„Az érzelmi evés valójában kapcsolódási probléma, nem csak a túlsúlyról szól” – Dr. Lukács Liza szakpszichológussal beszélgettünk

Szerző: | 2021. 06. 25. |

Az étkezési zavarok egyik jellemző vonása az érzelmi evés. Ilyenkor nem a biológiai igényeinknek megfelelően étkezünk, hanem egészen más, érzelmi folyamatok határozzák meg, hogy mikor és mennyi táplálékot fogyasztunk el. A háttérben meghúzódó okokról, hiányokról és a lehetséges megoldásokról beszélgettünk Dr. Lukács Liza szakpszichológussal, a Lenyelt vágyak, Az éhes lélek gyógyítása és a Hogyan szeretsz? című könyvek szerzőjével.

Ha szomorúak vagyunk, vagy valami hiányzik, sokszor nyúlunk ételhez vigaszért. Egy kis édesség: csoki, vagy egy szelet süti, és rögtön kicsit jobban érezzük magunkat. Milyen folyamatot érdemes látnunk ennek a hátterében?

Valójában ilyenkor hiánypótlás vagy önmegnyugtatás történik, ami egy korábbi tanulási folyamat eredménye, és az érzelmeink irányába mutat. Azt, hogy miként élhetjük meg az érzéseinket, gyerekkorban tanuljuk meg, döntően a szüleink közreműködésével. Ideális esetben, ha valamilyen érzés keletkezik bennünk, azt a szülőnk elfogadja és képes ráhangolódni az aktuális érzelmi állapotunkra, így az együttérzésével biztonságot nyújt számunkra. Fontos, hogy érvényesnek ismerje el, amit érzünk: lehessen szomorkodni, félni, haragudni, és önfeledten élhessük meg az örömöt is.

Az a szülő, aki képes a saját érzelmeit felismerni és szabályozni, abban is segít, hogy ezeket ne romboló módon éljük meg, ugyanakkor ne is fojtsuk el magunkban. A nehézségek ott kezdődnek, ha bizonyos érzésekkel maga a szülő sem tud mit kezdeni, és nekünk sem tud segíteni azok átélésében. Viszont mivel szeretne segíteni, valamilyen más módon próbál javítani a helyzetünkön, például édességgel.

Itt döntően negatív érzésekre érdemes gondolnunk?

Nem feltétlenül. Gondoljunk csak arra, hogy egy gyerek öröme sokszor kimondottan hangos, amit a környezet nem mindig tolerál. Talán mert van valaki a családban, aki gyakran ideges vagy szomorú, esetleg sokat betegeskedik – ebben a légkörben nagyon kontrasztos lehet a másik jókedve. Sőt, gyakran jön a „Sírás lesz a vége!”, vagy a „Meglesz még ennek a böjtje!” mondat is reakcióként, így a gyerek azt tanulja meg, hogy nem szabad önfeledten átélni egy pozitív érzést, mert úgyis jön valami rossz utána. Ez is az érzések érvénytelenítésének egyik formája.

Hogyan kapcsolódik mindez az evéshez? Miképp alakul ki az érzelmi evés?

Jó esetben minden étkezésnek megvan a maga helye és ideje: egy bizonyos napszakban reggelizünk, ebédelünk, uzsonnázunk, vacsorázunk. Azonban ha történik valami nem várt érzelmi esemény – mondjuk a testvérek összevesznek -, akkor a szülő vagy a nagyszülő sokszor azzal próbál javítani a helyzeten, hogy étellel vagy üdítővel tereli el a gyerekek figyelmét a vitáról.

„Ne veszekedjetek már, inkább igyatok egy kis szörpöt!”, vagy „Nem fáj annyira az a seb, gyere, együnk egy fagyit!” Nyilván nem ártó szándékkal mondják, viszont ha ezek a reakciók rendszeresen ismétlődnek, és a gyerek nem tapasztal valódi együttérzést vagy megnyugtatást, akkor az fog rögzülni, hogy a benne keletkezett feszültség úgy oldható fel a legkönnyebben, ha gyorsan eszik valamit.

