Tátongó űrből a teljesség felé – Felépülés a függőségből (folytatás)

A függőségről, és az abból való felépülésről szóló cikkünk első részében arról írtunk, hogyan indulhat el egy szenvedélybeteg a józanodáshoz vezető úton. Sorra vettük, milyen akadályokkal nézhet szembe, és kifejtettük, miért olyan fontos, hogy sikerüljön megérteni, milyen szerepet töltött be a szer az életében. A folytatásban megnézzük, milyen változásokkal jár a felépülés folyamata, és hová vezet a kiút a függőségből.

A gondtalanság csak egy álca

Az alkohol és drogok használatára tekinthetünk úgy, mint egy maladaptív, azaz a szenvedélybetegre és környezetére nézve káros, közérzet- és érzelemvezérelt megküzdési módra, mely a tüneti kezelésre összpontosít csupán.
Az átélt felszabadultság és gondtalanság azonban csak álca és látszat, hiszen valójában, valahol mélyen a rettegés, a bizonytalanság és a reménytelenség lapul bennük továbbra is.

A felépülés elején a függőre pont azok az érzések törnek rá, azokkal kell megküzdenie, amiket eddig alkohollal vagy droggal tudott lenyomni, elfojtani, megélni vagy kifejezni.

Ha elmúlik a szer hatása, ezek az érzelmek fokozottan jönnek elő – ekkor szembesül vele a függő, hogy a valódi problémát nem oldotta meg, inkább csak még nagyobb káoszt, további problémákat generált. A felépülés során a stabil józanságot a szerek mögött megbújó gyökérprobléma feltárása és kezelése adhatja a szermentesség megtartása mellett.

A felépülés útja

Az aktív szerhasználat idején a szer volt az első egy függő listáján – a szer töltötte ki az időt és a teret, köré szervezte napirendjét és életét, hozzá kapcsolta túlélését, miközben pusztította és rombolta kapcsolatait, személyiségét és önmagáról alkotott képét. A negatív hatások és következmények ellenére kétségtelenül fontos szereplő volt a szer a szenvedélybeteg számára, így a róla való lemondás komoly veszteségélményt jelent, amely egy sajátos gyászfolyamatot indíthat be.

Ahogy a gyász megéléséhez sincs biztos recept és konkrét határidő, úgy a függők esetében sem jósolható meg előre, mikor lépnek az elengedés fázisába, amikor a józanság nem egy elérhetetlen és elképzelhetetlen állapot, hanem egy csábító, izgalmas, örömökkel teli és kívánt lehetőség.

Nem ugorhatnak egyből a józanság csúcsára, ahhoz be kell járni a felépülés akadályokkal, megtorpanásokkal, lejtőkkel és kanyarokkal teli útját, melyet mindenki csak a saját tempójában tehet meg, mindenki számára különböző állomásokat tartogathat.

A felépülés útja lehet kiszámíthatatlan és felkavaró hullámvasút, lehet szúrós tüskékkel övezett szurdok, lehet kaptatókkal teli végeláthatatlan út, vagy egy patak mentén megbújó békés erdei ösvény.
Az út során a függő szerezhet kisebb vagy nagyobb sérüléseket, elfáradhat, el is eshet, azonban a lényeg az, hogyan reagál ezekre: az átmeneti kényelmetlenség ellenére rajta marad-e az úton, és ha fáradtan, kimerülten és sebzetten is, de továbbra is a józanság felé és annak mentén teszi-e meg lépéseit.

Megbizonyosodni arról, hogy az alkohol és a drog nem varázsszer

Ahogy a józanság átveszi a lista vezető helyét, úgy bizonyosodik meg a szenvedélybeteg arról, hogy az alkohol és a drog nem varázsszer, a felszabadultság, magabiztosság, öröm és nyugalom valójában ott rejlik bennük, bármikor átélhetik, ha megengedik maguknak. Ráébrednek, hogy függőségük szabadság helyett börtönbe zárta őket, beszűkítette az életteret, a józanság megnyitja előttük a kapukat és a világot, már nem a „kell” irányítja életüket, hanem a „lehet”.

