Gyertyák, gyertyák mindenhol (X)

Szerző: | 2022. 10. 24. | Lélekerősítő | Olvasási idő: 4 perc

Az ősz az elcsendesedés, a változás, a bekuckózás ideje. Kezdetben, amikor még a falevelek csak elszíneződnek és kecsesen hullanak a földre, vonzó a kinti lét. Gázolni az avarban, töltekezni az illatokkal és élvezni mindazt az erőt, amit a természet áraszt. Ezek az élmények pótolhatatlanok. Bár az elmúlás az, ami látszik, lévén a fák, a bokrok, a növények aludni készülnek, ugyanakkor mégis talán ez a legszebb évszak mind közül. Még a tavasz kicsattanó üdesége sem annyira sokszínű, annyira érzékeket csábító, mint az őszi felbolydulás. Aztán ahogy közeledik a tél úgy válik mind erősebbé az igényünk a visszahúzódásra, pláne amikor már az óraátállítás miatt a sötétség is erre késztet minket. Na és ekkor, ezen a ponton nem mindegy, hogy milyen hangulatot teremtünk az otthonunkban!

A fény nemcsak kívülről érkezhet?

Nem, sőt valójában a legfőbb, hogy a fény mindig belülről jöjjön. A szív teréből. Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az őszi-téli periódus ne csapjon át melankóliába, depresszióba és totális befordulásba. A másik, hogy a belső fény erejét fokozhatjuk azzal, ha gyertyákat helyezünk el szerte a lakásban.

A Yankee Candle az a márka, ami nem fukarkodik a fényt sugárzó variációkkal. Azon túl, hogy általuk a tér melegsége fenntartható, megőrizhető, sőt akár még fokozható, akad még egy óriási pozitívumuk. Az illatuk. Az aromák a lelkünkig hatolnak. Emlékeket ébreszthetnek fel, olyan kellemes élményeket felszínre hozva, amik élettel telivé varázsolhatják a sötétségbe burkolózó estéket. Az illatok elűzhetik a rossz kedvet, a szomorúságot, sőt még a magányt is. Mert átitatnak mindent a jelenlétükkel. S ezáltal ránk is hatást gyakorolnak. Mégpedig a legnagyobb mértékben. Az illatok gyógyszerek, olyan gyógyírek, amik a lélek és szív sérüléseit képesek orvosolni. Ez nemcsak feltételezés vagy jól hangzó ígéret, hanem tény. Kutatások is bizonyították az illatok erejét.

Van olyan helyiség, ahova nem illik a gyertyafény?

Nincs! Csodálatosan romantikus közeget hoz létre a fürdőszobában, meghitt atmoszférát varázsol a nappaliba, hálószobába, sőt még a konyhában is teljesen más színbe öltöztetheti a megszokott formákat. A Woodwick márka palettája is szemrevaló. Érdemes elmerülni a lehetőségek fényes, illatos tengerében.
A gyertyaláng, különösen télen, az emlékezésről is szól. Ám ennek nem kell búslakodásba átcsapnia. Korántsem! A legszebb nosztalgia, ha mindaz, ami már elmúlt, kicsit másként, más köntösben, de mégis megjelenik a mindennapokban.
A gyertya lángjának mozgását érdemes figyelni egy stresszes, feszült nap után. Pusztán a fény figyelése képes elcsendesíteni az elmét, megnyugtatni az idegeket és lecsillapítani a lélek háborgó tengerét.

A gyertyafény minden lélekállapotban ragyogó választás?

Természetesen! Nem kell ahhoz sem kimerültnek, sem idegesnek, sem melankolikusnak lenni, hogy a gyertya lángja örömöt, boldogságot csempésszen a szürke hétköznapokba. A vidám pillanatokat még felszabadultabbá teheti, a romantikus hangulatot még elmélyültebbé varázsolhatja. Az illatok pedig mindig és mindenkor csodákra képesek! Egy új világot teremtenek.

Szerző

Pszichoforyou

Pin It on Pinterest

Share This