Szerencsés esetben még sosem kellett bocsánatot kérned azért, amit akkor mondtál, amikor éhes voltál. Ha az így is van, azt már valószínűleg te is tapasztaltad, hogy üres hassal nehezebb kordában tartani az érzelmeidet és a modorodat. Kopogó szemmel könnyen felcsattanunk, zsörtölődünk, és hajlamosak vagyunk mindent ezer árnyalattal sötétebbnek, negatívabbnak ítélni. De vajon mi okozza, hogy korgó gyomrunk békés Bruce Bannerből Hulkká változtat bennünket?

Ételem és érzelem

Hosszú ideig a napom legnehezebb részének a munka végétől a vacsora kezdetéig tartó időszak számított – noha elméletileg örülnöm kellett volna, hiszen „vége volt a melónak”. Mégis ekkor voltam a legingerlékenyebb, ami meggondolatlan sértésekhez és értelmetlen vitákhoz vezetett. Sok más sorstársamhoz hasonlóan én is a hanger áldozata lettem.

Nem, nem egy új, ritka betegségről van szó… A hanger az angol hunger – éhség – és anger – harag – szavakból összerakott fogalom, ami 2015 óta az Oxford Dictionary szócikkei között is szerepel. A hivatalos definíció pedig így hangzik: az éhségből fakadóan bekövetkező rossz hangulat és ingerlékenység.

Ismerős?

És hogy miért olyan nehéz megfékezni a negatív hangulatunkat és haragunkat, még akkor is, ha tudjuk, hogy közel a következő étkezés? Kezdjük az elején, vagyis az étkezés végén!

Egy kiadós ebéd után szervezetünk az összetett szénhidrátokat, fehérjéket és zsírokat egyszerűbb szénhidrátokra (pl. glükóz), aminosavakra és szabad zsírsavakra bontja, amelyek a véráramon keresztül eljuthatnak szerveinkhez, szöveteinkhez. Noha mindegyik alkotóelem fontos szerepet játszik szervezetünk megfelelő működésében, a hanger szempontjából a glükózé a főszerep: agyunk ugyanis csak és kizárólag ezt tudja hasznosítani.

Emellett az az aprócska probléma is fennáll, hogy – legtöbb szervünkkel ellentétben – agyunknak nincsenek energia-raktárai, tehát koplalás esetén nem tud vésztartalékokat felszabadítani, így folyamatos glükóz-utánpótlást igényel. Ráadásul nem is keveset: noha agyunk csupán testsúlyunk 2%-át teszi ki, teljes napi energiafogyasztásunk 20-23%-a írható a számlájára.

Így, ahogy a délután kora-estébe fordul, a vér glükóz szintje csökken, és egy ponton eléri azt a szintet, amely agyunk számára már fenyegetően hat. Az alacsony vércukor-szint miatt nem tudunk úgy koncentrálni, a legegyszerűbb feladatainkat is elrontjuk – és nehezen szabályozzuk érzelmeinket.

Ez nem is csoda, hiszen az érzelem-szabályozás nem kis energiát igényel, így, ha agyunknak nincs elég „üzemanyaga” ahhoz, hogy kordában tartsa indulatainkat, könnyedén elveszíthetjük a türelmünket, és lényegtelen semmiségeken is felcsattanhatunk, nem egyszer ok nélkül.

Rivaldafényben fürdőző stresszhormonok

Azonban nemcsak maga a glükózhiány, de az agy által arra elindított válasz is hozzájárul az éhség okozta morcosságunkhoz: mivel az alacsony glükózszint egyfajta vészjelzés az agynak, az válaszul a fenyegetettségre más szerveket mozgósít – például a mellékvesét -, amelyek a glükózszint-emelkedését segítő hormonokat szabadítanak fel, például adrenalint és kortizolt – más néven stresszhormonokat.

Ezek a hormonok főként akkor kerülnek rivaldafénybe, amikor fenyegetve, stressz alatt érezzük magunkat. Ennek oka, hogy szerepet játszanak az „üss vagy fuss” reakció kiváltásában, amely többek között a szívritmus emelkedésével és a vázizmok vérellátásának fokozódásával jár, mintegy felkészítve minket a harcra, avagy a menekülésre.

Őseink esetében a stresszhelyzetet egy vadállat felbukkanása jelentette, míg a mai kor emberének ehhez elég egy állásinterjú, a forgalom, egy barátságtalan ügyfél, vagy egy vizsga is… márpedig ezek a szituációk sem gyakran derítenek jókedvre minket, és nem meglepő, ha ebben a felfokozott érzelmi állapotban felcsattanunk egy ártatlan „hogy vagy” kérdésre is.

Harag, és éhség… avagy génjeinkben a hiba

A másik kapocs a harag és az éhség között az ezeket az érzeteket kontrolláló génekben keresendő. Az egyik ilyen gén a Neuropeptid Y (NPY) névre keresztelt fehérje szintéziséhez vezet, amely akkor szabadul fel az agyban, amikor éhesek vagyunk. Ez a fehérje a megfelelő receptorokhoz kötődve egyrészt arra ösztönöz minket, hogy megegyük azt a hűtőben rejtőző dugisütit, aminek megesküdtünk, hogy ellenállunk.

Másrészt ugyanez a fehérje az Y1 nevű receptorhoz kötődve a harag és az agresszív viselkedés kiváltásában is szerepet játszik, aminek egyik ékes bizonyítéka az a kutatás, amelyben úgy találták, hogy minél magasabb az illető agy-gerincvelői folyadékban mért NPY szintje, annál hajlamosabb az impulzív-agresszív viselkedésre.

Ez, ha jobban belegondolunk, egykor óriási előnyt jelentett: ahogy azt a University of Sydney-hez tartozó Boden Institute éhséget kutató munkatársa, Dr. Amanda Salis is megerősíti,

az éhségből fakadó agresszió az őseinktől örökölt túlélési mechanizmusaink része.

Elvégre, írja Salis, ha őseink udvariasan hagyták volna, hogy a társaik jóllakjanak, mielőtt ők falatozni kezdenek, jó eséllyel nem jutott volna elég táplálék számukra, és még azelőtt meghaltak volna, hogy továbbörökíthették volna génjeiket.

Más szóval minél erőszakosabb volt valaki éhesen, annál nagyobb eséllyel jutott élelemhez, és élt túl elég ideig ahhoz, hogy utódokat nemzzen. Mi, őseink 21. századi leszármazottjai is hordozzuk az éhes-agresszív viselkedésben szerepet játszó génjeiket, akkor is, ha ma már nem kell attól rettegnünk, hogy nekünk már csak a csont marad az aznapi zsákmányból.

Ugyanakkor, teli hűtő vagy sem, más körülmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy az éhség a lehető legrosszabb énünket hozza ki belőlünk. Erre utal  az az alig egy hónapja közzétett kutatás, amelyet a University of North Carolina at Chapel Hill munkatársai publikáltak Jennifer MacCormack vezetésével az Emotion® című szaklapban. Tanulmányukban a kutatók főleg a helyzet és érzelmeink feldolgozásának hatását vizsgálták az éhség dühös-éhséggé alakulásában.

Ideges éhes vagy?

Az idézett kutatás 400 fő részvételével felvett első felének eredményei arra utalnak, hogy egy kellemetlen szituációban hajlamosabbak vagyunk a hanger átélésére, mint egy kellemes vagy semleges helyzetben.

A kísérlet másik részében – amelynek keretében újabb 200 résztvevőt vontak be a tanulmányba – az alanyok vagy teli hassal, vagy éhgyomorra érkeztek a laboratóriumba. Itt egyeseket arra kértek, hogy írjanak az érzelmeikről, míg másoknak semleges, mindennapi dolgokról kellett fogalmazniuk. Azonban a kísérletvezetők úgy programozták a gépeket, amiken a résztvevők dolgoztak, hogy az lefagyjon, méghozzá épp a kísérlet vége előtt – amiért a kísérletvezető őket hibáztatta. Ezt azért tették, hogy az alanyokban stresszt idézzenek elő.

A kérdőívek elemzése után a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy azok, akik kevésbé vannak tisztában saját érzelmeikkel, hajlamosabbak a hanger átélésére.

Ráadásul a kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy noha a hanger nagyon találó elnevezés, valójában nem csupán haragról beszélünk. Az éhséghez társított érzelmek inkább jellemezhetők általános, intenzív negatív érzelmekkel, mint a harag, a düh, vagy épp az undor.

Láthatjuk tehát, hogy az éhség és az agresszió igencsak intrikált kapcsolatban állnak egymással, ami egykoron lehetővé tette őseink számára, hogy harcoljanak a túlélésért – avagy az élelemért. Ma azonban már nincs szükségünk a bennünk lakozó zöld szörnyeteg előcsalogatására ahhoz, hogy élelemhez jussunk, így ez a kapcsolat napjainkban már többet árt, mint használ – már ami súlyunkat és személyes kapcsolatainkat illeti.

Éppen ezért fontos, hogy megértsük a hanger mögött álló folyamatokat, és megtanuljuk kordában tartani az éhesen átélt érzelmeinket és frusztrált falánkságunkat – elvégre egy kapocs, ami jónéhány évezredet túlélt, nem fog egyhamar lebomlani.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Via: Huffington Post; Psychology Today; CNN

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest