A boldogság tanulható? – Interjú a pozitív pszichológiáról Dr. Nagy Henriettel

A boldogságkeresés napjaink egyik legaktuálisabb témája, jóllehet sokszor nem a legideálisabb helyen és módon keressük ezt az állapotot. A pozitív pszichológia irányzata tudományos módszereket alkalmazva foglalkozik a boldogság témakörével. Dr. Nagy Henriett klinikai szakpszichológussal, a Lehetnénk-e boldogabbak? és a Boldogságnapló című könyvek szerzőjével arról is beszélgettünk, hogy milyen változásokon ment keresztül az idők során ez a terület.

Dr. Nagy Henriett, klinikai szakpszichológus. Fotós: Reviczky Zsolt

Viszonylag fiatal irányzatról van szó, nagyjából húszéves múltra tekint vissza. Miért lehetett fontos létrehozni egy olyan ágat a pszichológiában, amely – az addigi irányzatoktól eltérően – nem kimondottan a betegségekre fókuszál, hanem a fejlődésre, az általános jóllétre, végső soron a boldogságra?

A pozitív pszichológia – rövid meghatározása szerint – a jóllét megismerésére törekvő tudományos áramlat, aminek az indulásához két időszakot is szoktak kötni. Amikor 1998-ban Martin Seligmant, e terület egyik vezéralakját választották az Amerikai Pszichológiai Társaság elnökévé, székfoglalójában úgy fogalmazott, hogy szükségszerű ilyen irányba bővíteni a pszichológia fókuszát. Fontosnak látta, hogy a pszichológia a jövőben ne redukálja magát csupán a gyengeségek és betegségek megértésére, gyógyítására, hanem a prevencióban is aktívabban részt vegyen, valamint a személyes erősségekkel is szisztematikus módon kezdjen el foglalkozni. Emellett Seligman kiemelte azt is, hogy a mentális betegségek tüneteit nem mutató, tehát ebben az értelemben egészségesnek számító populációt is segíteni kell a jóllét megteremtésében, illetve annak fokozásában.

Azzal a megközelítéssel is gyakran lehet találkozni, mely szerint a pozitív pszichológia valójában Abraham Maslow álmainak a megvalósulása, ugyanis ő volt az, aki az ötvenes évek végén először használta a pozitív pszichológia terminust. Ő a humanisztikus pszichológia képviselője, hozzá kötődik annak a paradigmaváltó szemléletnek a megfogalmazása, miszerint a pszichológiának szisztematikusan kellene tanulmányoznia a jóllétet, valamint az önmegvalósításra képes embereket. Ugyanis ha megértjük, hogy a jól működő személyekben mi a közös, akkor fontos kiindulási alapot találhatunk arra vonatkozólag is, hogy miképp lehet segíteni az ennek hiányával küzdőket. Tehát maga az irányváltás már az ötvenes-hatvanas években elindult, azonban van különbség a humanisztikus pszichológia és a pozitív pszichológia között, amellett, hogy az emberképe és a céljai hasonlóak. Az eltérés abban áll, hogy míg a pozitív pszichológia tudományos módszerekkel vizsgálja a jóllétet, Maslow és munkatársai inkább a személyiségfejlesztés gyakorlatára és az elméleti modellek leírására helyeztek nagyobb hangsúlyt.

A pozitív pszichológia megközelítéseit az idők során több irányból is megkérdőjelezték, ilyen volt például a hatékonyságába vetett bizalom. De volt, hogy az a vád érte, hogy egyenesen kerüli a negatív érzésekkel való szembenézést, és irreálisan rózsaszínben akarja láttatni a világot. Ezeket tételesen kellett megcáfolni, vagy egyszerűen a hatékonysága nyert bizonyítást?

Ezek mára már meghaladott kritikai szempontok.

Megkérdőjelezhetetlenné vált az, hogy a jóllét egy tudományosan megragadható fogalom, ami mérhető és bevonható tudományos kutatásokba, és ezeknek a kutatásoknak éppolyan szigorú empirikus hátterük van, mint a pszichológia bármely más területén zajló kutatásoknak.

Már vannak egyértelmű kutatási eredményeink olyan kérdésekben is, amelyekben régebben csupán feltételezések álltak rendelkezésünkre. Például igazolttá vált, hogy lehetséges a pozitív élmények tudatos szabályozásán keresztül tartósan javítani a jóllét szintjén.

A másik kritikai észrevétel, amit említett, a negatív érzések elfogadásának hiányára utalt. Szerintem ez inkább a pozitív pszichológiához köthető eredmények félreértelmezésén alapszik. Ez a terület soha nem állította, hogy a negatív érzelmekkel való szembenézést kerülni kellene, a jóllét szempontjából mindig is a pozitív-negatív érzelmi egyensúly megteremtése volt a cél.

