Tényleg boldoggá tesz, ha mindenünk megvan? – A fogyasztói társadalom hatásairól beszélgettünk Dr. Belső Nórával

A körülöttünk lévő világ hatásai alól nem vonhatjuk ki magunkat. A fogyasztói társadalom korát éljük, számos felületről sugallják, hogy csak a tökéletes az elég, csak a legújabb a jó – cseréld le, szerezz másikat, vásárolj, fogyassz! Ezek az üzenetek a lelki állapotunkra is hatással vannak, ráadásul hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a sok új tárgy hozza majd el számunkra a boldogságot. Hogy valóban így van-e? Erről beszélgettünk Dr. Belső Nóra pszichiáterrel, egészségügyi menedzser specialistával, számos könyv szerzőjével.

Olyan időszakban élünk, amikor rengeteg inger és hatás ér bennünket. Tudjuk-e, kell-e ezektől függetleníteni magunkat?

Minden, ami a természet része, törvényszerűen reagál a körülötte lévő hatásokra, arra a közegre, amiben él. Korábban szorosabb volt a kapcsolatunk a természettel, a mai ember természetes közege azonban a civilizált társadalom, így mindaz hatással lesz ránk, ami ebben a közegben jelen van. Ami körülvesz, az szükségszerűen valamilyen lenyomatot képez bennünk – ezek a hatások így mindenkinél működnek, igaz, nem teljesen azonos mértékben.

Szinte a csapból is az folyik, hogy az elégedettségünkhöz, sőt, a boldogságunkhoz egyre több és egyre jobb dolgot, tárgyat kell birtokolnunk. Törvényszerű, hogy valóban elkezdünk vágyni ezekre?

Messzebbről kell kezdenem a választ. A rendszer működésének része, hogy olyan dolgokra kezdünk vágyni, amelyekre valójában egyáltalán nincs szükségünk. Az embernek vannak bizonyos lelki szükségletei, ezeket foglalja össze a bizonyára sokak által ismert Maslow-piramis. Ennek az alsó részén találhatóak az alapvető szükségletek, melyek a lét- és fajfenntartáshoz kapcsolódnak, a legtetején pedig az önmegvalósítás áll. A kettő között azok a szükségletek szerepelnek, melyek az önmegvalósításhoz vezető úton elengedhetetlenek, sorrendben: a biztonság, a valahova tartozás, a szeretet szükséglete, majd az elismerés, a kognitív szükségletek, illetve az esztétikai szükségletek következnek. Fontos, hogy nem véletlenül követik egymást adott sorrendben ezek a szintek a piramisban. Ez az ábrázolás azt mutatja meg, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy jól legyünk. Ha az alsó régióban lévő szükségleteink sérülnek, az sokkal komolyabb nehézséget jelent, mintha a magasabban lévők közül nem teljesül valamelyik. Emellett az is jól látható, hogy csak akkor tudunk eljutni az önmegvalósításig, ha előtte a fontos szükségleteinket ki tudjuk elégíteni.

Valószínűleg kevesen élik meg úgy, hogy eljutottak az önmegvalósításig.

Mikor előadást tartok, és rákérdezek, hogy ki érzi úgy, hogy az önmegvalósításnál tart, eleinte szinte senki sem szokott jelentkezni. Aztán szépen lassan kiderül, hogy itt nem kell feltétlenül hatalmas nagyságrendű dolgokra gondolni. Számomra például az az önmegvalósítás, hogy könyveket írhatok. De lehet olyan, akinek ezt az jelenti, ha van egy kis vitorlás hajója, és csak élvezi rajta a nyugalmat a Balaton közepén, anélkül, hogy bármiféle egyéb hasznot termelne közben. Sokfélék vagyunk, az önmegvalósítást is sokféleképp éljük meg. Az azonban alapvetően része az emberi működésnek, hogy mindig többre törekszik.

Tulajdonképpen emiatt is manipulálhatóak az emberek, mert mindig többre vágynak?

Alapvetően igen, de fontos kimondani, hogy önmagában a fejlődés, az előrelépésre való törekvés jó és hasznos dolog, hiszen így számos innováció is megvalósulhat, ami aztán segíti a hétköznapi életünket, könnyebbé teszi bizonyos feladatok megoldását, vagy éppen rövidebb idő alatt végezhetünk el adott tevékenységet. Azonban mivel ezt az alapvető emberi vágyat a gazdasági érdekek is ismerik, sokszor ki is használják ezt a tulajdonságot úgy, hogy közben igényt teremtenek olyasmikre is, amikre valójában egyáltalán nincs szükségünk. Sőt, sokszor azon dolgoznak például a reklámok, hogy egy-egy tárgyat különösen értékesnek lássunk, hogy aztán minél többet vásároljunk belőle. Lassan olyan erőssé válik a luxusra való törekvésünk, hogy már észre sem vesszük, mennyit dolgozunk azért, hogy felesleges és drága tárgyakat vásárolhassunk, azt remélve, hogy azok boldoggá tesznek bennünket.

Olyan magasra teszik a sugallt igényszintet a reklámok és a különböző médiafelületek, hogy reálisnak, normális célnak érezhetjük, hogy több autót vásároljunk, holott nyilván csak egyet tudunk használni egyszerre. Az egyre többre és jobbra vágyás lépcsőin fokozatosan eljutunk a szinte öncélú pénzhalmozáshoz, ami nemhogy boldogságot nem hoz, de egyre boldogtalanabbá teszi az embereket.

Ugyanis miközben valaki mind följebb és följebb törekszik, közben pedig ezért egyre több mindent be is áldoz, a végén azt veszi észre, hogy lemaradt a saját életéről..

