Helyreállítható egy hazugsággal terhelt kapcsolat? – Hajdu Judit Családi titok című könyvét ajánljuk

Egy hirtelen napvilágra került családi titok alapjaiban rendíti meg a bizalmat anya és fia között. Ha ilyesmi kiderülhet, akkor lehet, hogy minden jó, amit eddig közösen megéltek, az is valójában csak hazugság volt? Hajdu Judit Családi titok című könyvében egy kamasz fiú teljes elbizonytalanodását, haragját, lázadását, a családdal való együttműködés elutasítását követhetjük végig. A kötetet olvasva láthatjuk azt is, hogyan küzdenek meg a fájdalommal, hogyan születik meg a belátás és az elfogadás mindkét fél részéről,  miközben a narratív terápiás módszer eszköztárából is megismerhetünk néhányat. Reménykeltő történet arról, hogyan lehet újraépíteni egy megrendült kapcsolatot. A HVG Könyvek A terapeuta esetei sorozatának darabja ezúttal is egészen közeli betekintést enged egy pszichológus terápiás munkájába.

Mindenki követ el hibákat. Kisebbeket, nagyobbakat, ritkábban vagy sűrűbben, de senki sem úszhatja meg, hogy ne tegyen olyasmit, amit később már nem tenne, vagy akár olyat, amit szégyenteljesnek érez. Ami bizonyos nézőpontból hiba, más szemszögből egy teljesen érthető döntés, amit okkal választunk egy adott élethelyzetben: vagy azért, mert egy nagyobb rosszat próbálunk vele elkerülni, vagy egyszerűen naivak, esetleg túlságosan áldozatkészek, vagy éppen nagyon is ösztönösek vagyunk. Megérteni, hogy valamit – ami tűnhet hibának is – valójában miért követtünk el, sokszor időigényes feladat, és ritka, hogy szakember segítsége nélkül is megérkezzen az a felismerés, ami elfogadást hoz. Enélkül azonban nem rendezhető az a kapcsolat sem, amely sérült a hibának tűnő cselekedetünk miatt.

A fénylő pillanatok ereje

Anna középkorú, tudományos kutatóként dolgozó háromgyerekes anya, a második házasságában él. Életének több területén érik megpróbáltatások, ám a legnehezebb számára a kamasz fiával való elmérgesedett kapcsolata. Iskolai bukás, simlis ügyek, betartatlan ígéretek, bizalomhiány – csak néhány az aktuálisan előforduló nehézségek közül. A titok kirobbanása okozta feszültség és csalódás áll mindennek hátterében, a megoldáshoz vezető út szinte kilátástalannak tűnik. A segítség végül több formában is megérkezik: részben támogató szakemberek által, részben pedig egy módszer, a narratív családterápia lesz az, ami lassanként változást hoz az érintettek életében.

Ez a technika – ahogy a neve is utal rá – történetekkel dolgozik. Megközelítési módjának alapelve az, hogy az életünket a történeteink határozzák meg. Ha valakinek az a történet a sajátja, hogy ő egy örök vesztes, aki folyton csak alulmarad az élettel vagy más emberekkel szemben, akkor idővel ő maga is ezeket fogja alátámasztani újabb, ezt bizonyító történetekkel. Még ha meg is történik vele időnként ennek az ellenkezője, azt figyelmen kívül hagyja, és csak azok az események maradnak meg az emlékezetében, amelyek saját szerencsétlen mivoltát támasztják alá. A narratív módszer egyik nagy lehetősége, hogy ezeket a történeteket segít átírni, és nyitottá teszi a klienst a pozitív történetekre is: vagyis azokra, amikben más szerepben, például aktív cselekvőként, és nem valaminek az elszenvedőjeként van jelen.

Az alternatív történetek kulcsot jelenthetnek egy másfajta nézőpont elsajátításához, ami által önmagunkat erősebbnek, értékesebbnek, hatékonyabbnak élhetjük meg. Ennek egyik eszköze az úgynevezett fénylő pillanatok megkeresése.

Amikor elégedetlenek vagyunk egy kapcsolattal vagy egy másik emberrel, akkor rendszerint egy olyan szűrőn keresztül nézünk, ami eleve a rossz dolgokra van kihegyezve. Mintha elveszítenénk annak a képességét, hogy meglássuk a jót, mintha nem is lenne rá eszközünk, hogy egyáltalán észrevegyük. A narratív terápiában ezért kiemelt szerep jut a fénylő pillanatoknak: azoknak az eseményeknek, amelyek ellentmondanak a problémával terhelt, domináns narratívának.

Ilyen lehet például a kapcsolatban a korábban megélt meghitt percek felidézése, vagy akár a jelenben megtapasztalható pozitív érzések tudatosítása. Erőt adhat, ha vissza tudunk nyúlni azokhoz az időszakokhoz, amikor még szoros volt a kapcsolat.

A kezdő beszélgetésben Anna így vázolja a család helyzetét: „Rettenetes otthon a hangulat, folyamatos a veszekedés, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Nem úgy értem, hogy agresszív lenne, de mindenkit kioszt.” Mikor a terapeuta arról érdeklődik, ebben a nehéz és bonyolult helyzetben milyen kis szigetei maradtak a békének, kiderül, hogy Anna fia nagyon jól főz. Szívesen látja el ilyen módon a családot, akkor mindenki örülni szokott, abban a közegben jó együtt lenni. A terápiás folyamat lényegi eleme lesz, hogy a közös étkezéseket erőforrásként alkalmazzák a családban.

