„Egészen nagy mélységeket megmutatni mindig nagy rizikó” – interjú F. Várkonyi Zsuzsával és Bódy Gergővel

Még a legnézettebb sorozatok népszerűsége is megkopik a hatodik évadra, de jelen állás szerint ez a veszély egyáltalán nem fenyegeti a Momentán Társulat Fröccs című produkcióját. A pszichológia és az improvizációs színház izgalmas elegyét 2010 óta fogyasztja jó ízzel a könnyed önismereti élményre szomjazó közönség. Az alkalomról alkalomra teltházas előadások a párkapcsolati konfliktusoktól kezdve, a szülő-gyermek kapcsolaton át a karrierig nagyon sokféle területet érintenek. F. Várkonyi Zsuzsa pszichológussal, az előadássorozat állandó szakértőjével, valamint a produkciót moderáló Bódy Gergővel beszélgettünk a siker titkáról, a humor erejéről, improvizációról, önismeretről.

F. Várkonyi Zsuzsa

Milyen egy jó Fröccs a la Momentán? Hogy képzelje el, aki még nem járt ezen az előadáson?

Bódy Gergő: A Fröccs című előadásunkban (amelyről egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk – a szerk.) az improvizációs színház műfaja keveredik a pszichológiával. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez egy könnyed önismereti élmény, ahol a társulat – a közönség visszajelzései alapján – improvizál, Zsuzsa pedig a jeleneteket követően reflektál a látottakra, hallottakra. Az esték mindig egy előzetesen meghatározott téma köré szerveződnek. Játszottunk már például sokat a férfi agy és női agy közötti alapvető különbségekről, a válásról, a szülő-gyermek kapcsolatról, vagy munkavállalást, karriert érintő témákról is.

Hogy talált egymásra a F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus és a Momentán Társulat?

Bódy Gergő: Nagyjából öt éve, tavasszal megkerestek minket a Bálint Háztól, hogy ők már régóta dolgoznak együtt Zsuzsával, és minket is szeretnének meghívni. Felvetették, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy olyat, hogy a jeleneteket követően Zsuzsa kiegészíti a meglátásaival az előadást. Mi meg mondtuk, hogy miért ne, próbáljuk meg! Bár elsőre kicsit furán hangzott, elmentünk, megcsináltuk, és nagyon jó élmény volt! Utána kerestük meg Zsuzsát az állandó sorozat ötletével.

F. Várkonyi Zsuzsa: én arra emlékszem, hogy a főszervező megkeresett, hogy tartanék-e egy előadást a párkapcsolati konfliktusokról. Elvállaltam, majd az egyeztetések alkalmával a főszervező jelezte, hogy az előadás után lesz egy improvizációs társulat, és ők fognak majd játszani a témában. Mondtam neki, hogy én nem akarok kimaradni a játékból, nyugodtan engedjenek minket össze egymással! Játsszanak csak, és akkor majd én arra mondok valamit, aztán játsszanak tovább, és én megint mondok rá valamit. Ez volt az első találkozás.

Bódy Gergő: Hát ezt nem is tudtam eddig! Minket már úgy keresett meg a szervező, hogy akkor az F. Várkonyi Zsuzsával lehetne egy ilyen közös produkció…

Tudnak ehhez hasonló koncepcióról?

Bódy Gergő: Természetesen nem állíthatjuk, hogy valahol a világban nem csinálja egy másik társulat pontosan ugyanezt, de mi nem nagyon tudunk hasonlóról. Talán a ’80-as években a Családi kör vagy Popper Péter Szókimondója lehetett az előképe ennek a műfajnak. Ott a tévé képernyőjén láthattak különböző jeleneteket a nézők, amit aztán pszichológusok elemeztek. Szóval nincs új a Nap alatt.

F. Várkonyi Zsuzsa: Évekig én voltam az a pszichológus a Családi Kör-ben…

Bódy Gergő: Na tessék! Ma már két újdonságot tudtam meg!

Mire tekintenek vissza a legszívesebben az elmúlt öt évad távlatában?

F. Várkonyi Zsuzsa: Én arra vagyok büszke, amikor azt jelzik vissza, hogy itt jó arányban volt a szórakozás és a tanulás. Nevetgélni is lehet, de azért újdonságokat is lehet hallani.

Szeretem, ha valami nem borzasztóan komoly. Persze a vicc is nagyon komoly, de nagyon jó dolog játszani és variációkat látni, nem csak mindig a kemény tényeket.

Én alkalmanként meg vagyok döbbenve, hogy ezeknek a harmincvalahány éves „gyerekeknek” olyan pszichológiai érzékük van, hogy sokszor gyakorlatilag nulla tévedés van abban, ahogy megjelenítenek a színpadon egy-egy karaktert és a szóba jöhető reakcióit. El szoktam ámulni, hogy milyen szerteágazó a tájékozottságuk.

