„Ez a vírus most akkor egy gonosz ember, ha körbe tud menni a világon”? – Mit lát a gyerekszem a koronavírusról és a vele járó szorongásról?

Ismeretlen, megfoghatatlan, anya és apa sokat beszélnek róla egymás között és hiába mosolyognak, érezni az aggodalmat a szavaik mögött. Vajon miért nem megyünk oviba, ha nem is jártunk a doktornéninél, miért beszélnek a hírekben az iskolabezárásokról, milyen videókat találni a neten a vírusterjedéséről? Óvodások, iskolások, kamaszok mind máshogy élik meg a jelenlegi történéseket, más közegben keresnek válaszokat a körülöttük zajló eseményekre. A gyerekek emellett korosztályonként más-más arányban mozgósítják az érzelmi és kognitív megküzdési stratégiákat – ezek megismerésében segít nekünk Víg Sára gyermekpszichológus.

A címben szereplő kérdés a hatéves nagyfiam szájából hangzott el vacsora közben, és bár tisztában vagyok vele hogy kisgyerek még, nagyon meglepődtem. Amikor ugyanis az óvodából kérdésekkel tért haza, részletesen elmagyaráztam: a koronavírus egy betegség, amelyet a megfelelő szabályok betartásával enyhíthetünk, elkerülhetünk. Miért jelent meg a képzeletében mégis gonosz bácsiként, aki betegséget szórva körbefutja a világot? Ahogy Víg Sára gyermekpszichológus mondja, azért mert a kisgyerek számára a megértés kulcsa a megszemélyesítés és az érzelmi feldolgozás mozgósítása.

„Egy óvodásnak, még ha volt is már náthás, lázas és vissza tud emlékezni rá, a betegség, a vírus egy elvont fogalom, amelynek a létezésével akkor tud megbirkózni, ha személyként látja azt. A gonosz ember vagy gonosz bácsi képe lehet egy tipikus megszemélyesítés, de érdemes másfelé terelni a képzeletet.

A vírusról például mesélhetünk apró zöld manókként, akik rámásznak a kezeinkre, de ha mi gondosan, a megfelelő módon mossuk őket napi többször, elkergethetjük messze az ismeretlen lényeket.

Az icipici méretet is érdemes hangsúlyozni, ez ugyanis megerősíti a gyerekben, hogy a dolog legyőzhető, míg egy gonosz bácsi sokkal több szorongást kelthet benne” – hangsúlyozza a pszichológus.

Belső erőforrás és konkrét lépések

Régóta tudjuk persze, hogy a kisgyereknek nemcsak az a fontos, mit mondunk, hanem az érzéseink, saját szorongásaink is, hiszen az érzelmi radarjaik mindent levesznek. „Fontos tudatosítani a szülőnek magában, hogy ez igenis egy krízishelyzet, de éppen emiatt nyugodtan nyúlhatunk bevált megoldási módokhoz, hiszen mindannyian éltünk már át más-más válságokat. Ezzel a belső erőforrással már könnyebben fordulunk a kicsik felé, akik irányába érdemes a valóságot kommunikálni: azaz felvállalni, hogy a helyzet ijesztő, de csak olyan szintig, amelyben ő még maximálisan biztonságban van” – mondja Víg Sára.

Egy hasonlattal élve, ha hajótörést szenvedünk, azt mondjuk: oké, itt vagyunk a tengeren, nincs hajónk, de most felhúzzuk a mentőmellényt, majd beszállunk a mentőcsónakba, ahol védett helyzetben vagyunk. Tehát azzal adunk biztonságérzetet, hogy pontról pontra leírjuk a konkrét, megvalósítható és kézzel fogható lépéseket.

Ez jelen helyzetben a kézmosás, a könyökhajlatba tüsszentés, a tömeg kerülése, akár a kesztyű- és maszkviselés tömegközlekedési eszközökön. Ahogy a pszichológus mondja, ha a kicsiknél előkerül például az elmúlás kérdése, nyugodtan szépíthetünk a valóságon. „Nem kell elmondani, hogy meghalt, vagy meg fog halni sok ember, de azt, hogy az időseket megvédhetjük, ha mi odafigyelünk, már egy óvodás is megérti.”

Tudományosabb megközelítés iskolás korban

Ha nem is a hatéves kor a fordulópont a gyermek gondolkodásában, de az iskolás közeg már mindenképpen ad egy másfajta, kognitív megközelítést, hiszen a tanulásjelleg kerül előtérbe a mindennapokban.

