehhez pedig az kellett, hogy LEGYEN: hiszen tényleg végigcsinálták! Mondhatnánk, hogy a jó előadások ténye már csupán hab a tortán – de hát valójában ez maga a tésztaalap: az a megmagyarázhatatlan közös levegővételre való képesség, amelyen az egész vállalás alapszik. Minden ettől olyan érdekes.

Őszinteség felsőfokon

Aki látta az előadásokat, vagy látott belőle, bizonyára nagy izgalommal nyitja ki a kötetet, hiszen számos dolgot fel tud idézni, nosztalgiával tekint rá, vagy épp most érti meg teljes egészében. Viszont azoknak is jó szívvel ajánlom a könyvet, akik nem voltak soha nézői a daraboknak, vagy épp a könyvesboltban állva látnak, hallanak először a Máté-osztály elmúlt 15 évéről. Maga a koncepció, a megvalósítás, valamint a résztvevő „emberanyag” önmagukban annyira érdekes történetet közvetítenek együtt, amelyet nehéz nem folyton kézben tartani, és nagyon könnyű egy szuszra végigérni rajta. Miközben a szerkezet interjúkötetként abszolút alkalmas a vissza-visszaolvasgatásra, aktuális érdeklődés, kedvenc színész, legérdekesebb előadás szálon futva, vagy össze-vissza ugrálva az időben a magunk örömére.

Az pedig, hogy mitől működik ennyire jól írott szóban is az osztályból lett társulat: teljesen egyértelmű. Nyilvánvalóan a leghatékonyabb összetevő a totális őszinteség. Nem kell félnünk, hogy ebben az elmúlt 15 év nem adott elég tapasztalást, annak ellenére, hogy a színészek maguk is bevallják, ki-ki más-más mélységben nyílt meg magával kapcsolatban a róla szóló előadásokban.

Most itt, a szavak szintjén sincs mismásolás vagy kibújás valami alól. Ez pedig valószínűleg nem csupán a Máté-módszerből szerzett rutin a zsigeri őszinteség gyakorlására, hanem a kérdezők erénye is.

Az interjúk mélyek, tartalmasak, jóval a felszín alatt mozognak, nem finomkodnak, mégsem vájkálnak. Ezt pedig igazán jól esik olvasóként végigkövetni.

Sztorik, titkok és energiák

Személyes sorsok tucatja, élveboncolás, ahogy a cím is mondja, miközben hamar kirajzolódik a tény, hogy minden ember története érdekes és egyedi, de univerzális is egyben. Mindegyik sztori a miénk is. Mert valamelyik szereplővel biztosan azonosulunk.

A kötetben persze konkrét érdekességek is napvilágra kerülnek. Miért volt sorsszerű, hogy a sorozatot Járó Zsuzsa kezdte? Mit lehetett kezdeni Szandtner Anna esetével, aki szinte nem mondott magáról semmit? Miért ragaszkodott Kovács Patrícia a rokokó ruhához? Milyen örök szabályt szegett meg a színművészetis évek alatt Máthé Zsolt, amiből aztán mégsem lett botrány? Mi az a nagyon fontos mozzanat, amelyre osztályfőnöke bánatára Mészáros Máté nem emlékszik? Miért lett a ravatal az alaphelyzet Péter Kata számára a róla szóló előadásban?  Miért viselte a többség megértő szomorúsággal Száraz Dénes távozását? Milyen utat járt be a színészből az ország legkedvesebb rendőr szóvivőjévé lett Gál Kristóf? Honnan tudta mindenki már az egyetem alatt, hogy Dömötör András úgyis rendező lesz? Miért várta lélegzetvisszafojtva a közönség a Mészáros Béla-előadás egyik meghatározó jelenetének végkifejletét? Hogyan tanult meg nem beledögleni a szakmába Vajda Milán? Miért jött el a mélypont a Fenyő Iván-próbák közben? Milyen életre szóló sérelmet hordoz az egyetemi időkből Czukor Balázs? Miért nem bánja Jordán Adél, hogy a covid miatt egy évet csúszott a róla szóló, egyben búcsúelőadás? Diszkrét kukkolás, de csak és kizárólag addig, amíg bentről maguk a lakók elhúzzák a függönyt.

Bárcsak tudnánk nagyban csinálni!

Miközben a kulisszatitkokként felmerülő tények, emlékek valóban izgalmasak, a vallomások legérdekesebb része mégiscsak az, amikor a legmeghatározóbb múltbeli foszlányok találkoznak, de arra valahogy mindenki egy kicsit másképp emlékszik.

És bár mindenkinek megvannak a maga határozott felismerései a múlttal kapcsolatban, végsősoron a különböző nézőpontok elfogadása az, ami mégis egyben tartja a társaságot.

(A legnagyobb ívű példa erre talán Száraz Dénes története, de sok kicsi hasonló momentum is ezt hordozza.) Mindenki része az egésznek és kész.  Talán ez a titok.

Számomra tehát a kötet veleje (és a mai helyzetben különösen megszívelendő példa!) a szembenállásban is megmaradó együttállás. Rengeget helyzet kerül elő (és nyilván a valóságban még ezerszer több), amikor az osztálytársak másként reagálnak, gondolkodnak, cselekszenek, összevesznek, kiabálnak, haragban lesznek, és mégis mindvégig egy osztály maradnak. A közösség nem szűnik meg, csak folyamatosan átalakul – utalhatnánk az energiamegmaradás törvényére. És valóban utalhatunk is. Hiszen valami alapvető energia itt is végig a mélyben dolgozik, és minden hányattatáson és válságot jelentő ponton áthalad.  Hogy mi ez? Talán maga Máté Gábor, talán a csillagok együttállása, talán egy 15 éve meghozott közös döntés súlya? Ezt már sohasem tudjuk meg. Mindenesetre igazán léleképítő az olvasmány, amelynek segítségével ebbe a furcsa titokzatos jelenségbe belepillanthatunk.