A család, amit mi választunk – a baráti társaságok megtartó ereje

Neked mi jut eszedbe először akkor, ha baráti társaságokról hallasz? A saját közeged és nagy baráti társaságod? Esetleg egy régi iskolai csapat, amiből azóta már szétszéledtetek? Vagy valamelyik népszerű amerikai sorozat, például a Jóbarátok vagy az Így jártam anyátokkal? Bármelyik is legyen, a baráti társaságok sokunk életének meghatározó részei, ami nem véletlen. Megtartanak és biztonságot sugallnak, megnyugtatnak és inspirálnak. De mik a sajátosságai, és miért választjuk éppen azokat a bizonyos embereket magunk mellé?

Hogy ezzel a közhellyel indítsak: az ember szociális lény. A közhelyek azért alakulnak ki, mert van bennük igazság, ebben például az, hogy az evolúció során egymásra voltunk utalva, és jóval nagyobb volt az életbenmaradásunk esélye, ha egy csoporthoz tartoztunk. Ma, a pénz világában, amikor akár fél óra alatt is kiszállítják a bevásárlásunkat a boltból a kényelmes, fűtött lakásunkba, nem az élelemhez jutás vagy a testi biztonság az, amit a kapcsolatainktól elvárunk. Hanem az érzelmi megtartó erő, a lelki biztonság, a valahová tartozás érzése.

Miért van szükségünk barátokra, és kit választunk?

A valahová tartozás érzésének szükséglete a Maslow-piramison is rögtön a fiziológiai szükségletek és a fizikai biztonság után következik. Ezt a valahová tartozást megkaphatjuk a családunkban, az iskolában, a munkahelyünkön vagy a hobbinkhoz, lelki életünkhöz kapcsolódó csoportokban is. A baráti viszonyok ugyanakkor kiemelt jelentőséggel bírnak ebben a tekintetben, hiszen informálisan alakulnak ki az életünkben. Ez azt jelenti, hogy míg a családunkat, az osztálytársainkat vagy a munkatársainkat nem mi választjuk, a barátainkat igen. Ezért is létezhet az a nézet, hogy leginkább arról lehet következtetni valakinek a személyiségére, hogy milyen barátokat választ maga mellé.

Megkérdeztük Lucát, aki egy 15 éve fennálló, nagyjából 25 fős baráti társaság tagja, hogy mi hozta össze őket, hogyan választották ki egymást:

“Ezt a nagy baráti társaságot a Budapesti Corvinus Egyetem Öntevékeny Csoportok Irodája nevű szervezete hívta életre, aminek mindannyian tagjai voltunk. Az volt a dolgunk, hogy a gólyákat integráljuk az egyetemi életbe. Nem egy évfolyamról, szakról vagy karról érkeztünk, hanem az volt a közös bennünk, hogy mindenki közösségi ember, szeret közösséget szervezni, nyitott a világra, van humora, ambíciózus és mindenkire lehet számítani. Kiegyensúlyozottabb és boldogabb emberek vagyunk egymás által. Szeretünk együtt lenni, minden találkozásból töltődünk, és mindenki töltődni is akar. Ez gyakorlatilag a második családunk. A társaságon belüli közeli személyes barátaink pedig olyanok, mint a testvéreink.”

Ahogy Luca beszámolójából is kiderül, barátkozni azért éri meg számunkra, mert ezek a kapcsolatok jó hatással vannak a stressz-szintünkre, általuk könnyebben átvészeljük a nehéz helyzeteket, és biztonságosabbnak éljük meg a világot, ami a boldogságérzetünket is pozitívan befolyásolja.

A barátok kiválasztásánál ráadásul, ahogy Luca is meséli, leginkább a hozzánk hasonló emberekhez vonzódunk. Olyannyira, hogy egy nemrég megjelent kutatás szerint – amit ebben a cikkünkben is idézünk – még az agyunk is hasonlóan működik, mint a barátainké. Sőt, ebben a kutatásban azt is kimutatták, hogy a barátainkkal a génszerkezetünk is sokkal jobban hasonlít egymásra, mint más emberekkel. Nem csoda tehát, hogy gyakran második családunkként vagy testvéreinkként szoktunk hivatkozni a közeli baráti kapcsolatainkra.

Baráti társaságok vs. két ember barátsága

Csakúgy, mint ahogy két ember barátságánál tapasztalható, jellemzően a nagyobb baráti csoportok tagjai is hasonló társadalmi helyzetben vannak, hasonló értékítéletekkel, világnézettel és ízléssel rendelkeznek.

Ugyanakkor a baráti társaságoknak már a nevében is benne van, hogy kettőnél több ember viszonyáról szólnak. Vagyis, míg a barátság egy személyközi viszony, addig a baráti társaságnál már csoportról beszélhetünk, és a csoportokra jellemző alakulások határozzák meg a működésüket. 

