A szerhasználat kezdetén egy szenvedélybeteg számára az alkohol és a drog instant boldogságot kínáló varázsszernek tűnhet – az olyannyira vágyott felszabadultságot, mámort, örömöt és magabiztosságot kedve és akarata szerint élheti át és idézheti elő. A szorongás oldódik, a mardosó kérdések és a negatív érzések eltűnnek, a számára veszélyt és fenyegetést jelentő világból elmenekülhet egy önfeledtséget és biztonságot ígérő helyre.

Az ideig-óráig tartó illúziók után és helyett azonban egyre gyakrabban jelenik meg a bűntudat, a szégyen, a fizikai és lelki szenvedés, a veszteségek és a konfliktusok, egyre inkább a „kell”, a szer és a kényszer veszi át az irányítást – a szer egyre kevesebbet ad, inkább csak elvesz, szabadság helyett börtönbe zár.

Ez a mintázat is az oka annak, hogy a felépülés és a józanodás  egy megpróbáltatásokkal, szembenézésekkel teli folyamat, melynek során a függő nemcsak a szenvedélye tárgyát kell, hogy letegye, hanem önmagát is le kell győznie.

Az, hogy mi indítja el a függőt a józansághoz vezető úton, kinek mi a mélypontja, ami változásra és változtatásra sarkall, egyénenként eltérő: lehet az a munkahely, a lakhatás vagy a család elvesztése, lehet az a rá néző tükörkép megdöbbentő látványa, egy orvosi vizsgálat sokkoló eredménye, egy kórházban való magához térés, egy vagy több bűncselekmény elkövetése („sose gondoltam volna magamról, hogy…).

Szenvedélybetegekkel való munkám során azt tapasztaltam, hogy kevésbé ad stabil alapot az, ha az egyént egy családtag szinte „belöki” a terápiás szobába, vagy amikor egy ultimátum, egy kényszerhelyzet hatására kezd el dolgozni józanságán: vagyis amikor a hozzátartozó jobban akarja a szenvedélybeteg józanságát, mint ő maga.

Nem teszi elvből lehetetlenné vagy sikertelen küldetéssé, azonban a függők felépülésében is hangsúlyos az az alapvető terápiás mozzanat, hogy ő maga akarja a változást, motivált és nyitott legyen, hajlandó legyen tenni a gyógyulásért.

A döntés szabadsága?

A szenvedélybetegekről jelenleg is él az az elképzelés, mely szerint akaratgyenge és jellemtelen emberek. Ez a megközelítés károsan hathat a függő önmagáról alkotott, amúgy is alaposan megtépázott képére, valamint a változásba vetett hitére.

Ha arra gondolunk, az aktív szerhasználat idején a szenvedélybeteg mennyi mindent megtett azért, hogy megszerezze napi adagját, rájöhetünk, hogy valójában rendkívül kreatív, találékony, elszánt, nagyon is kitartó emberek ők.

Ahogy a velünk született betegségek felett sem mi rendelkezünk, úgy a szenvedélybetegség, az arra való hajlam sem saját választás.

A függők felépülését segítő 12 lépéses program első lépése így hangzik: „Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk függőségünkkel szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált.”

Ami felett azonban dönthetnek, amiért vállalniuk kell a felelősséget, az a józanság. A józanodás nem egy passzív folyamat: a szenvedélybeteg felelős egyedül saját józanságáért, az nem csak úgy történik vele és körülötte, nem a rajta kívül álló személyek vagy okok függvénye, hanem ő alakítja, formálja, teremti meg és tartja fenn napról napra, lépésről lépésre.

A valódi józanság nyomában

A felépülés legelső lépése az, hogy a függő leáll a szerhasználattal – a leállás kinek enyhébb, kinek elviselhetetlen rosszulléteket és fájdalmakat, fizikai elvonási tüneteket okoz, amelyek gyakran csak orvosi segítséggel, fogakat összeszorítva múlnak el.

A tartós és valódi józanság, mely túlmutat a szó köznapi értelmén, nemcsak fizikai szintű, hanem a gondolatok, az érzelmek és a viselkedés szintjén is bekövetkező változást, „tisztulást” is magában foglalja.

A valódi józanság eléréséhez nem elegendő a szer letétele – ha a felépülő szenvedélybeteg itt megáll, a „szárazrészegség” állapotában ragadhat.

Ebben a kifejezésben a száraz jelöli a tisztaságot, a szermentességet, a részegség pedig arra vonatkozik, hogy ugyan a függő már megvált a szertől, de ugyanabban az érzelmi zűrzavarban él, ugyanazt a rendezetlen és kaotikus lelki működést mutatja, mint a szerhasználat idején – hiába tette le a szert, benne és körülötte ugyanolyan maradt minden.

