„Kééépzeld el…! Várj, azt nem tudom, hogy kell!” – Az eltűnt képzelőerő nyomában

„Hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha nem felépítjük, hanem készen kapjuk a képzelet birodalmát” – állítja pszichológus szakértőnk, Tóth Dániel, aki szerint az alapvető készségek fejlődéséhez muszáj lenne egyensúlyt teremteni a gyerekek életében a virtuális világban, valamint a valóságban töltött idő között.

„Ha el tudod képzelni, meg tudod csinálni” – tartja a mondás. Ha e logika mentén haladunk, akkor sajnos elég sötét következtetésre juthatunk azzal kapcsolatban, hogy a készen kapott, az okoseszközökön elérhető, minimális képzelőerőt igénylő játékok és videók milyen hatással lehetnek az életünkre.

Ráadásul ez nem csak „a felnőttek dolga” – a probléma éppen azt a korosztályt érinti a legérzékenyebben, akiknek mindennél fontosabb lenne, hogy át- és megéljék az önfeledt játékkal, az alkotás folyamatával együtt járó időszakokat.

Nagyon aktuális kérdés

„A felvetés azért nagyon aktuális és húsbavágó, mert miközben egyre jobban terjednek ezek az eszközök, és a gyerekek is egyre korábban férnek hozzá a kütyükhöz, a szülők nagy részének fogalma sincs arról, hogy hogyan és miért kell szabályozni ezeknek a használatát. Az időtényező miatt a hosszú távú következményekkel még nem kellett szembesülnünk, de a vészharangot kongató pedagógusok és szakemberek tapasztalatai aggodalomra adnak okot.

Egyre fiatalabb korban, és egyre nagyobb számban tapasztalják a gyerekek körében a figyelem- és viselkedészavar, valamint az autisztikus megnyilvánulások tüneteit”

– állítja Tóth Dániel pszichológus, aki gamerként egyáltalán nem tekinthető technlógiaellenesnek és azt vallja, hogy egészséges keretek között jótékony hatásai is lehetnek a videójátékoknak. Ugyanakkor szakértőnk úgy gondolja, a túl sok „gombnyomásra működő” világban töltött idő komoly veszélyeket rejt magában.

„Képzelj el egy olyan embert, akinek a működése arról szól, hogy mindig és azonnal az van, amit akar, egy kattintásra minden a kedve szerint alakul. Nem nehéz kitalálni, mi történik, ha ezt a finoman szólva megalomán értékrend szerint szocializálódó embert megpróbálod beleterelni egy olyan környezetbe, ahol 45 percig kell koncentrálni valamire, ami nem is biztos, hogy érdekli, ami nem róla szól, amit nem ő irányít. Majd képzeld el ezt az embert egy olyan környezetben, ahol heti 40 órát kell dolgozni, és a jutalom csak egy hónap múlva érkezik meg.”

Káros hatások

További probléma, hogy a szélsebesen terjedő technológiával semmilyen szinten nem tart lépést az eszközök használatával kapcsolatos veszélyek tudatosítása, ami oda vezetett, hogy már egészen pici gyerekek kezébe is kerül okostelefon vagy tablet. A baj ezzel az, hogy minél fiatalabb életkorban találkozik a gyerek ezekkel az eszközökkel, annál súlyosabb következményekkel kell számolni.

Az idejekorán elkezdett okoseszköz-használat, vagy, ha egy fiatal túl sok időt tölt a virtuális térben, többek között oda vezet, hogy a gyerek nem tanulja meg használni a képzelőerejét.

„Ez nem is feltétlenül a végeredményre vonatkozik, hiszen pont ez az, ami a virtuális térben nagyon is adott. Ami viszont már egyáltalán nem látszik, és amit éppen emiatt nem is nagyon tudnak elképzelni a gyerekek, az a megoldáshoz vezető út, maga a folyamat, ami a valóságban kitartást, türelmet és koncentrációt feltételez. Ez az, ami egész egyszerűen hiányzik a gondolkodásrendszerükből” – mondja szakértőnk, aki szerint ez a tendencia komoly hatással lehet a frusztrációtűrésre.

Ha a digitális térben nevelkedő gyerek azzal szembesül, hogy nem épül fel magától a torony, vagy bedől az ötödik kockánál, akkor az adott esetben feldolgozhatatlan frusztrációt okozhat, aminek a megnyilvánulása lehet egy kiadós dühroham.

Iskolaérett?

A szaporodó dührohamok és a viselkedészavar mellett az is egyre többször fordul elő, hogy már a legegyszerűbb manuális feladatok megoldása is kihívás elé állítja az iskolába készülő gyerekeket.

„Volt rá példa, hogy amikor azt az instrukciót kapta egy gyerek, hogy tegyen egymásra három kockát, akkor ezt hallva elkezdte balról jobbra húzni a kocka tetejét, mert arra számított, hogy ettől egymásra emelkedik a másik kettő. Az, hogy neki kéne odatenni, lehet, hogy el sem jutott a tudatáig.

