„Nem vágyom a szexre, és ez rendben van így” – Az aszexualitás megélése

Szerző: | 2020. 02. 25. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Olyan világban élünk, melyben nagyon erős a szexualitás jelenléte: a mindennapjaink részét képezik a róla szóló filmek, sorozatok, cikkek és hirdetések. Emellett az erős jelenlét mellett sokan meglepődnek, ha olyasvalakivel találkoznak, akit – kicsit sarkosan fogalmazva – nem érdekel a szex. Pedig a jelenség közel sem olyan ritka, mint ahogy elsőre gondolnánk: a kutatások szerint a felnőtt lakosság egy százaléka, mások szerint ennél is nagyobb hányada nem, vagy ritkán tapasztal szexuális vonzalmat. Őket nevezi a szakirodalom aszexuálisnak.

Az aszexualitás besorolása, meghatározása és kategorizálása egyáltalán nem egységes. A szakemberek a szexuális vonzalom hiányának megélését különböző módokon közelítik meg: van, aki szerint egyfajta zavarról beszélhetünk, míg mások szerint egyszerűen a szexuális orientáció egyik formájáról van szó. Emellett azonban az is nagyon fontos kérdés, hogy az aszexualitással élők hogyan gondolkoznak önmagukról, hogyan élik meg a vonzalmat vagy annak hiányát; egyáltalán problémaként, nehézségként jelenik-e meg az életükben a saját szexualitásuk. Ennek fényében járjuk most körül azt, mit is takar az aszexualitás fogalma, és annak megélése.

Az aszexualitásról

Az aszexualitást általában vagy úgy határozzák meg, mint a mások iránti szexuális vonzalom, vagy úgy, mint a szexuális aktus iránti érdeklődés hiányát. Az aszexuális személyek nem, vagy csak ritkán élnek meg szexuális vonzódást, annak ellenére, hogy fizikálisan képesek a szexualitásra. A vonzódás azonban sokféle módon megjelenhet az életükben. Esztétikai értelemben vonzódhatnak a másikhoz, vágyhatnak romantikus kapcsolatra, és élhetnek (élnek is) párkapcsolatban.

Az érzelmi közelség fontos szerepet tölthet be az életükben, sőt, a vonzalmat érzéki szinten is megélhetik – ölelés, csók, simogatás iránti vágy formájában –, azonban nem feltétlenül éreznek igényt, késztetést arra, hogy a kapcsolódást, vonzódásukat a szexualitás szintjén is megéljék a másikkal.

Előfordul, hogy valaki bár megél nemi vágyat, de azt nem irányítja mások felé (maszturbáció); ám az is, hogy egyáltalán nem érez hasonlót. Számos aszexualitással élő személy szexuálisan aktív volt a pubertáskora alatt, illetve a későbbi évek során (ennek hátterében állhat a kortárs-nyomás is), ám abban az időben, amikor már aszexuálisként határozza meg magát, felismeri, hogy valójában nem tapasztal(t) szexuális vonzódást.

Az aszexualitás megélésében mutatkozó különbségek

Az aszexualitás tehát egy rendkívül összetett megélés, amelyben megjelenhet az intimitás iránti vágy, a szexualitás igénye a másik jelenléte nélkül, de akár mindezek teljes hiánya is.

A fentiek nyomán csokorba szedtük, hogy milyen különbségek mutatkozhatnak az aszexualitás megélésében.