Luca így válaszol, amikor azt kérdezem tőle, mi a jellemzője a nagy társaságoknak a személyközi viszonyokkal szemben:

“Nagy társaságban mindig van valaki, akihez lehet fordulni. Magának a nagy csoportnak iszonyatosan nagy megtartó ereje van. Éltünk már meg együtt szülőelvesztést, válást, komoly szakítást. Ilyenkor nem csak a személyes nagyon közeli barátainkra számíthatunk, hanem mindig egy emberként zárkózik fel a bajban lévő mögött a társaság.”

Ahogy ebből is kiderül, a baráti társaságokban a kapcsolódásaink ugyanúgy az intimitáson és önmagunk megosztásán alapulnak, mint a kétfős barátság során. Vagyis a kapcsolódás úgy tud elmélyülni, ha tudunk egymás életéről, érdeklődünk a másik iránt és mi magunk is hajlandóak vagyunk megosztani magunkat a csoport többi tagjával.

Hogyan lehet tartós egy baráti társaság élete?

Önmagunk megosztása és a másikra kapcsolódás mindaddig viszonylag könnyű, amíg az élethelyzeteink közös térben tartanak bennünket. Vagyis amíg tart az egyetem, amíg él a sportcsapat, amíg vannak közös céljaink és vágyaink, amíg egy helyen élünk vagy dolgozunk, könnyebb a kapcsolódást is fenntartani.

Természetesen olyan is előfordulhat, hogy egy barátság vagy egy baráti társaság élete egyszercsak véget ér. Ekkor valószínűleg “elfejlődünk egymás mellett”, ami annyit jelent, hogy jelentősen más irányba tart az életünk, ami miatt nem tudunk már úgy kapcsolódni egymáshoz. Ez is teljesen elfogadható, mindannyiunknak vannak olyan emberi kapcsolatai, amelyek valaha sokat jelentettek, de organikusan megszűntek, és ma már csak néha-néha kommentelünk egymás posztjai alá – mégis ugyanazzal a szeretettel tesszük ezt, mint amikor egymás életének szerves részei voltunk

Mégis mi az, ami egy nagyobb baráti társaságot a közös problémák és célok megszűnése után is egyben tud tartani? Luca így mesél az ő kapcsolódásukról: 

“Vannak pontok, amiket az egyetemről való kikerülés óta is mindig megtartunk: a közös karácsonyozást, a nyári hétvégét vagy a hálaadást. A szeretet és a befektetett energia az, ami összetart bennünket. Mindenkinek prioritás, hogy ezeket az alkalmakat megtartsuk. A hálaadásra például senki nem szervez programot, és amíg mi nem fixáljuk a közös karácsonyozást, addig senki nem mond igent semmi más programra. Olyan nincs, hogy nem mozgatunk meg mindent, hogy ott legyünk a nyári találkozókon. Ezek top prioritások.”

Luca megéléséből is kiolvasható, hogy az ő társaságában a tagok képesek voltak arra, hogy együtt fejlődjenek. Hogy az életszakaszváltások közben is egymás mellett maradjanak és a különböző körülmények ellenére is fenntartsák az érdeklődésüket egymás iránt.

Ilyenkor a korábbi közös célt, amit az egyetem vagy a közös hobbi jelentett, felváltja egy másik: az a vágy, hogy a tagok kölcsönösen együtt szeretnének maradni.

Baráti társaság helyett (vagy mellett) Jóbarátok?

Az én baráti társaságomban sokan vagyunk úgy, hogy újra és újra megnézünk komplett sorozatokat. Az egyik ilyen sorozatom a Jóbarátok, amit végtelenítve és akárhányszor meg tudnék nézni. Sőt, néha még elaludni is segít. Hogy ez miért lehetséges? Azért, mert

az ismerős sorozatok olyan érzéseket keltenek bennünk, mint az ismerős emberek, ismerős helyzetek vagy terek. Vagyis a kiszámíthatóságuk miatt biztonságban érezzük magunkat tőluk, megnyugszunk a “társaságukban”.

Természetesen egy sorozat soha nem képes pótolni a hús-vér emberi kapcsolatokat, de jó tudni, hogy ez is megtarthat bennünket egy-egy nehéz helyzetben.

Hogyan tartsuk fenn a baráti társaság működésését?

Ahogyan a barátságokat ápolni kell, úgy a baráti társaságok életének fennmaradásáért is érdemes tennünk. Az egymás iránti kölcsönös érdeklődés, a kedves gesztusok, a valódi beszélgetések, a közös programok szervezése mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy baráti társaság fennmaradjon. Ehhez nagyfokú tudatosság szükséges. Ugyanakkor, ha a kapcsolódás kölcsönösen közvetít számunkra értékeket, akkor érdemes beletennünk az energiát. Hiszen, ha barátokra találunk, akkor nemcsak könnyebben kezeljük a stresszt, vagy az élet nehézségeit, hanem még a valahová tartozás élményét is megélhetjük, ami által boldogabbnak érezzük magunkat.