„Egy asszony illata”, avagy életleckék a becsületről

Vannak azok a bizonyos filmek. Talán nem ők a nagybetűs Kedvenc Filmek, mégis, jólesik őket időről időre újra megnézni, és kicsit elgondolkodni azon, milyen üzeneteket rejtenek számunkra. Az „Egy asszony illata”, az általam legjobban szeretett mozik egyike, pontosan ilyen film.

A történet két főszereplője olyan időszakban találkozik, amikor kölcsönösen szükségük van egymásra. Charlie Simms (Chris O’Donnell) egy előkelő bentlakásos felsőoktatási intézmény tanulója, akinek nehéz anyagi helyzete miatt az iskola mellett is dolgoznia kell.

Amikor elérkezik hálaadás hétvégéje, pénz híján nem tud elutazni a családjához, ezért plusz kereseti lehetőség után néz, hogy legalább karácsonyra hazalátogathasson majd. Így talál rá egy hirdetésre, melyben egy nyugalmazott, vak háborús veterán mellé keresnek valakit, aki ellátná az ünnep hétvégéjén.

A feladat sokkal nehezebbnek bizonyul, mint ahogy azt Charlie elsőre feltételezte. Frank Slade alezredes (Al Pacino) kritikus, durva modorú alkoholista, aki próbára teszi környezete türelmét. Charlie-nak azonban szüksége van a pénzre, s miután senki más nem vállalja Frank ellátását, megszánja a családot és rábólint a megbízásra.

Már csak azért is, mert az iskolában történik egy incidens, aminek ő lesz az egyik szemtanúja, és kicsapással fenyegetik, amennyiben nem tanúskodik társai ellen az ügyben. Számára is jól jön, hogy kiszakadhat ebből a feszültségterhes környezetből, egyúttal abban reménykedik, hogy talán ez segít majd a döntésében.

Mindketten bajban vannak – a maguk módján

Azonban kiderül, hogy Frank hétvégi tervei teljesen eltérnek családja elképzeléseitől; kész helyzet elé állítja Charlie-t, és furfangosan ráveszi, hogy kísérje el őt New Yorkba. Abban egyeznek meg, hogy a fiú másnap hazautazhat.

Azonban Charlie mégsem így dönt, ugyanis kiderül számára Frank útjának valódi szándéka; hogy miután teljes luxusban tölti ezt a pár napot, véget vet az életének. Megspórolt rokkantnyugdíját a legjobb szállodára, finom éttermekre és egy gyönyörű kurtizánra akarja fordítani, majd mindezek után főbe lőni magát. Charlie a terv hallatán kötelességének érzi, hogy maradjon, abban bízik, hogy így megakadályozhatja a tragikus végkifejletet.

Tehát a maguk módján, mindketten bajban vannak: kevés értelmet látnak az életükben, és menekülnek egy, a megszokottól merőben más környezetbe. Ez viszont önmagában kevés ahhoz, hogy megoldást adjon a problémáikra…

Amiért érdemes maradni

A három nap kalandos eseményei apránként oldják fel a kettejük közti feszültséget. Egyre jobban megismerik egymást, kezdenek megbízni a másikban. Frank-ről lassan kiderül, hogy a durva, szókimondó felszín mögött érző szív lapul. Apafiguraként fordul Charlie felé, fontos tanulságokat, életleckéket próbál átadni számára.

A nézőknek lassan derengeni kezd, hogy ennek a két embernek szüksége van egymásra: Frank életerős, ötvenes férfiként vakult meg, elvesztette az önállóságát, mások szívességeitől és segítőkészségétől függ, ami mérhetetlenül dühíti. Kevés esélyt lát rá, hogy társra találjon; magányos, keserű és depresszív.

Észre sem veszi, hogy ezáltal önmagát vágja el a külvilágtól és az emberi kapcsolatoktól. Charlie-val is sokáig elutasító, de mivel terve kivitelezéséhez szükség van rá, ezért megtűri maga mellett. Ahogy apránként kirajzolódik előtte a fiú élethelyzete és becsületes jelleme, kezd oldódni elutasító előítéletessége. Idő kell számára, amíg belátja, hogy a fiú is magányos és kiszolgáltatott a maga módján.

Frank karaktere Dickens Karácsonyi énekének Scrooge nevű főszereplőjére emlékeztet, aki ugyanúgy elmarja magától családtagjait, miközben szenved a magánytól. Mindketten korlátozottan látnak rá, hogy mennyiben járulnak hozzá saját elszigeteltségükhöz. Frank vaksága viszont más:

részben fizikai, ami megfosztja a függetlenségtől, másrészt lelki, mert képtelen észrevenni, mennyi mindent utasít el önmagától, negatív hozzáállásával.

Nem vesz tudomást a személyisége értékes vonásairól, azokat természetesnek veszi, és nemcsak a külvilágban, de saját magában sem látja az életben marasztaló kapaszkodókat.

Rejtett kincsek és tanulságok

Frank jelleme azokra a poros ládikákra emlékeztet, amelyeket a külsejük alapján szóra sem méltatnánk, és csak akkor látjuk, hogy mennyi kincset rejtenek, miután kinyitottuk.

Férfiszerepben kakaskodó vetélytárs, finom úriember, vagy apáskodó oltalmazó. Tisztelettel bánik a nőkkel s mint kiderül, hihetetlen érzékeléssel rendelkezik. Illat alapján felismeri az egyes női típusokat (őszi, téli, tavaszi, nyári), finoman – mégis határozottan képes udvarolni nekik és vezetni őket a táncparketten, tangó közben.

