„Egy gyereknek semmilyen körülmények között sem feladata, hogy a felnőtt szülőjévé váljon”

Szerző: | 2019. 03. 10. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 13 perc
A cikk érzékeny témájára való tekintettel ezen az oldalon nem jelenítünk meg reklámokat.

Duncan Macmillan Dolgok, amikért érdemes élni című drámája megrendítő történet egy kislányról, aki először hétévesen szembesült édesanyja öngyilkossági kísérletével. Ekkor kezdte el írni a listáját, a számára boldogságot jelentő fogalmakról, tárgyakról, érzésekről, hogy meggyőzze anyukáját – az élet szép.

Ez a cikk azonban nem a boldogság kereséséről vagy annak megtalálásáról szól. Ennél jóval sötétebb témát nézünk meg közelebbről Víg Sára segítségével. Gyermekpszichológus szakértőnkkel közösen olyan nehéz kérdésekre keressük a választ, hogy mire van a leginkább szüksége a gyermeknek, ha veszteség éri, mennyire kell őszintének lenni egy ilyen helyzetben. Egyáltalán: mi megy végbe egy gyermek lelkében, ha valamelyik szülője öngyilkosságot követ el? Milyen következményei lehetnek ennek felnőttként? Feldolgozható-e egy ilyen jellegű trauma, és mit mondjuk a gyereknek mi, felnőttek egy olyan eseményről, ami előtt gyakran magunk is értetlenül állunk.

„Akár megható is lehet, a darabban szereplő kislány listája” – kezdi Víg Sára. „Ha viszont egy kicsit a mélyére nézünk ennek a mechanizmusnak, azt látjuk, hogy ez egy fordított szerep, hiszen a szülő feladatai közé tartozik megmutatni a gyerek számára, milyen szép is az élet.

Minden olyan helyzetben, amikor a szülői szerep elgyengül, legyen szó betegségről, függőségről, súlyos depresszióról, vagy öngyilkossági kísérletről, nagy eséllyel felborul az egészséges szülő-gyerek egyensúly.”

Megfordulnak a szerepek

A gyerek elkezd felnőttes érzéseket táplálni a beteg szülő felé: félti, odafigyel rá, igyekszik megérteni a szülő helyzetét.

A szakirodalom ezt parentifikációnak nevezi. A parentifikált gyerekek azok, akik valamilyen okból felnőtt, szülői szerepet látnak el, amely hátterében egyaránt meghúzódhat fizikai vagy érzelmi ok is.

Azonban egy gyereknek semmilyen körülmények között nem természetes feladata, hogy ő legyen bármilyen értelemben a felnőtt szülője, gondviselője, védelmezője”

– folytatja a szakember.

Ez minden életkorban nagyon káros, de életkoronként eltérés lehet abban, hogy milyen módon károsíthatja meg a gyerek személyiségfejlődését, egészséges létezését.

A parentifikáció megfékezése, kordában tartása a megmaradt családtagok vagy a szűkebb környezet feladata. Sikeressége pedig attól függ, hogy mennyire támogató a család, mennyire tudja kompenzálni, helyettesíteni a szülő elvesztéséből fakadó feladatok pótlását.

Bonyolultabb a képlet akkor, ha egy súlyosan depressziós szülőről van szó, aki öngyilkosságot kísérel meg, vagy követ el. Ebben az esetben a felnőtt személyek is erősen érintettek, hiszen ők is bevonódnak, gyászolnak, és súlyos traumát élnek át.

Szélsőséges reakciók

A kérdésre, miszerint a darabban említett lista összeírását tekinthetjük-e a trauma feldolgozásának, vagy annak részének, azt válaszolja Víg Sára, hogy természetesen. Szép példa arra, hogy milyen erős életösztönnel bírnak a gyerekek még a legtragikusabb élethelyzetekben is. Ugyanakkor a megterhelő része az ilyen szituációnak sokkal bonyolultabb, szerteágazóbb, és komoly következményekkel jár, amely esetben egy lista összeírása még nem szolgálja a trauma maradéktalan feldolgozását.

A veszteségre adott érzelmi válaszok spektruma annál szélesebb, minél idősebb a gyerek. A kamaszkor sajátos megnyilvánulásai közé tartozik például, hogy a tinédzserek képesek bármilyen témára szélsőségesen reagálni; náluk fordul elő a leggyakrabban, hogy külső személy számára érthetetlen a viselkedésük. Ilyen reakció lehet például a negligáció, azaz amikor egyszerűen nem vesznek tudomást a történtekről.

„Volt egy kliensem, egy édesapa, aki azért kérte a segítségem, mert a 17 éves lánya aznap, amikor az édesanya meghalt (egy gyors lefolyású, súlyos betegségben), elment a barátaival bulizni”

– meséli a pszichológus. „A lány és az anyuka között nagyon jó viszony volt, és a gyerek az édesanyja halála után megközelíthetetlenné vált az apa számára, nem tudott mit kezdeni vele.

