„Az elégedettség nem problémamentesség” – Az „elég jó párkapcsolat” nyomában

A filmek, a reklámok és a közösségi média gyakran csap be minket azzal, hogy azt közvetíti, a jó párkapcsolat egyetlen mutatója a boldogság. Amikor egy nyaraláson vagy egy romantikus vacsorán mosolygó párokról görgetjük a képeket, könnyen úgy érezhetjük, hogy nem működünk jól, ha a mi kapcsolatunk nem mindig ilyen idilli, felhőtlen vagy akár könnyű. A boldog pillanatképek mögött azonban nem látjuk azt a sok kompromisszumot, nehéz beszélgetéseket, szervezést, energiát, lemondást, amitől ezek a percek létrejöhetnek. Nemhiába várjuk el egy tengerparti nyaralástól, hogy az végig tökéletes és harmonikus legyen, és ijedünk meg, ha becsúszik egy-egy konfliktus, esetleg nem egyeznek az igények, vagy frusztrálódunk akkor, amikor a hétköznapok időnként megterhelőek és monotonok. Valójában a párkapcsolati jóllét, vagy más szóval elégedettség jóval többről szól annál, mint hogy pusztán jól érezzük magunkat.

Amikor az emberek úgy lépnek be egy kapcsolatba, hogy megérdemlik, hogy mindig boldognak érezzék magukat, valószínűleg egyenlőségjelet tesznek az elégedettség (jóllét) és a boldogság (jó érzések) között. A jól érzem magam és a jól vagyok között azonban óriási különbség van. Lehetünk éppen egy adott helyzetben dühösek, szomorúak, kétségbeesettek, és (amúgy általánosságban) mégis jól. Az is biztosan előfordult már velünk, hogy egyáltalán nem voltunk jól egy időszakban, mégis voltak olyan napok vagy helyzetek, amikor jól éreztük magunkat, a pozitív érzéseket át tudtuk élni, tudtunk örülni – és ennek a tudatában is voltunk.

A jóllét ugyanis nem egyenlő azzal, amit az adott pillanatban érzünk. Míg a boldogság átmeneti, és gyakran külső tényezők befolyásolják, mint például hogy milyen lábbal keltünk ki az ágyból, jól mennek-e a dolgok a munkahelyen vagy esik-e éppen az eső, addig a jóllét egy általánosabb állapot, egy mélyebb békesség önmagunkkal és a kapcsolattal, a körülményektől függetlenül.

Azért is fontos, hogy megkülönböztessük a két fogalmat, hiszen ha nem tesszük, akkor abból a torzított gondolatból fogunk kiindulni, hogy ha éppen nem érzem jól magam, akkor az azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem vagyok jól.

Az irreális boldogság hajszolása

A boldogság gyakran csak úgy hirtelen megtörténik, nagyobb amplitúdóval bír – ezzel szemben az elégedettség stabilabb, kimértebb, alacsonyabb intenzitású pozitív érzés. Fontos megemlíteni, hogy az „elég” szóból fakad, vagyis nem egyfajta irreálisan magas elvárás a jóllétre, hanem annak sokkal inkább egy egészséges, optimális szintje. Nem véletlen, hogy a valóságtól gyakran elrugaszkodott elvárásokkal teleszőtt társadalmi közfelfogásban annyira létfontosságú volt a közelmúltban betörő “elég jó anya” és “elég jó szülő” fogalma. Talán érdemes lenne ennek az analógiájára az “elég jó párkapcsolat” fogalmát is bevezetni, míg el nem veszünk a tökéletes, a “még jobb” partner és a kapcsolati örömök állandó hajszolásában.

A párkapcsolatokban gyakran van jelen ugyanis egy olyan kimondatlan elvárás, hogy akkor működik jól, ha folyton boldogok vagyunk benne. Jól kidolgozott elképzelésünk – értsd: elméletünk és elvárásaink – van arról, ez hogyan kell, hogy történjen. A valóság azonban sokszor nem az elvárásainknak megfelelő tapasztalatokat hozza, aminek az eredménye a frusztráció és az elégedetlenség lesz.

