A bátorság mint öngondoskodás – Egy via ferrata tapasztalatai

Szerző: | 2022. 01. 13. |

Ahogy a mesékben a szegénylegényekkel, királylányokkal és királyfikkal, úgy a való életben is gyakran előfordul, hogy olyan próbák elé állít minket az élet, vagy mi magunkat, amelyek kimenetelében nem vagyunk biztosak. Ami közös bennük, az az, hogy – racionális – félelmet élünk át, és hogy dönthetünk arról, hogy összeszedjük-e a bátorságunkat és belevágunk a helyzetbe, vagy inkább kimenekülünk belőle. Természetesen mindkét válasz érvényes és jó. Ebben a cikkben azonban inkább az előbbinek járunk utána: vajon mi a bátorság, és hogyan növeli az énerőnket? Hogyan fejleszti megküzdésünket, ha legyőzzük a félelmet; és hogyan kapcsolódik ez az öngondoskodásunkhoz? Mindezt pedig egy kis saját élménnyel fűszerezve – egy rövid beszámolóval egy via ferrata túráról.

Egészen múlt évig a legmeghatározóbb élményem a magassággal kapcsolatban egy máltai utazás volt, ahol véletlenül váltam sziklamászóvá, mindenféle technikai felszerelés nélkül. Ugyanis egyszer csak elfogyott a talaj a lábunk alól a sziklaparton. Lent a tengerrel, oldalamon a társammal próbáltam túlélni, miközben ő igyekezett tartani bennem a lelket, meg tartott engem is néha, fizikailag is. Nem meglepő módon elég intenzíven tapasztaltam a szimpatikus idegrendszeri működés jeleit magamon: szívdobogás, izzadás, lábremegés – de a legrosszabb a tériszonyom miatt érzet (halál)félelem volt. Több percig remegtem, miután sikerült feljutnunk a sziklafal tetejére. Ekkor határoztam el, hogy soha többé nem kísérletezek a mászással.

Via ferrata

Mindezek ellenére – ahogy a mesékben a főhős egyszer csak a hétfejű sárkány barlangjában – pár évvel később egy via ferratan találtam magam. A via ferrata egy úgynevezett vasalt út, vagyis olyan hegyi út, amelyen előre felszerelt fémkábelek és lépcsők segítségével lehet haladni, leginkább felfelé és lefelé. Lényegében szikla és vegyes, hegyi terepen való mászást jelent biztosítással – egy beülőt kap az ember, amit karabinerekkel kell a fémkábelhez erősíteni.

Könnyű pályát választottunk, de a tériszonyom miatt a zuhanás és a halál több mint 50 árnyalatát képzeltem el addig is, amíg az indulóponthoz értünk, a „becsatlakozóhoz”. Ezt persze nekünk kellett felismerni a burjánzó késő őszi természetben, szinte nulla via ferrata tapasztalattal. (A szinte azért, mert a társam egyszer már részt vett via ferratan. Így pont eggyel több tudása volt arról, hogyan is nézhet ki a „becsatlakozó”, mint nekem.) Talán ismerős az érzés, amikor az ember fejében az elhatározás után még vagy százszor fordul meg, hogy „na most fordulok vissza – amíg még lehet, amíg még életben vagyok”. Amikor megérkeztünk, és megláttam a magas sziklafalat, mégis úgy döntöttem: nekivágok.

Döntés és bátorság

Ha a döntés egy testmozdulat lenne, akkor talán mindig abban a pillanatban születne meg, amikor elveszítjük az egyensúlyunkat, és a testünk súlya már visz is abba az irányba, amerre elindultunk. Ilyenkor már nincs visszaút, csak a sebesség és a remény, hogy meg tudunk majd állni pihenni pár percre a következő döntés előtt. Ehhez bátorságra van szükség: a beledőlés, a beleengedés bátorságára.

A bátorság nem félelemnélküliséget jelent. A lényege éppen az, hogy egy számunkra félelemteli helyzetben a menekülés helyett a szembenézést választjuk. Vagyis pont azt csináljuk, amitől félünk.

A helyzet kiváltotta érzelmi (félelem), testi (pl. szívdobogás, remegés) és viselkedéses (menekülés) válaszok bár jelen vannak, mégsem szólnak bele a döntésbe. A bátorság ezért olyan érzelmi erőforrás, amely során az akaraterő gyakorlása révén legyőzzük a jelenlevő félelmeinket és a külső akadályokat.

A cél segíti a döntést. Ahogy a mesében például a királylány kiszabadítása a cél, a saját célunk lehet akár a félelem leküzdése, egy projekt befejezése, egy kapcsolat lezárása, vagy az önmagunkért való kiállás. A remény érzése segít abban, hogy amíg kell, fenn tudjuk tartani a bátorságunkat.

A bátorsághoz a félelem adja az „energiát”. Egy fenyegető helyzettel akkor tudunk hatékonyan megküzdeni, ha megéljük a vele járó félelmet.

