A függőségről, és az abból való felépülésről szóló cikkünk első részében arról írtunk, hogyan indulhat el egy szenvedélybeteg a józanodáshoz vezető úton. Sorra vettük, milyen akadályokkal nézhet szembe, és kifejtettük, miért olyan fontos, hogy sikerüljön megérteni, milyen szerepet töltött be a szer az életében. A folytatásban megnézzük, milyen változásokkal jár a felépülés folyamata, és hová vezet a kiút a függőségből.

A gondtalanság csak egy álca

Az alkohol és drogok használatára tekinthetünk úgy, mint egy maladaptív, azaz a szenvedélybetegre és környezetére nézve káros, közérzet- és érzelemvezérelt megküzdési módra, mely a tüneti kezelésre összpontosít csupán.
Az átélt felszabadultság és gondtalanság azonban csak álca és látszat, hiszen valójában, valahol mélyen a rettegés, a bizonytalanság és a reménytelenség lapul bennük továbbra is.

A felépülés elején a függőre pont azok az érzések törnek rá, azokkal kell megküzdenie, amiket eddig alkohollal vagy droggal tudott lenyomni, elfojtani, megélni vagy kifejezni.

Ha elmúlik a szer hatása, ezek az érzelmek fokozottan jönnek elő – ekkor szembesül vele a függő, hogy a valódi problémát nem oldotta meg, inkább csak még nagyobb káoszt, további problémákat generált. A felépülés során a stabil józanságot a szerek mögött megbújó gyökérprobléma feltárása és kezelése adhatja a szermentesség megtartása mellett.

A felépülés útja

Az aktív szerhasználat idején a szer volt az első egy függő listáján – a szer töltötte ki az időt és a teret, köré szervezte napirendjét és életét, hozzá kapcsolta túlélését, miközben pusztította és rombolta kapcsolatait, személyiségét és önmagáról alkotott képét. A negatív hatások és következmények ellenére kétségtelenül fontos szereplő volt a szer a szenvedélybeteg számára, így a róla való lemondás komoly veszteségélményt jelent, amely egy sajátos gyászfolyamatot indíthat be.

Ahogy a gyász megéléséhez sincs biztos recept és konkrét határidő, úgy a függők esetében sem jósolható meg előre, mikor lépnek az elengedés fázisába, amikor a józanság nem egy elérhetetlen és elképzelhetetlen állapot, hanem egy csábító, izgalmas, örömökkel teli és kívánt lehetőség.

Nem ugorhatnak egyből a józanság csúcsára, ahhoz be kell járni a felépülés akadályokkal, megtorpanásokkal, lejtőkkel és kanyarokkal teli útját, melyet mindenki csak a saját tempójában tehet meg, mindenki számára különböző állomásokat tartogathat.

A felépülés útja lehet kiszámíthatatlan és felkavaró hullámvasút, lehet szúrós tüskékkel övezett szurdok, lehet kaptatókkal teli végeláthatatlan út, vagy egy patak mentén megbújó békés erdei ösvény.
Az út során a függő szerezhet kisebb vagy nagyobb sérüléseket, elfáradhat, el is eshet, azonban a lényeg az, hogyan reagál ezekre: az átmeneti kényelmetlenség ellenére rajta marad-e az úton, és ha fáradtan, kimerülten és sebzetten is, de továbbra is a józanság felé és annak mentén teszi-e meg lépéseit.

Megbizonyosodni arról, hogy az alkohol és a drog nem varázsszer

Ahogy a józanság átveszi a lista vezető helyét, úgy bizonyosodik meg a szenvedélybeteg arról, hogy az alkohol és a drog nem varázsszer, a felszabadultság, magabiztosság, öröm és nyugalom valójában ott rejlik bennük, bármikor átélhetik, ha megengedik maguknak. Ráébrednek, hogy függőségük szabadság helyett börtönbe zárta őket, beszűkítette az életteret, a józanság megnyitja előttük a kapukat és a világot, már nem a „kell” irányítja életüket, hanem a „lehet”.

Ahogy felfedezik a bennük és körülöttük rejlő lehetőségeket, úgy nő önmagukba vetett hitük, bizalmuk és önbecsülésük. A múltjukkal való szembenézés során ránézhetnek azokra a szégyennel és bűntudattal teli emlékekre, melyek súlya miatt lehajtott fővel jártak – kimondhatják őket, megértést és elfogadást kaphatnak, ezzel megkönnyítve az önmaguknak való megbocsájtást.

