F. Várkonyi Zsuzsa: „Nincs olyan recept, ami mindenkinek egyformán beválna”

Szerző: | 2018. 02. 09. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus, klinikai szakpszichológus, vezető tanácsadó, címzetes egyetemi tanár, író már az élet számos területén kamatoztatta gazdag szakmai tudását. Hét éve pedig a színház, az improvizáció és a pszichológia szakmai összefonódása nyomán pezsgő, tanulságos, és egyben szórakoztató formában segített minket, nézőket – a Momentán Társulat tagjaival együtt a Fröccs című előadásokon – abban, hogy jobban megérthessük önmagunkat és egymást.

A társulattal együtt lehetővé tette számunkra, hogy ráébredjünk a mindennapok berögzült mintáira, hogy görbe tükörben, felszabadultabban pillanthassunk rá életünk nagy kérdéseire, nehézségeire. A Fröccs előadásain — rárímelve egyik jól ismert könyve címére — Zsuzsa „Már 100x megmondta” — és most úgy érzi, eljött az ideje a lezárásnak. A századik előadás előtt a Momentán Társulat Főhős című sorozatának keretében erről és a pályájáról beszélgettek Bódy Gergővel. Interjúnkban a lezárásról, a folytatásról és az élet más fontos kérdéseiről kérdeztük F. Várkonyi Zsuzsát.

Hét éve indult a Momentán Társulat és az Ön közös „projektje”, a Fröccs című pszichológiai előadássorozat, melyben szakmai meglátásaival fontos szerepet töltött be a színpadon. Saját döntésként mégis elérkezett egy váltóponthoz, lezárta életének ezt a szakaszát. Hogyan jutott el eddig a döntésig?

A bölcs operaénekes még azelőtt hagyja abba a nyilvános éneklést, mielőtt megreccsenne a hangja a színpadon. Az én hangom még nem reccsent meg, de szeretném a bölcs operaénekes példáját követni. Nagyon élveztem a közös munkát a társulattal, hatalmas élmény volt számomra az együttműködés. Bár szellemileg nem volt semmi problémám a színpadon, mégis úgy éreztem, az improvizáció már kevésbé gördülékenyen megy — és addig jó, amíg ezt csak én veszem észre. Az improvizáció ad hoc műfaja helyett olyan projektekbe fektetnék most már több energiát, ahol van lehetőség a korrigálásra, mint például az írás. Bár sokan nem értették ezt a tavasszal hozott döntésemet, én mégis okos lépésnek tartom — még akkor is, ha fájdalmas. A 2017-es év végére érkeztünk el a századik előadáshoz, ami egy szép, kerek évforduló, 2018-ban pedig hetvenéves leszek.

A kínai bölcselet szerint az emberi élet hétéves ciklusokból épül fel. Ez a társulattal való közös munkában is megjelent: hét éve játszunk együtt és beszélgetünk a színpadon az élet legkülönbözőbb kérdéseiről.

Minden váltást ilyen tudatosan tervezett meg az életében?

Nem, nem ez a jellemző. Visszatekintve sohasem egy elhatározás nyomán váltottam, hanem mindig inkább „meghívott” valami, megjelent valami új lehetőség az életemben, és a régi keretek esetleg már szűkösnek bizonyultak. A hét-nyolcéves ciklusok, ha nem is tudatosan, de végigkísérték az életemet: egy-egy munkahelyen hét-nyolc évig dolgoztam, majd jött valami új. Az is jellemző, hogy a régit szinte sohasem tettem le teljesen, az új mellett sokszor párhuzamosan tudtam folytatni a régit: a tanítást, a pszichoterápiákat, a terápiák mellett a Gordon-féle személyiségfejlesztő tréningprogram továbbfejlesztését, illetve a könyvírást.

Ezek szerint az átmenet és a nyitottság segíthetik az eredményes váltást…

Nekem mindig fontos, hogy ne legyen „szakítás” vagy konfliktus egy-egy váltás, mindig erre törekszem a közös munka során. De ha úgy érzem, hogy valami nem megy, vagy nem igazán rám van szabva, akkor keresek valami mást.

Van esetleg valamilyen jól bevált recept, ami könnyebbé teszi a lezárás folyamatát, az elengedést?

