„A barátság tanít meg az empátiára” – Az Együtt jobb című könyvet olvastuk

Amikor a hosszú élet titkát kérdezik, keveseknek jut eszébe a barátságokban rejlő lehetőség. Gyakrabban asszociálunk az egészséges életmód, az anyagi jólét, vagy a pihenéssel teli mindennapok jelentőségére. Azonban kutatások igazolják, hogy a baráti kapcsolatok nem megfelelő minősége vagy teljes hiánya károsabb hatással van ránk, mintha tizenöt cigarettát szívnánk el naponta. Sőt, a mozgáshiánynál és a megfelelő étkezés elmulasztásánál is pusztítóbb. Marisa G. Franco Együtt jobb – A baráti kapcsolatok pszichológiája című könyvében a barátság életmentő szerepén túl arról is mesél, hogyan lehet felnőttkorban is megerősíteni, vagy akár nulláról felépíteni  a testi-lelki egészségünk megőrzésében fontos szereppel bíró kapcsolatokat.

Bevallom, szkeptikusan kezdtem olvasni az első oldalakat, minduntalan arra gondolva: ahogy nem lehet a szárazföldön, könyvből megtanulni úszni, úgy a barátkozás sem igazán sajátítható el így… Feltevésem alapjai azok az „önsegítő” típusú könyvek voltak, melyek egyetlen alapgondolatot ismételgetnek többféle példával szemléltetve, de az elméleten túl nem tudnak többet adni, továbbmenni. Olvasásuk után néhány héttel aztán könnyen el is felejtődnek. Marisa G. Franco könyve azonban nem említhető egy lapon ezekkel; egészen más tapasztalatom lett.

Személyes tapasztalatból hiteles támasz

Mintha érezte volna, hogy a módszerében bizonytalan olvasói lesznek; az írónő első perctől a figyelmünk megragadására és gyakorlatiasságra törekszik, és jól is csinálja. Olvasmányos, könnyen érthető, figyelemfelkeltő gondolataiból őszinte hitelesség árad. Talán ez teszi nehezen letehetővé a könyvet.

Marisa G. Franco ugyanis – elkerülő kötődési típusának köszönhetően – jómaga is sok szorongást élt meg társas kapcsolataiban, hosszú éveken át. Fiatal felnőttként azt hitte, hogy az a biztonság, ha csak egy-két emberrel ápol közeli barátságot. Akkor döbbent rá elmélete hibájára, amikor ezek a barátok távolra költöztek, vagy annyira más irányba ment az életük, hogy kapcsolatuk gyengülni kezdett, ő pedig egyedül találta magát.

„Egészen addig nem ismerjük saját magunkat teljesen, amíg meg nem tapasztaljuk magunkat egy másik emberben, és fel nem ismerjük ezt a bennünk rejlő erőt”

– mondja ma már. A szerző pszichológus, egyetemi oktató és tréner, akinek fő kutatási területe a barátság és annak különböző formái.

Miben több a barátság, mint egy átlag emberi kapcsolat?

Amikor a 15. században Marsilio Ficino megalkotta a plátói szerelem fogalmát, nem a viszonzatlan vonzalomra gondolt. Valójában Platónnak az olyan erős szeretetről való elképzelését tükrözte, amely a valakinek a lelke iránt való rajongást jelentette, tehát a barátságot. „Szeretem őt, gazdagítja az életem, de nem szerelemmel; magasztosabb szinten.”  

A 17. században még a papság feltétel nélküli elfogadását is kiváltotta a barátság. Korábban az egyház vonakodott a barátságtól, attól tartva, hogy az Isten iránti szeretet helyébe lép, de aztán belátták, hogy inkább kiegészíti azt.

Napjainkban már a pszichológusok tapasztalatai és a tudományos kutatások is igazolják, hogy a kapcsolatok legalább olyan mértékben fontosak a létfenntartáshoz, mint a víz és az oxigén.

Boldog és boldogtalan emberek között a legnagyobb különbség egy tanulmány szerint nem a külsőségeken, a vallásosságon, vagy a jó történések számán, mértékén múlik, hanem azon, hogy mennyire és hogyan képesek másokkal kapcsolódni.

Ellentétben a szülőkkel, a barátok nem várják el, hogy beteljesítsük álmaikat, vágyaikat. Házastársunktól eltérően, a barátok részéről nem nehezedik ránk teljesíthetetlen elvárás, hogy legyünk valakinek a mindene, a teljességet jelentő kirakós utolsó darabkája. S gyerekeinkkel való viszonyulásunktól eltérően, nem nekünk kell biztosítani a másik életben maradását.

