„A trauma egy elsöprő fenyegetés, amivel nem tudsz mit kezdeni” – Dr. Máté Gábor gondolatai a traumáról és a függőségről

Szerző: | 2022. 02. 05. | Test&Lélek | Olvasási idő: 12 perc

Egyre több könyv és film mutatja be azt, amit eddig legszívesebben elrejtettünk volna, egyre több közszereplő beszél a nyilvánosság előtt arról, ami eddig kimondhatatlannak tűnt. Bár hosszú még az út odáig, hogy egyéni és kollektív traumáinkra ne tabuként és szégyenfoltként tekintsünk, az utóbbi időszakban mintha elkezdődött volna egyfajta gyógyulási folyamat. Ehhez az is kell, hogy minél többször halljuk, lássuk és tapasztaljuk azt, hogy traumáinkról lehet, sőt, érdemes beszélni. A világhírű, Kanadában élő magyar származású pszichiáter, Dr. Máté Gábor személyes példájával, könyveivel és előadásaival sokat tett azért, hogy közelebb kerüljünk traumáinkhoz, és nem csak, hogy ki tudjuk mondani, hanem meg is értsük azok szerepét és hatásait. 

Máté Gábor

Fotó forrás: cbc.ca

Dr. Máté Gábor elsősorban a szenvedélybetegség kutatásával és kezelésével foglalkozott, ezzel is vált ismertté. Orvosként azt a szemléletet képviselte, hogy a test és lélek elválaszthatatlan egység, érzelmeink óhatatlanul hatással vannak testünk állapotára. Így az aktuális tüneteken túl fontos feltárni és kezelni a betegségek mögött rejlő pszichés tényezőket a hatékony gyógyítás érdekében. Függőséggel foglalkozó könyvén (A sóvárgás démona – Ismerd meg függőségeidet) kívül megjelent a stressz, trauma és betegségek kapcsolatát vizsgáló (A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket), valamint a figyelemzavart bemutató (Szétszórt elmék – A figyelemhiány zavar új gyógymódja) könyve is. Munkája során számtalan élettörténettel, személyiséggel és tünettel találkozott, amelyek egy ponton kapcsolódtak össze – ez a közös élmény a korai években rejtőzködő trauma és fájdalom, ami a jelenben átélt szenvedésük fő forrása.

A szakember saját élettörténetén keresztül is tudott közelíteni kutatási témájához és betegeihez, ugyanis gyermekkorában ő is traumatikus élményen esett át. 1944-ben, zsidó családban született Magyarországon, a náci megszállás alatt. Egy éves korában édesanyja egy hónapig rokonainál hagyta, hogy megmentse az életét. Ugyan a pszichiáternek nincsenek konkrét emlékképei erről az eseményről, de vallja és tapasztalja azt, hogy bizonyos érzelmi reakcióiban még ma is őrzi, megjeleníti és újraéli ezt az élményt. Utólag, felnőttként hiába értette meg azt, hogy édesanyja ezzel a cselekedetével a túlélését biztosította, és az ő végtelen szeretetéből fakadt, ebből egy csecsemő annyit érzékelhet csak, hogy elhagyták. Ezt a mélyreható és zsigeri rettegést, magányt és fájdalmat nem tudja felülírni a józan ész és a ráció. Egyik előadásában így beszélt erről: 

„Már nagyon korán megkaptam azt az üzenetet, hogy a világ nem akar engem, mert az édesanyám boldogtalan, amikor velem van, így biztosan nem akar engem. Miért lettem később munkafüggő? Mert ha már egyszer nem akarnak, akkor legalább legyen rám szükségük. Így lettem orvos, így tudtam elrejteni ezt az érzést.”

Dr. Máté Gábor szenvedélyes és karizmatikus előadásaival szinte mitikus légkört vont maga köré, amire időnként szeret önmaga rácáfolni. Igazán hitelessé attól válik, hogy nyíltan vállalja sérülékenységét, esendőségét, azaz emberi mivoltát is. Ötvenes éveiben mert csak szembenézni saját démonaival, az ezekből való felépülése saját bevallása szerint még a mai napig tart. Őszintén beszél depressziójáról és függőségeiről – önmagát munka- és klasszikus zene-függőnek tartja. Bár ezek nem tűnnek olyan veszélyesnek, mint mondjuk az alkohol vagy a heroin, de több személyes történetéből világossá válik, hogyan vesztette el az irányítást felettük. Bevallja azt is, milyen nehéz lehetett családjának vele, amikor nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is elérhetetlen volt, hiszen az állandó munkával és zenével elszigetelte és kivonta magát a valóságból és kapcsolataiból. 

