„Nem én vagyok a lényeg, hanem a másik” – interjú Szily Nórával

Szerző: | 2016. 03. 11. |

A mélyinterjú műfajának egyik meghatározó alakja, akit sokszor emlegettek a sztárok pszichológusaként, hiszen vele szemben ülve valahogy mindenki a megszokottnál többet mesélt magáról. Néhány éve mégis új szelet fogott a vitorlába: coach lett. Azt mondja, pályát valójában nem váltott, csak a hangsúlyokat helyezte át, hiszen mindkét szakmáját ugyanaz a szenvedély mozgatja.  Az összefonódott pszichológus és tévés munkáról, a coach- csá válás előzményeiről, valamint a jelenlegi szakmája valódi lényegéről Szily Nórával beszélgettünk.

Érdekes mondattal találkoztam, amikor az interjú előtt olvasgattam rólad. „Pszichológusként végzett, de sohasem praktizált.” Nem tudtam teljesen igazat adni az állításnak, hiszen a többség téged az utóbbi évtizedben úgy definiált, mint a tévést, aki pszichológusként (is) kérdez.

A születésnapomra meglepetésként a barátaimtól kaptam egy videót, amelyben több ismert ember mondta el a benyomásait rólam. Jólesett, ahogy egymásra rímeltek a szavaik: megfogalmazták, hogy a beszélgetéseink során, a kérdéseim révén gyakran megfogalmaztak valamit magukról, ami korábban nem tudatosodott bennük. Végül is kimondták azt, ami bennem is régóta motoszkált, hogy gyakorlatilag coaching eszközökkel dolgoztam a mélyinterjúkban.

Az Egy kávé Szily Nórával, vagy az Őszintén összesen mintegy 400 adása sokat segített annak a felismeréséhez, hogy engem a megértés vágya vezérel, és a láttatás a fontos, nem a látszás.

A támogató beszélgetések jelentik a flow-t.  Ahogy mondani szoktam: lehetett volna kérdőjel az óvodában a jelem..

Talán mert az a fajta mélyre ásó, őszinte érdeklődés, amely jellemez, már gyerekkorodban is a sajátod volt?

Próbáltam megfejteni, hogy honnan ered…  Elsőként a nagyszüleim jutnak eszembe, akikkel rengeteg időt töltöttem kisgyerekként. Biztonságra, békességre és elmélyült beszélgetésekre emlékszem. Kamasz koromban pedig édesanyám barátait – vagyis jóval idősebbeket – szerettem hallgatni. Kíváncsi voltam és talán kissé koravén is. Ebben vélhetően az is szerepet játszott, hogy három jóval fiatalabb testvérem van, és viszonylag korán sok felelősség hárult rám. Muszáj volt felnőni a feladathoz. És hogy még egy mérföldkövet kiemeljek – pszichológia szakot végeztem, és imádtam az egyetemi évek szinte minden percét. Az éjszakákon át folyó agyalást arról, hogy megfejtsük miként és miért is viselkedik úgy az ember ahogy…

Mégis amikor betoppant az életedbe a televízió, sokáig nem olyan műsorokban dolgoztál, ahol a hosszú portrébeszélgetések kaptak helyet. Zavart ez akkor, vágytál volna kezdetektől a műfajra?

A pályám eleje jóleső sodródás volt – fokozatosan tanulgattam a riporterség, aztán a műsorvezetés alapjait. A rádióban kezdtem, két év után hívtak televíziózni – utólag úgy fogalmaztam meg , hogy a  közszolgálati rádióban, majd a tévében  megtanultam az alázatot és a pontosságot, a kereskedelmi csatornákon pedig a tempót. Sokféle műsorban dolgozhattam és érni, csiszolódni kellett ahhoz, hogy úgy tudjak kérdezni, ahogy a mélyinterjúkban teszem.

És nem csak szakmailag kellettek a tapasztalatok. A személyiségem, a lelkem is alakult. A karcolások, a fájdalmak, az örömök – minden , amit a magánéletemben átéltem – alakították a szemléletemet.

Amikor a pszichológiát felváltotta a tévézés, nemcsak a válaszok keresése kapott másfajta keretet. Hanem az élet maga: hiszen megérkezett a népszerűség. Ahogy a veled való interjúkat nézem, az a benyomásom, komfortosabb számodra, ha te lehetsz kíváncsi, mint amikor rád kíváncsiak.

A képernyő miatt sokan képzelik, hogy exhibicionista vagyok és könnyen megnyílok bárhol és bárkinek. Pedig magánemberként rejtőzködő, szemérmes vagyok. De ha valaki figyeli a kérdéseimet, azokban megtalál…

Riporterként segítettél a nézőknek hiteles képet adni valakiről. Mi a fő feladatod, mint coachnak?

A coaching lényege: a saját erőforrásokat mozgósítani a kliensben. Vagyis ő maga találja meg a válaszokat a kérdéseire.  Ez nem tanácsadás. Nekem mint coachnak az a dolgom, amit a nevem is sugall: edzősködöm (a coach angolul edzőt jelent – a szerk.).

Támogatom, kísérem, figyelek, kérdezek, tükröt tartok… Nem én megyek az olimpiára, csak segítek rá felkészülni.

A közelmúltban felmerült, hogy a pszichológus szakma szigorúbb feltételekhez kötné a segítségnyújtás szabályait. Többek között egyetemi diplomához. Te végzett pszichológusként mit gondolsz erről?

