Noha a magyar nyelvben a „kudarcot vallani” kifejezést használjuk, a gyakorlatban elég kevésszer „valljuk meg” bukásainkat, sőt, megdöbbenünk, ha valaki mégis így tesz. Márpedig nem olyan régen Johannes Haushofer, a neves Princeton Egyetem adjunktusa, a pszichológia területén is nemzetközileg elismert kutató pont ezt tette Twitterre feltöltött különös önéletrajzában. A CV-jében olyan pontok szerepelnek, mint a „képzések, amikre nem vettek fel”, „kutatási támogatás, amit nem kaptam meg”, vagy „a szaklapok által visszautasított cikkeim”. De vajon mi vesz rá valakit arra, hogy sorra vegye minden kudarcát, és pláne, hogy mindezt közszemlére tegye? És egyáltalán, mit tanulhatunk elhibázott lépéseinkből, és hogyan állhatunk fel az élettől kapott méretes pofonok után?
Szőnyeg alá söpört kudarcok
A legtöbb, karrierje csúcsán lévő, sikeres személyről nem feltételezzük, hogy többször fel kellett állnia a padlóról, sőt, jellemzően csak irigykedünk, hogy „neki bezzeg minden összejön”. Ez volt a benyomása Johannes Haushofernek, kiemelve, hogy
kudarcaink szőnyeg alá söprésének és sikereink kiemelésének káros hatása van. Ráadásul fontos azt is számításba venni, hogy a mi sikereink befolyásolhatják a körülöttünk élők énképét is, hisz ők esetenként ezek fényében ítélik meg saját kudarcaikat.
Az ötlet egyébként Melanie I. Stefantól, az Edinburgh-i Egyetem oktatójától származik, aki hangsúlyozza: amikor először szembesülünk az elutasítások tömkelegével, sokszor elfelejtjük, milyen kicsi az esélye a sikernek. Elbukni, kudarcot vallani, elszalasztani egy lehetőséget: fáj. Dühít. Elszomorít. Úgy érezzük, megérdemeltük volna a sikert. De vajon mitől függ, hogy felkelünk-e a padlóról, vagy sem?
Belénk kódolt lejtmenet
A magyarázatot érdemes a „nyerő széria” fogalmának tisztázásával kezdeni, ami a sportkedvelők számára különösen ismerős lehet… Amikor például egy versenyző, akinek szurkolunk, megállíthatatlannak tűnik egy megmérettetésen, az nem mindig csak a véletlenen, vagy a felkészültségen múlik. Ahogy annyi minden másnak, ennek a jelenségnek, vagyis a nyerő szériának is megvan a neuropszichológiai magyarázata. Ha ugyanis nyerünk valamit, vagy sikert érünk el, szervezetünk erőteljes tesztoszteron és dopaminlöketet kap. Ez a hormonkoktél pedig igen emelkedett állapothoz vezet. A téma szakérője, Ian H. Robertson szerint a kihívások alapvetően növelik a tesztoszteronszintet, és minél magasabbra ugrik a hormon szintje, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy nyerünk – ami aztán újabb hormonlökettel jár.
Amennyiben a sikerek gyakran ismétlődnek, az hatással van agyunk szerkezetére is, ugyanis az agresszív viselkedéshez és a motivációhoz kötött területeken megnő a tesztoszteron-kötőhelyek száma, így a következő kihívás során több tesztoszteron tud bekötni, és így még nagyobb lesz a hormon által kiváltott hatás – tehát valószínűsíthető az újabb siker.
Robertson könyvében ezt „győztes hatásnak” nevezi, és a legújabb kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy elég egy kezdeti kisebb siker, hogy beindítsa a győzelem-kaszkádot. De vajon létezik „vesztes hatás is”, amely ledőlő dominóként egész kudarc-hullámot idéz elő?
Ami nem öl meg, az… gyengébbé tesz
Noha Nietzsche szerint ami nem öl meg, az megerősít, a tudomány úgy látszik, ennek épp az ellenkezőjére talál több bizonyítékot.
Egyre gyűlik a szakirodalom, amely szerint, ha valaki talpra áll és sikeres lesz a bukás után, az nem a kudarc miatt győzedelmeskedik, hanem épp, hogy annak ellenére. Azaz, meglehet, hogy nem maga a bukás tesz erőssé.
Erre utal, hogy számos fajnál, így például majmoknál is megfigyelték, hogy azok az állatok, amelyek a tanuló fázisban hibáztak, hiába tanulták meg később tökéletesen a feladatot, „teszthelyzetben” mégis többet hibáztak, mint azok a társaik, akik kezdetben sikerélményt zsebeltek be. Azaz korántsem tanultak hibáikból, inkább hagyták, hogy ezek a hibák meghatározzák későbbi eredményeiket is. Lehet, hogy épp azért, mert a kudarc csökkenti a koncentrációs képességet, és mintegy szabotálja az azt követő próbálkozásaink eredményességét.
Egy másik kutatás ennél is kegyetlenebb tényekre hívta fel a figyelmet: a kapott eredmények alapján arra lehet következtetni, hogy ha egyszer kudarcot vallunk egy ponton, és ez legközelebb is megtörténik, még nagyobbat bukunk.
