Az élet, amit élni szeretnénk – úton a változás felé

Szerző: | 2017. 05. 02. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 9 perc

„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” – állítja Hérakleitosz. Fontos bölcsesség ez, ugyanakkor „lélektani szempontból igenis lehetséges, hogy kétszer, vagy akár sokkal többször ugyanabba a folyóba lépjünk, hiszen gyakran a torz, hamis, vagy téves mintáinkat követve újból és újból ugyanazokat a hibákat ismételjük” – ezt már Limpár Imre, tréner, tanácsadó szakpszichológus állítja, aki a Pszinapszison tartott előadásában többek között arról is beszélt, hogy hogyan lehet elhagyni ezeket a mintákat, miként lehetséges, hogy ne az életünk passzív elszenvedői, hanem annak formálói legyünk és ezáltal egy teljesebb, „HD-minőségű” életet éljünk – és ennek érdekében változzunk.

„Ezt hozta az élet.” „Így alakult” „Így történt.” „Ez van, ezt kell szeretni.” „Így kellett lennie.” „A sors akarta így.” „Ezt dobta a gép.” „Nem volt mit tenni.” „Nem tehetek róla.” Ha valaki viszonylag gyakran használ ilyen és ehhez hasonló fordulatokat, az általában jó eséllyel azt jelzi előre, hogy az a valaki nem formálja, hanem inkább elszenvedi az életét. Pedig nagyon nem mindegy, miként beszélünk a saját életünkről – nemcsak mi formáljuk a szavakat, hanem a szavaink is formálnak minket.

Ráadásul ezekkel a passzív, önfelmentő mondatokkal van még egy probléma: a „tulajdonosukat” mentesítik a felelősség alól. „Ha nem mondom ki, hogy én vagyok a felelős a saját életemért, akkor a változás nem fog beindulni” – állítja Limpár Imre, aki szerint sokan áhítoznak a változásra, érzik is, hogy valamit tenni kell, de az ilyen mondatokkal és ezzel az attitűddel saját magunkat fosztjuk meg a cselekvés lehetőségétől.

Olyan az életem mint…

„Sokszor előfordul velem, hogy egy kliens ott ül velem szemben, beszél az életéről, a problémáiról, de érződik, hogy nem ismeri az elakadásának a belső bugyrait. Ilyenkor szoktam feltenni azt a kérdést, hogy az illető miként fejezné be az alábbi mondatot: Olyan az életem mint…”

Ez egy izgalmas kísérlet arra, hogy megérezzük, merre tartunk, hogy vagyunk most éppen az életünkkel, elgondolkodjunk azon, hova szeretnénk eljutni.

Ha a saját válaszunkkal elégedetlenek vagyunk, és úgy érezzük, elérkezett az idő a változásra, és arra, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást, akkor Limpár Imre szerint három dolgot mindenképpen érdemes magunkban tudatosítani:

  1. Igenis irányíthatjuk és kezünkbe vehetjük a sorsunkat.
  2. A teljesebb élet bárki számára elérhető, (de ez nem egyenlő azzal, hogy akárki számára).
  3. Képesek vagyunk arra, hogy a saját szerencsénket teremtsük.

Mielőtt ezeket, a változás tartópilléreiként is értelmezhető állításokat közelebbről is megvizsgáljuk, a fentiek tükrében fontos magunkban és magunkkal tisztázni, hogy milyen úgynevezett életlehetőségeink vannak.

Az én szelet tortám

Tény, hogy az életlehetőségeink korlátozottak, hiszen a genetika, a környezetünk, vagy az, hogy milyen szocioökonómiai státuszú családba születünk, nagy mértékben meghatározza a lehetőségeinket, illúzió lenne azt feltételezni, hogy ez nem így van.

„Ha a születésünk előtt az életlehetőségeinkre egy egész tortaként tekintünk, akkor tény, hogy a fogantatásunk és a születésünk pillanatában ennek a tortának a jelentős részéről le kell mondanunk” – mutatott rá Limpár Imre. Igaz, ami igaz, feltételezhető, hogy nem fogjuk 10 másodperc alatt futni a 100 métert, nem választanak meg minket az USA elnökének, és az angol királyi vagy királynői címre sem pályázunk túl jó eséllyel.

Ugyanakkor a saját szelet tortánk még mindig rengeteg lehetőséget rejt magában, csak éppen ezekről a lehetőségekről a sok panaszkodás közepette nemigen veszünk tudomást.

Ehelyett inkább azon részek miatt bánkódunk, amelyeket sosem tudhatunk magunkénak, ráadásul azt a részt, ami a miénk, sokkal kisebbnek érzékeljük, mint a valóság – derült ki Limpár Imre szavaiból.

Limpár Imre

Puffogunk, pampogunk, picsogunk és panaszkodunk

„Van mit enni, van hol lakni, meleg van, tudsz olvasni és senki nem akar megölni. Ha valaki ezt elmondhatja magáról, akkor azzal már a Föld népességének egy nagyon szűk és szerencsés szegmensébe tartozik. Ahelyett, hogy ezért nap mint nap hálásak lennénk, bántjuk, ostorozzuk és marcangoljuk magunkat. A 4p-indexünk az egekbe szökött, vagyis megállás nélkül puffogunk, pampogunk, picsogunk és panaszkodunk” – fogalmazott a szakpszichológus, aki szerint, teljesebb, vagyis HD-minőségű életet akkor élhetünk, ha képesek vagyunk kiszabadulni a matéria fogáságból.

