„Az online bántalmazás nem az áldozat és az elkövető magánügye, hanem közösségi probléma”

Szerző: | 2020. 01. 24. |
A cikk érzékeny témájára való tekintettel ezen az oldalon nem jelenítünk meg reklámokat.

Lila foltok, sebek, zúzódások – a fizikai bántalmazás megannyi látható jele. De vajon az érzelmi, a lelki bántalmazás nem jár-e ugyanennyi fájdalommal – látható nyomok nélkül? A kérdés költői: a választ mindannyian ismerjük.

De abba már csak ritkán gondolunk bele, hogy az online bántalmazás, a cyberbullying legalább ilyen súlyú probléma, csak sajnos jóval kevesebb szó esik róla. Pedig a megalázó, bántó üzenetek sora, a magánszféránkba való behatolás, a privát képek illetéktelenekhez juttatása, vagy az ezekkel történő zsarolás életre szóló traumát okozhat – főleg gyerekek esetében. Nem beszélve az online csoportokból való kiközösítésről, kibeszélésről, csúfolódásról. Az áldozatokban keletkező fájdalom sokféle lehet, ám a következmények már alig, vagy egyáltalán nem látszanak.

„Rémes hazugságot terjesztettek rólam a hátam mögött, kiközösítettek, a barátaimat is elfordították tőlem, én pedig egyszerűen nem értettem, hogy mi történik. Olyan volt az egész, mint egy rémálom” – meséli Andi, aki a Cartoon Network televíziós csatorna, Aki ver, az nem haver kampányában beszélt a történtekről. A kezdeményezés keretében öt éve számos fórumon dolgoznak azon, hogy minél szélesebb körben elterjedjen, milyen károkat okozhat a verbális bántalmazás, a kiközösítés, vagy éppen a cyberbullying. De kiből lesz bántalmazó? És mit él át az áldozat? Erről kérdeztük szakértőnket, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetőjét, Táler Orsolya, gyermek- és ifjúsági  szakpszichológust, aki szerint a cyberbullying rengeteg fájdalmat okoz, a fiatalok pedig tanácstalanok, és félnek segítséget kérni.

Fotó: Unsplash/Warren Wong

Mit adhat a krízishelyzetben lévő fiatalnak egy telefonos beszélgetés?

Mi nem teszünk különbséget kis és nagy probléma között, minden esetben fontos számunkra, hogy a bennünket megkereső fiatal mivel küzd. Legyen az valamilyen kapcsolati nehézség, vagy online zaklatás. A helyzetek kezelése természetesen lehet eltérő, de ez attól is függ, hogy mit vár tőlünk, aki segítséget kér. Legtöbbször meghallgatásra, segítő beszélgetésre vágynak, mert magányosak, vagy nincs, akitől tanácsot kérjenek. Emellett, ha arra van szükség, gyakorlati lépéseket is tudunk tenni. Kimondottan cyberbulliyng, vagyis online zaklatás témában is gyakran fordulnak hozzánk.

Mit tapasztal, melyek a legjellemzőbb formái a cyberbullying-nak?

A fényképekkel, videókkal való visszaélés. Ma már pillanatok kérdése, hogy valaki fotót vagy videót készítsen a barátairól vagy akár idegenekről. Az online térben ezek rendkívül gyorsan megoszthatók, terjeszthetők. Általában nem is merül fel, hogy engedélyt kérjenek egymástól, hogy felkerüljön egy-egy felvétel a netre. Pedig minimum illene beleegyeznie annak, akiről posztolnak valamit. Sajnos emiatt gyakran előfordul, hogy nem kimondottan rossz szándékkal, mégis illetéktelenekhez is eljutnak felvételek, ami rendkívül kiszolgáltatottá teheti azt, aki szerepel rajtuk.

Ennél is súlyosabb probléma, amikor lejáratásra akarnak felhasználni valamilyen tartalmat, vagy éppen kiközösítés történik az online térben. Például gyakori, hogy egy osztály valamilyen mobil alkalmazáson futó kommunikációs csoportjába valakit nem vesznek be és ott kibeszélik. Ezek az áldozatok egyébként rendszerint nemcsak ebben a térben vannak kiközösítve, hanem a valóságban is. Tehát nem érdemes elszigetelt problémaként tekinteni a helyzetre, mert nem az. Ez egy egész közösség problémája, és így is érdemes kezelni.

Mi kellene ahhoz, hogy ez ne történhessen meg?