A barátok csodálatos társak lehetnek, és e kapcsolatok egyik legnagyobb örömforrása, hogy korlátlan számú barátunk lehet, a többi alapvető kapcsolattal szemben (például a szülők esetében). Ráadásul óriási kontrollt kapunk általuk: míg családtagjainkat nem választhatjuk meg, abban szabad döntésünk lehet, hogy kivel barátkozzunk. Ahogy a szerző idézi C. S. Lewis-t: „A szerelemben a test, a barátságban a személyiség mezítelen.”

A szembesülés ereje a barátságokban

Franco szerint, amikor alábecsüljük a barátságban rejlő lehetőségeket és erőt, valójában mi magunk szabunk gátat annak, hogy kapcsolataink szorossá váljanak. Kérdés, hogy mit tesz az velünk, ha így döntünk. Fenntartja azt, ami most sem tesz boldoggá?

Amikor nehézségeken megyünk keresztül, melyekben kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, gyakran szégyenérzetből elszigeteljük magunkat. Például, amikor valakit elbocsátanak a munkahelyéről, részben amiatt érzi magát rosszul, mert úgy véli, kudarcot vallott. Viszont főleg az bántja ilyenkor, hogy ez a körülmény elidegeníti őt azoktól, akik szerinte „normális életet” élnek, tehát munkájuk van, kellenek valahová.

A barátság varázsa pont a felvállalásban és ennek mentén az őszinte megértésben rejlik. Amikor felfedjük szégyenünket, és a barátainktól elfogadást, együttérzést, velünk való azonosulást kapunk, akkor lehetőségünk nyílik felismerni, hogy a csalódásaink nem eltávolítanak másoktól, hanem mélyen emberivé tehetnek. „Milyen bátor lesz az ember, ha biztos abban, hogy szeretik!”- idézi Freud szavait a szerző.

Amit pedig próbálunk elfojtani, az fog meghatározni minket, és apránként felemészti személyiségünket. „Minden, ami kimondatlan, hatással van rád” – idézi a szerző egykori szupervizora szavait.

Barátságban, ahogy mi is kapunk, úgy megtanulunk adni is. Az amerikai pszichoanalitikus, Sullivan szerint a barátság tanít meg bennünket az empátiára.

Elvihető megoldókulcsok

A könyv talán legfontosabb hozzáadott értéke, hogy folyamatosan biztat, kísér és támogat abban, hogy megértsük saját kapcsolatainkat, azok alakulását, és annak eddigi életünkből, kötődésünk minőségéből fakadó eredetét. Nem hibást keres bennünk, hanem megértést.

Azt közvetíti, hogy a felismerés fél gyógyulás, és ha képesek vagyunk rálátni arra, mi miért viszonyulunk úgy önmagunkhoz (és ezen keresztül másokhoz is), ahol éppen most tartunk, az segít kilépni a megszokott folyómederből.

Részletesen bemutatja az egyes kötődési típusok kapcsolati mintázatait, s az ebből fakadó, felnőttként ránk jellemző mindennapi működésmódokat. Hogyan tartjuk fenn azt az önsorsrontó ördögi kört, ami elszigetelhet? Vagy ami csak egy adott szinten enged másokat közel, bizonygatva, hogy mi egyedül is erősek vagyunk, nincs szükségünk másokra? Vagy, ami miatt mindenkinek meg akarunk felelni, s amellyel visszaélnek mások? Vagy miért ért véget több barátságunk vitával, csalódással, eltávolodással?

De az elméletből gyorsan átvált gyakorlatra: akarsz-e jobban lenni? Hajlandó vagy-e tenni magadért? Rávilágít, hogy nem várhatunk arra, hogy egyszer csak a semmiből ránk talál a szerencse, és kívülről, varázsütésre minden megoldódik. Megtudhatjuk, hogyan nyissunk MI magunk mások felé és építsünk kapcsolatokat, illetve hogy milyen tényezők határozzák meg, hogy egy kapcsolatból lehet-e barátság vagy sem.

Hiába élnek rengetegen egy városban, nagyon egyedül lehetünk a tömegben; a fizikai távolsággal egyenesen arányosan lehet egyre nehezebb fenntartani egy köteléket, minél ritkább a kapcsolattartás. Mit lehet mégis tenni?

Ehhez kapunk szempontokat, tippeket, ötleteket és lehetőségeket, melyek megvalósítása ezután csak rajtunk áll. Várhatjuk, hogy a változás bekopogtat az ajtónkon, vagy tehetünk érte mi magunk, azzal, hogy ajtót nyitunk emberi kötelékeink felé.

Marisa G. Franco Együtt jobb – A baráti kapcsolatok pszichológiája című könyvét itt tudod megrendelni.