Akár ennyire szélsőséges reakciók is előfordulhatnak: egy kamasznál így is bekapcsolhat az életösztön, hogy a kortársaival akar lenni. Megpróbál úgy tenni, mintha el lehetne feledkezni az anya haláláról.”

A hazugság dupla fájdalom

A felnőttek szemszögéből kulcsfontosságú az a tényező, hogy a gyerek vajon mennyire érti meg azt a helyzetet, amikor a szülő saját kezűleg vet véget az életének. Az is kérdés, hogy mennyire kell elmagyarázni az öngyilkosságot. Elmondjuk, hogy valójában mi történt, vagy finomítsunk az eseményeken, netán titkoljuk el, esetleg hazudjunk – sok ellentétet, eltérő véleményt találunk a témában, akár még a szakemberek között is.

Gyakori példa, hogy a környezet sok esetben szépíti az öngyilkosságot elkövető szülő halálának történetét, próbálják virágnyelven elmesélni, így csak jóval később derül fény az igazságra.

Víg Sára kutatási területe, egyben kedvenc témája a titkok hatása életünkre. Kutatásai során már felnőtt nőkkel, férfiakkal készített interjút, akiknek gyerekkorukban lett öngyilkos valamelyik szülőjük. A beszélgetések során mindenkitől megkérdezte, hogyan értesültek a tragédiáról. Tapasztalatai azt mutatják, hogy mindenképpen

mélyíti a lelki sérülést, ha letagadják, nem mondják el vagy hazudnak a szülő öngyilkosságáról.

Dupla fájdalom – ugyanis a szülő elvesztése önmagában is egy életre szóló trauma. Ezt csak súlyosbítja, ha évekkel később derül ki, hogy hazudtak is a szülő haláláról.

Egészen megrázó esettanulmányok bizonyítják, hogy milyen gyakori, amikor az életben maradt családtagok igyekeznek a látszatot, a hazugságot fenntartani, egy rendkívül mély spirálba taszítva ezzel a családot. A szorongás minden testi és lelki jele előfordul ezekben a családokban, az evészavartól kezdve az alvászavaron át, de akár kényszeres tünetek, szociális fóbia és súlyos szorongás is megjelenhet.

A trauma hatása felnőttkorban

„Rengeteg megküzdési stratégia létezik, ami a gyermeki lélek élni akarásából fakad. Ez egyfelől bámulatos, hogy mi mindent kibírnak a gyerekek, csak közben megfizetik az árát” – folytatja a szakember. Ugyanis

a traumatikus élmény legtöbbször felnőttkorban, egy párkapcsolatban, vagy például gyakran a szülővé válás idején eszkalálódhat. Ezekben a fontos közeli kötődésekben látszik meg az érzelmi bizonytalanság vagy a bizalomvesztett létezés, amit egy súlyosan depressziós szülő-gyerek kapcsolat okoz.

Az elhunyt szülővel való kapcsolatot sérült kapcsolatként definiálhatjuk. A gyász egy részről idealizálja a szülőt, de a kapcsolat nemcsak ezért sérült, hanem azért is, mert nem a megfelelő időben ért véget. Megszakadt. Ennek a gyógyítása, akkor lehetséges, ha a többi kapcsolat ép marad és virágzik tovább.

Például ha az édesanya öngyilkos lesz, az édesapának arra kell törekednie, hogy nem az anyát helyettesítő, de egy nagyon jó és bizalomteli apa-gyerek kapcsolatot alakítson ki. Ebben a kapcsolatban egy hazugság  – tartson az akár csak pár hónapig –, egészen rövid idő alatt is súlyos károkat tud okozni. Hiszen később, amikor kiderül az igazság, egy nagyon sérült, őszintétlen viszonyként fog visszagondolni a felnőtt a szülővel való kapcsolatára.

Amennyiben az egész család asszisztált a hazugsághoz, akkor ez az egész családra vonatkozik. Ezt a folyamatot úgy is elképzelhetjük, mint egy tóba dobott követ: koncentrikus körök keletkeznek. A hazugsággal szembesülő felnőtt úgy érzi, az egész világ titkol előle valamit; a hazugság leleplezése így olykor paranoid, üldöztetési gondolatokat is szülhet.

Egy olyan erős bizalomvesztést él meg ilyenkor az illető, ami aztán minden fontos kapcsolatában visszaköszönhet. Ilyen átélt traumából a későbbiek folyamán harmonikus, bizalomteli párkapcsolatot építeni nagyon nehéz feladat.

Talán még ennél is kiélezettebb élethelyzet, amikor megszületik az érintett első saját gyermeke. A szülővé válás krízise lehet a belobbantó momentum, egyfajta katalizátorként léphet működésbe. Ezzel a szereppel a legnehezebb megbirkózniuk az érintetteknek, hiszen ilyenkor aktivizálódik a legerősebben a sérült szülőkép. Ennek következményeként súlyos szülés utáni depresszió, vagy akár pszichózis is kialakulhat a gyermekkori trauma nyomán.

Feldolgozhatatlan veszteség?