„Egy 8-9 éves gyermeknek már lehet komolyabb összefüggéseket mondani: beszélhetünk arról, hogy a tudósok, akik kutatják a vírust, leírták nekünk, miképpen lehet védekezni, és ha betartjuk, azzal magunkat és másokat is óvunk. A feldolgozás szempontjából talán a kiskamasz korosztályban van a legnagyobb eltérés, ott a legnehezebb általánosítani, hiszen míg a kicsik az érthetetlen dolgoktól tartanak, a kamaszok pedig az ismeretlentől, amiről nincs tudásuk, addig a 9-14 éves korosztály szorongásain a mese már nem segít, de a teljes >igazsághoz< még nem feltétlenül érettek” – fűzi hozzá Víg Sára.

Ahogy szakértőnk mondja, talán ők tudnak a legjobban elbújni a félelmeik mögé, ezért ebben a helyzetben érdemes a szülőnek magától szóba hozni a témát és nem várni a kérdésekre. „Más esetben általában azt tanácsolom, hagyjuk, hogy a gyerek keressen a kételyekkel. De ha egy egész társadalmat érintő szorongásról van szó, a felnőttnek kell lépni. Miközben úgy tanácsos beszélni róla, mintha a gyerek kérdezte volna: figyelj, még nem került elő köztünk, de elmondom, mit tudok róla, mit olvastam, hogyan védekezhetünk. Ez megnyugtatja őt: ugyanis látja, hogy a szülő képben van, utánanézett, figyel a biztonságukra.” A nagy tinédzserek már valószínűleg maguk keresgélnek a neten: olvasnak, videókat néznek. Esetükben arra kell figyelni, illetve arról érdemes beszélni velük, milyen forrásokból tájékozódnak.

Otthon a négy fal között

Sokakban a legtöbb kérdést talán a lehetséges otthoni karantén szüli. A helyzet nehézsége abban rejlik, hogy az időtartam beláthatatlan, nemcsak a gyereknek, a felnőttnek is. Egy hét, vagy három? Ha az ember előre tudja, könnyebben végigcsinálja, mint ahogy megéli a bizonytalanságot. Míg egy óvodás gyereket lekötni nehéz, egy iskolással azt nem könnyű megértetni, hogy nem iskola szünet van, hanem tanulási idő akár otthon is. „A tinédzserekkel a tiszta beszéd segíthet, a száraz tények, egy esetleges rendelet esetén annak közös elolvasása, hogy mi az elvárás, mit kell teljesíteni, minek milyen következménye lehet” – hangsúlyozza a pszichológus.

A kisebbeknél pedig a játék, a mese, ami a gyakorlatban is alkalmazható. „Lehet közös naptárt készíteni, húzni a napokat, minden napra kitalálni valami kis dolgot, amely mégis ad egy célt. Elmondani, hogy bár az ismerősökkel most nem találkozhatunk, de milyen jó, hogy fel tudjuk őket hívni telefonon − a lehetőségekre helyezni a hangsúlyt, arra, ami rendelkezésünkre áll a hiányok helyett” − mondja Víg Sára, aki úgy véli, nemcsak a kicsiknek segíthetnek a négy fal között megélt közös kalandok. „Nyugodtan keressünk meséket, amelyek a várakozásról szólnak: 100 évig aludni, hogy odaérjen a királyfi, aki felébreszt, menni heteken-hónapokon át Túl az Óperencián, hogy elérjük valamikor az Üveghegyet, három éj, három nap küzdeni a sárkánnyal. Számos történet, amely megmutatja: érdemes kitartani, érdemes várni. A gyerekeinknek ez igazi kapaszkodó, és nem utolsó sorban még bennünk, felnőttekben is reményt és bizakodást szülhet.”

A koronavírus elleni intézkedések olykor szorongáskeltőek lehetnek, de ne feledd, mindannyiunk biztonsága érdekében történnek. Igyekezz nyugodt maradni, magadra és másokra is vigyázni, és hiteles forrásokból tájékozódni. Mi itt a Pszichoforyou-n a testi mellett a lelki egészség megőrzésében is szeretnénk segíteni. A járvány ideje alatt külön rovatot szentelünk a témának: ez a Lélekerősítő.