Az egyedüllét tisztítótűz, ami az önazonosság felé vezet – Itt a Pszichoforyou szeptemberi filmajánlója

Szeptember. A hónap, amikor talán a legerősebben fújdogál körülöttünk a változás szele. Ilyenkor nemcsak évszakot, hanem életritmust is váltunk: megérkezni az őszbe azt is jelenti, hogy magunk mögött hagyjuk a nyár önfeledt pillanatait, a jó idővel együtt járó gondtalan szabadságot. A visszatérés azonban nem mindig zökkenőmentes. Ebben az időszakban talán a szokásosnál is nagyobb valószínűséggel fogalmazódhat meg bennünk a vágy, hogy a szürke hétköznapok helyett inkább/megint a természetben és szabadabban legyünk.

Valahol teljesen természetes, ha olykor-olykor elvágyódunk az életünket feszítő keretek közül. Ennek az elvágyódásnak a mértéke azonban eltérő lehet, és ahányan vagyunk, annyiféle tanulsághoz vihet közelebb. Szeptemberi filmajánlónkban két olyan filmet hoztunk nektek, amelyek erről az elvágyódásról és arról (is) szólnak, hogy mi történik, ha valaki úgy dönt, egy időre „kicsekkol” az életéből.

Ole Giæver: Magam ura

A Magam ura című norvég film rendezője, írója és főszereplője egyaránt Ole Giæver. A műfaját tekintve dramedy-ként aposztrofált alkotás hangulata – akárcsak ősszel a természet – folyamatosan változik. A főszereplő kedve is hol sötétebbre, hol optimistábbra fordul, miközben a természetben egyedül eltöltött két nap alatt a szó lelki és fizikai értelmében is lemeztelenedik a néző előtt.

A cselekmény szerint Martin, a 30-as családapa ugyanis úgy dönt, hogy a hétvégét a hegyekben tölti. Tulajdonképpen azt teszi, amiről néha talán (van, aki kicsit gyakrabban) mindenki ábrándozik: kiszalad a világból.

Ez azonban – ahogy az a filmből is kiderül, nem jelenti azt, hogy a problémáit, a félelmeit és a gyötrő kétségeit is maga mögött hagyja. Sőt! Martin valójában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért nem boldog, de a megoldás helyett a boldogság megélését akadályozó nehéz érzésekhez kerül közelebb: a hétköznapok bezártsága után megnyíló tér sokkal inkább felerősíti és kihangosítja életének legkínzóbb kétségeit.

„Miért van bűntudatom? Hogyan magyarázzam meg? Mi bajom van? Minden okom meglenne rá, mégsem vagyok boldog. Lehet, hogy el kéne válnunk?”   

Amikor valaki az életének egy pontján szembesül ezekkel a mardosó kérdésekkel, hajlamos reflexszerűen a környezetében keresni az okokat: őszinte szembenézés helyett a körülötte élő embereket hibáztatja, de az is jellemző reakció, hogy a lakó- vagy munkahely megváltoztatásától reméljük a pozitív irányú változást.

Martin is hasonló (futó)cipőben jár. Valahogy sehol, semmi és senki nem jó neki… Mindig oda vágyódik, ahol épp nem lehet: amikor a családjával vagy a barátaival tölti az idejét, akkor unalmasnak tartja őket, és inkább egyedül lenne; amikor a hegyekben fut, akkor magányosnak érzi magát. A feleségét már nem találja elég izgalmasnak, ahogy a kollégáiról is megvan a véleménye. A hegyek között egy tengerparti házról, egyedüllétről és a szenvedélyes szerelemről ábrándozik.