Bizonyos értelemben feldolgozhatatlan történés, ha egy gyermek elveszti valamelyik szülőjét. A helyzet még nehezebb, ha öngyilkosság áll a háttérben, de még ez sem zárja ki, hogy felnőttként teljes, egészséges életet éljen a későbbiekben.

„Gyerekeknél nincsen gyászév, ahogy felnőttek esetében. Más időérzékkel rendelkezik egy óvodás vagy egy kisiskolás, mint egy felnőtt, más a veszteség feldolgozásának mechanizmusa is” – mondja Víg Sára.

„Egy régi történet jut eszembe, amikor eljött hozzám egy apuka, akinek meghalt a felesége. Volt egy nyolcéves kisfiuk. Pár nappal a halálesetet követően jelent meg nálam az édesapa, és megkérdezte, hogy mit csináljon, mert az ismerősei lovasterápiától kezdve a művészetterápián át mindenféle módszert ajánlanak a kisfia számára. Azt válaszoltam neki, hogy nem hiszem, hogy egy külső segítségre jobban lenne szükségük most, mint arra, hogy a számukra fontos családtagokkal együtt legyenek és gyászoljanak. Kívülről ebbe a folyamatba belenyúlni, ráadásul ennyire hamar, nem szerencsés, és nem is segítene.

Leginkább a szülő szorul segítségre abban, hogy miként tudja támogatni a gyereket a gyászban. Ezért ajánlottam azt, hogy az édesapa jöjjön el hozzám pár alkalommal beszélgetni.”

Önhibáztatás vagy a pszichikai zavar megnevezése

Amikor egy szülőnek problémái vannak, szomorú, boldogtalan, akkor a gyermek mindig önmagát okolja. Nincs ez másképp válás, halál, öngyilkosság esetében sem. Azonban míg például a válást követő terápiás folyamatokban a gyermek bűntudattól való megszabadítására jól bevált forgatókönyvek léteznek, addig ugyanez az öngyilkos szülő esetében hiányzó „recept”. Az önvád érzése minden családtagra kiterjed, nem kizárólag a gyermekre. A „miattam van, miattam történt”-érzéstől, az önhibáztatás terhétől a gyereket megszabadítani, vagy legalább csökkenteni azt elsősorban a család és a pszichológus feladata.

Az öngyilkosságot elkövető szülők gyerekeinek az önhibáztatás alól az egyik legnagyobb felmentés, ha nevesítjük, tudatosítjuk a gyermekben a szülő pszichiátriai zavarát. Megszabadíthatjuk a bűntudattól, ha megértetjük vele, hogy a depresszió, a szülés utáni depresszió betegség, nem holmi múló állapot.

„Ez viszont még pszichológusként is ellentmondást jelent” – folytatja Víg Sára. „A betegség tudatosításának hátulütője, hogy jön a következő kérdés, ami felmerül a gyermekben: ha ez egy betegség, akkor vajon én is örökölhetem? Velem is megtörténhet? Gyakori, hogy felnőttként komoly kutatásokat végeznek az öngyilkosságot elkövető szülők gyermekei, hogy kiderítsék a háttérben meghúzódó pszichikai okokat, és a következményeket a saját életükre. Az öngyilkosság halmozódik a családban, kockázati tényező. Ezért merülhet fel a kérdésként a támogató közeg számára, hogy melyik ujjába harapjon: ha tudatosítom a betegséget, leveszem a bűntudatot róla, egyben egy újabb terhet rakok rá azzal, hogy ő is érintve van.”

Terápiás segítség

„A gyász nem egy gyors tűzoltással elrendezhető dolog” – hangsúlyozza Víg Sára.

„A megmaradt családtagok összetartása, támogatása kiemelten fontos a gyermeknek ebben a folyamatban. A későbbiekben pedig egy gyerekpszichológussal kialakult bizalmi viszony is erős kapaszkodót jelenthet. Akár egy életen át kitarthat, táplálkozhat belőle a gyermek.”

A jó terápia, maga a kapcsolódásra, bizalomra való képesség, amit megél, és továbbvisz az életbe, már önmagában gyógyító erejű.

Az egyéni terápián kívül ajánlott a ma már több helyen sikeresen működő gyászfeldolgozó csoportokat, pszichodráma csoportot felkeresni. De fontos szem előtt tartani, hogy előbb a szülőnek kell elfogadnia külső segítséget, hiszen a leggyakrabban az ő eszköztelensége áll a gyász középpontjában – az ő saját hozzáállásán, gyászfeldolgozásán keresztül vezet az út a gyerek megsegítéséhez.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Gurubi Ágnes
Szerkesztő, újságíró. Olvas, ír, szerkeszt beszél. Nő, anya, feleség, barát. Amióta elmúlt negyven, megszerette a tőmondatokat. Hisz a történetmesélés erejében, hisz az őszinte megélésben, de nem hisz a tanácsokban. Hat év rádiós múlt után kulturális újságírás és szerkesztés következett, ami mai napig központi helyet foglal el az életében, bár egy ideje más területek felé is kacsingat.

Pin It on Pinterest

Share This