Az alábbiakban azokat az irreális boldogságmítoszokat vesszük górcső alá, amik megakadályozhatnak minket egy egészséges kapcsolat fenntartásában.

Ha több közül választhatok, boldogabb leszek

Logikusnak tűnhet az, hogy boldogabbak vagyunk akkor, ha „nagyobb a merítés”, amiből válogathatunk, mert jobban tudunk dönteni. Ugyanakkor a kutatások inkább azt mutatják, hogy a sok választási lehetőség döntési stresszt és az elvesztett alternatívák miatti kudarc- és/vagy hiányérzetet okozhat. Barry Schwartz pszichológus ezt hívja a választás paradoxonának: vagyis az egy illúzió, hogy a választás szabadsága boldogságot hoz, hiszen épp fordítva igaz.

Pál Feri egyik podcastjében mesél egy érdekes kutatásról: a kísérleti személyek egy fotótanfolyamon vettek részt, és a tizenkét legjobban sikerült közül kiválaszthatták a két legjobban sikerült fényképet. Ebből egyet a kísérletvezetőnek kellett adniuk. Az egyik csoport négy napig kicserélhette a másikra az odaadott fotót, a másik csoportnak azonban nem lehetett cserélgetni. A kérdés az, hogy vajon melyik csoport volt boldogabb a nála maradt fotóval? A kutatás alapján azok a kísérleti személyek, akik kicserélhették a fotókat, nemcsak addig a négy napig voltak elégedetlenebbek a náluk maradt képpel, amíg választhattak, hanem a választás után is – míg azok a személyek, akiknek le kellett mondaniuk a saját kiválasztott fotójukról, sokkal elégedettebbnek és boldogabbnak mutatkoztak.

Vagyis az adatok szerint is az látszik, hogy

ha döntünk és megtanulunk örülni annak, amit (és akit) választottunk, az sokkal boldogabbá tesz, mint az, ha folyton azon rágódunk, hogy vajon mi lett volna, ha máshogyan vagy jobbat választunk. Ez utóbbi ugyanis a biztos recept az elégedetlenségre és a boldogtalanságra.

Ha megkapom azt, amit szeretnék, boldog leszek

Gyakran tévesen úgy gondoljuk, hogy az okozza a hosszú távú boldogságot, ha valamit elérünk vagy végre megkapjuk azt, amit akarunk. Talán ismerősen csengenek ezek a mondatok: akkor leszek boldog, „ha házas leszek”; „ha lesz egy jobb autóm”; „ha lesz saját lakásom”; „ha megkapom a magasabb pozíciót”. Amikor elérünk egy kitűzött célt, nagy örömöt érzünk, de ez nem tart sokáig. Hamar visszatér az alaphelyzet, és az új öröm átéléséhez újabb inger, egy újabb „teljesítendő feladat” kell. Ez az alapja az úgynevezett hedonikus mókuskeréknek, amiben folyamatosan az újabb és újabb célok eléréséhez kötjük a boldogságot.

Ha csak ezektől a pillanatnyi örömöktől tesszük függővé a boldogságunkat, akkor valójában nem dolgozunk azon, hogy jól legyünk, csak hogy jól érezzük magunkat. Ha viszont azon dolgozunk, hogy jól legyünk, akkor egyre több olyan tapasztalatunk lesz, amikor jól érezzük magunkat, mindezek pedig elmélyítik bennünk annak a tudását, hogy milyen jól lenni, elégedettnek lenni.

