„Egy kisbaba eltünteti az időt” – a gyerekek egészen máshogy érzékelik az idő múlását, mint a felnőttek

Szerző: | 2017. 01. 25. | Kanapé | Olvasási idő: 7 perc

Ugyan, mit változtathat egy csecsemő érkezése azon, ahogy az időt érzékeljük? Gondolta Galagonyalány (Széles-Horváth Anna), amikor olyan és ahhoz hasonló mondatokat hallott a terhessége alatt, hogy „Gyerekkel csak úgy repül az idő!”. Nos, fél évvel Marci születése után már nem így gondolja. Azt, hogy „a kis csomag érkezése” hogyan és miben változtatta meg a véleményét, legfrissebb írásában olvashatjátok, amelynek végén – ahogy eddig is – Víg Sára, gyermekpszichológus időérzékeléssel kapcsolatos meglátásai következnek.

IMG_3843

Selyem és üveg és tükör és barack

Mintha nem is emberből lenne. Csupa finom anyag. Selyem a bőre, selyemfonál a haja. A körmei apró üveglapok, a szemei tükrök. A szája tustintából húzott szabályos ecsetvonás. A szíve barack. Tiszta, érintetlen, őszilével teli.

Marci már lassan hatodik hónapja él köztünk, de még mindig nem tudunk betelni vele. Korábban, ha valakinek féléves gyereke volt, már bejáratott szülőnek tűnt a szememben. Igazi öreg rókának. Most úgy érzem, kettőt pislantottam és eltelt egy egész év fele. De hiába szoktunk össze, az öreg róka érzés még várat magára. Minden nap meglepetés, minden nap friss. Egy igazi pirosra érett alma.

Azokban az időkben, amikor még egyben voltunk mi ketten, Kékszeművel sokat hallottuk a mondatot: Gyerekkel repül az idő. Mégsem foglalkoztunk vele. Elég ostobaságnak tűnt, hogy bármit is befolyásolna az ember időérzékén, ha bővül a családja. Mára be kellett látnunk, az állítás igaz. Egy gyerek eltünteti az időt. A láthatatlan kis zsákjába dugja, és elszalad vele. Vagy kúszik. Attól függ, mennyi idős.

A leginkább kétségbeejtő jel a különös jelenségre, az „amikor Marci még kicsi volt” kezdetű mondataim gyarapodása. Ilyenkor azért jókat röhögök magamon. Kizárólag magamban. Mert bármilyen mulatságosan hangzik: nekünk már tényleg nagy. Nemcsak kilóra és centire, hanem embernek is. A legnagyobb, akit eddig ismertünk.

A kis csomag, aki féléve még ott feküdt és úgy, ahogy épp letettük, többé már nem mozdulatlan. Sőt, esze ágában sincs egy helyben várni.  Izeg-mozog, forog, kalimpál, és esténként hatalmas kirándulásokat tesz a nagyágyon a legmámorosabb szabadságban. Pelenka nélkül.

„Olyan felnőttes” – sóhajt néha Kékszemű, és hiába néz furcsán, aki rajtunk kívül hallja, én értem, miről beszél.

Ott a kis hurkák mögött jól elbújva ugyanis, mi már látjuk az embert. Az arcot, a személyiséget, az akaratot. Még selyem és üveg és tükör és barack. De ha így repül az idő, már nem sokáig. Bár ki tudja? Talán nekünk örökre az marad. (Széles-Horváth Anna)

xkppsuuge_q-lubomirkin

Hogy repül az idő! – hogy látja a pszichológus?

Anna költőibb, eltöprengő bejegyzése engem is elgondolkoztatott. Az idő érzékelése talán soha nem borul meg annyira, mint egy gyerek mellett. Több oka is lehet ennek: van, akinek úgy tűnik, hogy szülőként van először olyan felelőssége, amitől igazán felnőttnek érzi magát.

És egy felnőtt az időben is máshogy – felnőtt módjára! – mozog: beosztja, előre tervezi, fel tudja mérni, visszatekintve összegezni tud, következtetéseket, tanulságokat levonni! De mindez egy kisbaba mellett lehetetlenség, hiszen neki fogalma sincs az időről.

Nem érdekli, mennyi ideje van a felnőtteknek, milyen időközönként lehet éhes, és néha a nappal és éjszaka váltakozására is fittyet hány, nappal mélyen, hosszasan alszik, éjjel sírdogál vagy éppen nevet. Neki az idő – a felnőttek ideje is – mindegy!

Az idő múlását egy fiatal felnőtt a saját életében érzékeli, a saját mértékegységeivel is méri. Nagyjából látja, hogy a kitűzött célok eléréséhez mennyi időre van szüksége, a fogmosástól (percek), a vizsgára való felkészülésen át (napok), a jogosítávány megszerzéséig (hónapok).

Gyerekkorunktól kezdve fokozatosan megtanuljuk rendszerezni, kezelni az emlékeinket, az idő érzékelése (és értelmezése) így visszatekintve is fontos készség. De egészen máshogy érzékel egy gyerek, mint a felnőttek. Emlékszünk, hogy kivel játszottunk az óvodában, de arra nem biztos, hogy naponta hány percet töltöttünk vele, vagy hogy mennyi ideig tartott eljutni az óvodába. Mert akkor ez nem volt fontos számunkra.

A gyereknevelésben ez a különbség két ponton is feltűnő lehet:

Egyrészt a különböző időkezelés a mindennapi helyzetekben okoz nehézséget, a reggeli készülődéstől az esti altatásig: „készülj gyorsan!” – kéri a szülő, de a gyerek nem igazán érti a sürgetést, mert az idő számára sokkal folyékonyabb, behatárolhatatlan dolog.

Végtelennek tűnhet a felnőttnek, mire a gyerek elalszik, de egy nem álmost gyereknek nem ketyeg a másodpercmutató a fejében, így nem feltétlenül érzi, hogy már 50 perce ül az anyukája az ágya szélén türelmesen, és hogy az felnőtt mércéve „sok” idő.

Másrészt kívülről figyelve a gyereket, ezt az „időtlen lényt”, a szülők maguk is elvesztik az időérzéküket. A napok- hetek- hónapok múlása mintha nem olyan tempóban zajlana, mint azelőtt, hanem rengeteg gyors és lassú, feltűnő és észrevétlen változás történik. Egy gyerek szinte percről percre fejlődik, naponta megtanul valami újat, és nehéz követni, időpontokhoz vagy időtartamokhoz kapcsolni a fejlődését.

Ezért teljesen érthető egy hat hónapos baba mellett az az emlékfelidézés, hogy „amikor még kicsi volt”, és ugyanígy érthető az is, hogy ilyen kicsi korban „felnőttesnek” tűnik a gyerekünk.

A fejlődésnek ez a szárnyalása adja a gyerek időtlenségét, azt az élményt, hogy „repül vele az idő”. (Víg Sára)

Kövesd Te is hétről hétre, hogyan válik Anna (Széles-Horváth Anna) lányból anyává. A Pszichoforyou #GALAGONYALÁNY rovatában megjelenő, a gyermekvállalás örömei mellett, annak nehézségeiről is őszintén beszámoló írások, Víg Sára, gyermekpszichológus meglátásaival is kiegészülnek. A szubjektív anyai nézőpont mellett tehát a szakértő szemüvegén keresztül is ránézhetünk a sok más anyukát foglalkoztató kérdésekre. A Marci születésével induló történet előzményeit itt, itt és itt olvashatod. 

Ha nem szeretnél lemaradni a fejleményekről és érdekesnek, vagy hasznosnak találtad a cikket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This