Az elvonásnak a fizikai jellegzetességeken kívül lelki tünetei is vannak, melyek ugyanolyan szubjektív szenvedést okozhatnak, mint a fizikai fájdalom, azonban ebben az esetben nem a gyógyszerek és az orvosi segítség a megoldás, hanem egy mélyebb és tartósabb személyiségbeli változás és fejlődés, mely akár egy életen át tarthat.

Szenvedélybetegek tapasztalatai és beszámolója alapján a fizikai elvonás lezajlása után érzelmi életük felborul, ijesztővé, követhetetlenné és felkavaróvá válik számukra. Az érzelmeik akár egy napon belül a szélsőségek között csaponganak, rángatják őket, hirtelen, nagy intenzitással, látszólag ok nélkül törnek rájuk akár a pozitív, akár a negatív érzések, mintha teljesen ki lennének szolgáltatva érzelmeik őrült viharának, melyet ráadásul immár szer nélkül kell kezelniük.

Gyakori jelenség ennek az ellenkezője, a teljes kiürültség, üresség érzete is: ebben az állapotban semmi nem vált ki érzelmeket, indulatokat, mintha egy üvegbúra mögött, dermedten, letaglózva szemlélnék a világot.

Az érzelmek hiányát a felfokozott érzelmi világhoz hasonlóan ugyanolyan kétségbeejtő és tehetetlen helyzetként éli meg a függő. A vihar vagy a hiány elmúltával azonban rájönnek és megtanulják, hogy érzelmeik mulandóak és kezelhetőek, hogy ők irányítják érzéseiket, és nem az érzelmeik rángatják őket dróton. Felismerik, hogy joguk van dühösnek, szomorúnak és félelemmel telinek lenniük, negatív érzéseiket biztonsággal átélhetik és kifejezhetik, ezáltal nem lesznek kevésbé szerethetőek vagy értéktelenek. Belátják egyúttal azt is, hogy nem kötelesek ezekben a negatív állapotokban benne ragadniuk: eldönthetik, szeretnének-e ragaszkodni hozzájuk vagy elengedni, kipörgetni őket magukból olyan módon, amit már nem az alkohol, és nem a drog nyújt.

„Te mire használtad?”

A felépülés során kulcsfontosságú kérdés lehet az, hogy a függő mire használta a szert: mit szeretett volna vele eltüntetni, lenyomni, kiirtani magából, mi elől menekült, miből szeretett volna kitörni, amire csak a kábulat és a bódulat adhatott ideiglenes gyógyírt.

Ha a szenvedélybeteg meg tudja fogalmazni, mire használta választott szerét, az kijelölheti a felépülés útvonalát. Valaki csak ilyen úton és áron tudja megszerezni családtagjaitól azt a figyelmet és törődést, amelyre vágyott, és amit nem kapott meg.

Van, aki a folyamatos szorongás, bűntudat, önmarcangolás és őrlődés által létrehozott „egyszemélyes” poklából nem tud kiszakadni, csak a szerhasználattal tudja a mardosó kérdéseit és önmagával szemben érzett negatív érzéseit félretenni, és átélni a felszabadultságot, a magabiztosságot.

Valaki a magány és az egyedüllét elviselhetetlennek tűnő fájdalmát szeretné csillapítani – ha egyedül kell lenni, inkább sehogy se legyen, ezért inkább „kiüti”magát a valóságból és a jelenből.

Valaki nem tudja pontosan megmondani, mi a probléma, minden vagy semmi, csak menekülni szeretne, nem szembesülni, nem belevonódni, csak valahol máshol lenni, lebegni gondtalanul.

Van, aki úgy érzi, nem képes megbirkózni az előtte álló feladatokkal, kihívásokkal, kötelezettségekkel és döntésekkel, az ebből fakadó bizonytalanságot lenyomhatja a szerrel, a felelősséget háríthatja saját alkalmatlanságának megerősítésével.

A sort hosszan lehetne még folytatni – ahány függő, annyi történet. A kezdeti hatás azonban egy idő után kikopik, elveszti varázsát, a pohár emelgetése egy kiüresedett, gépies, rutinszerű mozdulattá válik, aminek a megtételéhez a valódi ok már nem is számít, de ha kell kifogás és indok, mindig lehet találni.

A cikk folytatását itt találod.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Brunner Zsanett Anna

Brunner Zsanett Anna

Hihetetlenül szerencsésnek gondolja magát, mert mindig is egyértelmű volt számára, hogy írni szeretne és emberekkel foglalkozni, és ezt meg is tudta valósítani. Pszichológusként nyitottsága és lelkesedése viszi előre, a környezete szerint 180 fokos fordulatokat tud venni, pedig számára természetes, hogy foglalkozik pszichiátriai betegekkel, függőkkel és autizmussal élőkkel is – hiszen minden érdekli, ami emberi. Mindig azt látja a vele szemben ülőben, amilyen valójában ő, a félelmek rétege alatt. Általában szeret egyszerre több mindent csinálni, de azért a nyugalmat is nagyon tudja élvezni.
Brunner Zsanett Anna

Pin It on Pinterest