Egész egyszerűen hiányzik a készletéből ez a folyamat. Ezzel szemben, ha valamit manuálisan szeretnél felépíteni, akkor az egy koncentrációt és kitartást igénylő, félórás, órás folyamat, ami még így sem biztos, hogy sikerhez vezet. És ha nem sikerül, akkor nem tudod elmenteni és később folytatni, ha ledől, akkor elölről kell kezdened” – mutat rá szakértőnk, aki szerint ez a készség – vagyis a képzelőerő hasznosítása egy konkrét feladat kivitelezése során – az érzelmi intelligencia fontos alkotóelemeire épít, ami ha hiányzik, akkor az a valóságban indulatkezelési, viselkedési, és figyelemzavarhoz vezethet.

Ezért, és az intelligencia fejlődése, a finommotoros mozgások fejlesztése szempontjából is nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek több időt töltsenek valós és kézzelfogható játékokkal, azok összeszerelésével,

„Az intelligenciának több komponense is van. Van a verbális és van a manuális. Ha a képernyőn néz mesét a gyerkőc, akkor a verbális csak-csak fejlődik, de ha manuálisan kevesebbet érintkezik a világgal, és a gyerekek életéből kimarad a korai éveknek az a nagyon fontos része, amikor mindent a kezével fedez fel, mindent megtapogat, megvizsgál, az nem marad következmények nélkül.

Inkább mondj még egy mesét!

Szintén komoly veszélyeket rejt magában, ha csak képernyőn keresztül látnak vagy hallanak mesét a fiatalok, ezért ebben az esetben is érdemes valamiféle egyensúlyra törekedni.

„Ha felolvassuk a mesét, akkor hallja a hangomat, látja a mimikámat, én reagálok az ő érzelmi reakcióira, érzékelem, ha meglepődik vagy megijed. Ez az emberi működés alapvető része, egyúttal előfeltétele annak, hogy empatikus, mások rezdüléseire érzékeny felnőtt váljon belőlünk.

Ehhez képest, ha a gyermek csak képernyőn keresztül nézi a mesét, akkor ez a kölcsönös interakció kimarad, az egészből hiányzik az emberi dimenzió. Ez azért veszélyes, mert ez esetben az ő pszichéjében a szavaknak egészen más jelentése lesz, ami miatt a lelki működése elmozdulhat egy autisztikus irányba, hiszen nem úgy értelmezi a szavakat, ahogy azok a valóságban „működnek” – csak az a verzió lesz meg neki, amiből hiányzik ez a fajta emberi és érzelmi töltet.

Értem, hogy veszélyes, de akkor mi a megoldás?

Rendben, de akkor mi kell ahhoz, hogy az élethez szükséges alapvető készségek ne maradjanak ki a gyerekek életéből? Mi az, amit tehetünk annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsük a kockázatot? – merül fel a kérdés.

„Az online-nak a legegyszerűbb ellentéte az offline. Bármi, ami a valóságban történik, ami manuális, kétkezi interakciót igényel, ahol más emberekkel együtt valami társas tevékenységhez lehet kapcsolódni, jó terep a gyakorlásra. Az egyik kulcsszó ugyanis ez: gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Nagyon fontos lenne, hogy az offline térben legyen lehetősége a gyerekeknek megtapasztalni, hogy fejlődni a gyakorlás által lehet – erre az online térben kevésbé van szükség, de a fizikai valóságban annál fontosabb lenne.

A labdázás, a sport, a zenélés, a rajzolás, vagyis bármilyen kreatív, a fizikai valóságban játszódó, vagy emberi interakcióval párosuló folyamat, például kártya, vagy társasjáték segíthet. Ezzel párhuzamosan szintén fontosak még azok az időszakok és aktivitások, amelyek befelé fordítják a figyelem fókuszát: ez lehet a zenehallgatás, relaxáció, később az olvasás, a meditáció.

Emellett nagyon fontos lenne, hogy rendszeresen legyen tere és ideje azoknak a beszélgetéseknek, amikor mélyebben és őszintébben tudunk egymáshoz kapcsolódni, amikor nem az időjárásról, hanem az érzéseinkről is beszélgetünk. Mit szeretnék? Ki vagyok? Hova tartok? Mit tanultam ma? A tudatosság, az önkép, az önkifejezés, az interperszonális kapcsolatok így tudnak fejlődni.

„Régen hagyományosan a mesélés is úgy nézett ki, hogy a borsó szemezgetése közben beszélgettek egymással a felnőttek és a gyerekek. Ez egy nagyon tirivális minőség, de éppen ez az, amivel ki lehet egyensúlyozni a virtuális térben töltött idő személytelenségét. Ha ezt megkapják, akkor a digitális világot, is jobban fogják tudni hasznukra fordítani.” – mondja Tóth Dániel, aki hangsúlyozza: az, hogy odafigyelünk a rohamléptekben fejlődő technológia veszélyeire, nem jelenti azt, hogy annak minden előnyével együtt, egy az egyben ki kell zárni az életünkből, sőt… De, ahogy az élet más területein, a megoldás ez esetben is az egyensúly megtalálásában és annak megtartásában rejlik.