“Ha békességet akarsz, akkor fogd be a szád”. „Csak magadban bízz”. „A jó embereket mindig megtapossák”. „Csak ki ne hívd magad ellen a sorsot”. „Ne lépj ki a biztosból a bizonytalan kedvéért”. „A férfiak mindig csak azt akarják”. „A férfiak nem szeretik az okos nőket”. „Gazdag ember csak gazember lehet”. „A szülőnek mindig igaza van”.

Ritkán hallani olyan beszédes csendet, mint Limpár Imre előadásain, amikor a tanácsadó szakpszichológus ezeket a sokszor családok teljes életciklusán átívelő, “örökérvényű igazságokat” idézi. Ezek az úgynevezett transzgenerációs téglák (azaz röviden tt-k) mindannyiunk életútját végigkísérik – és bizony nem mindig kellemes szembesülni azzal, hány ilyen tégla lapul meg a kisebb vagy nagyobb batyunkban, amellyel felszerelkezve a saját utunkat járjuk.

Jól jegyezd meg, fiam

A transzgenerációs téglák azok a mondatok, családi szállóigék, úgynevezett üzenetrendszerek, amelyeket gyerekkorunktól fogva hallunk-tapasztalunk, és éppen ezért alapvető igazságnak tekintünk.

Gyakran előfordul, hogy bár már nem is emlékszünk rá (legalábbis tudatosan), mi volt az a bizonyos mondat, amit a szüleink, nagyszüleink mindig ismételgettek, a tt-k tanulsága még felnőttként is hatással van arra, milyen döntéseket hozunk önmagunkra, kapcsolatainkra és a világra vonatkozóan.

A kanadai pszichiáter, Eric Berne annak idején sorskönyvként definiálta azoknak az üzeneteknek az összességét, amelyet gyermekként a szüleinktől, nagyszüleinktől, a számunkra fontos felnőttektől összegyűjtünk. A sorskönyvünkhöz hasonlóan a transzgenerációs tégláink tartalma is meghatározó lehet arra nézve, hogyan látjuk a világot és benne önmagunkat, hogyan alakítjuk a jövőnket, hogyan keretezzük a sikereinket – és hogyan állunk talpra a kudarcaink után.

Mert dédanyád azt mondta

Ha kételkednénk abban, hogy valóban ilyen mély gyökeret verhet-e bennünk a felmenőink egy-egy jól eltalált mondata, érdemes felidézni Popper Péter Felnőttnek lenni… című könyvében leírt történetét a nőről, aki a pszichoterápiára megérkezve vonakodott a kabátját a díványra teríteni. Amikor a szakember kérésére utánajárt ennek a látszólag megmagyarázhatatlan idegenkedésnek, kiderült, hogy még a dédnagymamájától eredt a családi tiltás, aki félt, hogy szegényes körülmények között élő szomszédok felsőruháiból esetleg tetű kerülhet a bútorok kárpitjára…

“Íme! Egy szabály, aminek valaha értelme volt. De az idők során elveszett mögüle az értelem, és mechanikusan ismételgették generációk. Hagyománnyá, szokássá, rítussá vált. Tele vagyunk ilyen mechanizmusokkal”

– írja Popper. Ahogy pedig Limpár Imre előadásaiból is kiderül, a generációról generációra szálló nagy tanulságok nem is csupán a szavak szintjén létezhetnek: elég lehet az is, ha gyermekként az utcán sétálva érzékeljük a nagyszülőnk, szülőnk megránduló kezét, megrebbenő arcát, amikor szembejön velünk egy rendőr.

Épít és rombol

Hogyan hatnak ránk tehát a transzgenerációs téglák? A tt-knek már a neve is nagyon kifejező, hiszen valamilyen szinten belőlük épülünk a felnőtté válásunk, későbbi életünk során – ám ezek az építő téglák egy másik szemszögből lehúzó, koloncként ránk nehezedő súlyok, vagy akár a sikert akadályozó áttörhetetlen falak is lehetnek.

Ezeket a téglákat az életünk olyan korai szakaszában kapjuk a kezünkbe (vagy éppen a nyakunkba…), amikor még nem vagyunk képesek kritikusan mérlegelni azok igazságtartalmát. Egyszerűen elfogadjuk őket, hiszen a tt-k olyan emberek szavai, akikben gyermekként egész életünkkel bízunk. Ők az abszolút origók, vonatkoztatási pontok a világban, így, amit képviselnek, azonnal evidenssé és igazzá válik.