Így az étel egy feszültségcsökkentő eszközzé válik, ami hosszú távon túlevéshez, túlsúlyhoz, majd a hiábavaló diéták sorához vezethet. Az étel ugyanis egy pótlék lesz. A gyerek valódi érzelmi megküzdésre nem lát mintát, nem kap hozzá segítséget, helyette az ízek okozta rövid távú örömszerzés vagy feszültségcsökkentés kerül előtérbe.

Ez elsősorban a túlsúly miatt probléma?

Egyáltalán nem. Sokszor hallom egy-egy klienstől, hogy igazából neki csak a túlsúlya okoz gondot, egyébként nem zavarná ez a probléma. Ez azonban egy sokkal összetettebb dolog. Hiszen ha nem tudom, hogy mit érzek, akkor azt nem is fogom tudni jól kifejezni, így valószínűleg a környezetemben élők sem fognak megérteni engem, sőt, én sem saját magamat. Ezáltal a kapcsolataimban biztosan zavar keletkezik. Ez a folyamat gyakorlatilag a kapcsolati problémák melegágya, legyen szó szülő-gyermek, partneri, baráti vagy akár munkahelyi viszonyokról. Ha pedig a kapcsolataim nem működnek megfelelően, akkor az nyomot hagy az önértékelésemen és az önmagamhoz fűződő viszonyomon is.

Ez a probléma messze nem csupán az étkezésben vagy az egészséges életmódban okozhat nehézségeket. Aki az érzelmi evésben érintett, az jó eséllyel a megélt feszültségével sem tud jól bánni.

Érdemes látni ugyanis, hogy minden érzés, ami bennünk keletkezik – legyen az pozitív vagy negatív -, feszültséggel jár. Ha nem tanuljuk meg ezeket felismerni és jól reagálni rájuk, akkor egy nagyon lényeges részünk nem fog tudni jól működni. Mindig szükségünk lesz valamilyen szerre vagy külső támogatásra, ami segít megnyugodni.

Dr. Lukács Liza, szakpszichológus. Fotó: Artbalance

Aki érzelmi evő, az szükségszerűen túlsúlyos is?

Egyáltalán nem, ugyanis a súlytöbbletnek sok összetevője van. Függhet az életkortól, a genetikai hajlamtól, vagy attól is, hogy mióta áll fenn a probléma. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy miket szokott enni az érintett, vagy milyen a napi aktivitási szintje. Nem minden érzelmi evőnél jellemzőek a falási rohamok vagy a túlevés sem.

Vannak, akik időszakos koplalással igyekeznek kompenzálni az érzelmi feszültségoldás érdekében elfogyasztott többletkalóriát, így tudják valamelyest szabályozni a testsúlyukat. Számít az is, hogy milyen a családunk étkezési kultúrája, mintái: általában mennyit és milyen ételeket szoktunk enni, kapunk-e olyan üzenetet például, hogy mindent meg kell enni, ami a tányérunkra kerül, esetleg a szeretet kifejezése egyenlő-e a túletetéssel.

Tipikusan milyen érzéseket élhetünk át, amelyekkel nehéz lehet megküzdeni, és érzelmi evéssel reagálhatunk rájuk?

A magány és az ürességérzés jellemzi leginkább az érzelmi evés állapotát. Ennek hátterében gyakran felfedezhetjük a kora gyermekkori biztonságérzet hiányát és a bizonytalan kötődési mintázatot. Egy kézzelfogható példa: egyes családokban az a szokás, hogy a gyermek a kiságya magányában egy szál cumisüveggel alszik el, amibe valamilyen meleg italt, tejet, kakaót, cukros teát, tápszert töltenek. Ezzel ringatja álomba magát, ennek segítségével nyugtatja meg önmagát.

Mennyire más az a kép, amikor valamelyik szülő megnyugtató jelenléte, simogatása, meseolvasás, kis esti beszélgetés vagy éneklés zárja a napot, és ezek hozzák létre a gyermekben azt a nyugalmi állapotot, amely segíti őt az elalvásban. A szülő támogató jelenléte ilyenkor segíti a gyermekben a valódi önmegnyugtatás kialakulását, amihez nem kell semmilyen szer.

Az evés már önmagában megnyugtatóan hat az idegrendszerre, azonban ha ehhez az érzéshez kizárólag az étkezés útján jutunk el, az már problémát jelez. Aki azt veszi észre, hogy amint feszültség keletkezik benne, automatikusan  megkíván valamilyen ételt, valószínűleg érintett az érzelmi evésben.

Mi történik a terápiás folyamatban? Hogyan lehet a gyógyulás útjára lépni?

Első lépésként pszichológiai evésnapló használatát szoktam javasolni, amiben azt lehet nyomon követni, hogy milyen érzés kapcsolódik össze valamilyen evési tünettel. Az evési tünet is sokféle lehet: falásroham, csipegetés, jellemzően nagyobb adagok elfogyasztása a leggyakoribb példák. Több oszlopot vezetünk a naplóban, ezek között szerepel az, hogy mit, mikor és hol evett az érintett, illetve hogy milyen érzések, gondolatok kapcsolódtak az adott étkezéshez. Emellett azt is kérjük, hogy a kliens fogalmazza meg, ő maga túlevésként értékeli-e, amit elfogyasztott. Szakemberként másként értelmezzük az objektív és a szubjektív túlevéseket, ugyanis eltérő lélektani és gondolkodásbeli háttérre utalnak.

A naplóból sokszor egyértelműen látszik, hogy valakinek az étkezései más érzésekkel, helyzetekkel, igényekkel kapcsolódnak össze, mint a valós biológiai szükséglete. Azt is megmutatja, hogy a főétkezések melletti plusz evésekre milyen okok miatt kerül sor. A szakember számára – így a kliensnek is – ez valódi „kincsesbánya” a terápiában, mert nagyon sokféle összefüggés kirajzolódik belőle. Van, aki például a kínálást nem tudja visszautasítani, más sokkal nagyobb mennyiséget eszik, ha másokkal együtt étkezik, mint ha egyedül. A napló tartalmának értelmezése mellett az érzésekkel is elkezdünk dolgozni, hogy a kliens pontosan meg tudja fogalmazni, mi az, amit átél: fél, szomorú, dühös vagy éppen boldog. Aztán ezeknek az érzéseknek a megfelelő kifejezési módjait is megkeressük.

Ha a kliens megtanulja, hogy a többletfogyasztása mögött valójában be nem azonosított és át nem élt érzések vannak, azokat felismeri, elismeri, és meg is tudja fogalmazni, akkor sok helyzetben el is múlik az evési kényszer, és megszűnnek a pluszban beiktatott falatozások, vagy éppen a túlevések.

Amelyek pedig továbbra is fennállnak, azoknál tovább kutakodunk a mélyebb összefüggések megtalálása felé.

Mennyire nyitottak erre a módszerre az emberek általában?

Aki étkezési zavarokkal pszichológushoz fordul, az rendszerint már nagyon sok mindent kipróbált, sok kudarcon van túl, és jellemzően azt gondolja, hogy már mindent tud az étkezésről és a súlytöbblet okairól, azonban ez koránt sincs így. Általában túl van már számos felismerésen, de teljességében, az összefüggésrendszer egészét ritkán látja. A terapeuta ezen az úton segít végigmenni. Nyilván fontos az, hogy a kliens ne utasítsa el, hogy új dolgokat is felfedezhet majd önmagával kapcsolatban.

Az első lépés a felismerés, de ez még önmagában nem elég. Ezután el is kell ismerni a probléma létezését, vagyis hogy a többletfogyasztás miként kapcsolódik más problémákhoz, például kötődési zavarokhoz vagy érzelemkifejezési nehézségekhez. Ezekhez gyakran társul számos negatív érzés, tapasztalás és megélés, amik érzelmi feldolgozást igényelnek. A gyógyulás csak ezután következhet. Ebben segít a szakember, aki amellett, hogy együtt érez, tükröt tart, irányt mutat és támogat, segíti a hiányzó készségek kialakulását, az esetleges negatív élmények átdolgozását. Fontos, hogy mindig csak lépésről lépésre, fokozatosan haladjunk, és egy bizalmon alapuló, jól felépített terápiás kapcsolat segítse a klienst a saját belső munkájában.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This