Ahogy Dr. Nagy Henrietta klinikai szakpszichológus említette a Pszichoforyou-nál készült interjújában: “nem az a jól működő ember, aki csak pozitív érzéseket tapasztal, vagy aránytalanul több pozitív érzést élne át a hétköznapok során, mint negatív emóciót, hanem akkor mondhatjuk, hogy az érzelmi jóllét állapotának megfelelő a tapasztalásunk, ha körülbelül háromszor annyi pozitív érzelem, affektus, gondolat jellemzi a mindennapi működéseinket, mint negatív.” Vagyis nem igaz az, hogy akkor leszünk majd boldogok, ha majd megkapjuk, amit szeretnénk – sokkal inkább az tesz boldoggá, ha a jelenben, a mindennapokban a negatív érzések elfogadása mellett a pozitív megéléseink nagyobb súlyt kapnak.

A párkapcsolatom célja az, hogy boldog legyek

Ha úgy gondoljuk, hogy megérdemeljük, hogy mindig boldogok legyünk a kapcsolatunkban, akkor akaratlanul is irreális elvárásokat támasztunk önmagunkkal és a partnerünkkel szemben. Szünet nélküli pozitív érzéseket várni csalódáshoz, frusztrációhoz, haraghoz vezethet, amikor nehézségek merülnek fel a mindennapokban. Ez pedig elkerülhetetlen, hiszen a kapcsolódás a kompromisszumokról és sokkal inkább egy egészséges elégedettség érzésről szólnak, mint a folyamatos örömökről. Ebbe beleférnek a konfliktusok, a nehéz, negatív érzések, sőt az is, hogy bizonyos időszakokban rosszul érezzük magunkat.

Az elégedettség nem problémamentesség.

A párkapcsolatba mindenki a saját csomagjával érkezik, vagyis hordozza magával a történetét, szükségleteit, félelmeit, reményeit és a nehézségeit. Ezek gyakran ütköznek a partner poggyászával, ami nem azt jelenti, hogy a kapcsolat rossz, hanem inkább azt, hogy mindkét félnek fejlődnie kell, és ez a folyamat néha súrlódásokat okoz.  A boldogság a kapcsolatban a kölcsönös tisztelet, a szeretet és a személyes fejlődés mellékterméke – ez nem állandó állapot vagy végső cél.  Ha a boldogság hajszolása és elvárása helyett a kölcsönös támogatásra, rugalmasságra és megértésre törekszünk, a boldogság spontán módon megjelenik a kapcsolat pillanataiban.

Ezen kívül az egyéni vágyak néha a társas jóllét mögé szorulhatnak, ami olyan egyszerű hétköznapi helyzetekben is megmutatkozhat, mint amikor egy vita során le tudunk mondani a saját igazunkról, vagy a saját szükségletünket háttérbe tudjuk helyezni a kapcsolati jóllét érdekében. Egy futóblogon találkoztam a minap egy jó példával: egy friss családapa posztolt arról a maga természetességével, hogy az új élethelyzet miatt most egy hosszabb időszakra le kell/ett mondania a számára olyan fontos szenvedélyéről, a futásról.

Az egészséges kapcsolatokhoz frusztráció, kihívások és unalom is jár. Természetes, hogy kisebb csúcsok és mélypontok ciklusain megyünk keresztül, de a nehéz időszakok nem jelentik azt, hogy a kapcsolat kudarcot vallana. A problémák és a kihívások nemhogy boldogtalanabbá tesznek hosszú távon, hanem lehetőséget kínálnak arra, hogy egyénileg és párként fejlődjünk. Ha egy pár szilárdan ki tud állni egymás mellett az élet hullámvölgyeiben, akkor a bizalom és a biztonság alapjait építik meg, és az eljövő boldogság valódibbnak és teljesebbnek fog tűnni, mert kiérdemelték azt. Nem is beszélve arról, hogy az örömteli pillanatokat még boldogabbnak és különlegesebbnek élhetjük meg, ha megtapasztaltuk az ellentétét.

