Vajon mit lehet tenni annak érdekében, hogy sportolásra, az egészségükkel kapcsolatos(an is) igényességre sarkalljuk a fiatalokat? Bár a motiválás nem atomfizika, mégis nagyon könnyű tévútra terelődni – összeszedtük hát, mi mindennel érdemes próbálkozni riogatás, abajgatás, erőltetés és prédikálás helyett.

Ne hőbörögj! – ez volt a nagyapám szavajárása, és néha azon kapom magam, hogy én is ezt mormolgatom a (nem létező) bajszom alatt annak érdekében, hogy csillapítsam háborgásom, s egyúttal felhívjam mélyen tisztelt saját magam figyelmét arra, hogy a méltatlankodás, szörnyülködés és pufogás még semmit nem oldott meg ezen a földtekén.

Ám ha igazán őszinte akarok lenni, akkor nem hallgathatom el a fájó igazságot, miszerint titokban szeretek hőbörögni. Nem csak az eredendő lustaság miatt – mert ugye reflexből, tehát a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül hőbörög az ember –, hanem azért is, mert néhány csámcsogásra kiválóan alkalmas mondat révén megajándékozhatom magam azzal a felbecsülhetetlen érzéssel, hogy „igazam van”. Amikor ráadásul olyasmibe botlom, ami valóban okot szolgáltathat egy kiadós hőbörgésre – no, az maga a Kánaán… (Nem. Nem az.)

A társadalom elhízása és mozgásszegény életmódja épp egy ilyen téma.

„A nemzetközi helyzet fokozódik…”

A KSH által tavaly kiadott, Egészségi állapot és egészségmagatartás 2016–2017 című statisztikai tükör szerint a 16 éven felüli magyar lakosságnak csupán a 40%-a normál testsúlyú, közel 55% elhízott, túlsúlyos vagy kórosan elhízott. Az OECD 2017-es elhízottsági jelentése itthon óriási port kavart, ugyanis arról számolt be, hogy Magyarország Európa legelhízottabb állama, s világviszonylatban is a negyedik a sorban az Egyesült Államok, Új-Zéland és Mexikó után. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közleménye szerint az elmúlt 40 évben az elhízott gyermekek száma világviszonylatban tízszeresére nőtt (11 millió 1975-ben, 124 millió 2016-ban), hazánkban pedig a 6-8 éves gyermekek több mint 20%-a (fiúk 20,5%, lányok 21,9%) túlsúlyos vagy elhízott.

Mint fentebb említettem, hőbörgési képességeim igen magasan fejlettek, ám azzal is tisztában vagyok, hogy egy lyukas garast sem érnek, mert nem segítenek semmit. Úgyhogy nem sorolom tovább az elrettentő adatokat.

Az elhízás problémája összetett jelenség, aminek egyszerre nagyon sok minden állhat a hátterében a rossz táplálkozási és alvási szokásoktól a genetikán át a mozgásszegény életmódig. A következőkben csak a testmozgás faktorára összpontosítva azt próbálom meg körüljárni, mit lehet tenni annak érdekében, hogy sportolásra, a testükkel kapcsolatos igényességre ösztönözzük a fiatalokat?

Ez a kérdés, valljuk be, nem képezi a spanyolviasz kategóriáját: nem én tettem fel először. Már ma is rengeteg projekt működik azzal a céllal, hogy valahogy visszafordítsa az elhízási tendenciákat, és elejét vegye annak, hogy a mai gyerekekből a Wall-E filmben látott gömböcfelnőttek váljanak húszas-harmincas éveikre. Ilyen kezdeményezés volt Magyarországon például a mindennapos testnevelés bevezetése a közoktatásban, a tömegsport-rendezvények állami támogatása stb., valahogy mégis azt tapasztaljuk, mintha ezek nem, vagy csak részben váltották volna be a hozzájuk fűzött reményeket.

A tájékoztatás segít, a „paráztatás” nem

A túlsúly összefüggésben áll a szív- és érrendszeri betegségek – mint például a magas vérnyomás, a szívinfarktus és a stroke –, a 2-es típusú cukorbetegség, számos daganatos betegség és ízületi kórkép kialakulásával, de okozhat alvási apnoét és légzésproblémákat, epekövességet és depressziót is – írta egy anyagában az MTI.

