Elindult a Richter Anna Díj harmadik pályázati időszaka, újabb 20 millió forint várja a csapatokat (X)

Szerző: | 2020. 11. 15. | Lélekerősítő | Olvasási idő: 5 perc

Ez történt eddig…

A Richter Anna Díj kreatív pályázatot 2018 októberében indította útjára a Richter Gedeon Nyrt. azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jóllét fontosságára, inspirálja az egészségügy, oktatás, kutatás, gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket.

A kezdeményezés olyan újszerű, megvalósítható ötleteket kíván támogatni, amelyek innovatív módon járulnak hozzá az oktatás vagy egészségügy színvonalához, fejlődéséhez, illetve az adott területen dolgozók mindennapjait megkönnyítik, minőségi változást hoznak a hétköznapokban.

A gyógyszercég társadalmi szerepvállalásának egyik legrangosabb programjához Rúzsa Magdolna Máté Péter-díjas énekes, Szily Nóra pszichológus, újságíró, Kertész Éva, a 21 Nő az egészségügyért alapítvány ügyvezetője, valamint Dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, a MÁESZ Szakmai Bizottságának elnöke is csatlakozott. Beke Zsuzsával, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjével együtt alkotják azt az öt fős zsűrit, akik a beérkezett pályázatokat elbírálják.

Október 13-án a második évad záróakkordjaként öt olyan megvalósult projektet ünnepelhettek a résztvevők, melyek egytől egyig jelentős és időtálló értéket képviselnek, hozzájárulnak a társadalmi jólléthez. A két évadban megvalósult tíz projekthez összesen 40 millió forint anyagi támogatást biztosított a Richter Gedeon Nyrt. A gála fénypontjaként Beke Zsuzsa megnyitotta a harmadik évadot, kezdetét vette az új pályázati időszak, hiszen kétség nem fér ahhoz, hogy a kezdeményezés hiánypótló, a projektek fontos kérdésekre adnak megkérdőjelezhetetlen válaszokat.

„Merjetek, pályázzatok és nyerjetek!”

A zsűritagok minden évben izgatottan várják a jobbnál jobb ötleteket. Szily Nóra szerint érdemes inspirálódni, erőt és hitet meríteni a már megvalósult projektekből.

„Könnyen lehet, hogy a fiókban lapul egy megvalósításra váró ötlet, vagy ha szétnézünk a közösségünkben, máris felvillan, mit lenne érdemes életre kelteni. Mindenkit arra biztatok, hogy amikor felsóhajt, hogy de jó is lenne, ha…., írja le nekünk ezt az ötletét pályázat formájában, és remélem, találkozunk 2021-ben!” – biztat mindenkit az innovációért, megújulásért lelkesedő zsűritag.

Kertész Éva maga is közösséget működtet, nem véletlen, hogy azok a projektek a kedvencei, amelyek megvalósulásához az anyagi támogatás mellett a közösségi összefogás erejére van szükség, és amelyek példát mutatnak arra, hogyan lehet kiaknázni egy jó lehetőséget. „Azt gondolom, egyre inkább magunkévá kell tenni azt a szemléletet, hogy ahol az akarat, ott a mód is. Merjetek, pályázzatok és nyerjetek!”- üzeni Éva, és december 1-ig mi is erre biztatjuk olvasóinkat.

Kik és hogyan pályázhatnak?

A Díjra maximum 5 fős, nők által vezetett csapatok jelentkezhetnek orvos, egészségügyi szakdolgozó, pedagógus vagy kutató, valamint gyógyszerész kategóriákban. A zsűri kategóriánként 3-3 csapatot juttat a döntőbe, ahonnan 1-1 csapat nyeri el a zsűridíjat. A nagyközönség online szavazattal választja ki az összesen 12 döntős közül a közönségdíjast. A Richter Anna Díjjal együtt mind az öt díjazott csapat egyenként 4 millió forintot kap a nyertes pályázatban részletezett projektterv megvalósítására.

2020. december 1-ig várja a zsűri azokat az újszerű ötleteket, melyek építő módon járulnak hozzá az egészségügy, oktatás és gyógyszerészet jobbításához.

A pályázati kiírás a www.richterannadij.hu oldalon található, a pályamunkák feltöltésére is ezen a honlapon keresztül van lehetőség.  Ha van egy jó, innovatív ötletetek és nektek is szívügyetek a fejlődés, küldjétek el pályamunkátokat!

2018-2019-es évad nyertes pályázatai:

https://richterannadij.hu/index.php/palyazat/2018-nyertes-palyazatai

2019-2020-as évad nyertes pályázatai:

https://richterannadij.hu/index.php/palyazat/2019-nyertes-palyazatai

Szerző

Pszichoforyou

Pin It on Pinterest

Share This