A hiszti megoldása nem a büntetés, hanem az érzelmek kezelése

Előfordul, hogy az édes, mosolygós kisgyermekünk szinte a semmiből toporzékoló, kiabáló, földön fetrengő „szörnyecskévé” változik, mi pedig kétségbeesetten keressük a „nyugi gombot”. A hiszti teljesen természetes része a fejlődésnek, szinte minden gyermeknél előfordul, megélni azonban nem mindig könnyű. Gyakran rossz viselkedésként vagy engedetlenségként gondolunk rá – ennél azonban jóval összetettebb a helyzet.

Az, amit általában hisztiként szoktunk emlegetni, valójában egy bonyolult pszichológiai reakció, mely a kisgyermekek fejlődésének normális része, az érzelemkifejezés egy nyers formája, ahogy kisbabaként a sírás is. Az első hiszti-epizódok általában egyéves kor körül jelentkeznek, másfél és hároméves kor között tetőznek, és körülbelül négyéves korban kezdenek ritkulni, majd eltűnni.

Ismerjük meg az okot!

A hiszti mint jelenség egyik legfőbb oka, hogy a kisgyermek nem rendelkezik a megfelelő fizikai, mozgásos és nyelvi készségekkel ahhoz, hogy elérje, amit akar, és ez a kilátástalannak tűnő helyzet érthető módon frusztrációt okoz. Így veszélyérzést válthat ki számos olyan tényező, melyhez a tehetetlenség, kontrollvesztettség, bizonytalanság megélése kapcsolódik.

A hiszti leggyakoribb okai az éhség, a fáradtság és a rutin megszakadása, de a problémásabb dührohamok hátterében agresszió, frusztráció és valamilyen átmeneti állapot (például ideje menni aludni) is állhat.

A hiszti oka néha könnyen azonosítható, ilyen például ha gyermekünk meg szeretné kaparintani a kirakatban lévő játékot, meg akarja kóstolni az asztalon heverő csokoládét, vagy mindenáron ki akar mászni az ágyából, viszont ez ellentétes a mi szándékainkkal. Más okok nehezebben vagy egyáltalán nem észrevehetők, ilyen például a fáradtság, a betegség, vagy a kifejezetlen kívánságok teljesületlenségekor jelentkező frusztráció.

A fenti példák mind egy-egy olyan veszélyérzést írnak le, melynek hatására a gyermek gyorsuló szívverést, izzadó tenyeret és feszülő izmokat tapasztalhat (vagy egyszerűen csak a késztetést arra, hogy megüssön valakit). És jön a hiszti mint veszélyérzésre adott viselkedéses stresszreakció.

A hiszti kialakulásába kutatások szerint két agyterület vonódik be: az amygdala az érzelmek feldolgozásában vesz részt, a hypothalamus pedig az érzelmekre adott fiziológiai reakciókra van hatással.

Elsősorban azért fontos megértenünk, mi zajlik le ilyenkor a gyermekünkben, hogy segíthessünk neki a hiszti kezelésében. Egyedül ugyanis nem képes rendezni az egyre intenzívebbé váló és rajta eluralkodó érzéseit, egy felnőtt közreműködésével azonban mindez sikerülhet.

Elsőként kezeljük saját érzelmeinket!

Mielőtt megpróbálunk gyermekünknek segítséget nyújtani, elsőként saját stresszreakciónkat kell kezelnünk. A kialakult helyzet jó eséllyel a mi gondolati-érzelmi stabilitásunkat is megbillenti; ekkor néhány mély lélegzetvétel vagy egy harmadik fél beavatása segíthet a frusztráció csökkentésében.

A higgadtság nem csupán a helyzet kezelésében és a megfelelő szülői reakció megtalálásában segít minket, ennél sokkal közvetlenebbül is szerepet játszik a hiszti elsimításában. Ha nyugodtan fordulunk gyermekünk felé, önmagában ezzel is támogathatjuk őt egy hasonló állapot elérésében. Ha kiegyensúlyozottságot sugárzunk, gyermekünk jó eséllyel akaratlanul is megpróbálja átvenni ugyanezt a tükörneuronoknak nevezett speciális idegsejtek segítségével, melyek előidézik a másokon látott viselkedések és érzelmek utánzását. Hanglejtésünk, testtartásunk, gesztusaink, mimikánk kulcsfontosságúak; a megnyugtató szavak kevésbé hatásosak, ha teljes valónk feszültséget sugároz.