Ám ha ezt a mondatot minden iskola aulájában kötelező jelleggel elhelyeznénk egy bazi nagy molinón, akkor sem biztos, hogy elérnénk a kívánt hatást. Egész egyszerűen azért, mert – a Magyar Diáksport Szövetség 2017-es közlése szerint – a felnőttekkel szemben a fiataloknál nem jelenik meg elsődleges motivációként az egészség megőrzése. A drogprevenciós előadásokhoz hasonló, a problémával jelenleg is küzdők, vagy azt már sikeresen megoldók személyes tanúságtételén, illetve a velük való találkozáson alapuló, megelőzést célzó iskolai foglalkozásoknak lehet értelme.

Magyarul: a riogatásnál sokkal több kell ahhoz, hogy a fiatalokat „kirobbantsuk” a kanapé akolmelegéből. Az viszont már feladatunk és felelősségünk is, hogy világossá tegyük: a látványosan fitt és a látványosan lerobbant felnőttek állapota nem az „ezt dobta a gép” nevű játék eredménye, hanem mindig valamilyen fajta életvitel következménye. Ha ezt a feladatunkat jól végezzük, hosszú távra megalapozzuk a belátást és a motivációt. De még ez sem elég…

Hogy motiválhassunk, tudnunk kell, mi a motiváció

Sokat segít, ha tisztában vagyunk vele, hogy a motivációt nem lehet „osztogatni”, ugyanis az egy olyan természetű késztetés, ami belülről fakad, jól meghatározott, világos célok segítik fenntartani, intenzitása pedig nagy mértékben függ a célhoz fűződő érzelmi kötődéstől – olvasható a Psychology Today hasábjain. Nem meglepő tehát, hogy egy amerikai tanulmány szerint 10-13 éves kortól kezdődően minden évben a gyerekek 35 százaléka kirostálódik a szervezett sportból, méghozzá elsősorban a sikertelenség érzete miatt.

Cimboránk, a cél

Ha a saját elvárásaink sulykolása helyett engedjük a fiatalokat saját célokat kitűzni, és segítjük őket abban, hogy ezek reális, mégis kihívást jelentő célok legyenek (például folyamatos és hiteles visszajelzéssel, állandó beszélgetéssel, a céljaik közös összeírásával, és főleg komolyan vételével), jó eséllyel számolhatunk azzal, hogy maga a cél segít majd fenntartani a motivációt a testmozgásra.

Márpedig ahhoz, hogy valakit célok kitűzésében támogassunk, nem a lehetséges negatív forgatókönyveket, hanem a bizonyítottan elérhető eredményeket érdemes előtte felmutatni. A sportolásnak ilyen pozitív következményei többek között az egészségesebb test, az örömérzet, a sikerélmény, a fokozódó szellemi teljesítmény, átélhető közösségi élmény, erősödő önbizalom… és a sort még folytathatnánk. A rendkívül ösztönzően ható pozitívumok mellett pedig – hogy elősegítsük a célhoz fűződő szoros érzelmi viszonyt – lehetőségeinkhez mérten igyekezzünk meghagyni a fiataloknak a választás szabadságát. Balogh Gábor kétszeres világbajnok öttusázónk, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke szerint „ahhoz, hogy a gyermekek életének része legyen a mozgás felnőttként is, nagyon fontos szerepe van az úgynevezett multi-sportnak. Ennek lényege, hogy a gyermek 12 éves koráig több sportot is kipróbál, és majd ezt követően választja ki a számára legmegfelelőbbet – így a kiégés is elkerülhető.”

Példa, példa, példa, példa!

Minden időben hirdesd az evangéliumot, és ha szükséges, használj szavakat is – ezt nem más mondta, mint Assisi Szent Ferenc. Beismerem, most egy kicsit távolról hoztam a példát, de az idézet jól tükrözi a lényeget: egy szülőnek, pedagógusnak, edzőnek, influencernek, celebnek és szomszédpistának sincs nagyobb aduász (és nagyobb felelősség!) a kezében a példamutatás lehetőségénél. Akkora közhely, hogy szinte pirulva pötyögöm:

a fiatalokat, főleg a kamaszokat semmi más nem képes annyira lázba hozni, mint egy olyan ember, aki azt teszi, amit mond, aki számukra hiteles példakép, akihez ráadásul kötődnek is.