„Mindenhonnan olyan impulzusokat kapunk, amelyek azt sulykolják, hogy fogyasszunk, birtokoljunk, vásároljunk. Minden a matéria, az anyag, a tárgyak körül forog, és azt gondoljuk, hogy ha majd ezeket a dolgokat megvettük, akkor boldogok leszünk, az életünk teljesebb lesz.  Az én véleményem az, hogy pont fordítva van: ha én jó állapotba tudom magam hozni, elégedett vagyok az életemmel, komfortosan érzem magam a bőrömben, akkor fogom elérni és megkapni ezeket a dolgokat. Teljesen más a logikai sorrend, ráadásul utóbbinak van teteje, előbbinek nincs”

– mutatott rá Limpár Imre, aki szerint érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy mikor tart fogságban minket a matéria, mikor rángatnak minket bele az újabb és újabb kütyük és tárgyak egy olyan ördögi körbe, amiből csak nagyon nehezen lehet kiszállni.

Véget nem érő spirálokat hajtunk

Legyen szó telefonról, autóról vagy ingatlanról, mindig egy modernebbre, egy nagyobbra, egy jobbra vágyunk. Csak éppen ezeknek a dolgoknak a hajszolása közben lemaradunk a saját életünkről: építjük a házat, hozzá az újabb és újabb részeket, az emeletet, a medencét, a teraszt, de nem marad időnk arra, hogy ezeket használjuk…

Véget nem érő spirálokat hajtunk, a mennyiségről és nem pedig a minőségről szól az életünk. Nagy és távoli célokat kergetünk, bízva abban, hogy 30 év múlva jó lesz, és akkor majd pihenhetünk. Sosem tudjuk azt mondani, hogy most elég, ez most így jó ahogy van.

Ebből a véget nem érő spirálból az jelentheti a kiutat, ha – amellett, hogy felelősséget vállalunk az életünkért – elhisszük, hogy a saját szerencsénknek igenis mi vagyunk a kovácsai – vagy ahogy az előadó fogalmazott: „Minden egyes betű a szerencse szóban egy olyan komponens, ami a hatókörünk alá vonható.”

Képes vagyok a szempontváltásra?

Ehhez azonban fel kell tenni magunknak a kérdést: képes vagyok a szempontváltásra? A változáshoz ugyanis erre nagy szükség van, ráadásul egy-egy nehéz helyzetben is jól jön ez a perspektíva: néha – például egy konfliktus kellős közepén – érdemes a másik szemüvegén keresztül szemlélni a szituációt, de szintén hasznos lehet, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy a világ nem körülöttünk forog. Ha például visszautasítanak minket, az nem feltétlenül rólunk szól.

Ennek a szemléletváltásnak ugyancsak hasznos eszköze lehet, ha képzeletben, időben és térben megpróbálunk kicsit eltávolodni. „A helyzet, amiben vagyunk és amit olyan pokolinak élünk meg, vajon a Plutoról nézve is olyan nagyon szörnyű?” – tette fel a kérdést Limpár Imre. A szakpszichológus szerint szintén nagyon tanulságos, ha olykor-olykor feltesszük magunknak azt a kérdést is, hogy „Az a kisgyerek, aki voltál, büszke lenne-e arra a felnőttre, aki lettél?”

Vagy ha időben nem visszafelé, hanem egy kicsit előre utazunk:

vajon a halálunk előtti utolsó napot becserélnénk-e azokra a napokra, amikor „egy gyűlölt hétfő reggelen balta-arccal utazunk a metrón”? Ha a válasz az, hogy nem, akkor vajon miért nem próbálunk meg változtatni, miért nem csináljuk másképp?

Nem próbálkozni kell, hanem csinálni

Ahhoz, hogy ezekre a feszítő kérdésekre megtaláljuk a válaszokat, leginkább időre lenne szükség, amikor alkalmunk van kicsit elgondolkodni az életünkön. „A suhogó avarba borulok. Multat, jövőt, mindent elgondolok.”  – idézte Vajda János Elmult idő című versének sorait az előadó, aki szerint ilyenkor érdemes például végiggondolni, hogy mondjuk 10 év múlva milyen titulust, vagy hivatást szeretnénk látni a névjegyünkön, milyen céljaink vannak az életben, mire vágyunk, mi tesz minket boldoggá és így tovább. Ahhoz, hogy ezeket a célokat elérjük – ahogy azt Yoda-mester is megmondta – „nem próbálkozni kell, hanem csinálni”.

„Bárki elérheti a HD-minőségű életet, de nem akárki. A szerencsénkért igenis tehetünk, merthogy végső soron a mi kezünkben van a saját sorsunk. Abban hiszek, hogy mindig van másik út, hogy mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk és pont ezért lesz lehetséges a változtatás.” – zárta előadását Limpár Imre.

Fotó: itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This