Régóta ismert tény a pszichológiában, hogy a negatív érzelmek elfojtása patológiás állapotokhoz vezethet, tehát ez egyértelműen kerülendő. Inkább úgy árnyalnám ezt, hogy idővel egyre inkább az egészséges pozitivitás hangsúlyozása került a fókuszba, annak felismerésével párhuzamosan, hogy létezik nem egészséges pozitivitás is. Valóban nagyjából az utóbbi tíz évben került pontosabb kidolgozásra, hogy mely körülmények esetén nem egészséges egy pozitív érzelem. Hangsúlyosabbá vált, hogy léteznek problémás reakciók is a pozitív érzelmekkel kapcsolatban, és nem mindig kívánatos, az alkalmazkodást szolgáló jellemző, ha feltétlenül ezek megélésére törekszünk.

Mi lehet árulkodó jel erre vonatkozóan?

Abból érdemes kiindulni, hogy miben különböznek leginkább a pozitív érzelmek a negatívaktól. Ez utóbbiak – jellegükből fakadóan – lényegesen intenzívebben, sürgetőbben jelentkeznek.

A pozitív érzések kevésbé erőteljesen és motiválóan jelentkeznek. Így amikor azt tapasztaljuk, hogy hirtelen intenzíven, fokozott aktivitással indul be valamilyen pozitívnak tűnő érzelem, akkor valószínűleg inkább egyfajta védekezés lehet az, amit megélünk, ugyanis a pozitív érzelmek természete nem ilyen.

Lehetnek persze olyan kivételes helyzetek, amikor teljesen adekvát a szinte sodró erejű jó érzés megjelenése, azonban ezek a ritkább alkalmak. Emellett vannak olyan események is, amelyekhez egyszerűen nem illik a pozitív érzelmek megélése, ekkor a személy ezen érzések által valójában elszakad attól a fájdalmas helyzettől, amiben van.

Milyen helyzetekben lehet káros a túlzott pozitivitás?

Például bizonyos pozitív érzések fokozott jelenléte el is szigetelhet más emberektől – ilyen lehet például a büszkeség. Amikor ez túlságosan intenzívvé válik, az nehezítheti a kapcsolódást, ilyen értelemben nem szolgálja az alkalmazkodást. A nárcizmus is hasonló módon válik károssá az érintettre és a környezetére nézve: önmagában az, hogy valakinek pozitív az önértékelése, lehet jó tulajdonság, azonban ha ez túlzó, akkor az gátolja a többi emberhez való kapcsolódást. Ez pedig elzárja az egyik legfontosabb utat attól, hogy az adott személy jól érezze magát a bőrében és magasabb szintű jóllétet élhessen meg.

Emellett a pozitív érzések kapcsán is lehet az probléma, ha valaki ezeket nem tudja kontrollálni, tehát szélsőséges módon fejeződik ki az öröm, a lelkesedés, a rajongás. Az pedig akár pszichopatológiára is utalhat, ha túl éles, túl intenzív a váltás a pozitív és a negatív érzések között.

A pozitív pszichológia fejlődési célként az úgynevezett „virágzást” jelöli meg. Mennyiben más ez, mint amit hétköznapi emberként a boldogság szóval jellemzünk?

Az idők során egyre alaposabb mérési lehetőségeket dolgozott ki a pozitív pszichológia, ami hatással volt erre a területre is. A jóllét különböző aspektusainak mérése egyre pontosabb eredményeket tesz lehetővé, részben annak köszönhetően, hogy nem egyetlen fogalmat használunk rá.

A köznyelvben a boldogság kifejezést rendszerint a jólléttel egyenértékű szónak tartjuk. Az elmúlt bő húsz év során éppen azt dolgozta ki ez a tudományos terület, hogy a „jól működésnek” milyen különböző aspektusai vannak. Ezek közül egy a virágzás, ami azt jelenti, hogy úgy mutatjuk az egészséges működés jeleit, hogy közben a betegség tünetei nem jelentkeznek – ez lenne a mentális állapotnak a legmagasabb elérhető célja. De emellett a tudomány alkalmaz még más megközelítéseket is, amikor a jóllétet definiálja. Ilyen például az úgynevezett érzelmi jóllét – ez hasonlít talán legjobban a hétköznapokban használt boldogság kifejezéshez.

Pontosan mit takar az „érzelmi jóllét” kifejezés szakmai megközelítésben?

Ez arra utal, hogy egy adott időperiódus alatt valaki mennyi pozitív és mennyi negatív érzést él át. Fontos látnunk, hogy

nem az a jól működő ember, aki csak pozitív érzéseket tapasztal, vagy aránytalanul több pozitív érzést élne át a hétköznapok során, mint negatív emóciót, hanem egy bizonyos arányszám megállapításával, nagyjából 3:1 nagyságrendben gondolkodunk. Vagyis akkor mondhatjuk, hogy az érzelmi jóllét állapotának megfelelő a tapasztalásunk, ha körülbelül háromszor annyi pozitív érzelem, affektus, gondolat jellemzi a mindennapi működéseinket, mint negatív.

