„A felhők fölött jár, de közben már oda készülődik” – Az Amíg tart a nyár című filmet ajánljuk

„A halottnak pedig helyreigazító, tükörvillantó szerepe van. Életútjának áttekintésére hív, és ezzel a továbbélőket saját életútjuk felmérésére ösztönzi. Figyelmeztet az elmúlásra, a hiábavaló tettekre, mulasztásokra, az élet értelmetlenségére-értelmére, azaz önmagunk és mások megítélésére, megmérésére” – vallotta Polcz Alaine, pszichológus, a Magyar Hospice Mozgalom megalapítója. Tulajdonképpen ezt a tükröt tartja elénk az Amíg tart a nyár című film főszereplője, Milla, akinek a történetében, az ő átható tekintetében képkockáról képkockára olvadnak fel a halál kibeszélhetőségével kapcsolatos tabuk.

Milla 16 éves zeneimádó éltanuló, aki egy napon találkozik Moses-szel, a felelőtlen, lecsúszott junkie-val. A szülei úgy reagálnak, ahogy vélhetően minden szülő reagálna akkor, amikor a kamasz gyereke közeledni kezd egy nála jóval idősebb, függő fiúhoz: rossz szemmel nézik kettejük kapcsolatát. Szívük szerint megtiltanák, hogy a két fiatal többet találkozzon.

Csakhogy Milla nem egy átlagos szerelmes kamasz. Milla halálos beteg, akit korábban nem látott energiával tölt fel Moses jelenléte. A szülők aggódva nézik a bimbózó románcot, de megengedőek maradnak, mert tudják, hogy lányuk számára Moses nemcsak az első, hanem egyben az utolsó szerelem is. Ők is látják, amit egy ponton túl a néző is:

Milla úgy jár a felhők fölött, hogy közben már oda készülődik.

Hogyan lehet egy ilyen helyzettel szembenézni?

Mit kezd ezzel a helyzettel Milla és az ő környezete? Egyáltalán hozzátartozóként mit lehet kezdeni a halálhoz vezető úttal és egy halálos betegséggel? Miként borítja meg a család dinamikáját a lány betegsége? Hogyan kell(ene) erről beszélni és gondolkodni? Hogyan lehet egy ilyen helyzettel szembenézni?

A filmben kibomló jelenetek nyomán ezer és egy kérdés merül fel, ami összecseng a Magyar Hospice Alapítvány szakembereinek tapasztalataival: a valóságban érintett hozzátartozók helyzete is nagyon hasonló – ők is tele vannak gyötrő kétségekkel, viszont ezeket még kérdés szintjén sem merik megfogalmazni.

Abban a tudatban élünk, hogy a halálról kérdezni, beszélni és gondolkodni bűn, és ha megtesszük, azzal csak eláruljuk az érintettet. Pedig pont, hogy nem eláruljuk, hanem neki is, és önmagunknak is adunk egy esélyt arra, hogy legalább addig, „Amíg tart a nyár” tisztán és őszintén beszéljünk, öleljünk és szeressünk – egyáltalán a lényegesre figyeljünk.

Morális parancs

„A »nem szabad feladni« sokszor morális parancsként tűnik fel, minthogyha belenyugodni abba, hogy valakink meg fog halni, morálisan képtelenség lenne; nemcsak érzelmileg, hanem mielőtt érzelmileg képtelenség lenne, már morálisan is az. Olyan, mintha arra gondolni, hogy valakink meghal, mágikusan növelné annak az esélyét, hogy meg fog halni (…) ezt a gondolatot elgondolni is bűntudattal jár” – fogalmazott Dr. Biró Eszter, a Magyar Hospice Alapítvány pszichoonkológiai szolgálatának vezető pszichológusa a Polcz Alaine Hospice Akadémia egyik alkalmán, amelynek központi kérdése az volt, hogy

„Vajon hogyan reagálnak az emberek egy családban, amikor megjelenik egy ilyen súlyos betegség? Dermedtséggel, bénultsággal, félrebeszéléssel, esetleg épp ellenkezőleg – elkezdenek élni?”

Maradhat hely a derűnek

Ez a film nagyon fontos tanításokat hordoz magában azzal kapcsolatban is, hogy hogyan kell és lehet a halál kapujában élni, mire van szükség ahhoz, hogy ezek között a körülmények között őszintén és sallangok nélkül tudjunk egymáshoz kapcsolódni.

Shannon Murphy, elsőfilmes rendező munkájának további érdeme, hogy az mentes a hasonló témákat feszegető mozik kliséitől. Persze, van benne dráma és vannak könnyek is, de sokszor nehéz megítélni, hogy a boldogság vagy a bánat, a fájdalom vagy az öröm könnyei ezek.

Ez a film nem fél megmutatni, hogy ezek az érzések sokfélék, és nem mindig nehezek; hogy a halálos betegek, és a körülöttük élő emberek életét nem lengi be minden egyes pillanatban valamiféle szirupos apátia; hogy egyáltalán nem bűn, ha marad hely a derűnek, a nevetésnek, az olyan egyszerű és szép dolgoknak, mint egy délutáni kanapén fekvős, összebújós tévézés. Vagy a szerelem. Ahogy a már idézett Biró Eszter, pszichológus is rámutat:

„Nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy egy haldoklóval hétköznapi módon beszéljen a hozzátartozója, (…), minthogy valami nagyon bonyolult és patetikus, vagy nagy erőfeszítéséket kívánó dolgot tegyen.”

A halál „hétköznapisága”

Többek között ezt, a halál „hétköznapiságát”, az elfogadhatatlan elfogadásának lehetséges módjait is megmutatja ez a film, ami nem a halálról szól, hanem arról, hogy a halál közelében hogyan kapacsolódunk egymáshoz és az élethez. Megmutatja, hogy a halálban éppúgy benne van az élet, mint ahogy az életben a halál, és ez által szembesít azzal is, hogy az életünket ezzel a tükörrel szemben éljük. Csak éppen nem mindegy, hogy milyennek látjuk ezt a tükröt akkor, amikor élünk. Félelmetesnek? Távolinak? Homályosnak? Van-e egyáltalán bátorságunk belenézni ebbe a tükörbe?

És Milla kék szemeibe?

A szembenézés egy bizonyos pontig lehetőség, egy bizonyos ponton túl, pedig szükség. Az Amíg tart a nyár, sok más, a halál témáját körbejáró alkotáshoz hasonlóan arra figyelmeztet, hogy ha időben közelebb engedjük magunkhoz az elmúlás gondolatát, azzal paradox módon pont, hogy egy tartalmasabb élethez kerülünk közelebb.

A filmet 2021. augusztus 26-án mutatják be a hazai mozikban.