Nem lehet általánosítani, nincs olyan recept, ami mindenkinek egyformán beválna. A korai kötődési minta is fontos szerepet játszik az elengedés folyamatában. Ha a kötődés biztonságos volt, a leválás is egyszerűbb. Ha problémás volt kisgyerekkorban az anyával való kapcsolat, akkor ennek nyomán két — egyformán szélsőséges — kapcsolódási minta rögzülhet felnőtt korra.

Kialakulhat egy kapaszkodó viselkedés: az illető akkor sem enged el helyzeteket, kapcsolatokat, ha azok már nagyon vereségesek.

A másik szélsőséges minta követői pedig krónikusan megszakítják kapcsolataikat. Ezzel a lépéssel igyekeznek megelőzni, hogy ők legyenek elhagyva, és így óvják meg magukat valós vagy vélt sérülésektől. Ezek a sémák leggyakrabban az elvált szülők gyerekeinél érhetők tetten, de másoknál sem ritka.

Hogyan léphetünk túl a tudattalan, berögzült mintáinkon?

Nagyon fontos, hogy felismerjük és tudatosítsuk ezeket a sémákat. Persze nem könnyű észrevenni, hogy mik is a mi önsorsrontó mintáink. De ha résen vagyunk, lefülelhetjük ezeket a berögzült programokat. Amikor például azon bosszankodunk, hogy nem értjük, hogyan, de „már megint ugyanazt csináltam, mint múltkor”, akkor nagy valószínűséggel ismét egy tudattalanul működő program szerint cselekedtünk.

A tudatosítás folyamatát támogathatja és felgyorsíthatja a terápia is, de az önismeretet nem kizárólag pszichológusi segítséggel lehet fejleszteni. Egy jó partner vagy egy jó barát is sokat segíthet ebben.

A Fröccs előadásai nyomán nézőként sokat okulhattunk a színpadra vitt jelenetekből és az Ön szakmai visszajelzéseiből. Önnek mit adott ez a száz előadás?

Nagyon szívesen dolgoztam együtt ezekkel a tehetséges színészekkel, nagyon élveztem a közös munkát. Mindig lenyűgözött a szakmai felkészültségük, a nyitottságuk, széles körű tájékozottságuk, de leginkább asszociációs sebességük ejt mindig ámulatba – és semmivel sem kevésbé a pszichológiai érzékük, amivel megragadnak egy-egy figurát vagy helyzetet. Az is mindig megragadott, hogy nem félnek igazi lélektani mélységeket megmutatni. Mondhatom, hogy én is sokat tanultam tőlük, és „tanulóként” ez a közös munka megfiatalított.

Elérkezett egy út végére. Milyen újabb megvalósítandó tervek, lehetőségek várnak Önre a jövőben?

A 2018-as év a film éve lesz az életemben. A Férfiidők lányregénye című könyvemből Tóth Barnabás írt forgatókönyvet, és idén kezdik el forgatni a filmet, ami természetesen sok szempontból más történetet mutat majd, mint a regényem. Nemrég fejeztem be (életemben először) egy forgatókönyv írását, ami egy nagyobb család történetét mutatja be a 20-21. század történelmi viharai, változásai között. A forgatókönyv megfilmesítésének lehetőségeiről ebben az évben indulnak az egyeztetések. Egyik tehetséges kolléganőmmel pedig egy módszertani oktatófilmet készítünk a coach- és trénerképzés segédanyagaként, mert szeretnénk szakmatársainknak megmutatni, hogyan építettük mi fel bő 25 évnyi tapasztalatunk alapján a segítő/támogató foglalkozásúak személyiségfejlesztését.

De — ahogy mondtam — nem szoktam „szakítani” korábbi kapcsolataimmal, ezért szívesen térek majd vissza egy-egy alkalommal vendégelőadóként a Momentán Társulat előadásaira is. Ugyancsak folytatjuk Bódy Gergővel a Klubrádióban hatodik éve műsoron lévő, Kontakt névre hallgató pszichológiai rovatunkat, és az írásra is több időt szeretnék fordítani.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Porpáczi Júlia
Pszichológus, de jártas a kommunikáció területén is. Mindig tanul valamit. Saját magát is. Család, barátok, mozgás, fejlődés, vidámság, természet – ezek szerinte a fontos dolgok.

Pin It on Pinterest

Share This