„Tudom, milyen az, amikor menekülni akarunk önmagunk elől”

Dr. Máté Gábor tavaly megjelent dokumentumfilmjében (A trauma bölcsessége) foglalta össze szemléletének és munkásságának főbb tételeit, a trauma lélektanát járja körbe. Trauma alatt általában valamilyen váratlan, szörnyű és ép ésszel felfoghatatlan eseményt értünk, amellyel az egyén nem tud megbirkózni, és maga alá temeti. Ez a meghatározás több félreértésre ad okot – a trauma nem minden esetben kiugró és egyértelmű, hanem gyakran csendesen, észrevétlenül zajlik le bennünk. A traumatizáltságot nem feltétlenül a konkrét történés súlya okozza, hanem a személyben lezajló folyamatokból ered. Így fogalmazza ezt meg a szakember:

 „a trauma egy elsöprő fenyegetés, amellyel nem tudsz mit kezdeni. A traumában nem az a rossz, ami veled történt, hanem ami benned történik annak hatására, ami veled történt.”

Egy nehéz és fájdalmas élmény esetén egy gyermeknek rengeteg számít az, ha nincs benne egyedül. A pszichiáter szerint a gyermekek azért traumatizálódnak, mert magukra maradnak a fájdalommal, mert nincs a környezetükben egy olyan felnőtt, akivel meg tudnák osztani belső történéseiket, és aki segítene nekik mindezt biztonsággal megélni. Mivel egy gyermeknek nincs még arra eszköze, hogy az ilyen élményekkel egymaga megküzdjön, így egyedül marad a szenvedésével. Belső világát így túl fájdalmasnak érzékeli, ezért a legjobb megoldást abban látja, ha elszakad attól. Ennek az ára azonban az, hogy elveszíti a kapcsolatot önmagával. Így esélyt sem ad és kap arra, hogy megtanulja kezelni a fájdalmas érzéseket, feloldás hiányában ezektől fog menekülni egész életében.

Dr. Máté Gábor fontosnak tartja azt, hogy a krónikus betegségek, a függőségek és egyéb pszichés zavarok kialakulása nem pusztán genetikai tényezőkön múlnak, hanem kiemelt szerepet játszanak a környezeti hatások is. Az agy idegpályáit a kora gyermekkori tapasztalatok alakítják ki, így a gyermekként átélt trauma befolyásolja az agy fejlődését is. Ez orvosi vizsgálatokkal is alátámasztható: a traumatizált gyermekek agya ugyanis máshogy néz ki az MRI-felvételeken, mint azoké, akik nem szenvedtek el traumát. Ez elsősorban azokat a homloklebenyi funkciókat érinti, amelyek jelentős szerepet játszanak többek között az érzelemszabályozásban, a döntéshozatalban és a másokkal való kapcsolatteremtés képességében (erről bővebben olvashattok Bruce D. Perry és Maia Szalavitz A ketrecbe zárt fiú című könyvében, amiről itt írtunk).

„Az első kérdés nem az, hogy miért a függőség, hanem az, hogy miért a fájdalom”

A szenvedélybetegek a mai napig erős morális megítélés alá esnek: akaratgyenge, jellemtelen, taszító emberek, akiktől jobb elfordulni, mert nem értjük, és lehet, hogy nem is akarjuk érteni, miért ezt az életnek nem nevezhető létformát választják nap mint nap. Dr. Máté Gábor szavaiból azonban sugárzik az az együttérzés és elfogadás, amivel a függő személyek felé fordul. Éveken át dolgozott Vancouver keleti gettójában, a Downtown Eastside-on, aminek utcáit a szenvedélybetegek lakták és uralták. Rezidens éveiben került oda először, de tudta, hogy élete során vissza fog menni oda még dolgozni. Akkor még nem tudta pontosan meghatározni, hogy mi, de érezte, hogy valami őt is rabul ejtette. Később tudta megfogalmazni azt, hogy a fájdalomtól való kényszeres menekülés az, ami munkáján kívül összekötötte őt velük, egyfajta láthatatlan szövetségként:

 „Már nagyon fiatalon tudatában voltam annak, hogy az emberek nem önhibájukból szenvednek. Velük is ugyanez a helyzet. Nem azért vannak itt, mert bármilyen döntést hoztak. Azért vannak itt, mert akkora trauma érte őket, hogy a kábítószerekbe menekültek. Majd újra és újra büntetik őket azért, ahogyan menekülni próbálnak. Egyetlen olyan nő sincs itt az utcán, akit gyerekként ne zaklattak volna szexuálisan” – meséli a dokumentumfilmben, ahogy sétál a riporterrel az utcán.

Meglátása szerint természetes emberi reakció az, hogy a traumából eredő szenvedéstől menekülni akarunk. Ennek egyik formája a különböző függőségekbe való menekülés – legyen az drog, alkohol, szex, játék, internet, munka vagy vásárlás. Ha meg akarjuk érteni a függőségeket, nem azt kell vizsgálnunk, hogy mi a rossz benne, hanem azt, hogy mi az, ami jó. Vagyis hogy milyen előnye származik a függőnek a rengeteg negatív következmény mellett, amiről képtelen lemondani. A függő személyek beszámolója alapján csakis a szer tudja megadni – még ha csak átmenetileg is – azt a nyugalmat, békét és örömöt, amit önmagukban nem találnak. Éppen ezért jóval fontosabb kérdés az, hogy mi elől is menekülnek, mint az, hogy miért pont így menekülnek. Így ír erről A sóvárgás démona című könyvében:

„Nem minden függőség kiváltó oka bántalmazás vagy trauma, de meg vagyok győződve arról, hogy minden esetben ki lehet mutatni valamilyen gyötrelmes élményt, ami meghúzódik a káros szenvedély mögött. A szenvedés megtalálható minden addiktív viselkedési forma középpontjában. […] Lehet, hogy a seb nem mély, és nem okoz állandó fájdalmat, sőt teljesen láthatatlan, rejtett is lehet – de akkor is ott van a háttérben.”

Hangsúlyozza azt, hogy a szenvedélybetegek nem szabad akaratukból választják a bódulatot és a kábulatot. Azért nyúlnak újra és újra függőségük tárgyához, mert más kiutat egyelőre nem találnak szenvedéseik enyhítésére. Traumatizáltságukból eredően nem fejlődött ki annak az egészséges módja, hogyan szabályozzák érzelmeiket, hogyan kapcsolódjanak önmagukhoz és másokhoz – talán esélyt sem kaptak arra, hogy ezeket elsajátíthassák.

Dr. Máté Gábor fontosnak tartja azt kiemelni, hogy a függőség nem pusztán a genetikán múlik, hanem lényeges szerepet játszanak a környezeti hatások is.  Ha pusztán öröklött betegségként tekintünk a függőségre, és csak a genetikát fogadjuk el magyarázatként, akkor figyelmen kívül hagyhatjuk annak a történetét, hogy miért lett az adott személy szenvedélybeteg – vagyis figyelmen kívül hagyjuk az embert, aki a függősége mögött van. Pedig a szakember szerint arra lenne a legnagyobb szükségük, hogy kapcsolatba lépjenek velük, és ne csak a függőségüket lássák meg:

„A traumatizált személyiség mélyén ott van egy egészséges egyén, akinek soha nem volt lehetősége kifejeznie magát az életben, mert soha nem adódott neki helyszín ahhoz, hogy kifejezhesse magát, soha nem adódtak neki kapcsolatai, amelyek révén ki tudta volna fejezni hiteles emberi mivoltát.”

Embernek maradni

Dr. Máté Gábor attitűdjével és gondolataival emlékeztethet arra, hogy mindennél fontosabb az, hogy emberek tudjunk maradni, és úgy is viszonyuljunk magunkhoz. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni önmagunkra, mintha robotok vagy mindenhatók lennénk, és egyre jobban megfeledkezünk alapvető emberi igényeinkről és természetünkről. Így egyre jobban elidegenedünk érzéseinktől, testünktől, a körülöttünk levőktől és a környezettől is, amelyben élünk. Ezt nem csinálhatjuk következmények nélkül. 

Mivel a trauma során elszakadunk önmagunktól, ezért a gyógyulás lehetőségét az (újra)kapcsolódás adja. 

Önmagunkhoz, mint emberhez, és másokhoz, mint emberekhez. 

Források:

Dr. Máté Gábor (2019). A sóvárgás démona – Ismerd meg függőségeidet! Budapest, Libri.

On the Spot: Az ellenség gyermekei: Máté Gábor

The Wisdom of Trauma (A trauma bölcsessége)

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.

Pin It on Pinterest

Share This