Amikor túl messzire száll a képzelet – Meddig mese, mikortól hazugság, ha a gyermek színezi a valóságot?

Hogyan élik meg mese és valóság kettősségét a különböző korú gyermekek? Hány évesen képesek már felmérni a határt a kettő világ között? És milyen esetben aggasztó tünet a gyermeki képzelet elrugaszkodása: amikor már az álmodozást a hazugság, a füllentés váltja fel? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, dr. Kádár Annamária, mesepszichológus segítségével.

Biztosan minden kisgyermekes szülő találkozott már a jelenséggel, amikor a gyermeke úgy mesélt el egy kitalált eseményt, mintha az megtörtént volna. A valóságnak és képzeletnek ezt a fajta egybeemelését konfabulációnak nevezi a pszichológia, és egy teljesen természetes jelenségként tekint rá. Persze nem mindegy, mikor válik ez gyakori szokássá a kicsi életében.

„A konfabuláció 3-5 éves kor között a leggyakoribb. A helyzetet sokan hazugságként értelmezik, azonban ez téves hozzáállás. A gyermekek ezzel a módszerrel csupán a vágyaikat kapcsolják össze a valósággal, tehát olyan dolgokat mesélnek el megtörténtként, amelyekről szeretnék, ha megesett volna velük” − hangsúlyozza dr. Kádár Annamária, mesepszichológus.

Ahogy a szakértő mondja: ez a jelenség a hatodik-hetedik életévig teljesen természetes, és semmiféle kórosat nem jelez.

„Iskoláskorban a gyermek már nem tud olyan könnyen közlekedni a realitás és a fantáziavilág között, és megérti, hogy amit elképzel, az nem a valóság. Bár ebben az időszakban már jobban érdeklik a kortársak, mint a kitalált lények, a szülőnek nem kell aggódnia, ha még hétéves kor körül is jelen vannak életében például a képzeletbeli barátok”

– teszi hozzá a pszichológus. Nyolcéves kor után aztán már az irodalmi érdeklődésben is fellelhető a csodák nélküli, mindennapos eseményekhez való vonzódás. Ekkor ugyanis a kettős tudat átalakul: népszerűbbek lesznek a mai gyerekek életéről szóló könyvek, sőt még az is meg lehet, hogy a kisiskolás elkezdi lenézni a régen annyira szeretett tündérmeséket.

A mese nemcsak izgalmat, értékrendet is ad

Persze ez a fajta fejlődés nem éles határvonallal érzékelhető a szülők számára sem. Érdekes átmenetet képez benne például a középsős, nagycsoportos óvodáskor. „A gyermek ekkor már nem azért éli bele magát a mesékbe, mert valóságnak tartja azokat (hiszen tudja, hogy a szőnyeg nem repül, és a varázsszó nem elegendő az átváltozáshoz), hanem az általuk közvetített igazságban hisz” – magyarázza Kádár Annamária, aki szerint érdemes ennek nyomán elidőzni azon a tényen: mit is jelent a mese ma a közbeszédben?

„Sokszor valótlan, valósággal össze nem egyeztethető vagy annak ellentmondó világként tekintünk rá. Azonban ez a felületes megközelítés nem veszi figyelembe a mesébe kódolt valóságmintákat, a fikció és a valóság összefüggéseit, amelyre a gyermekek ösztönösen ráéreznek”

– figyelmeztet a szakember.

dr. Kádár Annamária, mesepszichológus

Fontos tudatosítani a felnőtteknek is: a mese a tévhittel szemben nem elidegenít a világtól, hanem közelebb visz hozzá. Mégpedig azáltal, hogy szimbolikus kódokkal, viselkedési-erkölcsi mintákkal vértezi fel az életútját megkezdő egyént. Ahogy a mesepszichológus mondja: a történetek jellegzetes mozzanata, amikor a hős elindul szerencsét próbálni olvasható az önállósági törekvések megfelelőjeként. A gyereket ez a komfortzónából való kilépésre tanítja, amely nélkül a személyiségfejlődés elképzelhetetlen. „A mese nem hazudik ideális világot: megvan benne a szerepe a jónak és a rossznak, a kettő egyensúlya teszi teljessé. Ez belső világunk kivetülése” – teszi hozzá Kádár Annamária. Éppen ezért nemcsak maga a mese szimbólum, de az is sok mindennek lehet jelképe, ha egy gyermek túl sokat színezi a valóságot, túl sokat meséli át a saját valós tapasztalásait.

