Különleges kötődés: kutya és gazdi kapcsolata

Szerző: | 2016. 07. 26. | Pszicho&Light | Olvasási idő: 6 perc

A kutya az ember legjobb barátja, tartja a közmondás. És talán még ennél is több: a legtöbben családtagként tekintünk rájuk, amit nem véletlenül mutat tudományos nevük, a „Canis lupus familiaris“ is. Az, hogy a kutya, az emlős állatok között egyedüliként, megkapta a családhoz tartozó jelzőt, sok mindenről árulkodik…

eb1

„Családtag effektus“

A kutyákhoz nagyon sokszor úgy viszonyulunk, mint a gyerekekhez: simogatjuk, ölelgetjük, dajkáljuk őket. Hamar megbocsátunk nekik, elfelejtjük, hány papucsot rágtak össze az évek során, vagy milyen mély gödröt ástak – éppen a virágágyás kellős közepén… Persze, ez a viszonyulás nem egyoldalú: a kutyák részéről is olyan viselkedést figyelhetünk meg, amely kiváltja belőlünk a szülői gondoskodást. Nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy többek, mint „egyszerű” állatok; hogy akár lelkitársként is tekinthetünk rájuk, akik képesek megérteni minket, és érzik, ha szomorúak vagy boldogok vagyunk. Úgy tűnhet, képesek ránk hangolódni, osztozni örömünkben és fájdalmunkban is.

A kutyák rendkívül értelmes állatok, amit számos kutatás alátámasztott az elmúlt évtizedekben. Hogy példaként rögtön egy magyar vizsgálatot említsünk, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportja bebizonyította, hogy az emberi kommunikációs jelzésekre adott reakciójuk nagyon hasonló a babákéhoz. A Kutatócsoport egy másik, nemzetközi szinten is figyelmet kapott vizsgálatában a kutyát és embert ugyanazon ingerek mentén hasonlították össze egy MRI berendezés segítségével. Sikerült kimutatniuk, hogy nagyon hasonló agyterületek aktiválódnak emberben és kutyában is ugyanazon hangok hallatán, és hasonló módon dolgozzuk fel a pozitív érzelmeket is.

Ember-kutya kötődés = anya-gyerek kötődés?

Nem meglepő, de az érzelmek feldolgozásának hasonlósága mellett kutya és gazdi között a kötődés egy egészen különleges formáját figyelhetjük meg. Az Università di Milano és a University of London kutatócsoportja az Ainsworth-féle Idegen helyzet kísérleti elrendezésében nézték meg, vajon hasonló kötődési kapcsolat állhat-e fenn a kutyák és gazdáik között, mint anya és gyermeke között.

Az Idegen helyzet segítségével felmérhető, hogyan reagál a kutya arra, ha gazdája rövid időre magára hagyja egy szobában elsőként teljesen egyedül, majd egy idegen társaságában.

Az eredmények szerint a kutyák viselkedése rendkívül hasonló a csecsemőkéhez ebben a kísérleti helyzetben. Ez lehet az egyik oka annak, hogy nem csak ők viselkednek „szőrös gyerekekként”, de gyakran mi is annak tekintjük őket.

A vizsgálat során a kutyák lényegesen többet játszottak a gazdájukkal, mint az idegennel. A gazditól nem húzódtak el, az idegentől azonban előfordult, hogy igen, viszont mindkét emberrel keresték és fenntartották a fizikai kontaktust. Szeparáció során a distressz, tiltakozás és kereső viselkedések jelentkeztek, azaz többet ugattak, nyüszítettek, és ez különösen igaz volt akkor, amikor teljesen egyedül hagyták őket. Bár az idegen is képes volt némileg megnyugtatni őket, amikor újra meglátták a gazdit, közelség- és kontaktuskereső viselkedések jelentek meg, mint az ugatás, követés, odarohanás, és más módon is üdvözölték őt, mint az idegent.

A kutatók szerint mindez igazolja, hogy valóban nagyon erős érzelmi kötelék alakulhat ki a kutya és gazdája között. Ez azonban, bár a kapcsolódás nagyon fontos formája, mégsem teljesen egyenlő az anya-gyermek kötődéssel.

Érzelmi kötelék vs. kötődés

Az érzelmi kötelék egy adott személyre irányul – például a gazdira, és erős érzelmi jelentőséggel bír. Az érzelmi kötelék megléte esetén törekszünk a közelségre, a kontaktusra, és szeparáció esetén zaklatottak lehetünk – ez volt az, amit a kutatók a kutyáknál megfigyeltek.

A kötődés pedig tulajdonképpen az érzelmi kötelékek egy sajátos fajtája, amely során megtapasztaljuk a kapcsolatban a biztonságot és kényelmet, ezáltal képesek leszünk arra, hogy kilépve belőle magabiztosan folytassunk más tevékenységet is – például egyedül játsszunk. A kutatók nagyjából erre, a biztonságos bázis effektusra keresték a jeleket a vizsgálat során. Ennek fényében azt hiányolták, hogy a kutyusok túl keveset játszottak egyénileg – tehát nem hagyták el a bázist, függtek a gazditól. Amikor elhagyták, csak néhányan maradtak a gazdájukhoz közel, vagy tértek vissza hozzá; és az idegennel szemben sem voltak különösen óvatosak.

Ezek az eredmények persze semmit nem vonnak le a kutyák és a gazdijuk között fennálló érzelmi kötelék különlegességéből, sőt. Egy kutya rendkívül fontos szerepet tölthet be az életünkben, megszépítheti a mindennapjainkat, és vigaszt nyújthat a nehézségek idején. Nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy ez a kötelék ne egyoldalú legyen: nem szabad elfelejtenünk, hogy gazdiként felelősséget vállaltunk egy kis életért, akit társunknak választottunk. Viseljük hát méltón gondját!

Felhasznált irodalom:

Prato-Previde, E., Custance, D. M., Spiezio, C. & Sabatini, F. (2003). Is the dog–human relationship an attachment bond? An observational study using Ainsworth’s Strange Situation. Behaviour 140, 225-254.

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Zilahi Tímea
A tudomány és a modern kutatások rajongója. Imádja Pécset, a német nyelvet és kultúrát. Szeret utazni – arra, amerre a lába viszi. Dinamikus, pontos, rendszerető. Életében meghatározó választott sportága, a crossfit.

Pin It on Pinterest

Share This