A félelem nemcsak a ránk leselkedő veszélyt jelezheti, hanem egy vészesen közeledő határidőt is. Olyankor is félelmet élhetünk át, amikor nem szeretnénk elveszíteni valamit, ami fontos számunkra. És olyankor is, amikor úgy érezzük, „most már aztán igazán elég”, és nincs más hátra, mint kilépni a helyzetből – legyen az egy kellemetlen hétköznapi szituáció egy tömött villamoson, vagy éppen egy munkahely, egy párkapcsolat, családi vagy baráti kapcsolat. Ekkor már olyan nagy a tét, hogy muszáj az összes energiánkat mozgósítani, és összeszedni a bátorságunkat, legyőzni a félelmet és feladni a passzivitás kényelmét. Vagy úgy is mondhatnánk: kimozdulni a toleranciaablakunkból.

Toleranciaablak

Egy amerikai pszichiáter toleranciaablaknak nevezte el a területet, ahol azokat a környezeti hatásokat fogadjuk, amelyekkel könnyen meg tudunk birkózni. Ezen a zónán belül stabilitás és egyensúly van: hatékonynak érezzük magunkat, sikeresen, jól tudunk dolgozni, pihenni és megfelelően kapcsolódunk másokhoz. Úgy érezzük, hogy „minden rendben”.  A biztonságos területen kívüli események azok az élethelyzetek, amelyek már akkora stresszel járnak számunkra, hogy nehezen vagy egyáltalán nem megy a velük való megküzdés.

A toleranciaablak tágassága mindenkinél változó, és számos tényezőtől függ, például temperamentumtól, a korábbi élettapasztatoktól, de az aktuális stressz-szinttől is. Általánosságban elmondható, hogy akkor boldogulunk jobban az életben, ha ez a terület széles. Ez azt jelenti, hogy magasabb stressz-szint esetén is képesek vagyunk sikeres megküzdésre, jól alkalmazkodunk nehéz élethelyzetekhez is. Szerencsére tudatos „edzéssel” tágítható ez az ablak. Itt merül fel a bátorság szerepe is.

Amikor „bátorságot gyűjtünk” valamihez, arra készülünk fel, hogy ki fogunk lépni a számunkra megszokott, biztonságos zónából (toleranciaablakból) úgy, hogy a megküzdésünk nem biztos, hogy sikeres lesz. A bátorság ezért erőpróba.

A bátorság mint öngondoskodás

A bátorság öngondoskodás. Sikeres megküzdés esetén – legyen ez egy megmászott hegy, egy időben befejezett projekt, vagy egy felvállalt saját vélemény a munkahelyen – nem csupán magával a sikerélménnyel leszünk gazdagabbak, hanem az önbizalmunk, énerőnk és kompetenciaérzésünk is nőni fog. Bővül azoknak a helyzeteknek a száma az életünkben, amelyeket jól kezelünk, tehát tágul a toleranciaablakunk. Ahogy Mogyorósi-Révész Zsuzsanna megfogalmazta: „Valójában a bátor ember önmagát jutalmazza meg, és ha így tekintünk erre, akkor a bátorság fontos eleme az önmagunkról való gondoskodásnak: tágítja a lehetőségeinket és növeli az énerőnket.”  A mesében a hétfejű sárkányt legyőző királyfi ajándéka sem csak a királylány, sokkal inkább azok a belső értékek, amelyeket az elindulástól kezdve a félelmei leküzdésén keresztül egészen a győzelemig elsajátított. Ilyen a kezdeményezőkészség, problémamegoldás, döntésképesség, gondolkodás, érzés, hit, intuíció és felelősségvállalás: az egészséges, érett felnőtté válás.

Életem első (tervezett) via ferrata-ja közben valójában észre sem vettem, hogy az elindulástól eltekintve egyszer sem jött rám a tériszony. A technikai tudás és az állóképesség végül nagyobb kihívást jelentett, mint a félelmem. De felértünk a csúcsra, ahol az utolsó őszi fényekben úszó erdő látványa minden erőfeszítésért kárpótolt. Igazi bátorságpróba volt ez a maga félelmeivel és pozitív hozadékával: büszkeség, öröm, élmény és jelenlét.

Felhasznált irodalom:

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna (2021). Érzelemszabályozás a gyakorlatban. Újrakapcsolódás önmagunkhoz. Kulcslyuk Kiadó

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Sárkány Kinga
Tanácsadó szakpszichológus, művészetterapeuta, természetjáró, futó. Pszichológusként arra törekszik, hogy segítse a klienseit a magánéleti egyensúly kialakításában, az erőforrásaik aktiválásában és a megküzdésben. Érdekli az emberi agy működése és az emberek sokfélesége. Munkája során értelmi sérült személyekkel is foglalkozik. Szeret tanulni, úton lenni, megfigyelni, jelen lenni, átfolyatni magán az élményeket.

Pin It on Pinterest

Share This