Bódy Gergő

Bódy Gergő: Zsuzsa nagyon kedves, hogy az egekig magasztal minket, de azért mi már 20-25 éve mindannyian foglalkozunk színházzal meg improvizációval. Láttunk millió előadást, drámát, szituációt. Mást se csinálunk 12 éve, mint emberi karaktereket formázunk meg, figyeljük a körülöttünk lévő világot, az emberek reakcióit, a hozzáállásukat, a gondolkodásmódjukat. Ha fodrász vagy, akkor figyeled az utcán az emberek haját, ha meg színész vagy, akkor figyeled az emberek viselkedését, és azt építed be.

Mi határozza meg egy-egy előadás témáját?

Bódy Gergő: Az előadássorozat projektvezetője Zsuzsával és a társulat tagjaival egyeztetve minden évad előtt készít egy előzetes tervezetet. Nagyjából szeptemberre megvan, hogy miről fogunk játszani, de természetesen igyekszünk igazodni a közönség igényeihez. Vannak rendszeresen visszatérő, nagy érdeklődésre számot tartó témák. A nők és a férfiak kölcsönös értetlensége, a női agy és férfi agy közötti alapvető különbségek, miért nem értem meg a másikat, miért nem tudok kommunikálni, miért nem érti meg a másik, mit akarok? De a válással, új családtag befogadásával és a családi értékrendek ütközésével kapcsolatos előadásokra is hamar elkelnek a jegyek. Ugyanakkor a párkapcsolati, magánéleti kérdések mellett a munka világát érintő témák is sok embert foglalkoztatnak, és érezzük, hogy nagy igény van rá. Ilyen például a MULTI – Biztonság vagy rabszolgaság című előadásunk: kiírjuk, és azonnal elviszik az összes jegyet.

Kirajzolódik-e valamiféle „kórkép” az eddigi 81 előadás alapján? Mi foglalkoztatja vagy nyomasztja leginkább az embereket?

F.Várkonyi Zsuzsa: Az önértékelés és a kölcsönös értékelés témaköre majdnem mindig előkerül. Úgy látom, ez a legtöbb konfliktus forrása. Emellett a mások feletti ítélkezés… A legbanálisabb, már-már a vicclapi dimenzióban mozgó felvetések, például az anyós–meny konfliktus is sokszor felbukkan. Viszont egy ilyen felvetés után mi jóval mélyebbre megyünk, mint a vicclap, alaposabban megnézzük, hogy mi mozgatja az anyóst, mi mozgatja a menyét, vejét. Ha egy-egy ilyen, a saját életükben is gyakran előforduló jelenetet viszontlátnak a színpadon, és ehhez hozzá tudom tenni ennek a hátterét, akkor a néző már haza tud vinni valamit.

Bódy Gergő: Az improvizáció szempontjából sokszor azt érezzük, nem sikerül minden kérdésre pontos választ adnunk a színpadon, vagy nem kerül elő egy este minden téma vagy az adott témának minden vetülete. De azt is látjuk, hogy

már az feloldozás tud lenni a nézőnek, ha csinálunk a színpadon egy olyan jelenetet, amit ő is el szokott játszani, és utána a homlokára csapva azt mondja, hogy „Jééézusom, tényleg, ez ilyen!?”.

És még az is lehet, hogy a jelenet után nincs megoldás vagy feloldás, de már az valamiféle katarzis, és segít a felismerésben, a feszültség szelepeltetésében, hogy látja kívülről magát és a jelenetet. Ez olyan, mint amikor kiírja magából az ember a feszültséget…

F. Várkonyi Zsuzsa: Mintha egy tükröt vihetne magával haza.

Nem mindig örömteli belenézni ebbe a tükörbe…

Bódy Gergő: Nem, sőt… Látjuk és érezzük, hogy nagyon-nagyon ki van éhezve a közönség a pozitív példákra. Nyilván nincs színházi előadás konfliktus meg dráma nélkül, mi ebből indítunk, mert abból lehet építkezni, de sokszor annyira belemegyünk, elmélyülünk a problémákban, hogy azt vesszük észre, a közönség elkezdetett zúgolódni és beszólnak, hogy „valami jót már nem lehetne?”. Ilyenkor észbe kapunk, hogy mennyire fontos a sok probléma között jó példákat is megmutatni, mert ha kimennek az előadás után az utcára, akkor megint nem látnak túl sok jót. Szóval a pozitív példa az mindig nagyon kelendő.