Kiélesedett hallása és szaglása segíti abban, hogy felfedezze a női nem egyéb szépségeit, mint egy kellemes hang csengését, vagy egy finom illat varázsát. Csodálja és megérzi a nők szépségét, s vaksága ellenére élesen látja magányukat és a szívükhöz vezető utat. Mindezt próbálja megmutatni a férfiasságában még kiforratlan Charlie számára. Elegánsan öltözik és viselkedik, ugyanakkor sziporkázó találékonysággal és humorral a legbizonytalanabb helyzetekben is megállja a helyét. Észre sem veszi, milyen kiváló férfimintát ad Charlie számára. Mindezt azonban kevésnek tartja ahhoz, hogy az életet válassza.

Találkozniuk kellett…

Ez a film jó példa az élet váratlan fordulataira, amelyek elsőre lehetnek ijesztőek, ugyanakkor mentőkötelet adhatnak a későbbiekre nézve.

Ez a szempont nem is lehetne aktuálisabb, ha a járványhelyzet szemszögéből nézzük. A jelen nehézségeit pillanatnyilag megélhetjük kilátástalannak, de honnan tudhatnánk, hogy nem tartogat majd hosszabb távon pozitív változásokat is? Az „itt és most”-ban kell átvészelnünk, mi sem menekülhetünk el belőle. Ezért próbáljuk oldani a félelmeinkből fakadó „vakságunkat”, ami nem engedi meglátni jó és működőképes lehetőségeinket a jelenben.

A két főszereplő nem is sejti, hogy egymástól függ egész hátralévő életük. Olyan élethelyzetben találkoztak, amikor kilátástalan válaszút előtt találták magukat, és a menekülés tűnt az egyetlen megoldásnak.

Charlie egész jövője egy hajszálon múlik; ha gyáván a társai ellen vall; elárulja a becsületét és kitaszítja magából a közösség, viszont az igazgatója támogatni fogja egyetemi felvételijében. Ha viszont nem tanúskodik, hogy társait védje, akkor kicsapják az iskolából, és sosem sikerülhet kitörnie szorító anyagi helyzetéből. Milyen érdekes, hogy mennyire igaz ez a dilemma napjainkban is: ha csak a saját érdekeinket nézzük, úgy veszélyeztethetünk másokat, de ha felelősségteljesen vigyázunk egymásra, úgy egy nagyobb jóért teszünk.

Az alezredes egyik választási lehetősége az öngyilkosság, holott katonaként tudja, hogy az élet elől elmenekülni gyávaság. Viszont ha az élet után nyúl, úgy azt kockáztatja, hogy méltóságát elvesztve és magányosan kell leélnie az életét. Tulajdonképpen azonos a dilemmájuk alapja.

Mindketten hasonlóan egyedül vannak a világban, nem találják a helyüket. Egymástól tanulhatják meg az élet értelmét; feltéve, hogy hajlandóak ők is kitörni a saját maguk teremtette vakságból és meglátni az ott lapuló lehetőségeiket is.

„Táncolni kell, ha szól a zene…”

Charlie-tól idéztem ezt a sort, és érdemes nekünk is megfogadni.
Nem árulom el, mi lesz a vége, de egy pár fejleményt igen, mert ez támpont lehet számukra is.

Az alezredes rájön, hogy mégis szükség van rá; karizmája, tartása és bátorsága méltó példa lehet egy még élete kezdetén tartó, bizonytalan fiatalember számára, akit nem támogat a családja.

Az ő mintájára mi is átgondolhatjuk, hogy nekünk is szükségünk van ebben a helyzetben egymásra. A nagy csatákat nem lehet egyedül megnyerni, így most nekünk is az összefogásban kell találnunk új értelmet az életben.

Az ezredes észre sem vette, de a legnagyobb csatáját önmagával vívta, s ezzel a felismeréssel félig már meg is nyerte.

Charlie tudatosítja, hogy önmaga elől menekülni a legfélelmetesebb, ezért bátran szembenéz a döntéseivel és a következményekkel. De hogy mindennek mi lesz a végkifejlete, azt meghagyom a nézők számára.

Ebben a filmben a drámák főleg a lélek színfalai között zajlanak, a legtöbb kimondatlan marad, mégis átérezzük őket. A két főszereplő egymásnak, és ezáltal a nézőknek is csodálatos életleckéket ad.

Frank példája fantasztikus minta a férfiak számára a tartásról, bátorságról és becsületről, és arról, hogy hogyan kell tisztelettel megtartani és finoman vezetni egy nőt. Ugyanakkor a nők számára is fontos tanulságot hordoz azzal kapcsolatban, hogy megfogalmazzák, milyen bánásmódra vágynának egy férfitól. Hogy elvárhatják a tiszteletet, az udvariasságot és a megbecsülést.

Számomra a film legfontosabb tanulsága az, hogy néha mi magunk is vakok vagyunk, a lehetőségeinkre, és sokszor a hiedelmeink, félelmeink zárják el az utat egy jobb élettől. Jó szívvel ajánlom ezt a filmet, abban bízva, hogy ezekben a nehéz időkben is segíti kifürkészni egyéni, szubjektív utunkat a boldogabb mindennapok felé – és talán segít abban, hogy könnyebben meglássuk a bennünk rejlő értékeket – egymásét és a sajátunkét is.