Három generáción át ismételt női sors ‒ A Lili című dokumentumfilmet ajánljuk

„Örök nyom” ‒ hangzik el az egyik főszereplő, a 83 éves Gárdonyi Lili szájából már a dokumentumfilm első perceiben. Mégis a végére értjük meg igazán, mennyire súlyos, igaz és fájdalmas szókapcsolat ez. A nyomokat ugyanis, amelyekről Lili beszél, kitörölni valóban lehetetlen, újra és újra beléjük lépni azonban nagyon is valószerű. A filmből pedig a néző számára egyértelműen kiderül: amíg nem érkezik meg az első generáció, amely hajlandó teljességgel lenézni a mélyedések legaljáig, addig kiút sincs belőlük. Szembesülés és új irány kell, hogy a történelem mellett az emberi sors se ismételje önmagát. Hegedüs Péter Lili című filmje megtekinthető a cinego.hu oldalon.

Edie és Gárdonyi Lili

A történet, amely sokkal több szálat rejt magában, mint azt elsőre a leírás alapján sejtenénk, a néző számára a jelenben indul, mégpedig egy ausztráliai városban. Itt ismerjük meg a 83 éves Gárdonyi Lilit, aki ’56-ban emigrált a kontinensre. Most pedig éppen 33 év után elköszön a brisbane-i nemzetiségi rádió magyar műsorától. Ha úgy tetszik, nyugdíjba megy.

A nőről kezdetben annyit tudunk, hogy férjével egy hajón érkeztek 100 másik társukkal együtt. Lányuk, Edie már ide született, és az ő visszaemlékezései szerint is egy magyar buborék, amelyben a felnőttkoráig eltelt éveket töltötték. A pálmafák, a tengerpart hívogatóak, a magyar közösség összetartó. Lili mégsem kertel, amikor a kezdetekről mesél: „Többet sírtam, mint ettem” – mondja az első időkről, amíg nem beszélte az angolt és ezért még vécét takarítani sem vették fel. Gondolhatnánk, most halljuk a szép élet nehéz kezdeteit, de elég gyorsan szembesülünk vele, hogy az elénk táruló történetben ez a legkisebb kihívás, amellyel főszereplőinknek valaha találkoznia kellett.

Vissza a múltba

Edie ‒ aki a hatvanas évei elején járhat – épp bőröndöket pakol, hiszen Budapestre készül édesanyjával. De nem csupán a szülőhazába való meghatott visszatérés az utazás oka. A család múltja igazán mély tragédiákat és titkokat rejt. Edie tizenéves korában tudta meg, hogy él egy féltestvére (szintén Lilinek hívják), akit édesanyja a Magyarországról való menekülésekor hagyott hátra, kétévesen. A nőt azonban nemcsak megrázza a hír, egész életében benne munkál a sok kétség, áthatja saját döntéseit, valamint magyarázatot ad édesanyja szenvedéseire.

A film egyik legérdekesebb szelete a két nő viszonya. A szoros anya-lánya kapocs, amelynek tükrében Edie egyszerre próbál szembesülni a valósággal, valamint felmenteni a saját édesanyját. A nőt, akit ő a világ legjobb mamájaként szeretett, míg közben valaki sokezer kilométerrel arrébb egy megbocsáthatatlan bűn okozójaként gondol rá.

A film nagyon tudatosan igyekszik kivezetni a nézőt az ítélkezés csapdájából, amelybe viszont nehéz nem belelépni. Lili ugyanis nem igazán tud magyarázatot adni arra, miért nem vitte maga után a lányát, amikor már nem kellett félnie a bebörtönzéstől. Az ő életéből pedig ‒ kívülről legalábbis úgy tűnik, ‒ nem is a nézőnek szóló magyarázat hiányzik igazából. Hanem a saját maga felé való, bűntudat nélküli indoklás.

Elhagyás anyáról lányra

A film közepéig tehát valóban nehéz feladat nem ítéletet mondani a nézőnek, akármilyen körülményeket is festenek elé a meneküléssel kapcsolatban. Ekkorra már megismerjük Juditot, az elhagyott kicsi Lili lányát: hozzá és családjához – férjéhez és körülbelül tíz hónapos kislányához – érkezik meg Budapestre az idős Lili, valamint Edie. Judit, Edie-hez hasonlóan nem fél szembenézni családja múltjával, talán éppen ezért is értik meg egymást ők ketten igazán jól. Pedig a lányt sem kímélte az élet, tragikus módon vesztette el családtagjait. Judit igazi tanítója a nézőnek, amikor kimondja:

semmin, de semmin nem lehet változtatni, de beszélni muszáj róla, hogy ne ismétlődjön meg többször, aminek nem szabad.

Ettől fogva lassan bontakozik ki előttünk, hogyan is adódott át generációról generációra a fájdalom, a menekülés, az elhagyás hagyatéka. A film okos és érzékeny módon visszafelé indul. Előbb ismerjük meg, miképpen vesztette el életéből Judit az édesanyját, illetve hogyan választotta Edie azt az utat, hogy nem ő neveli fel a saját lányát. Miközben ezeket a hátborzongató momentumokat fedik fel előttünk, lezajlik a várva várt találkozás Edie és (az elhagyott lány) kicsi Lili között is, Kanadában. Itt válik világossá: Edie nem csupán az édesanyjától „örökölt” tragédiát, de a saját döntéseit és traumáit is azzal dolgozza fel, hogy a múlt mélyére ás.

Edie és Judit mindketten azért választják a szembenézés útját, hogy saját lányaiknak már ne adják tovább a mintát, amely menekülésre késztet. Mégha Edie már félig-meddig el is késett ezzel.

Még a kezdetnek is van kezdete

Hegedüs Péter Lili című dokumentumfilmjének dramaturgiája azért rendkívül hatásos, mert a végén ér el a nőhöz, aki utódai számára eddig a kezdet volt, miközben a saját gyermekkorából ő maga is rendkívül súlyos sebeket cipel. Az „utolsó fejezetben” ismerjük meg a 83 éves Gárdonyi Lili gyerekkorát, aki 15 éves korára megrázóan tragikus körülmények között apját és imádott édesanyját is elvesztette. A film egyik legdöbbenetesebb jelenete, amikor az idős hölgy szembesül azzal, ki volt valójában az édesapja, ahhoz képest, akinek hitte őt. Miképpen írja át a gyermeki szeretet az emlékeket, hogy képes legyen túlélni? De vajon az emléket írja át egyáltalán? Vagy már a jelenben átszínez, hogy ne fájjon annyira, ami amúgy is sajog?

„Csak a testem van itt, a lelkem-szívem ottmaradt nálatok” – mondja elcsukló hangon Gárdonyi Lili a videóhíváson keresztül a budapesti lakásból beköszönő unokájának.

Valahol ez az a mondat, ahol bennünk is feloldozást nyer minden. Valahol ez az a magyarázat, amely arról mesél, hogyan lehetett túlélni az elmúlt évtizedeket. Persze azt, hogy Lili miért úgy menekült, ahogy – csak ő tudja, senki más. Talán azt hitte: azzal adja a legnagyobb védelmet annak, akit mindennél jobban szeret, hogy a kezdetektől távol van, és így őt gyakorlatilag már nem lehet elveszíteni.

A Lili című film a Cinego kínálatában itt tekinthető meg.