Bár a hasonló helyzetekben nem könnyű megőrizni a nyugalmunkat, sokat segít, ha emlékeztetjük magunkat, hogy a hiszti nem személyes támadás, hanem a gyermek fejlődésének természetes része.

Felbukkanása nem a mi hibánk, de kezelésében kulcsfontosságú a segítségünk, és mindketten nyerhetünk általa.

Kezeljük a hisztit!

Ha a gyermek saját magát, másokat vagy környezetét veszélyezteti, elsőként gyorsan, de nyugodtan vigyük másik helyre. Ha már mindenki és minden biztonságban van, elővehetjük a hisztit kezelő technikákat.

Nem számíthatunk arra, hogy a földön fetrengő gyermekünk meg fogja hallgatni az észérveinket, hiszen a stresszreakció gyengíti az egyébként is alacsony önkontroll kapacitását. Ez elsősorban az agy önszabályozásért felelős területének (prefrontális kéreg) fejletlenségével függ össze.

Egy egészséges felnőtt önreflexió segítségével képes megállítani a stresszreakciókat, mert a prefrontális kéreg már teljesen fejlett, ezzel ellentétben egy kisgyermek (vagy akár egy kamasz) nem tudja elérni a kontroll ezen szintjét.

Így ha észérvekkel próbálunk hatni hisztiző gyermekünkre, az agynak egy olyan részét próbáljuk bevonni a folyamatba, amely nem áll készen erre.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a kisgyermek még nem tud logikusan gondolkodni, képtelen szavakba önteni az érzéseit, és teljes mértékben a jelenben él.

Ahogy minden gyermek, úgy minden hiszti is más és más, ennek megfelelően annak megszelídítésére  is több megoldás közül választhatunk.

• Nyugodt ölelés: A cél nem az, hogy lefogjuk vagy akarata ellenére magunkhoz szorítsuk gyermekünket, hanem hogy kifejezzük felé szeretetünket. Így ha azt vesszük észre, hogy az érintésünk inkább frusztrálóan hat rá, ne erőltessük a közelséget! Ilyen esetben figyelmünket és elköteleződésünket gyermekünk felé azzal is erősíthetjük, ha leguggolunk hozzá, és ezen a síkon is belépünk az ő világába.
• Figyelemelterelés: A cél, hogy bevezessünk egy olyan tárgyat, amely pozitív érzelmeket kiváltva átveszi a hiszti helyét. Ilyen lehet egy másik játék felajánlása az elvesztett kritikus plüssállat helyett, a kedvenc közös dalunk éneklése, vagy az egész jelenet áthelyezése egy másik szobába.
  

  A figyelemelterelés különösen a legkisebb gyermekeknél jól működő technika, akik akár egyik pillanatról a másikra elfelejthetik, maguk mögött hagyhatják a frusztrációt kiváltó jelenséget.

• Önnyugtató technikák bevezetése: Ide sorolható a légzéstechnika és a visszaszámlálás akkor, amikor a hiszti hirtelen elhatalmasodna. Ez a megoldás kicsit több felkészülést igényel, és óvodásoknál hatékonyabban alkalmazható, mint kisebb gyermekeknél.
• A hiszti figyelmen kívül hagyása: Nem a gyermeket, hanem a hisztit ignoráljuk azáltal, hogy nem reagálunk közvetlenül a viselkedésére, de fizikailag és érzelmileg elérhetők vagyunk, és egy más tőről fakadó, pozitív viselkedésre reagálunk. Például ha rajzolás közben gyermekünk kiborul attól, hogy letört a ceruza hegye, és kiabálva elkezdi dobálni a rajzeszközöket, megerősíthetjük, hogy szép virágot rajzolt, vagy megdicsérhetjük, hogy milyen ügyesen becsatolta reggel a szandálját, hogy még most sem esik le a lábáról.
• Nyugodt várakozás: A módszer lényege nem az, hogy eltávolítsuk magunk mellől vagy büntetésből a szobájába küldjük a gyermekünket, hanem az, hogy megvárjuk, amíg elül a vihar. Elmondhatjuk nyugodt hangon, hogy megvárjuk, míg megnyugszik, és ha ez megtörténik, akkor szívesen beszélgetünk vele újra. Ez különösen hasznos lehet, ha mi magunk is a hiszti hatása alatt állunk, és szükségünk van egy kis időre.

Validáljuk gyermekünk érzéseit, kerüljük a vádaskodást!

Stresszes helyzetekben a viselkedéskorrekció nagyon ritkán működik, így a hiszti közepette feleslegesen magyarázzuk gyermekünknek, miért kellene megnyugodnia. A szavakba öntött helyzetértékeléssel jobb megvárnunk a hisztiroham lecsengését. Ha empatikusan fordulunk hozzá, meggyőzhetjük arról, hogy nincs veszély, így elérhetjük a stresszreakciók gyengülését.

Ha alábbhagytak a dühkitörések, és gyermekünk visszanyerte higgadtságát, erősítsük meg abban, hogy egy nehéz pillanaton van túl, és foglaljuk össze, mi történt.  Ne dorgáljuk meg, bármennyire is nagy a kísértés!

Ha még pici, lehet, hogy nem is emlékszik utólag a hisztire, így nem értheti, hogy miről beszélünk. Ha pedig már idősebb és vissza tudja idézni a helyzetet, akkor félelmet vagy szégyent érezhet egy esetleges újabb hisztivel kapcsolatban. Reagáljunk inkább elfogadó módon, nyugodt hangon biztosítsuk arról, hogy minden rendben van, és ott vagyunk neki!

Tervezzünk előre, hogy megelőzzük a hisztit!

A hisztik gyakorisága nem büntetéssel vagy szidással, hanem az érzelmek és stresszreakciók túlcsordulását megelőző és kezelő technikákkal lehetséges. Hasznos lehet az is, ha – amennyire lehetséges – előre felkészülünk a hisztik leggyakoribb kiváltó okainak (éhség, fáradtság) kezelésére, különösen a kora délelőtti és a késő délutáni órákban.

Emellett gyermekünknek is megtaníthatunk olyan egyszerű technikákat, melyeket egyedül is használhat stresszes helyzetekben, mint például a mély belégzés-kilégzés vagy a visszaszámolás.

A hisztik kezelésének egyik legjobb módja a pozitív viselkedés megerősítése.

Ha tudatosan megválogatjuk, hogy az általunk kevésbé kívánatosnak tartott és a pozitívnak ítélt viselkedések esetén milyen és mennyi figyelmet fordítunk gyermekünkre, akkor befolyásolhatjuk azt, hogy mivel próbálják megragadni a figyelmünket. Így például megtaníthatjuk, hogy segítségére lehetünk egy-egy kilátástalannak tűnő helyzet feloldásában, ha megpróbálja a közreműködésünket kérni. Például ha nem ér el egy játékot, jöjjön oda hozzánk és mutasson rá, vagy mondja azt, hogy ’kérem’, és mi is odaadhatjuk neki.

Természetesen ahogy a hisztit kezelő technikák, úgy az azt megelőző stratégiák hatékonysága is nagyban függ a gyermek korától, személyiségétől, így ki kell dolgoznunk a számára megfelelő megoldásokat. Azonban ez csak akkor lehetséges, ha őszinte odafordulással és figyelemmel, nem pedig elutasítással és haraggal közelítjük ezeket a mindkét fél számára nehéz pillanatokat. Ne feledjük, nem rossz, csupán gyerek, aki fejlődésen megy keresztül!

A hiszti mint  figyelmeztetés

A hiszti természetes reakció bizonytalanságot vagy félelmet keltő ingerekre. Azonban azoknak a gyermekeknek, akik gyakran (naponta akár többször) és hosszasan (gyakran tíz percnél is tovább) hisztiznek, esetleg rendszeresen harapnak, ütnek, rúgnak vagy összetörnek tárgyakat, szakember segítségére is szükségük lehet, különösen, ha mindez még óvodás korban is így zajlik.

A hevesebb dührohamok hátterében szakemberek szerint szorongás, depresszió vagy figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) is állhat, melyek következtében a gyermek különösen ingerlékennyé válik, és gyakran agresszív viselkedést tanúsít. Az erőteljes hiszti hátterében akár tartósan fennálló betegség vagy tünet is kapcsolódhat (például gyermekkori reflux), melyet a gyermek az érzelmekhez hasonlóan képtelen megfelelően szavakba önteni.

Szakember segíthet a hisztit kiváltó jelenség azonosításában és annak kezelésében, illetve támogathatja a megfelelő reakciók és megelőző technikák kidolgozását is abban az időszakban, amíg a háttértényező fennáll.

Ne feledjük, hogy a hiszti mint jelenség alapvetően teljesen általános és természetes! Odafigyelve sokat tanulhatunk általa gyermekünkről, és ezeket a pillanatokat együtt átélve és leküzdve közelebb is kerülhetünk egymáshoz.