Martin vágyaival, félelmeivel, kétségeivel átitatott gondolatai cenzúrázatlanul áradnak bele az őt körülölelő térbe és csendbe. Csak ő van ott és a természet, amelynek ölelésében forró lávaként bugyognak a felszínre az addig elnyomott gondolatai. De egy ponton kénytelen szembesülni azzal, hogy – bármilyen gyorsan is fut – a bizonytalanságai, a félelmei és a szorongásai így is, úgy is utolérik. Innen nézve a vágyott szabadság, ami az ő esetében a hegyekben töltött hétvégét jelenti, finoman szólva ellentmondásos élmény. Egyfelől kellemetlen szembenéznie a nehéz érzésekkel, ugyanakkor csak ebben a helyzetben tudja megtapasztalni, milyen érzés is az, ha önmaga lehet. Ezt megfigyelve nézőként kockázatok és mellékhatások nélkül juthatunk el egy fontos, és talán számunkra is hasznos következtetéshez:

az egyedüllét tisztítótűz, ami az önazonosság felé vezet.

Egyedül, a természetben nem kell senkinek megfelelni, nem kell pózolni vagy azon gondolkodni, hogy mit mondjunk ki, vagy, hogy mire szabad/nem szabad gondolni. Azonban a szabadságnak nemcsak ára, de súlya is van: az azzal együtt járó felelősséget el kell bírni, ami azt is jelenti, hogy az életünkkel való elégedetlenség okát nem feltétlenül és legelsősorban a körülményekben, hanem sokszor önmagunkban kell keresni.

A Magam ura című film előzetesét és a teljes filmet megtalálod a Cinego-n.

Wes Anderson: Holdfény királyság

A Holdfény királyság című film két főszereplője Suzy (Kara Hayward) és Sam (Jared Gilman) is elvágyódnak az életükből. Suzy egy diszfunkcionális szétesőben lévő családban él, érzelmileg tökéletesen kiégett szüleivel, valamint kisebb testvéreivel. Sam – miután vér szerinti szülei meghaltak – nevelőszülőkhöz került. Utóbbiak a fiú (szerintük) furcsa viselkedése és nehéz természete miatt inkább szabadulnának a cserkésztáborban nyaraló Sam nevelésének gondjától – erről egy telefonbeszélgetés során a cserkésztábor vezetőjét tájékoztatják is.

A közös pont tehát adott: az elfogadó szeretet fájó hiánya köti össze a két fiatalt, és persze a semmihez sem fogható első szerelem érzése, ami egy közös kaland során szökken szárba. Suzy és Sam úgy dönt, hogy elszöknek – a lány az otthonából, Sam pedig a cserkésztáborból vág neki az ismeretlennek, amiben csak egy biztos pont van: a másik fénylő tekintete.

„Tizenkét évesen szerelmesnek lenni az tényleg az egész világot jelenti”

– nyilatkozta a filmmel kapcsolatban Wes Anderson rendező, aki ebben az egy mondatban tulajdonképpen össze is foglalta a Holdfény királyság esszenciáját.

Amikor egy tinédzser szerelmes lesz, akkor ő tulajdonképpen eggyé válik a szerelem érzésével. Ennek a kegyelmi állapotnak, és az ebben az állapotban szárnyaló vágyaknak teremtett tökéletes világot a (majdnem) mindig biztos kezű rendezőfenomén.

Ebben a moziban tulajdonképpen megelevenedik az, amiről a szerelmes tinédzserek álmodozni szoktak: Suzy és Sam maguk mögött hagyják a valóságot, hogy aztán a saját világukban, csak ketten lehessenek együtt úgy, ahogy előtte soha senkivel; egy olyan helyen, ahol szeretik, elfogadják és értik őket; ahol nincs mitől félni, ahol egymásba lehet kapaszkodni.

De ahogy a szerelmesek általában, természetesen Suzy és Sam sem ússzák meg bonyodalmak nélkül, amit nézőként a legkevésbé sem bánunk: a kalandosabbnál kalandosabb helyzetekbe olyan színészlegendák társaságában keverednek bele, mint Bruce Willis, Edward Norton vagy Bill Murray.

A Holdfény királyság egy tinédzser l’amour Wes Anderson módra: eredeti ötletektől hemzsegő, bájos és lélekemelő mozi, és az egyik legjobb dolog, ami egy borongós őszi estén egy filmrajongóval történhet.

A Holdfény királyság című film előzetesét és a teljes filmet megtalálod a Cinego-n.

Képek itt és itt.