A probléma nem bennem, és nem benned van

A narratív módszer szintén lényeges eszköze a definíció, vagyis az, hogy miképp határozza meg azt a problémát, amivel a kliens vagy a család a szakemberhez érkezik. A pszichoterápiában fontos, hogy a problémát nevesítsük, így esély teremtődik arra is, hogy egyértelműen megfogalmazhatóvá váljon, és ne egy mindent elborító masszaként legyen jelen a család életében.

A narratív szemléletben partneri viszony alakul ki a kliens és a terapeuta között, a szakember kíséri a hozzá fordulót a megoldás felé, és segíti abban, hogy maga tudja megfogalmazni, mit is tekint problémának. A kötetből az is kiderül, hogy a narratív terapeuták nem diagnosztizálnak, hanem megszemélyesítik a problémát: például nem azt mondják, hogy valaki depressziós, mert ez az ember egész lényére vonatkozó kijelentés. Ehelyett arra biztatják, hogy fogalmazzon inkább úgy, hogy a gyakran megjelenő levertség, szomorúság, kilátástalanság okoz számára gondot. Ha a kliens nem úgy éli meg, hogy a probléma őbenne van, akkor jobban rá tud látni, és aktívabban is képes lesz fellépni ellene.

Ez a módszer abban is segíthet, hogy ne kezdjük el hibáztatni a másikat a nehézségekért.

Ha nem azt mondjuk, hogy a társunk féltékeny, és ez minden baj oka, hanem úgy fogalmazunk, hogy a féltékenység nehezíti a kapcsolódásunkat, akkor van rá lehetőség, hogy magát a féltékenységet vizsgáljuk meg. Hol és mikor jelenik meg? Hogyan nézne ki az élet nélküle? Így egy közös ellenféllel lehet küzdeni, nem pedig az egyik fél lesz a hibás, a probléma egyetlen forrása.

Jelen esetben a problémát a bizalom elvesztésével írják le az érintettek. Körbejárják, milyen ez a bizalom nélküli élet, milyen hatással van az életükre, mi mindent változtatott meg. Amint megtalálták a közös ellenséget, a bizalom hiányát, lehetőség nyílik arra, hogy anya és fia együtt fogjanak össze ellene. Szóba kerül, hogyan nézne ki a több bizalommal teli élet, milyen változásokat hozna, mi mindenre adna lehetőséget. Nagy lépés ez a kezdeti állapothoz képest, amikor hatalmas volt a távolság. Sok munka és hosszú út vezet még az anya és fia kapcsolatának békéssé válásához, de az első és talán legfontosabb lépés megtörtént: már nem ellenfélként állnak egymással szemben.

Anna és fia nem a szokott módon, meghatározott időközönként érkezik a terápiás ülésre, gyakran hosszú hetek maradnak ki a találkozások között. A szakember ezért a hatékonyság növelése érdekében más módszert is alkalmaz, ami a kieső időben lehetőséget teremt a klienseknek a terápiás folyamathoz való mélyebb kapcsolódásra: levélírás formájában. A narratív eszköztár érdekes eleme ugyanis, hogy a terapeuták sokszor levelet írnak egy-egy ülés után a kliensnek, melyben összefoglalják a legfontosabb felismeréseket, az érintett témákat, a felvázolt helyzeteket – mindezt a saját nézőpontjukból. A könyv idéz egy informális mini kutatást, mely a terápiás levelek hasznosságát vizsgálta. A felmérésben szereplők szerint összességében egy terápiás levél két és fél terápiás üléssel ér fel. A levélírás ugyanis egyszerre visszatekintés az előző ülésre és felkészülés a következőre, ugyanakkor meg lehet benne fogalmazni azokat a kérdéseket is, melyek esetleg kimaradtak a személyes találkozáskor.

Ahhoz, hogy Annának rendeződjön a fiával való kapcsolata, szükség van a család többi tagjának bevonására is. A családterápiás szemléletben jelenlévő rendszerszerű megközelítést is érezhetjük a történetben. Fontossá válik az is, hogy a másik két testvér miképp van jelen a rendszerben, ők hogyan látják a család működését, és benne a saját szerepüket. A feladatmegosztásban, a terhek vállalásában és a támogatásban is lényeges, ahogyan ők jelen vannak a rendszerben. Az is meghatározó, ahogy a kamasz fiú a lánytestvéreihez kapcsolódik, hiszen mindkettőjükhöz közel áll. Ez önmagában persze nem elég a kapcsolódások rendezéséhez, de ők is erőforrásként lehetnek jelen bizonyos megközelítésben, ami szintén lényeges eleme a terápiás folyamatnak.

A könyv végén, mikor a terapeuta arról érdeklődik, milyennek látják a közösen megtett utat, megrendítő olvasni Anna gondolatait: „Istenem, de rémes volt, amikor nem tudtam szeretni! És félelmetes volt, hogy minden korábbi szép élményünkről azt hitte, hamisak voltak.” A jelen problémáira irányuló kérdésre pedig megnyugtató válasz érkezik: „Azt hiszem, rendben vagyunk. Már csak néhány olyan probléma van, amiről azt mondjuk: kavics a cipőben.” Ahhoz képest, hogy a történet elején az is megfordult a fejében, hogy intézetbe adja a saját gyerekét,  hatalmas eredményt sikerült elérni. A könyv olvasása közben pedig a hogyanokat is közelről láthatjuk – ahogy azt is, Anna miképp tekint arra, amit korábban hibának értékelt.