„Szeretek és szeretve vagyok” − Mondatok, amiket nem csak gyerekként jó hallani + videó

„Bátor vagyok. Rettenthetetlen vagyok. Hiszek magamban. Nincsenek határaim” – néhány mondat a sokból, amelyet egy világhálón körbejárt videóban csillogó szemű édesapák kiáltanak lányaikkal az ölükben a tükör előtt. De vajon mennyire lehet érvényes a nevelésben a hasonló mértékű explicit tanítás? Milyen mondatokat kell mindenképp kimondanunk szülőként? Ki kell-e mondanunk egyáltalán? Az alábbi kedves videó apropóján ezekről a kérdésekről beszélgetünk Víg Sára gyermekpszichológussal.

„Érdekes kérdés, hogy a belső értékeket, amelyekről a videóban is szó esik, mennyire lehet direkt módon tanítani. Hiszen a nevelés maga csak annyiban explicit, hogy szabályokat képvisel és állít fel, de egyébként a gyermek viselkedése nagyrészt a mintából táplálkozik” – jegyzi meg Víg Sára, gyermekpszichológus. Ahogy a szakember mondja, ha nekünk furcsa is Európában, főként Kelet-Európában ez a fajta önbizalomtréning, és talán kicsit idegennek éreznénk hasonló módon leülni a tükör elé, Amerikában ennek kultúrája van.

„Ott az önbizalom alapja, ha valaki „sokat” gondol magáról, míg itthon társul egy pejoratív érzés a túlzott elégedettséghez. Ettől függetlenül használhatónak tartom ezt a módszert, de nem feltétlenül az önértékelés fejlesztése céljából, inkább egy beszélgetés elindításként. Mit gondolsz magadról? Mit jelent számodra, hogy okos, bátor, rettenthetetlen? Egy óvodással már működhet hasonló párbeszéd a saját énképével, az emberi tulajdonságokkal kapcsolatban. Bár úgy gondolom, érdemesebb figyelni a hétköznapokban megjelenő apropókat, nem feltétlenül szükséges leülni a tükör elé”- teszi hozzá a pszichológus.

Hitelesség a szavak mögött

Persze nem árt találkozni olyan magabiztosságot mutató, örökérvényű mondatokkal, mint „Miután elestem, képes vagyok felállni”. Azonban nagyon fontos, hogy aki mondja, mennyire hitelesen közvetíti ezt a hitvallást. Hiszen a gyerek születésétől fogva pontosan érzi, a körülötte lévő felnőttek mennyire féltik.

„Az a típusú szülő, aki halálosan megijed, ha a gyerek megbotlik egy kőben, vagy elesik a betonon, amikor járni tanul, hiába bizonygatja 3-4 év múlva, hogy esés után nincs semmi baj. A kicsi addigra már megtanulta, hogy igenis baj van” – magyarázza Víg Sára.

De mégis ki állítja, hogy probléma, ha valaki egy elbukás után kicsit sírdogál? „Alapvetően pozitív az esés utáni felpattanás üzenete, és jó, ha egy szülő trenírozza magát a hasonló helyzetekre, illetve tudatosan igyekszik elengedni az ezzel kapcsolatos szorongásait. De azt hiszem, ez a mondat a mindennapokban úgy az igazi, ha magában foglalja, a szomorkodás és a vigasztalás lehetőségét is.” Például: Ha tudsz, menj tovább, de ha szükséges, itt vagyok én vigasznak.

Amikor csak a minta tanít

Mindig a legjobbra törekszem. Kemény munkával bármit elérhetek. Vannak szárnyaim a repüléshez, és nincsenek határok. Erős, hatásos, igaz mondatok, amelyek mindenképp boldog élet felé mutatnak, ha valóban benne élnek az alapértékrendben. De mit jelent egy gyereknek hallani őket? „Egy négyéves még a szó szoros értelmében elhiszi, hogy bármire képes. Repülni, varázsolni, eljutni Túl az Óperencián, és meg is kell hagyni ebben a hitében.

Egy kiskamasszal viszont már fontos tisztán beszélni a dolgokról. Nekik nem könnyű szárnyakat adni akár a saját tehetségükben sem, hiszen itthon túl nagy szerepet játszik az iskolai értékelésben az összehasonlítás, a méricskélés, ami nem tesz jót az önbizalomnak. Ezért különösen fontos a szülői visszajelzés: ami akkor jó, ha pozitív, de egyben reális.”

Ahogy a szakember véli, a kemény munka gyümölcse, illetve a jóra törekvés csakis szülői mintából táplálkozhat, maga a fogalom túlságosan elvont egy kisgyerek számára. „A munka egy óvodásnak fizikai vonatkozásban értelmezhető. Ezért érdemes bevonni a házi munkába például, ami neki egyszerre tanulás, élvezet, elismerés. Ott már ő is egyértelműen szembesülhet vele, hogy az erőfeszítéseknek eredménye lesz. Ez pedig leteszi az alapját a munkához való hozzáállásának.”

Nemcsak én vagyok az üvegben

Éppen az eltérő kultúrkörhöz való tartozás eredménye, hogy talán kevesellhetjük azokat a mondatokat, amelyek a másokhoz való pozitív viszonyulást is magukban hordozzák. Szeretek és szeretve vagyok. Megbocsátok. „Számomra, ha a direkt, verbális kommunikációt tekintjük módszernek, ezek a legkedvesebb mondatok. Mert másokról is szólnak.  Nemcsak magammal vagyok jóban, nemcsak én vagyok okos, szép, különleges, hanem a mellettem állók is” – fejti ki Víg Sára.

„Ugyanez a helyzet a megbocsátással. Megbocsátani másnak tudok, ez a képesség pedig erősen összefügg az érzelmek felismerésével, amelyet szintén a szülő feladata átadni, és amelyhez igazán szükséges a verbalitás, az explicit megnevezés.

Haragszom, mert ezt vagy azt tetted, de most elszállt a mérgem: megbocsátottam. Ezekkel a kijelentésekkel adjuk a gyerek számára az egyik legfontosabb képességet az életben: fel tudja ismerni az érzelmeit.”

Tükrök és apák

A videóban megjelenő fontos motívum a tükör. Ahogy szakértőnk kifejti, az hogy ez a tárgy egy-egy családban, milyen szerepet tölt be: mennyire bujkálnak előle, hogyan néznek bele, mind fontos üzenetet közvetít a gyerek felé. Az pedig, hogy ketten állnak előtte, több kérdést felvet.  Ki gondolja rólam, hogy bátor vagyok? Az apukám vagy én magam? „Ezzel kapcsolatban arra lényeges figyelni, hogy amikor hasonló tulajdonságokat emelünk ki, a gyerekből induljunk ki. Akad, aki nem bátor, és őt így kell elfogadni. Őt biztassuk inkább azzal: le tudom győzni a félelmeim” – tanácsolja Víg Sára.

És hogy miért fontosak az apák reakciói? „Bár a neveléslélektanban ezer éve bizonyított tény, hogy a lány önértékelését az apa formálja leginkább, a legkevésbé bevett formái mégis az apa-lánya kommunikációnak vannak.

Az apák a fiúknak könnyedebben kimondják a fenti dicséreteket, talán mert férfiasabb értékeknek érzik őket. Miközben egy lánynak ugyanolyan fontos hallani, hogy erős, okos vagy épp rettenthetetlen, mint azt, hogy a világon ő a legszebb az apukájának” −hangsúlyozza a pszichológus.