Ahogy felfedezik a bennük és körülöttük rejlő lehetőségeket, úgy nő önmagukba vetett hitük, bizalmuk és önbecsülésük. A múltjukkal való szembenézés során ránézhetnek azokra a szégyennel és bűntudattal teli emlékekre, melyek súlya miatt lehajtott fővel jártak – kimondhatják őket, megértést és elfogadást kaphatnak, ezzel megkönnyítve az önmaguknak való megbocsájtást.

Felelősséget vállalni

A titkolózás, a hallgatás, a manipuláció, az elszigetelődés és a konfliktusok kerülése helyett megtanulhatják az őszinte, nyílt és egyenes kommunikációt, ezzel valódi párbeszédet kialakítva a hozzájuk közel állókkal: meghallgatni és megérteni az ő oldalukat, érzéseiket és bántalmaikat, mindazt, ahogy ők, hozzátartozók élték meg a szenvedélybetegséget, és – ha eljön az ideje – jóvátételt nyújtani számukra.

Felelősséget vállalhatnak rossz döntéseik, meggondolatlan szavaik, tetteik, és azok következményei felett, amelyek elől eddig menekültek.

Átélhetik, hogy a felelősség vállalása a legnagyobb szabadság, hiszen nem kell külső körülményektől és személyektől függni, nem kell a bizonytalantól rettegni, önmagukra támaszkodhatnak, saját maguk biztonságos bástyájává alakulhatnak, békével, nyugalommal töltheti el őket az, hogy „ez az én döntésem, az én felelősségem”.

Az én űröm

A felépülés során elengedhetetlen az önismereti munka és a múlttal való szembenézés, amely kőkemény, fájdalmas felismerésekkel járhat. Az összefüggések feltárása, a sebek feltépése és kitisztítása, a téves meggyőződések, a családon belüli játszmák, szerepek és káros működések beazonosítása által jöhet rá a szenvedélybeteg, hogy miként szőtte át és irányította életét saját függősége.

A függőséget leginkább egy belül tátongó, folyamatosan morajló űrként lehet leírni, melyet a szenvedélybeteg kétségbeesetten, minden eszközzel és módon próbál betömni, elhallgattatni. Hogy ez az űr velük született-e, vagy a korai élmények hatására alakult-e ki, még jelenleg is vita tárgyát képezik.

Az űr lehet egy folytonos hiányérzet, egyfajta magára hagyatottság, egy „nem tudom, mi, de valami biztos nincs velem rendben”-érzet: mintha a szenvedélybeteg idegen lenne egy olyan világban, melyet alapvetően nem ért és ahol őt sem érthetik meg.
Ez az űr, a függőség nem tüntethető, törölhető el maradéktalanul, hol halkabban, hol erősebben lehet hallani a morajlását. Az űrt saját magunk megértése, elfogadása és feltétel nélküli szeretete, a világgal, környezetünkkel való egység és teljesség érzete töltheti be: az a béke és megnyugvás, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, minden rendben van velünk, bennünk és körülöttünk, nem kell mindent tudnunk és irányítanunk, bízunk önmagunkban és a világban, amelyben élünk.

Átokból lehetőség

A függők a felépülés kezdetén gyakran átokként tekintenek saját függőségükre, azonban ahogy haladnak a józanodás útján, rádöbbennek, hogy valójában hálásak is lehetnek függő természetükért, ugyanis a rengeteg múltbeli szenvedés és sérelem ellenére rengeteget tanulhatnak magukról és fejlődhetnek általa, lehetőséget kaptak egy mély és jelentőségteljes életre.

A szenvedélybetegeket napjainkban is előítéletek veszik körbe, holott a felépülő függőktől rengeteg mindent tanulhatunk, ha nyitottak vagyunk rájuk: őszinteséget, bátorságot, kitartást és alázatot, mely elindítja és rajta tartja őket saját útjukon, mely egy örömökkel teli józan élethez vezet, melyre mindig is vágytak, és melyet mindig is megérdemeltek.

A cikk első részét itt olvashatod.