Még csak nem is kell Schwarzeneggernek, Hosszú Katinkának vagy karizmával megáldott és karizommal felszerelt testnevelőtanárnak lenni ahhoz, hogy vonzóvá tegyük a testmozgást: ha „csak” kerékpárral munkába járó fodrászok, heti kétszer a Duna-parton kocogó asszisztensek, megye kettőben focizó mechanikai műszerészek, fallabdázó diplomaták vagy jógázó projektmenedzserek vagyunk, akik mindezt élvezik, sőt, a figyelmük túlterjed magukon, és meghallják a gyerekeik vagy a rájuk bízott fiatalok mondandóját is – akkor gyakorlatilag nyert ügyünk van.

Mert az ifjúság akkor hús-vér, ráadásul őket szerető embertől láthatja és hiheti el, hogy a mozgás, ha beépítjük az életünkbe, végül átformál minket (és nem csak a testünket) olyasmivé, ami már közelít önmagunk legjobb verziójához. A példamutatásban sokat segíthetnek (sokan segítenek is) az influencerek, bloggerek, vagy a közösségi médiában is aktív élsportolók, akiknek követőtábora létszámáért Napóleon sírva könyörögne – de fontos különbség, hogy a fiataloknak az ilyen hírességekhez való érzelmi kötődése sosem lesz olyan erős és szoros, mint amilyet egy személyes, élő kapcsolat tesz lehetővé. A példamutatáshoz tehát mindenekelőtt és mindenek felett elsősorban élő kapcsolatra van szükség. Arról már nem is beszélve, milyen elsöprő erővel hat a fiatalokra az, ha velük EGYÜTT sportolunk.

Mert kell egy csapat

Idestova nyolc éve jelent meg, mégis máig az egyik kedvenc sajtóhírem az, hogy a bristoli egyetem egy kutatása szerint jobb fizikai állapotban vannak azok a gyerekek, akik eleget játszanak és sportolnak együtt a környéken lakó legjobb barátjukkal. A tanulmány egyik kulcstézise az volt, hogy a baráti társaság növeli az aktivitást, a 986 gyerek bevonásával végzett vizsgálat pedig mindezt alátámasztotta, még azt is kiemelve, hogy a hatás megsokszorozódik, ha a cimborák iskolaidőn kívül mozognak együtt. A Magyar Diáksport Szövetség közleménye is megerősíti a kortárscsoportok, illetve bármilyen sportközösség rendkívüli motiváló erejét: mint írják,

ha jó a társaság, a közös siker és kudarc élménye összetartó csapatot tud kovácsolni, és ez esetben sosem lesz kérdés, hogy menjünk-e edzésre.

Szülőként tehát érdemes odafigyelni, hogy ezt az élményt megkapja-e a gyermek, és fontos segíteni is a sportközösséget az összekovácsolódásban. Ez akkor is így van, ha egyéni sportot űz a fiatal – igaz, élsport esetén a szükségszerű versengés ilyenkor további kihívások elé állít mindenkit.

Tehát: Így motiváld a sárká… öhm, a gyereked!

A fentieket összefoglalva:

– a lehetőségek megteremtésével, megismertetésével

– a szabad választás (anyagi lehetőségeink szerinti) engedésével,

– a fiatalnak a célhoz fűződő érzelmi kötődése elfogadásával, ápolásával,

– a reális célkitűzéshez történő segítségnyújtással és az ifjonc céljainak komolyan vételével,

– a személyes kapcsolódással,

– hiteles példamutatással,

– és a mozgást előnyben részesítő közösséghez tartozás ösztönzésével

már nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy a fiatalokat mozgásra sarkalljuk. A megelőzésben és a bátorításban is a fiatalok segítségére lehetnek a szervezett, személyes találkozáson alapuló foglalkozások/előadások is.

Mindezek együttes hatását azonban megsokszorozza az, ha keressük az alkalmat a közös testmozgásra – a családi kirándulástól a kerti tollasozáson át akár a rokonságot összerántó félmaratonváltó teljesítéséig.

Miként hatnak a családon belüli generációk egymásra? Milyen mintákat adnak át gyermekeiknek a szülők, az anyák? Milyen étkezési szokások jellemzik a rendszeresen sportoló embereket? Többek között ezt vizsgálja ez a rövid kérdőív, amelynek kitöltésével te is hozzájárulhatsz a vonatkozó kutatás eredményeihez – amelyekről természetesen mi is beszámolunk majd. (A kérdőív kitöltésének határideje 2019. március 17.) 

 



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Király Eszter

Király Eszter

Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
Király Eszter

Pin It on Pinterest