Emellett számos kutatás fókuszál az élettel való általános elégedettség-érzetre, ami meghatározó jelentőségű a jóllétünk szempontjából. Még egy faktor van, amin keresztül érdemes kutatni ezt a témakört: az élet értelmességének megélése. A mérések azt mutatják, hogy ennek is döntő szerepe van abban, ahogy a saját jóllétünket értékeljük.

A pozitív pszichológia hogyan használja a boldogság kifejezést?

Alapvetően abban különbözik a hétköznapokban használt fogalom a pozitív pszichológia boldogság kifejezésétől, hogy nemcsak törékeny, múló pillanatként, egy állapotként tekint erre, hanem viszonylag tartós jellemzőként is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy feltételezzük, hogy minden embernek van egy boldogsági alapszintje, amitől bizonyos időre eltérhet a pozitív és negatív életesemények hatására. Azonban – attól függően, hogy milyen nagy jelentőségű esemény történt az adott személy életében – néhány hónap után visszabillen a régi, rá tartósan jellemző boldogságszintre. Elsődlegesen az a pozitív pszichológiai intervenciók célja, hogy ezt az alapszintet tartósan emeljük.

A Lehetnénk-e boldogabbak? című könyvében éppen azt dolgozza fel, hogy milyen mítoszaink vannak a boldogsággal kapcsolatban.

Részben arról szól ez a könyv, hogy mit hiszünk: mitől lehetünk boldogabbak. Ennek magyar vonatkozásai kiemelten is szerepelnek benne, vagyis azokat a kulturális mítoszokat is említem, amelyek kimondottan nálunk figyelhetőek meg. E tekintetben leginkább a boldogságtól való félelem jelenségét, az ünneprontó gondolkodásunkat érzem hangsúlyosnak. Emellett a könyv rámutat arra is, hogy az önértékelésünknek milyen kiemelt szerepe van a jóllétünk szempontjából, illetve azt is bemutatja, melyek a boldogító célok közös jellemzői. Az, hogy valakinek mennyire egészséges az önértékelése és milyen célválasztásai vannak, alapvetően fogja befolyásolni a boldogságszintjét.

A Boldogságnapló című könyve pedig kimondottan gyakorlati megközelítésű. Miért?

Ez a könyv különböző pozitivitást fejlesztő módszereken alapszik. Ha valaki nagyjából másfél évig vezeti ezt a naplót, és elvégzi a benne található feladatokat, akkor eredményesen tudja fokozni a pozitivitását.

Meg lehet tanulni ugyanis az egészséges pozitív érzésekre való odafigyelést a mindennapokban, így elérhetővé válhat az egészséges érzelmi egyensúly megteremtése is. Szokásunkká tehetjük, hogy a jót keressük önmagunkban, a másik emberben, a világunkban, a múltban, a jelenben és a jövőben.

Vannak eszközök, amelyekkel mindez előmozdítható.

Az, hogy a pozitív pszichológia nem a betegségekre, hanem az általános jóllétre helyezi a fókuszt, szerepet játszhatott abban, hogy a pszichológia a hétköznapi emberek számára is szélesebb körben elérhetővé vált, mint prevenciós eszköztár?

Igen. Annak érdekében, hogy a mentális betegségektől nem szenvedő átlagemberek jóllétét is előmozdítsuk, különböző önsegítő gyakorlatokat, csoportos tréningeket és egyéni terápiákat kínál ez a megközelítés.

Van olyan terület, ami különösen nagy fejlődést mutat a pozitív pszichológián belül?

Egyre több adat bizonyítja a pozitív pszichológiai intervenciók hatékonyságát hosszabb távon is, emellett a pozitív érzelmekkel kapcsolatos tudományos kutatások is számos új ismeretet hoznak a felszínre. Például Barbara Fredrickson amerikai pszichológus kutatásai igazolták, hogy a pozitív érzelmeknek nagyon fontos szerepük van a lelki egészségünk megteremtésében. Munkája által igazolást nyert, hogy a pozitív érzelmek nem csupán jelző markerek, melyek arra utalnak, hogy valaki jól van, hanem olyan eszközök is lehetnek, melyek képesek megteremteni a lelki jóllétet.

A mindennapi pozitivitás, a folyamatosan átélt apró pozitív érzések hosszabb távon az alkalmazkodásunkat szolgálják. Ma már tudjuk, a pozitív érzésekhez is társíthatók jelentős evolúciós előnyök. Ugyanis amikor éppen átélünk egy pozitív érzést, akkor ennek hatására a figyelmi fókuszunk szélesedik, az egész látókörünk tágul, sokkal nyitottabbá válunk, több mindent veszünk észre, ez a motiváltság pedig út lehet az erőforrásaink felépítéséhez, amelyeket később a stresszorokkal való megküzdésben jól hasznosíthatunk majd.