„Más időbeosztásban, de az ünnep értékei így is megélhetőek” – Amikor karácsonykor is dolgozol

Szerző: | 2021. 12. 19. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 10 perc

A karácsonyi ünnep a legtöbb ember számára a közös családi élményekről, az összetartozás megéléséről és a pihenésről szól, amikor eltávolodunk a munkahelyi gondoktól, és a hozzánk közel állók felé fordulunk. Vannak azonban, akik ilyenkor is dolgoznak, számos munkakör ebben az időszakban sem áll le. Az ünnepek alatti munkavégzés lélektani hatásairól beszélgettünk állandó szerzőnkkel, Porpáczi Júlia pszichológussal.

Milyen funkciót töltenek be az ünnepek az életünkben? Mi mindent kapunk tőlük?

Az ünnepek fontos részei az életünknek, rítusok, szokások kapcsolódnak hozzájuk, melyek közösségi élményt nyújtanak számunkra, így az összetartozás érzésének megélésére is lehetőséget adnak. Kivételes napjai ezek az évnek, így strukturálják, egyfajta keretet adnak belső időérzékelésünknek.

Az ünnepeknek több típusa van: vannak olyanok, amelyek egy szűk kört, családot, esetleg munkahelyet, vagy egy kisebb közösséget érintenek. Más ünnepek szélesebb körben, például egy nemzet életében jelentősek, ezen kívül pedig számon tartunk olyan ünnepeket is, amelyek átívelnek az országhatárokon, és egy egész kultúra meghatározó időszakaként éljük meg őket. Ilyen a karácsony is, a nyugati kultúrkör egyik legjelentősebb, alapvetően vallási hagyományokhoz kötődő ünnepe. Meghatározott szokások is kapcsolódnak hozzá, mint az adventi várakozás, a karácsonyfa állítás, az ünnepi asztal, a családi események vagy vallási rítusok, mint például az éjféli misén való részvétel. Tehát számos olyan élmény, illetve külsőségekben is látható elem tartozik ehhez az ünnephez, ami erősíti, hogy kivételes időszaknak tekintsük, az év egyik legjellegzetesebb időszakának, amikor rendszerint kicsit kikapcsolódunk, töltekezünk.

Annak, aki ebben az időszakban is dolgozik, ezek szerint nagyon sok minden kimaradhat, ha nem élheti meg az ünnep teljességét Mondhatjuk azt, hogy az élményeken és a pihenésen kívül egyfajta viszonyítási pontot is veszíthet?

Nehezebben hangoljuk a belső iránytűnket, ha a karácsonyi időszakban nem szakad meg az a folyamat, ami egyébként a mindennapjainkat jellemzi.

Akik karácsonykor is dolgoznak, azok számára nem szűnik meg az a terhelés, amit a hétköznapokban is megélnek. Nem szakadnak ki megszokott mókuskerékből, ezáltal az ünnep egyik legfontosabb funkciója sérül, ami feszültséget generálhat.

Ráadásul a készülődés sem olyan, mint amikor tudjuk, hogy ennek a folyamatnak a végén megérkezünk egy ünnephez, ahol jó esetben töltekezhetünk, és pozitív érzéseket élhetünk meg. Emiatt levertnek, kedvetlennek, motiválatlannak és frusztráltnak érezhetjük magunkat, hiszen megfogalmazódhat bennünk, hogy úgysem lesz az igazi, hiszen nem tudjuk megélni az ünnepet a maga teljességében. Ezek a gondolatok, érzések a munkánkban is a hatékonyság csökkenéséhez vezethetnek.

Sőt, ezek a gondolatok kártékonyabbak lehetnek, mint maga a tényleges munkavégzés, ami ebben az időszakban vélhetően egyébként is nagyobb terhelést jelenthet számunkra, mint egy egyszerű hétköznapon. Ugyanis aki ilyenkor is dolgozik, az valószínűleg akkor vesz részt a családi eseményeken, amikor egyébként pihenne, tehát az a regenerálódáshoz szükséges idő sem áll rendelkezésére, ami máskor megvan. Lélektani szempontból ez a helyzet kétségtelenül sok nehézséget rejt. Ezért érdemes a későbbiekben kijelölni pár napot, amikor tudunk pihenni, regenerálódni, ha a karácsonyi időszak munkával telik. Ezen kívül pedig lehetnek még olyan megoldások, amelyek sokat segítenek, hogy kicsit könnyebb legyen átvészelni ezt a fokozott terhelést.

Melyek ezek a módszerek? Hogyan élhetjük meg mégis teljesnek a karácsonyt, ha közben dolgoznunk kell?

Érdemes ebben az esetben is az adott körülmények között meglátni a szabad mozgásteret. Nagyon ritka, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amelyben teljesen a körülmények uralnak bennünket, és egyáltalán nincs benne olyan lehetőség, ami szabadon megtölthető tartalommal.

A nehezebb helyzetekben egyébként is érdemes ezt a kis teret meglátni, és oda becsempészni olyasmiket, amik segítenek. Például megtehetjük, hogy tudatosan, korábban elkezdjük a készülődést, akár a lakás karácsonyi hangulatának megteremtésével.

Vagy ha szenteste is dolgoznunk kell, vigyünk egy kis karácsonyfát a munkahelyünkre, esetleg egy rövid ünneplés erejéig kapcsolódjunk össze az ott lévő kollégákkal, apróságokkal meg is ajándékozhatjuk egymást, vagy énekelhetünk velük is közösen. Esetleg az ottani étkezést is lehet úgy eltölteni, hogy ünnepibb falatokat viszünk magunkkal, a többieknek is adhatunk a házi készítésű süteményből, sőt, akár be is oszthatjuk, hogy ki melyik területen ad hozzá az ottani közös ünnepléshez. A lényeg, hogy az ünnepi hangulat és annak megélése ne hiányozzon.