A terápia a pszichológusok területe. Azoké, akik erre szakosodtak, ez irányú végzettséggel rendelkeznek.  Magam is látom – elég csak a neten nézelődni – hogy mennyien ígérnek valódi szakmai tudás nélkül segítséget, megoldást problémákra, visszaélve az emberek tanácstalanságával és hiszékenységével.  Ezen nyilván minden autentikus segítő felháborodik.

Valamennyi szakmában óvni kell a reputációt, amit persze nem garantál egy névjegykártya, amin ott díszeleg egy titulus. Hangsúlyozom, hogy a coaching nem terápia, és alapszabály, hogy amennyiben olyan traumák bukkannak fel, amelyek túlmutatnak a coach szerep- és hatáskörén – ezt jelezni kell a kliensnek. Ilyen esetben pszichológus vagy pszichiáter jelenti a segítséget.

Az üzleti coaching, tréning terepe a motiváció, a hatékonyságnövelés, a teljesítmény… A szemlélet proaktív, egyértelműen megfogalmazott célok felé halad. Sokan üzleti területen szerzett tapasztalatok után fordultak a coach szakma felé, és posztgraduális képzések révén váltak hiteles és megbízható szakemberekké. Hogyan lehet választani? Azt javaslom, hogy amikor valaki segítséget keres, nézzen utána, hol és mit végzett az adott szakember, milyen referenciái vannak, mi a szakterülete.

Coachként csak pozitív visszajelzést kaptál a tévés előzmények kapcsán?

Dehogy! Voltam olyan HR-vezetőnél, akinél gyorsan egyértelművé vált: keményebben „vizsgáztatott”, mint egy szakképzett, de kvázi civil coachot. De álltam a sarat és nem bizonytalanodtam el.  Tudtam, hogy nem egy számomra idegen szakma felé kanyarodtam. Nem  divattervezői vagy énekesi álmokat dédelgetek, hanem viszonylag egyenes úton haladok a céljaim felé. Hiszem, hogy önazonos vagyok ebben a szerepben, és mindent megteszek, hogy hasznos, hiteles tudáskészlettel rendelkezzek.

Az átmenetet jól példázza az X-faktor lélekmentorsága. A tévés munkád során először mozogtál teljesen a háttérben, miközben azt tetted, amit addig a kamera előtt: kérdezve segítettél.

Pontosan, jól ráéreztél a fordulópontra. Ott szembesültem először azzal, hogy számomra a lényeg a támogató interakcióban rejlik.

Nem a kamera a lényeg, hanem amit a másik tekintetében látok.

Ez a felismerés hatalmas löketet adott. Máig hálás vagyok Schiwert-Takács Lászlónak a felkérésért.

A tévéről múlt időben beszéltünk eddig, pedig nem szakadtál el tőle. Az új műsorod Lélekbúvár címmel viszont már nem mélyinterjúkat jelent, hanem lényegre törő, célzott beszélgetéseket hétköznapi embereket érintő témákról. Miért indultál ebbe az irányba? Sok lett volna mindkét szakmádban folyton-folyvást mélyre ásni?

Sokkal inkább az motivált, hogy a sztárinterjúim kapcsán számos visszajelzést kaptam a nézőktől arról, hogy egy-egy mondat mennyire inspirálta őket a saját életükben. Mivel a coaching is az élet dolgairól beszél, legyen az magánélet (life coaching), vagy épp üzlet (business coaching) – átültettem  a szemléletet a tévés munkámba. Dübörög az önsegítő könyvek piaca, az emberek keresik a kapaszkodókat – ezért fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy a Lifenetwork tévében egy ismert emberrel és egy hiteles szakemberrel beszélgessünk konkrét kérdések mentén. Karrierváltás, életközepi válság, konfliktusok kezelése, siker-kudarc átélése,  és sorolhatnám…

Felmerült bennem, hogy ezekhez a mindennapi továbblépésekhez vajon miért kell coach, vagy épp egy tévéműsor? Miért nem a családi, baráti kapcsolatokba kapaszkodnak az emberek?

A családtagok és a barátok nagyon fontosak! Viszont érzelmileg involváltak az életünkben és elfogultak, ami teljesen természetes.

Időnként hasznos az objektív tükör. Amikor valaki úgy kérdez, hogy nem fogalmazza meg mit tenne a helyedben. Abban segít, hogy a saját belső hangodat meghalld.

Jól hangzik. Most hogy végiggondolom, talán jól jönne egy coach nekem is.

(Nevet) Persze, hiszen mindig van min töprengenünk. Mindannyian szeretnénk jó döntéseket hozni és jobb minőségű életet élni. Normális, hogy időnként elakadunk…

Egyszerű kérdéssel búcsúzom, amit bizonyára számtalanszor felteszel a klienseidnek, de talán te magad kevesebbet hallod. Hogy vagy most?

Minden nap derűsen indulok el, és ezt igazi gazdagságnak tartom. Izgalmas szakasza zajlik most az életemnek, hiszen folyamatosan építgetem magam és építem az új hivatásom. Nemcsak dolgozom, hanem képzésekre is járok.

Új útra lépni nem könnyű – ámítás lenne azt állítani!

De látom magam előtt a célt és alapvetően élvezem, hogy megint járom a lépcsőfokokat, mint amikor riporterből műsorvezető, szerkesztő lettem. Talán mégsem véletlen, hogy nem kérdőjel volt a jelem anno az óvódában – hanem létra…

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This