Felelősséget vállalni

A titkolózás, a hallgatás, a manipuláció, az elszigetelődés és a konfliktusok kerülése helyett megtanulhatják az őszinte, nyílt és egyenes kommunikációt, ezzel valódi párbeszédet kialakítva a hozzájuk közel állókkal: meghallgatni és megérteni az ő oldalukat, érzéseiket és bántalmaikat, mindazt, ahogy ők, hozzátartozók élték meg a szenvedélybetegséget, és – ha eljön az ideje – jóvátételt nyújtani számukra.

Felelősséget vállalhatnak rossz döntéseik, meggondolatlan szavaik, tetteik, és azok következményei felett, amelyek elől eddig menekültek.

Átélhetik, hogy a felelősség vállalása a legnagyobb szabadság, hiszen nem kell külső körülményektől és személyektől függni, nem kell a bizonytalantól rettegni, önmagukra támaszkodhatnak, saját maguk biztonságos bástyájává alakulhatnak, békével, nyugalommal töltheti el őket az, hogy „ez az én döntésem, az én felelősségem”.

Az én űröm

A felépülés során elengedhetetlen az önismereti munka és a múlttal való szembenézés, amely kőkemény, fájdalmas felismerésekkel járhat. Az összefüggések feltárása, a sebek feltépése és kitisztítása, a téves meggyőződések, a családon belüli játszmák, szerepek és káros működések beazonosítása által jöhet rá a szenvedélybeteg, hogy miként szőtte át és irányította életét saját függősége.

A függőséget leginkább egy belül tátongó, folyamatosan morajló űrként lehet leírni, melyet a szenvedélybeteg kétségbeesetten, minden eszközzel és módon próbál betömni, elhallgattatni. Hogy ez az űr velük született-e, vagy a korai élmények hatására alakult-e ki, még jelenleg is vita tárgyát képezik.

Az űr lehet egy folytonos hiányérzet, egyfajta magára hagyatottság, egy „nem tudom, mi, de valami biztos nincs velem rendben”-érzet: mintha a szenvedélybeteg idegen lenne egy olyan világban, melyet alapvetően nem ért és ahol őt sem érthetik meg.
Ez az űr, a függőség nem tüntethető, törölhető el maradéktalanul, hol halkabban, hol erősebben lehet hallani a morajlását. Az űrt saját magunk megértése, elfogadása és feltétel nélküli szeretete, a világgal, környezetünkkel való egység és teljesség érzete töltheti be: az a béke és megnyugvás, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, minden rendben van velünk, bennünk és körülöttünk, nem kell mindent tudnunk és irányítanunk, bízunk önmagunkban és a világban, amelyben élünk.

Átokból lehetőség

A függők a felépülés kezdetén gyakran átokként tekintenek saját függőségükre, azonban ahogy haladnak a józanodás útján, rádöbbennek, hogy valójában hálásak is lehetnek függő természetükért, ugyanis a rengeteg múltbeli szenvedés és sérelem ellenére rengeteget tanulhatnak magukról és fejlődhetnek általa, lehetőséget kaptak egy mély és jelentőségteljes életre.

A szenvedélybetegeket napjainkban is előítéletek veszik körbe, holott a felépülő függőktől rengeteg mindent tanulhatunk, ha nyitottak vagyunk rájuk: őszinteséget, bátorságot, kitartást és alázatot, mely elindítja és rajta tartja őket saját útjukon, mely egy örömökkel teli józan élethez vezet, melyre mindig is vágytak, és melyet mindig is megérdemeltek.

A cikk első részét itt olvashatod.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Brunner Zsanett Anna

Brunner Zsanett Anna

Hihetetlenül szerencsésnek gondolja magát, mert mindig is egyértelmű volt számára, hogy írni szeretne és emberekkel foglalkozni, és ezt meg is tudta valósítani. Pszichológusként nyitottsága és lelkesedése viszi előre, a környezete szerint 180 fokos fordulatokat tud venni, pedig számára természetes, hogy foglalkozik pszichiátriai betegekkel, függőkkel és autizmussal élőkkel is – hiszen minden érdekli, ami emberi. Mindig azt látja a vele szemben ülőben, amilyen valójában ő, a félelmek rétege alatt. Általában szeret egyszerre több mindent csinálni, de azért a nyugalmat is nagyon tudja élvezni.
Brunner Zsanett Anna

Pin It on Pinterest