Mikor lehet tünet a szárnyaló képzelet?

Bár a sajátos gyermeki világszemléletben, (amely főként az említett óvodáskor varázsos éveire jellemző), a külső és belső világ közötti határ nagyon könnyen átjárható, a konfabuláció teljesen más jellegű, mint a különböző élethazugságok. „Érdemes megfigyelni, hogy mikor, milyen helyzetekben és miért van jelen a gyakori füllentés, hazugság, mivel ez egyértelmű jelzés arra nézve, hogy a gyermek bizonyos szituációkban nehézségekkel küszködik.

Az a gyermek csal és hazudik, aki bizalmatlan, aki fél a – testi, lelki – büntetéstől, az el nem fogadástól, aki nagyon meg szeretne felelni a túl magas elvárásoknak. Ugyanakkor lehet az ok a figyelem kivívása. Nem az egyszerű hencegés, hanem amikor a gyerek egyszerűen csak szeretné, ha ő is valami érdekeset mesélhetne magáról”

– véli szakértőnk.

A gyermekek ellentmondásokat is megtűrő világképe 9-10 éves korra kezd átalakulni úgy, hogy képesek megkérdőjelezni a történetek valóságtartalmát. Ettől a kortól a gyakran túlszínezett valóságnak, már biztosan nyomós oka van. „A füllentések, hazugságok tárgyából sokféle tanulságot levonhatunk: ha például a gyerek arról mesél, mennyire megdicsérték, vagy ajándékot kapott valakitől, akkor valószínűleg ezekre a dolgokra vágyik” – figyelmeztet szakértőnk. Aggódni csak akkor szükséges, ha a felnőtt azt tapasztalja: a gyermek teljesen elfordul a valóságtól, nem képes emberi kapcsolatokban részt venni. Például kizárólag egy képzeletbeli társ köti le a figyelmét, és minden felelősséget őrá hárít.

Mit lehet a jó szülői reakció?

Nem jó hozzáállás, ha megdorgáljuk a gyermeket, de az sem, ha csak legyintünk a fantáziadús füllentésekre. Ahogy Kádár Annamária javasolja, a legjobb, ha a gyermeki képzeletnek kijáró érdeklődéssel meghallgatjuk a történetet. Ezt követően pedig elmondjuk: érdekesnek találjuk, amit elbeszélt, de úgy gondoljuk, hogy a dolog másképp történhetett. „Mutassunk érdeklődést, tettethetünk nagyon erős meglepődést is. Sőt, legjobb lenne, ha le is buktatnánk a mesét! Biztos, hogy ez így volt? Én azt hallottam…”− tanácsolja szakértőnk.

Ha a mesét kibogoztuk, a valóságot felfedtük, már könnyebben megbeszélhetjük pontosan mi áll a dolgok hátterében. Fő tudatosítani a gyermekben, hogy nekünk szülőként a valós események is érdekesek. Ha érzi, hogy a figyelmünket ő így is megkapja, nem érdeke kiszínezni a valóságot. Ezáltal a gyermek mesevilágát sértetlenül hagyva a valóságot is felvillantjuk számára. Ha pedig konkrét mesékkel segítenénk a hasonló élethelyzetben lévő gyermekünket, a mesepszichológus ajánlásával ezekben a mesékben megtalálhatjuk a feloldozás és feldolgozás lehetőségeit: Igazság és hamisság, A két hazug legény.