Ám ha ők olyan transzgenerációs téglák nehéz leckéit adják tovább nekünk, amelyeket gyermekként a családjuktól, vagy felnőttként a saját keserű tapasztalataik révén kaptak ők maguk is, akár egész életünkön át olyan terhet cipelhetünk, ami valójában nem a miénk, mégis visszahúz.

Gondoljunk csak bele: ha minden vasárnapi ebéd és tanulságos élethelyzet “háttérzenéje” az a családunkban, hogy “Ne bízz senkiben, mert úgyis becsapnak!”, vagy éppen az, hogy “Mindig maradj annál, ami biztos, sose éri meg kockáztatni!”, vajon mekkora esélyünk van a jövőben kölcsönös bizalomra alapuló kapcsolatokat felépíteni? Vagy éppen kilépni azokból a helyzetekből, amelyeken régen túlnőttünk már, de valami megmagyarázhatatlan erő húz vissza, valahányszor elindulnánk?

TT-k fogságában

A tt-k tudatosan-tudattalanul, de gyerekkorunktól kezdve ott dolgoznak bennünk, és színezik azt a képet, amelyet a világról alkotunk. Biztosan sokan vannak, akik ha meghallják a transzgenerációs tégla kifejezést, rögtön bólintanak, és kimondják azt a bizonyos mondatot (vagy éppen mondatokat), ami az ő útjukat kíséri. De mi a helyzet akkor, ha biztosak vagyunk abban, hogy mi is magunkkal cipelünk egy-két tt-t, de nem emlékszünk, pontosan mit is?

Limpár Imre szerint ezeket az üzeneteket két módszerrel próbálhatjuk meg felismerni. Az egyik módszer a visszaemlékezés, amikor megkíséreljük emlékezetünkbe idézni, milyen beszélgetések hangzottak el a családi együttlétek alkalmával, volt-e a szüleinknek, nagyszüleinknek visszatérő, kedvenc fordulata, előszeretettel emlegetett bölcs mondása.

A transzgenerációs téglák azonosítására szolgáló másik módszer pedig az, ha megpróbáljuk befejezni azt a mondatot: Édesapám szerint az élet… Vagy éppen ezt: Édesanyám szerint a férfiak… Netán: Ki a rendes ember?

Esetleg: Mi az, amit evidens, hogy nem szabad megtennünk saját életünkben? Ha nyomára jutunk ezen mondatok második felének, jó eséllyel máris megtaláltuk azt a tt-t, amit magunkkal hordozunk.

TT-m van, hogyan tovább?

Transzgenerációs téglái mindenkinek vannak. A tt-k egy része ártalmatlan, Popper Péter példájához hasonló egykor aktuális, mára azonban súlyát vesztett hagyomány, régi beidegződés lehet. Akadnak azonban köztük olyanok is, amelyek a kilátást eltakaró falként emelkednek elénk, ha a jövőnkre gondolunk – falként, ami nem csak a bizonytalanságot és a kudarcokat tartja távol, hanem gyakran bizony a jó élményeket, a bátor lépéseket, és a sikert is.

Ha mi is ezt a falat látjuk magunk előtt (esetleg “bónuszként” a hátunkon is cipelünk néhány tt-t), első lépésként végiggondolhatjuk, milyen helyzetekben szólal meg bennünk valamelyik felmenőnk hangja, és int óvatosságra, menekülésre, vagy éppen maradásra. Ha sikerül tudatosan azonosítanunk egy-egy visszatérő mintázatot az életünkben a munka, a pénzügyek, a párkapcsolatok, esetleg az önismeret terén, máris hatalmasat léptünk előre. Ha pedig úgy érezzük, túl nagy a teher ahhoz, hogy egyedül megbirkózzunk vele, kérhetjük szakember segítségét abban, hogy letegyük a transzgenerációs tégláinktól nehéz csomagot.

Soron következő rendezvényünkön (2019. április 18-án) Limpár Imrével és Pokorny Liával a sikerről és a kudarcról beszélgetünk. Az eseményről itt találsz további információkat, jegyet pedig itt vásárolhatsz. Szeretettel várunk!

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest