„Ahogy egy kapcsolathoz, úgy egy kapcsolat gyógyításához is két emberre van szükség” – A Külön falka című filmet ajánljuk

Szerző: | 2021. 10. 05. |

Múlt héten mutatták be a mozikban Kis Hajni, Külön falka című rendezését, amely már most számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhet – nem érdemtelenül. Filmajánló.

A 2017-ben bemutatott, Pankrátor című filmben van egy jelenet, amire még most is élesen emlékszem. A kiégett és öregedő sztárbirkózót alakító Mickey Rourke hosszú idő után felveszi a kapcsolatot már felnőtt lányával, és egy tengerparti séta alkalmával bocsánatot kér tőle, amiért nem gondoskodott róla, nem figyelt rá, elhagyta, és úgy tett, mintha nem létezne. Megosztja vele, hogy „magányos, lerobban vén csont lett”, hozzáteszi, hogy mindezt megérdemli, de nem szeretné, hogy a lánya utálja őt.

Jól emlékszem arra is, hogy amikor néztem ezt a jelenetet, valami nagy-nagy, mélyről jövő fájdalom vette át az irányítást: percekig nem tudtam abbahagyni a zokogást.

Ma már, valamivel több terápiás tanulsággal a hátam mögött, kicsit (talán) bölcsebben és a megfelelő érzelmi távolságból látom akkori önmagamat. Azt a valakit, akit már az is mélyen megérintett, hogy egy film jelenetén keresztül, közvetve átélhette, hogy milyen is az, amikor elismerik az egész életen át hurcolt hiányaidat, a fájdalmadat, annak jogosságát.

Bizony, egy kezeletlen kötődési sebet hordozó embert már az is meg tud érinteni (nem szükségszerűen, de elég jó eséllyel), ha egy hasonló cipőben járó karakteren keresztül néhány pillanatra megérezheti, milyen is az, amikor elismerik, hogy az érzelmi csomag, amit túl korán és önhibáján kívül a nyakába kapott, nem őt illeti, azt nem neki kellett volna cipelnie.

Szerintem sokan, túlságosan sokan görnyedeznek ilyen vagy ehhez hasonló érzelmi csomagok alatt, és ezek a pakkok a kapcsolatainkra is komoly súlyokat és nyomást helyeznek.

Szerethető vagyok? Tudok-e szeretni?

Számomra ezekről a csomagokról (is) szól a múlt héten mozikba került, Külön falka című film, amelynek, nem mellesleg amatőr színész főszereplői a 11 éves Niki (Horváth Zorka) és édesapja, Tibor (Dietz Gusztáv).

A történet szerint Nikit a nagymamája neveli, az édesanyja meghalt, édesapjával pedig – a nagymama szigorú iránymutatása alapján – nem tartják a kapcsolatot. Tibor ugyanis nemrég szabadult a börtönből, és amikor erről a kislány tudomást szerez – a nagymama szigorú parancsával mit sem törődve – megkeresi a férfit, amivel elindul ez a már a megismerkedés pillanatától feszültséggel terhelt apa-lánya kapcsolat.

Ez az a pillanat, amikor a mintaapának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető férfi elkezd odafigyelni a lánya érzéseire. Niki létezésének ténye többé már nemcsak egy körülmény, hanem egy Tibor személyiségeit, döntéseit és életét formáló és szervező erő – ami változást hoz, és húsba vágó dilemmák elé állítja a férfit.

Szerethető vagyok? Tudok-e szeretni? Ez a két kérdés feszül tulajdonképpen egymásnak ebben a filmben, ahol a cselekményen keresztül a néző megláthatja: egyikre sem könnyebb vagy nehezebb válaszolni.

Ebben az ellentmondásos és végtelenül zavaros érzelmi helyzetben sodorja magával a nézőt ez a történet, amely nem fél megmutatni a kapcsolatok dimenziójában bizonytalanul mozgó, esendő és nagyon is evilági szereplőit, akik éppen az által képesek cselekvő üzemmódba kapcsolni, hogy ebben a kívülállóságban összekapaszkodnak.

„Olyan történetek után kutatok, amik lelkileg megizzasztanak” – nyilatkozta egy hat évvel ezelőtt készült interjúban Kis Hajni, aki innen nézve az első nagyjátékfilmjével egy „lelki maratonra” nevezte be a nézőket.

Mintha lenne egy nyelv, amit csak ti ketten beszéltek

Aki már foglalkozott a kötődési sebeivel, és valaha elgondolkodott azon, hogy milyen hatással van az életére a szüleivel való kapcsolata, annak az embereknek biztosan ismerős lesz az a feszültség, ami a két főszereplő, Tibor és Niki között pulzál.

Ennek a feszültségnek a gyökere szerintem az ambivalens kapcsolatok sajátja – amikor ugyanazért szereted és utálod a másikat: azért, mert olyan, mint te.

Meglátni a másikban a hibánkat, a vad és kérlelhetetlenül makacs önmagunkat, a félelmeinket, agressziónkat, a különcségeinket, a bizonytalanságainkat, egyszerre rém bosszantó és szívet melengető érzés. Bosszantó, mert a hibáinknál jobban kevés dolgokkal szeretünk találkozni. És szívet melengető, mert megtalálni a különbözőségünkben a hasonlóságot, egy kivételes lehetőség a kapcsolódásra. Kicsit olyan, mintha lenne egy nyelv, amit csak ti ketten beszéltek.

Csakhogy a párbeszédet nem mindig könnyű elkezdeni, és ez a sok hasonlóság még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kapcsolaton nem kell dolgozni. Sőt!

Ahogy egy kapcsolathoz, úgy egy kapcsolat gyógyításához is két emberre van szükség – és még sok minden másra: őszinteségre, bizalomra, a sebezhetőség felvállalására, szembenézésre, az igazság kimondására, megbocsátásra. Ez önmagában is elképesztően komplex és sokrétű lelki folyamat, amivel hosszú-hosszú évekig el lehet bíbelődni. És még ez a befektetett munka sem garancia arra, hogy ebben a folyamatban egyik vagy másik fél nem csúszik el egy banánhéjon, nem rendül meg a bizalom és nem kell mindent elölről kezdeni.

„Nem hülye, hanem gyerek”

Tibor számára az igazság kimondása fájdalmas, a múlt bűneivel és az abban elkövetetett hibáival szembenézni pokoli kínokkal jár. De egy ponton muszáj döntés hozni arról, hogy ezt a fájdalmat magára vállalja, vagy hagyja, hogy a kislánya cipelje tovább.

„Nem hülye, hanem gyerek” – szokták mondani, és ez teljesen igaz a főszereplő Nikire is, akire a környezete előszeretettel aggatja a deviáns, különc, vagy nehéz természetű jelzőket. De amikor kicsit közelebb lépve megismerjük a kislány felnövés-történetét, akkor már kontextusba helyezve láthatjuk azt, amit a hétköznapokban olyan nehéz észrevenni…

Azt, hogy hogy Niki viselkedése teljesen normális. Niki a környezetére szenzitíven reagáló, érző és szeretetre vágyó emberi lényként azt tükrözi vissza, amit a környezete mutat neki: hazugságban nő fel, így ő maga is ezzel az eszközzel próbál kapcsolódni a környezetéhez. Elhallgatnak előle információkat, így a hiányait a képzelőereje segítségével próbálja visszapótolni. Nem kíváncsiak rá, így ő sem kíváncsi a világra.

Viszont mindennél jobban vágyik a szeretetre, de nem tudja, mert nem tanították meg neki, hogy azt hogyan kell kifejezni. Ezért addig kutat, amíg nem talál valakit, akivel ebben a hiánymotivált állapotban össze tud kapcsolódni. Valakit, aki ugyanazt a töredezett és a legtöbb ember számára érthetetlen szeretetnyelvet beszéli, mint ő. És ez a valaki történetesen az ő börtönviselt édesapja.

„Amikor a saját kötődéstörténetünk nyomába eredünk- azért, hogy megismerjük, esetleg átírjuk az egykori és jelenlegi kapcsolódási mintáinkat-, akkor a szó szoros értelmében nem személyekkel, hanem sokkal inkább hatásokkal, élményekkel és érzésekkel dolgozunk.”

– írja, Hogyan szeretsz? – Kötődési sebeink gyógyítása című könyvében Lukács Liza, szakpszichológus.

A Külön falka című film szerintem azért működik, mert a kapcsolódási nehézségeit tudatosan felülvizsgáló emberekhez hasonlóan élményekkel és érzésekkel dolgozik: nem riad meg attól, hogy megmutassa a szeretetre vágyó szereplők vívódásait, félelmeit, gyarlóságait, és azt, hogy milyen nagyon kemény munka ezekkel együtt szeretni magunkat – és másokat.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This