A boldogság adottság, nem változtatható

A viselkedésgenetika tudománya a boldogság körülbelül 50 százalékát a genetikának, 10 százalékát az életkörülményeknek, 40 százalékát pedig azoknak a személyes döntéseknek és tevékenységeknek tulajdonítja, amik boldoggá tesznek minket. Mindenki egyfajta genetikailag kódolt boldogság alapszinttel születik, amit bár nagyban árnyalnak a környezeti hatások, de a sikerek vagy kudarcok megélése után érzelmeink általában visszatérnek a jóllétnek erre a genetikailag meghatározott alapszintjére.

Egyrészt láthatjuk, hogy személyes döntéseink és választásaink majdnem akkora hatással vannak a jóllétünkre, mint a genetikai adottságunk, másrészt fontos tudni, hogy ez az alapszint módosítható. A pozitív pszichológia tudománya számos eszközt és módszert dolgozott ki arra, hogyan tanuljunk meg optimistábbak lenni, felismerni a bennünk rejlő lehetőségeket és erősségeket, amelyek aztán képessé tehetnek az életünk alakítására, kapcsolataink befolyásolására és a jóllét elérésére. A másik emberre való figyelem, az együttérzés és mások segítése boldogabbá teszi az embert, és hozzájárul az élettel való elégedettség hosszú távú növekedéséhez, továbbá a magasabb önbecsüléshez. A jó hír pedig az, hogy még azok a személyek is, akik alapvetően nem tudják magukat jól érezni (mert nem tanították meg nekik vagy nem engedik meg maguknak), ha megtanulják, hogy legyenek boldogok, az visszahat a mindennapjaikra és a kapcsolataikra is. A tanult és a természetes boldogság között nincs különbség.

A boldog párkapcsolat nem egyenlő a boldogsággal – az igazi cél az elégedettség

Ha felismerjük a boldogsággal kapcsolatos torzításokat, és tudatosítjuk magunkban, hogy ránk melyik a jellemző, már sokat teszünk azért, hogy egy „elég boldog” párkapcsolat felé tegyünk lépéseket, de az „elég jó” párkapcsolat ennél többet jelent.

Nemrég a legjobb barátom esküvőjén vettem részt, a szertartást az is különlegessé tette, hogy Pál Feri atya adta össze a párt. Kiemelte, hogy a hosszú házasság titka a szeretet minőségén, azon a kis “úgy” szócskán van, amit odateszünk amellé, ahogyan a másikat szeretjük. Ebbe az “úgy”-ba beletartozik, hogy

a párunk nem azért van mellettünk, hogy érzelmi szükségleteinket folyamatosan és maradéktalanul kielégítse, nem felelős a boldogságunkért – a másikat nem funkcióra választjuk. A párkapcsolatban a két fél a maga teljességében és puszta létezésében vesz részt: azért örülünk a másiknak, mert ő éppen olyan, amilyen. Ha erre hosszú évekig tudjuk magunkat folyton újra emlékeztetni, akkor a boldogság sokkal inkább (egy áldásos) melléktermék lesz, nem pedig a kapcsolódás célja.

A párkapcsolati jóllét záloga valójában egy jó szövetség alapítása és a közös (kapcsolati) növekedés támogatása, ami néha könnyű és örömteli, néha pedig unalmas, nehéz beszélgetésekkel, az egyéni igényeinkről való lemondásokkal, kivárással és kompromisszumokkal jár. Így néha kényelmetlen, de mindig értékes, hiszen tartalmasabbá és gazdagabbá teszi a kapcsolatot és megalapozza a hosszútávú elég-séget. Egészségesen elégedettnek lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy az élet nem mindig boldog, és ez így van rendjén, megtaláljuk a békét és az elégedettséget a jelen pillanataiban, még akkor is, ha épp nehézségeken megyünk keresztül.

Felhasznált irodalom:

A boldogság tanulható? – Interjú a pozitív pszichológiáról Dr. Nagy Henriettel

https://www.psychologytoday.com/intl/blog/liking-the-child-you-love/202409/3-reasons-to-stop-chasing-happiness-in-your-relationship

https://www.youtube.com/watch?v=hVrTR9Hqizw