Attól, hogy betáblázzuk a gyerekkorát, még nem lesz sikeresebb! – Egészséges határok a különórák világában

Szerző: | 2019. 04. 08. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 7 perc

Már az Z generációval kapcsolatban is gyakran előkerül a jelző, hogy kevésbé kitartó nemzedék, mint az elődei. Ennek hátterében gyakran az ezerféle lehetőséget, a felgyorsult világot, a váltásra/változtatásra adódó rengeteg kínálkozó alkalmat említik.

Ha tíz-húsz évvel ezelőtt írnám ezt a cikket, eszembe sem jutna kitérni az óvodás korosztályra, amikor a különórák és délutáni elfoglaltságok témájában írok. Elég lenne a kisiskolás korosztállyal indítanom, amelynek tagjai közül akad, aki sportol vagy zeneiskolába jár. Persze húsz évvel korábban még ezt is könnyebben megteheti: hiszen nincs ennyi órája hét-nyolcévesen, mint most. Délelőtt tanul, megebédel, majd szabadon játszik a suliudvaron. A héten egyszer esetleg kétszer, − valószínűleg iskolán és iskola időn belül − egy-egy órára focira, kosárra, kézilabdára, festeni vagy épp furulyázni megy. És ennyi.

De ezt a cikket ma írom. És amellett, hogy most egy hét-nyolcéves heti iskolai rendje sem kompatibilis a fentiekkel, a XXI. század érdekes trendjének köszönhetően már az ovisok és érintettek a különórakérdésben. Számos kis-középső-és nagycsoportos jár délutánonként edzésekre, nyelvórákra, előkészítőkre akár heti többször, azzal a céllal, hogy  időben megalapozzák a felnőttkori sikereit. De biztosan ez a legjobb recept? A kétkedő kérdésre gyakori válasz a szülőtől: „ő akarja, annyira szereti!” Lehetséges. Mégis, nézzünk utána, mekkora ezekben a döntésekben a felnőttek, azaz a mi felelősségünk!

Egy kis mozgás vagy inkább semmi

„Ha az óvodás korosztályról beszélünk, akkor leginkább az a tanácsom, hogy minél kevesebb különórát és minél később vezessünk be a gyerek életébe. Valójában maximum heti egy mozgásfélét tartok érdemesnek, vagy egyszerűen semmit ” – mondja Víg Sára gyermekpszichológus, aki úgy véli: a fél- vagy egésznapos intézmény és az ezzel együtt járó szabályrendszer bőven elég még akkor is, ha az óvodában szabadon is játszanak a kicsik.

„Ovi után a leghasznosabb tevékenység a szabadban vagy otthon azzal foglalkozni, amit a gyerek szeretne, közösen létezni a családnak, beszélgetni, megosztani a nap történéseit és felszabadultan együtt lenni. Ha már a mai világban mindig a fejlesztésen van a hangsúly, bátran kijelenthetjük: a személyiségfejlődésre biztosan ez bír a legjobb hatással” – hangsúlyozza a szakember.

Amennyiben mégis akad heti egy sport, azt mindenképp rendszerszerűen érdemes beiktatni: tehát mindig ugyanakkor, ugyanazon a napon. „A minden napra vagy több napra szervezett különböző különórák nemcsak elképesztően lefárasztják a gyereket, de teljesen össze is zavarják. Hiába ismeri a hét napjait, ő még nem lát el hétfőn szombatig.

Nehéz belátni a teljesítményorientáltság századában, hogy egy 3-6 évesnek semmi szüksége nyelvórákra és más plusz szellemi túráztatásokra a jövőbeli sikerhez. Nem lehet elégszer elmondani: a szabad mozgás, a szabad fantázia a fejlődés igazi kulcsa.

A legnagyobb siker pedig a kiegyensúlyozottság, aminek fő záloga többek között a családban töltött minőségi idő. Az anyával való napi kapcsolat ne abban merüljön ki, hogy ő a sarokból nézi a csemetéjét az aktuális különórán” – figyelmeztet a szakember.

Iskolás korban is fontos a mérték

Ahogy a pszichológus mondja: természetesen akadnak extrém esetek. Tudjuk, hogy az élsportolók, a zseniális zenészek közül rengetegen kezdték a gyakorlást kiskorban. „Biztosan van kivétel, de egyrészt ez nem lehet annyira sok, ahány gyerek ma különórán ül délutánonként, másrészt a kiemelkedő tehetség azért kirívó, könnyen felismerhető, és semmiképp nem szorul erőltetésre. Amellett, hogy szinte biztosan utat tör magának akár 1-2 évvel később is.”

Gyakori jelenség még, amikor a szülő a saját vágyait szeretné valóra váltatni az utóddal. „Több esettel találkoztam már, ahol a gyerek hullafáradt volt a heti több foglalkozástól, egyszerűen szeretett volna csak suli után hazamenni és pihenni legalább egy-két nap, de a szülők a saját be nem teljesített álmaik miatt hajtották a sikert, és ezt nem akarták észrevenni.”

És hogy miért nem? Mert a gyerek legtöbb esetben nem tudja kimondani, hogy elég. A szüleinek való megfelelés, de akár még az adott téma iránti személyes érdeklődés miatt sem.

„Az, hogy a gyerek akarja a heti többféle elfoglaltságot, sosem lehet válasz. A kicsik – még az alsósók is – érdeklődők, általában sok minden tetszik nekik és nem érettek még arra, hogy megfogalmazzák a kimerültséget. Gyakori tünet az iskolai magatartászavar, az ismétlődő fejfájás. De ha semmi jel, akkor sem egészséges az állandó idegrendszeri készültség: lehet, hogy a siker jön, de közben az agy egyszerűen megtanulja, soha nem lehet kikapcsolni, ami évekkel később kiégéshez vezethet” – magyarázza a pszichológus.

Válogatás és kitartásra nevelés

Nem csupán a közösségben illetve az otthonában megélt élmények meghatározóak egy kisgyerek számára. Mindenképpen helyet kell kapnia az életében az önmagával töltött időnek is.

„Az állandó programmal a szülő megfosztja a gyereket attól, hogy magában legyen, csak magára figyeljen. Persze, a legtöbb felnőtt ezt nem rosszindulatból teszi, csupán a köröttünk pörgő-forgó világ sugallja: muszáj mindig csinálni valamit, különben nem boldogulsz.”

Ahogy nőnek, a gyerekek egyre szívesebben vesznek ötleteket a kortársaiktól is, és kevésbé fontos a szülők motivációja. Nem gond, ha az apa, anya hagyja, hogy az érdeklődő kiskamasz minél több dolgot kipróbáljon, de aztán tegye világossá: dönteni kell, mit választ.

„Kitartásra nem érdemes erőszakkal nevelni, de ha a gyerek megun valamit, amit korábban ő kért, nyugodtan lehet neki mondani: ezt a félévet, X hónapot még csináld végig, és utána kereshetsz mást. Szintén a felelősségre tanítjuk, ha egy nagyobb gyerekkel már megbeszéljük, őmaga mondja el az edzőjének, tanárának, hogy váltana”- magyarázza a pszichológus. Hozzáteszi: nagyon jó, ha 12-13 éves korra már kialakul valamiféle érdeklődés, hobbi, ezt követően ugyanis a kamaszkorral együtt gyakran beköszönt a teljes érdektelenség, amiből a kütyük világában még nehezebb kimozdítani a gyerekeket.

Fotó: https: 123rf.com

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This