  1. Vonzódás: ahogy korábban már felmerült, sokan vonzódnak másokhoz (esztétikai, romantikus, érzelmi szinten), azonban a szexualitás megélésére nincsen igényük.
  2. Szexualitás: a saját test, mint örömforrás megélése része lehet az aszexualitásnak (maszturbálás), de fantázia szintjén nem jelenik meg más ember bevonása a szexuális tevékenységbe. Néhányan, bár nem igénylik a szexuális együttlétet, élnek szexuális életet (például hogy örömet szerezzenek partnerüknek, vagy más okból). 
  3. Non-libidonisták: egyes aszexuálisok egyáltalán nem élnek meg szexuális vágyakat. Őket gyakran non-libidoistáknak nevezik.
  4. Romantikus érzések megléte vagy hiánya: a romantikus vonzalom hiánya nem szükséges része az aszexualitásnak. Vannak olyan aszexualitással élő személyek, akik megélnek romantikus érzelmeket és vannak, akik aromantikusak. Demiszexualitásról akkor beszélhetünk, ha a szexuális vonzalom egy erős érzelmi kötődés kialakulása után jön létre, és ez a két nem közül bármelyik felé megélhető.
  5. Romantikus kapcsolódás: sok aszexualitással élő ír le egy ideális kapcsolatot romantikus kapcsolatként. Ahogy a fentiekből kitűnik, mások számára viszont a romantika nem alapvető eleme egy kapcsolatnak, inkább egy igazán jó baráti kapcsolatként jellemeznék a másikkal való közös együttélést is.
  6. Intimitás: az ölelkezés vagy a szeretet egyéb fizikai formái iránti érdektelenség nem szükséges része az aszexualitásnak. Sokan úgy gondolkodnak, hogy az aszexuális kapcsolatuk ugyanolyan, mint egy átlagos párkapcsolat, melynek része a csók, ölelkezés, csak éppen szex nélkül.
  7. Romantikus irányultság: a romantikus aszexuálisok lehetnek hetero-, homo- vagy biromantikusok. Az aromantikus személyek senki iránt nem éreznek romantikus vonzalmat.

Klinikai kategória vs. szexuális orientáció?

Az aszexualitás a szexológus szakmán belül nagyon megosztó koncepció. Az egyik tábor a szexuális működés zavaraként tekint az aszexualitásra, amely nők körében szexuális érdeklődés vagy készenlét zavaraként határozható meg, míg férfiak körében hipoaktív szexuális vágy zavaraként írható le. Azonban fontos kritérium mindkét kategória esetén, hogy a fennálló szexuális zavar problémát jelent az azt megélő számára.

A szexológusok másik csoportja szerint a heteroszexualitáshoz, a homoszexualitáshoz és a biszexualitáshoz hasonlóan az aszexualitás is szexuális orientációként határozható meg, és akként is kellene tekinteni rá. Emellett szól az is, hogy az aszexualitással élők nem megoldandó problémaként gondolnak a szexuális irányultságukra, inkább egyfajta beállítódásként, amivel együtt teljes értékű életet tudnak élni.

Az aszexualitással élők önmeghatározása

Az Egyesült Államokban 2001-ben Asexual Visibility and Education Network (AVEN) néven jött létre az aszexuális közösséget hivatalosan képviselő szervezet. A közösség hivatalos honlapján úgy írnak saját szexuális orientációjukról, mint ami nem rontja az élet és az élmények megélésének színvonalát; se rosszabbá, se jobbá nem teszi azt. Az aszexualitással élők egyszerűen csak másfajta kihívásokkal néznek szembe, mint a többségi társadalom tagjai.

Az aszexualitással élők többsége ugyanolyan érzelmi szükségleteket él meg, mint a szexuális közösség tagjai. Míg egyesek boldogabbak egyedül, másoknak szükségük van a közösségre, a másokkal való kapcsolódásra, közeli barátokra, sőt, sokan vágynak intim, tartós romantikus kapcsolatra, ismerkedésre.

A kapcsolatok pedig – a szexuális vonzalom meglététől vagy annak hiányától függetlenül – azonos alapokon nyugszanak, úgymint a kommunikáció, a közelség, a szórakozás, a humor, az izgalom és a bizalom.

Aszexuálisként, boldogan

A szexuális vonzalom hiánya tehát leginkább olyankor jelezhet problémát, ha a változás hirtelen következik be, és ennek a megélése érzelmi nyomást jelent számunkra. Ilyenkor a változás akár súlyosabb egészségügyi állapot tünete is lehet, amivel érdemes mielőbb orvoshoz fordulni.

Azonban, ahogy azt a fentiekből is láthatjuk, az aszexuálisok esetében nem hasonló problémáról van szó. Az aszexualitás számukra elsősorban azt jelenti, hogy megfelelő, kielégítő és egészséges életet élnek – csak éppen mindezt a szexuális vonzalom megélése nélkül teszik.

Ha szeretnél többet megtudni az aszexualitásról, keresd fel a Magyar Aszexuális Közösség oldalát itt!

Forrás: itt, itt, és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Porpáczi Júlia
Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest

Share This