Porpáczi Júlia, pszichológus. Fotó: Molnár Adél

A családi ünneplés másik napra szervezése is jó ötlet lehet?

Igen, néha nem baj, ha nem ragaszkodunk szigorúan a naptár adta dátumokhoz: például meg lehet ünnepelni 24-ét akár 23-án is, vagy tarthatunk előszilveszteri bulit egy nappal hamarabb is. Valószínűleg a családban teljesítik az erre vonatkozó kérésünket, hiszen számukra is fontosak vagyunk, nekik is örömteli, ha együtt lehetnek velünk. Ne feledjük, karácsonyi időszak nem csupán az ünnepi három napból áll, például a közös étkezéseket is eloszthatjuk az adventi időszakban, vagy találhatunk más módot a kapcsolódásra, akár egy adventi koncert formájában.

Akik a munkahelyükön vannak karácsonykor, azoknak a munkavégzés segíthet, hogy eltereljék a figyelmüket, vagy ez épp ellenkezőleg hat?

A munkavégzés segíthet a figyelem elterelésében, és a talán még hosszabbnak tűnő munkanap is könnyebben vehető, ha a feladatainkra is koncentrálunk.  Azonban ennél is hatékonyabb lehet számunkra és jobb érzésekkel tölt el minket, ha megtaláljuk, hogy milyen mélyebb értelme van annak, hogy most dolgozom. Van, ami nem állhat le ilyenkor sem, és tekinthetünk erre úgy, hogy egy magasabb rendű célt szolgál, ha másokért teszünk ebben az időszakban.

Ez lehet a szolgálat, a segítségnyújtás egy orvos, egy rendőr vagy egy tűzoltó számára, hiszen sokaknak nyújtanak biztonságot a munkájuk által, sőt, ilyenkor még nagyobb szükség is lehet rájuk. Ugyanígy gondolhatunk a közlekedést lehetővé tevő sofőrökre például, az ellátásban dolgozókra, a média munkatársaira, a gyárakban műszakot teljesítőkre, a vendéglátó szektorra, vagy a zenészekre, akik a karácsonyi koncerteken játszanak.

Azt meg lehet határozni, hogy milyen típusú emberek azok, akik vállalják ezt a többlet feladatot? Vagy ez nem kimondottan személyiségtípustól függ?

Ahogy már korábban beszéltünk róla, több különböző munkakörben előfordulhat az ünnepi munkavégzés.  A motiváció inkább a hivatás választásában érhető nyomon.

Jellemzőbb azonban az, hogy az egyedülállók hajlamosabbak olyan munkát vállalni, ami ünnepi munkavégzéssel jár, mint azok, akinek családja van. Főként kisgyermekes családokban a szülők nyilván sokkal nehezebben maradnak távol a karácsonyi időszakban. Azt is érdemes tudni, hogy nem mindenhol olyan meseszép a karácsony, mint ahogy azt el szoktuk képzelni. Sok családban számos konfliktus bukik a felszínre ilyenkor, vagy a meglévők válnak még erőteljesebbé. Ezt is el lehet kerülni, ha a munkahelyünkön töltjük ezt az időszakot.

Emellett más oka is lehet, ha valaki preferálja az ünnepek alatti munkavégzést: az elcsendesedésben kénytelenek vagyunk a rossz érzéseinkkel, szorongásainkkal, frusztrációnkkal találkozni. Sokkal könnyebb a munkába temetkezni és elbújni ezek elől.

Ugyanakkor az sem mindegy, hogy maga a munka milyen motivációt jelent – rendszerint aki olyan hivatást választ, ahol az ünnepi munkavégzés része a feladatoknak, annál sokszor nagyon erős az elhivatottság érzése, így ez nem csupán munkavégzés számára. Ha ez a hivatástudat megvan, akkor rendszerint kisebb terhet jelent, ha ezt az ünnepi időszakban is teljesíteni kell.

Lehet valamilyen kimondottan pozitív hozadéka annak, ha valaki munkával tölti a karácsonyi időszakot?

Megtanulhatunk tudatosabban odafigyelni arra, hogy megéljük a pillanatot: amikor éppen jelen vagyunk a családdal közös étkezéseken, akkor számunkra az valóban értékes idő lesz. A munkahelyünk is valószínűleg egészen más arcát mutatja karácsonykor: nem nyüzsög annyi ember, nyugalmasabb, meghittebb lehet a hangulat, amit csak azok tudnak megtapasztani, akik ilyenkor ott vannak. Emellett nem muszáj lemondásokkal teli, küzdelmes napoknak megélni a helyzetet: ha megtesszük azt a lépést, hogy tudatosabban előre készülünk erre az időszakra, akkor benne lehet szinte mindaz, amit mások is, akik szabadságon vannak, megélnek. Legfeljebb kicsit más időbeosztásban, de megélhetővé válnak az ünnep értékei így is. Mi pedig tanultunk rugalmasságot, rájöttünk arra, hogy adott keretek között miképp segíthetjük a nehéz körülmények elfogadását, és meglehet az a jó érzésünk is, hogy teszünk más emberekért a munkánkban végzett szolgálat által. Mindezt elérni erőfeszítést és energiabefektetést igényel, de megéri, hiszen gyarapodhatunk általa.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This