Valamiért sok helyen kialakul az a morál, hogy ez belefér. Hogy rendben van másokat bántani, megalázni, negatív színben feltüntetni, lejáratni. Éppen ezért csak ott lehet változást elérni, ahol közösségi szinten kezelik a zaklatást, amelyben nagy szerepe van a szemlélőknek is, csak ők szeretik azt gondolni, hogy nekik semmi dolguk ezzel, mert nem velük történik. Holott passzív szemlélőként ugyanúgy részt veszek a zaklatásban.

Mi lehet a helyes magatartás szemlélőként?

Kilépni a passzivitásból és felhívni a figyelmet, hogy ami történik, az zaklatás. És azt megosztani, hogy ez így nem mehet tovább. Igenis ki kell fejezni – akár egy kommentben – a tiltakozást, mert annak van ereje. Láthatja az áldozat is, hogy kiállnak mellette, és az elkövető is érezheti, hogy mások nem értenek egyet a tetteivel. Ha lesz egy kritikus tömeg, amely képes megmozdulni és hallatni a hangját ilyen esetekben, az visszatarthatja a zaklatókat.

A bántalmazás nem attól fog megszűnni, hogy az áldozat megváltozik, sokkal inkább egy olyan norma kialakítása szükséges közösségi és csoport szinten, ahol nem elfogadható, hogy bántjuk egymást.

Kiből lesz zaklató? Hogyan alakul ki valakiben az ártó szándék?

Valójában ezek a szerepek sokszor cserélődnek. Egyik esetben áldozat valaki, a másikban pedig ő az, aki zaklat. A hívások során is jellemző tapasztalatunk, hogy a beszélgetések alatt lassanként kiderül, bár az illető most azért kér segítséget, mert éppen őt bántják, de korábban a másik oldalon állt. Fontos az is, hogy miképp látjuk az áldozat szerepét, hajlamosak vagyunk ugyanis őt hibáztatni a történtekért, ami azért nem jó, mert valójában a zaklatás sosem az áldozat felelőssége, hanem a zaklatóé, ezt szeretném hangsúlyozni.

Vannak, akik kitettebbek az online vagy offline zaklatásnak?

Tény, hogy vannak rizikócsoportok, általában azok, akik valamiben mások, mint a többiek. Ez lehet apróság is, mint a szemüveg vagy a vörös haj, de nem ritka, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeket vagy a pszichésen sérült társaikat bántják egy-egy közösségben. Fokozott rizikótényező emellett a homoszexualitás vagy bármilyen szexuális jellegű másság.

Mekkora az érintettség?

Egy felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében végzett kutatás eredményei szerint a megkérdezettek 17%-a mondta azt, hogy volt már online zaklatás áldozata, 2%-uk pedig  rendszeresen él át ilyen típusú bántalmazást. Az online tér mellett azt is megnézték, hogy a face to face bántalmazások területén hogyan alakulnak a számok.

A megkérdezettek 40%-a számolt be róla, hogy élt már át valamilyen személyes zaklatást, és 7% mondta azt, hogy rendszeresen tapasztal ilyesmit.

Tehát látható, hogy az offline zaklatás gyakoribb. Azonban a kutatásban azt is vizsgálták, hogy az életkor előrehaladtával változnak-e a mutatók. Az eredmény szerint az offline zaklatások száma csökkent, azonban az online verzió nem mutat ilyen tendenciát.

Mi a különbség az online és az offline térben átélt bántalmazás között? Más jellegű hatásokról is beszélhetünk akár?

Míg a face fo face zaklatás a közösségből való fizikai kilépéskor véget ér, addig az online térben szinte lehetetlen gátat szabni a terjedésének. Ha valaki például az iskolában él át bántalmazást, az csak az intézmény kapuin belül történik, a tanítási idő után nem folytatódik.

Azonban a diákok döntő többségének van már okostelefonja, azaz a nap 24 órájában elérhető – a zaklató számára is. Ez komoly fenyegetettség-érzést is okozhat, amit tovább súlyosbíthat, hogy a 20-30 fős iskolai közösséggel szemben az online térben több ezer, vagy még ennél is több szemlélője lehet a folyamatnak.

A tartalmakat pedig nagyon nehéz teljes bizonyossággal végleg eltüntetni, hiszen bárkinél lapulhat egy másolat, egy utólagos mentés; egy fotó vagy videó akárhányszor kikerülhet. Ez nagyon nyomasztó tud lenni. Az áldozat eleve tehetetlenséget, megalázottságot, fenyegetettséget, kiszolgáltatottságot él át, és mindezt tovább fokozza, hogy a lejáratásának beláthatatlanul nagyszámú tanúja lehet, akár ismétlődően.

Fotó: Unsplash: James Sutton

Hogyan érdemes kezelni közösségi szinten az online zaklatást? Hogyan tud segíteni a pedagógus?