F. Várkonyi Zsuzsa: Ügyelni kell rá, hogy ne legyen didaktikus, ne legyen „családi körös”. Óvatosak vagyunk vele, mint a giccsel, vagy a nagyon pozitívval. Egészen nagy mélységeket megmutatni mindig nagy rizikó, és ez függ attól is, hogy az adott előadásban hogyan jön ki a lépés. Tény, hogy nagyon mély drámából nehéz visszahozni egy szórakoztató miliőt, de az igazsághoz tartozik az is, hogy ha ez a csapat a dráma közelébe jut, akkor egészen fantasztikus dolgokra képesek.

Mi az a többlet, amit a humor hozzá tud tenni az önismereti munkához? Milyen kiaknázatlan erőforrások rejlenek a humorban a pszichológia tudománya szempontjából?

F. Várkonyi Zsuzsa: Aki már tudósnak ment, az azt a trikófeliratot hordja magán, hogy Én komoly ember vagyok, és nincs vicc. És nagyon utálják azt, aki mégis merészel viccelődni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy engem bárki utál, mert ahhoz én túl semleges vagyok, de tudományos körökben van egy hajlam arra, hogy ez nem kóser.

Aki viccelődik, az leértékelődik azoknak a szemében, akik arra építik fel a felnőttkori önbizalmukat, hogy ők már mennyi titulust szereztek. A humor egyébként olyan családokban tilos, ahol mindent megítélnek.

Csináltam egy négyes családtipológiát, amiből az egyik az ítélkező család. Nem brutálisak vagy agresszívek, de olyan bűntudatot keltenek a legkisebb rossz mozdulatért, hogy nincs ki ellen lázadni… A bűntudatkeltő, ítélkező családnak a gyereke semmit nem tud elviccelni, mert ahhoz van hozzászokva, hogy egy pillanat alatt rásüthetnek bármilyen bélyeget vagy ítéletet. A humor a szigorú családokban nagyon ritka vendég.

Nem lehetne a humort jobban kihasználni akár terápiában vagy egyáltalán a mindennapokban?

F. Várkonyi Zsuzsa: Igen, a humorra óriási szükség lenne, mert játékosságot és könnyedséget, valamiféle szélesebb spektrumú elfogadást hoz be a helyzetbe. Meg kell mondanom, hogy azokkal a klienseimmel, akikkel már megvan a megnyugtató bizalmi légkör – mert tudják pontosan, hogy szurkolok nekik és szeretem őket – ott már meg is engedhetek magamnak egy-két poént, mert már érzem, hogy társak vagyunk benne, nem úgy veszi, mintha idegen mondaná. Gergőék pedig a színpadon mutatják meg, hogy így is lehet, úgy is lehet. Nagyon nehéz érzelmi kérdésekről ennyi ismeretlen ember előtt viccelődni. Egyiküknek tetszik, másikuk viszont lehet, hogy vérig sértődik. A humorral vigyázni kell! Nem szabad, hogy irónia legyen belőle. Az iróniának céltáblája van, az egy agresszív nyíl. A humor viszont valami olyasmi, amilyen egy eredeti meglátás: groteszk, ugyanakkor rendhagyó, de nem rosszindulatú. A humor egy kicsit „tovább-asszociál” az eredeti témán. Benne van a szabadság és egyfajta beszabályozatlanság – ahogy a rendetlenségben is.

Bódy Gergő: Meg talán ez az elegye a humornak és az önismeretnek azért is szerencsés kombináció, mert nem olyan riasztó, mint mondjuk elmenni egy pszichológushoz, aki nagyon komoly kérdéseket tesz fel. Leülni és órákon át fejtegetni a lelki kérdéseket teljesen más, mint mondjuk eljönni ide hozzánk, ahol alapvetően játék és improvizáció van.

Nálunk semmi sem kötelező, nem muszáj bevonódni sem, ha valakinek úgy komfortos, akkor csendben végig lehet nézni az előadást, mégis haza lehet vinni fontos gondolatokat, amiből aztán tovább lehet építkezni.

A pszichológia azért egy sok szempontból mélyebb műfaj a többi momentános előadáshoz vagyis az improvizáció műfajához képest. Milyen mélységeket, magasságokat és plusz erőforrásokat adott a társulatnak ez a koncepció? 

Bódy Gergő: A Fröccs nekünk pontosan ugyanazt adja, mint a közönségnek! Rólunk is szól. A helyzetekben magunkból táplálkozunk, mi is ugyanolyan emberek vagyunk. Általában minden téma érint valakit a társulatból. Én is tudnék példát hozni a saját párkapcsolatomból, de ha a többieket megkérdeznénk, ők is tudnának példát hozni arra, hogy milyen területen gondolkodtatta el őket egy-egy ilyen este. Régi sérelmek, anyával való kapcsolat, stb. A közönséggel együtt tanulunk mi is, estéről estére.