Mennyire szól ez vajon a külvilágnak? Megfogható, hogy meddig normális alkalmazkodni a vélt vagy valós társadalmi igényekhez? Kell-e, hogy bizonyos típusú autóm, márkás ruhám, jó minőségű eszközeim legyenek ahhoz, hogy biztos lehessek benne, hogy mások azt gondolják rólam: rendben vagyok?

Megfordítanám a kérdést. Pszichiáterként úgy gondolom, hogy akkor van rendben magával valaki, ha ehhez nincs szüksége a külvilág megerősítésére, hanem saját maga azt tudja mondani: én rendben vagyok, nem érdekel, hogy a külvilág is így látja-e. A kérdés is jól mutatja, hogy ma az emberek többsége külső kereteknek próbál megfelelni, és attól teszi függővé a saját jóllétét, hogy szerinte mások megfelelőnek tartják-e. De nézzünk rá a világra egy kisgyerek szemével: számára ki lesz értékes? Nem az, aki drága holmikban jár, és menő kocsija van, hanem aki szeretettel fordul felé. Ha a nagyi leül vele játszani, és hoz finom sütit, megsimogatja, szereti, mesél neki, akkor ő a világ legjobb nagyija. A gyerek szemszögéből erre van szükség. Ha ezt a gyermeki ént meg tudjuk magunkban is őrizni, és eszerint nézni a körülöttünk lévő dolgokra, akkor mi magunk is könnyedén felismerhetjük, hogy mi okoz nekünk valódi megelégedettséget.

Dr. Belső Nóra pszichiáter, egészségügyi menedzser specialista

Jól értem az utalást, hogy az emberi kapcsolatokból származó értékekre lenne érdemes odafigyelnünk? A belső értékekre?

Teljes mértékben.

A megelégedettség ugyanis nem az anyagi javaktól fog megérkezni, hanem az emberi kapcsolatainkban megélt örömforrások hozhatják meg. Sajnos éppen ez ellen hat most társadalmi szinten is mindaz, ami körülvesz bennünket.

Úgy látom, a médiának hatalmas szerepe van abban, hogy sok olyan sugallat, irányzat vagy értékrend megerősödik, ami a külsőségekről szól, ahelyett, hogy azt képviselnék, hogy mitől lehet az ember valóban megelégedett, és mi hoz hosszú távú örömöt az életünkbe.

Illúzió azt gondolni, hogy az ember képes szelektálni ezeken a felületeken, akár a közösségi médiában is?

Biztos, hogy vannak tudatos felhasználók, akiket nem, vagy alig befolyásolnak a számukra nem értékes tartalmak. Viszont valóban ne legyenek illúzióink a tekintetben, hogy ők a többséget képeznék. A hétköznapi felhasználók nagyobb része nem szelektál, inkább sodródik a tartalmakkal, legyen szó televíziós műsorokról, vagy éppen a közösségi oldalakról. Ugyanúgy, mint a reklámok esetében, ezek is hatással vannak ránk, a döntéseinkre, a véleményünkre, a meglátásainkra. Természetesen a médiában vannak nagyon értékes műsorok, rovatok, cikkek is, amelyek értékteremtőek, és nem a befolyásolás a céljuk, sőt, kimondottan a valódi értékekről szólnak. A fogyasztói társadalom torzulásairól azért is érdemes beszélni, mert ez segíthet ráirányítani a figyelmet, hogy sokszor nem az a valós élet, amit elénk tárnak.

A valóság mindig bennünk van, de meg kell találnunk a mi saját valóságunkat a bennünket körülvevő hatalmas halmazban.

Talán kicsit elvontnak tűnik ez a megközelítési mód, de mindig érdemes befelé tekintenünk: vajon jó-e nekem, amihez éppen igazodom?

Ha már az igazodást említette, a külsőnk terén is sokszor előfordul, hogy egészen szélsőséges megoldásokat alkalmazunk, azt remélve, hogy egy szebb testben boldogabbak leszünk.

Többször találkoztam már olyan helyzettel, amikor valaki nemhogy boldogabb nem lett egy esztétikai beavatkozás után, hanem egyenesen idegennek érezte önmagát, a saját testét, mert annyira megváltozott utána a külseje. Ez később szorongást is okozhat, sőt, akár identitászavart is eredményezhet. A felkínált mesterséges valóság elérésének tehát nagyon súlyos következményei is lehetnek, főképp akkor, ha a boldogság egyetlen lehetőségeként látjuk a külsőnk megváltoztatását. Emellett nem szoktak működni az instant módszerek sem, nem érhető el a megelégedettség gyorstalpaló tanfolyamokon.

Hogyan érhető el mégis a belső egyensúly állapota, mindezen hatások mellett?

Mindenkit arra szoktam buzdítani, hogy a saját mikrokörnyezetében, a szerettei körében találja meg azokat az értékeket, amelyekhez utána ragaszkodni tud, mert a boldogság ezekből a kapcsolatokból, az itt megélt közös élményekből születik. Szerencsés esetben ennek az üzenetét egyik generáció adja át a másiknak, és a szülőknek nagy szerepe van abban, hogy ezt a stabilitást tovább tudják-e örökíteni az utánuk jövőknek.

Ha megtanítjuk a következő generációt örülni – kisebb dolgoknak is -, és az egymással töltött idő erőforrás a családok és a baráti közösségek számára, akkor ez kellő muníciót adhat, hogy amikor szükséges, felismerjük, hogy nem jó irányba próbál befolyásolni minket a körülöttünk lévő világ.

Elég csak a mostani vírushelyzetre gondolni: mekkora értéke lett a személyes találkozásoknak, az öleléseknek, annak, hogy időt tölthetünk együtt. Ezeket töltsük meg szép pillanatokkal, valódi egymás felé fordulással, mert a hosszú távú öröm és a megelégedettség az emberi kapcsolatainkból fakad.