Van egy uniós projektje a Kék Vonalnak is, amelyben kidolgoztunk oktatási csomagokat éppen erre a célra, egész pontosan az online szexuális zaklatás kapcsán. Előtte sokat beszélgettünk gyerekekkel, és kérdőíveket is kitöltettünk velük. Ezekben a 12-17 éves fiatalok 20% arról számolt be, hogy azért nem posztol magáról, mert tart a negatív visszajelzésektől. Ebből látható, hogy a gyerekek egyrészt érzékenyek arra, hogy ezekben a kommentekben bántó megjegyzések vannak, másrészt egyre óvatosabbak, de még mindig nem eléggé.

Az iskolai segédanyagokban nagyon lényeges elem, hogy merjen segítséget kérni az áldozat. Sokszor egyébként azért sem mernek segítséget kérni, mert nem tudják, hogy mi fog történni. Ezért is fontos, hogy mindenképpen beszéljünk a témáról, és lehetőség szerint preventív jelleggel. Az ajánlásunkban az is benne van, hogy érdemes az iskoláknak saját, személyes protokollokat kidolgozniuk.

Ha pedig már megtörtént a zaklatás, akkor az is a megoldás része, hogy közösen dolgozzuk ki a lépéseket, amelyekkel kezeljük a problémát. Érdemes szakembert is bevonni, hogy az áldozat traumáját csökkentsük, emellett a folyamatot is jó, ha vissza tudjuk követni, és láthatóvá válik, hogyan indult, kik vettek részt benne, és kik tudtak róla.

Az iskolapszichológusnak nagy szerepe lehet abban is, hogy az elkövető kapjon segítséget, ugyanis neki is szüksége lehet támogatásra, bár ez talán sokak számára szokatlannak tűnhet. Pedig a motiváció tisztázása azt is megmutathatja, hogy valóban ártó szándékkal indult-e el a folyamat, vagy csak egy konfliktus fajult el, és kicsúszott az irányítás a gyerekek kezéből. Ha sikerül a folyamatot látni, és a lehető legtöbb információ a kezünkben van, akkor jó esélyünk lehet, hogy a zaklatás ne történjen meg újra. De ehhez elengedhetetlen az is, hogy a közösségi normát úgy alakítsuk, hogy abba ne férjen bele a bántalmazás semmilyen formában.

A szülők felelősségét mennyire érdemes látni a cyberbullying témában?

Sajnos sokszor a gyerekek félnek a szüleiknek elmondani, hogy mi történt, tartanak tőle, hogy csak dühödt reakcióra számíthatnak, és inkább nem beszélnek róla otthon. Ez pedig több szempontból is fájdalmas. Ugyanis ha meg tudják osztani, akkor már nincsenek egyedül a nehézséggel. Ráadásul hosszú távon is sokkal fájóbb élmény marad, ha nem kap valamilyen támogatást az áldozat.

Tekintve, hogy kiskorúakról beszélgetünk, az is lényeges, hogy ha további, akár jogi lépésekre kerül sor, akkor is ott kell lennie a szülőnek, átvitt és konkrét értelemben is, hiszen ő a gondviselő. Emellett a segítőnek, pedagógusnak adott esetben mérlegelniük kell azt is, hogy veszélyeztetheti-e a  gyereket, ha  a szülő tudomást szerez a történtekről, mert sajnos van ilyen is. Ha ez a veszély fennáll, akkor a gyermekjóléti szolgálattal együtt lehet megoldást találni.

Egyébként a személyes tapasztalatom az, hogy az iskola és a szülők együttműködése ritkán zökkenőmentes. Rendszerint a másik fél felelősségét nagyobbnak látjuk, mint a sajátunkat, pedig akkor működik jól a rendszer, ha ki-ki hatékonyan bánik a saját eszközeivel. A szülőnek és az iskolának is más eszközei vannak, más a viszonyuk a gyerekkel, nem lehet csak az egyik vagy csak a másik oldal felelős. Mindenesetre a szeretetteljes, elfogadó családi légkör nagyon fontos hátteret tud adni. Sok szó esik ma a gyerekjogokról. És ez jól is van így, hiszen valóban senkinek sincs joga bántani a másikat. De ha engem nem bánthatnak, akkor én sem bánthatok. Ezt szülőként és tanárként egyaránt érdemes továbbadni.

A Kék Vonal ingyen hívható a 116-111-es számon a nap 24 órájában, illetve a www.kek-vonal.hu oldalon chat-en is lehet segítséget kérni 17 és 21 óra között.

Címlapfotó: Unsplash/Daria Nepriakhina



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This