Ebben a kísérletben diétázók és nem diétázok egy csoportjával pizzát és sütiket kóstoltattak: az alanyok egy része a felszolgálásnál látta, hogy jóval nagyobb vagy éppen jóval kisebb szeletet kap az elsőként felszolgált pizzából, mint a többiek. Velük szemben az alanyok másik fele ezt nem láthatta, és így nem volt összehasonlítási alapjuk. Az eredmények pedig sokkolóak voltak: azok, aki diétáztak, és úgy látták, nagyobb szeletet kaptak társaiknál (tehát már amúgy is többet ettek), ha már lúd, legyen kövér alapon 50%kal (!) nagyobb mennyiséget faltak be a pizza után tesztelt sütikből, mint a nem diétázók. Azok ellenben, akik diétáztak, de úgy gondolták, még a „kalórialimiten belül vannak”, kevesebb sütit ettek.
Ráadásul ezekre a bukásokra hajlamosak vagyunk nagyon pontosan emlékezni, ha saját teljesítményünk értékeléséről van szó. Talán pont azért, mert milliószor hallottuk életünk során, hogy a hibáinkból tanulunk, s így még inkább ezekre fókuszálunk.
Pedig mára már egyértelművé vált, hogy ha a kudarc lehetőségére fókuszálunk és már előre a bukástól rettegünk, romlik a teljesítményünk.
Elvégre, így állandóan stresszelünk, minden kihívásban csak a hiba lehetőségét látjuk, márpedig a stressz egyenlő a „stresszhormon”, avagy a kortizol megnövekedett szintjével, ami negatív hatással van nemcsak az immunrendszerre és a vérnyomásra, de az agyra is (ezekről részletesebben itt írtunk).
Szerencsére azonban kínálkoznak alternatívák, amelyek segíthetnek abban, hogy azok közé tartozz, akik igenis talpra állnak, ha egyszer elbuknak. Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy könnyebb legyen a dolgod, ha netán kudarc érne.
Kudarc ellen felvértezve
- Ne rágódj rajta!
Kudarcainkra hajlamosak vagyunk nagyon pontosan emlékezni, ha saját teljesítményünk értékeléséről van szó, és rengeteget tudunk rágódni felette, azon elmélkedve, hogy „mi lett volna, ha”.
A neves boldogságkutató, Sonia Lyubomirsky kutatása és annak eredménye is rámutat arra, hogy a kudarcon való rágódás megosztja a figyelmet, és így kevésbé tudunk koncentrálni a feladatra. Ebből következően nincs értelme rágódni a kudarcokon, azokat egyszerűen el kell engedni.
- Ne félj tőle, inkább keretezd át!
Persze, ha egyszer megégetjük magunkat, félünk a tűztől, és ha egyszer nagyot buktunk, valószínű, hogy rettegni fogunk tőle, hogy újra bekövetkezik. Pedig mára, ahogy az korábban is jeleztük, egyértelművé vált, hogy ha a kudarc lehetőségére fókuszálunk és már előre a bukástól rettegünk, romlik a teljesítményünk Ezért érdemes ezeket az emlékeket különböző, erre alkalmas technikákkal átkeretezni.
Nem arról van szó, hogy felejtsd el a bukást, de ha már előhívod az emléket, elveheted annak élét. Legalábbis így gondolja Daniela Schiller, a téma szakértője. Az emlékezet ugyanis nem egy videólejátszó: amikor előhívsz egy emléket, az sosem lesz azonos az eredeti élménnyel.
Gondolj úgy rá, mint egy vágóprogramra, és így, mikor újraélsz egy emléket, változtathatsz rajta: először is, próbáld meg minél „kisebb képernyőn” magad elé képzelni az eseményt. Aztán kezdd el megváltoztatni a részleteket, például képzelheted, hogy a nézőközönség, amelyik előtt elestél a prezentációd közben, valójában csak bohócokból állt.
Ha ezt megismétled 5-10 alkalommal, az eredmények alapján könnyen lehet, hogy a jövőben nem fogsz annyira rettegni a hasonló kudarcoktól – így kisebb valószínűséggel lesz részed bennük.
- Csak pozitívan!
A fenti Lyubomirsky-kutatás arra is fényt derített, hogy a negatív hangulatú résztvevők egyrészt hajlamosabbak voltak többet rágódni a kudarcon, másrészt a kísérletben alkalmazott feladatokat is lassabban oldották meg a többieknél. Sőt, ha korlátozott időn belül kellett végrehajtaniuk azt, lényegesen rosszabbul teljesítettek. Ebből következik, hogy a kudarcok után olyan gyakran érkező, első hallásra talán semmitmondónak tetsző, „fel a fejjel” típusú biztatásban azért mégiscsak van némi igazság: a kudarcainkat sokkal nagyobb eséllyel követheti siker, ha a feladathoz, vagy megmérettetéshez pozitív hangulatban, optimistán állunk.
Szóval, ha csak teheted, használd ezeket a technikákat, hogy ha valami egyszerűen „nem jön össze”, könnyedén átlendülj a kudarcélményen. Így talán mégsem kell sutba dobni a régi, ami nem öl meg az megerősít szállóigét sem, és végső soron tanulhatunk a hibáinkból – anélkül, hogy szégyellnünk és rejtegetnünk kéne az önéletrajzunkból.
Via: Forbes; CNBC; Lifehacker; Entrepreneur
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.