Az introvertált és az extrovertált személyiségű emberek közötti különbségről sokat lehet hallani az utóbbi időben. Nem meglepő módon az, hogy valaki inkább befelé forduló személyiség, vagy a társaságot preferálja, a futással kapcsolatos szokásainkban is megmutatkozik: míg az egyedüllétet kedvelők többsége futás közben is szívesen őrzi „magányos farkas” státuszát, extrovertált társaik gyakorta edzenek kisebb-nagyobb csoportokban. De vajon milyen hatással van a teljesítményünkre, ha egyedül futunk, vagy ha csapatban készülünk egy megmérettetésre? Érdemes-e néha erőt venni magunkon, és egyszer-egyszer átállni a tőlünk távolabb eső oldalra a jobb eredmény érdekében?

Az én futásom, az én váram

Nagyvárosban élve a mindennapjaimat tömeg, sorban állás és néha fejfájdító zsivaj jellemzi. Talán ennek is köszönhető, hogy a nyugalom és a magány, a befelé figyelésre alkalmas minőségi idő számomra felbecsülhetetlen értékű.

Éppen ezért sokáig foggal-körömmel ragaszkodtam ahhoz, hogy legalább futás közben élvezhessem a magányt és a csendet, egyedül lehessek a gondolataimmal. A futás töltött magányos órák menedéket jelentettek – menedéket a mindennapi rohanás elől, amelyre ironikus módon épp a futásban találtam rá. Ahogy azt Dr. Michelle P. Maidenberg, egy atlétákkal dolgozó pszichoterapeuta is megerősíti,

az egyedül futás felér egy meditatív állapottal, ahol lehetőséged van elgondolkodni és koncentrálni, vagy egyszerűen kiüríteni az elméd és egy kicsi kikapcsolni.

Az egyedül futás ráadásul szabadságot biztosít: nem kell határidőnaplókat egyeztetni és a térkép fölött gubbasztani, hogy találjatok egy helyszínt és egy időpontot, ami mindenkinek megfelel. Sőt, ha úgy érzed, aznap a megszokottnál gyorsabb/lassabb tempót diktálnál, esetleg a tervezettnél egy kicsivel kevesebbet (vagy épp többet) futnál, csak rajtad áll.

Ezen felül ilyenkor a technikánkon is könnyedén csiszolhatunk: a magányos futások alkalmával lehetőségünk nyílik figyelmünket légzésünkre, tartásunkra, elánunkra összpontosítani, és felfedezni az apró hibákat, amelyek kijavítása látványos eredményekhez és komoly sérülések elkerüléséhez vezethet. Azonban, ahogy arra Maidenberg is felhívja a figyelmet,

azok, akik mindig egyedül vagy épp ellenkezőleg, mindig társaságban futnak, hátrányba kerülnek a két edzésmódszert keverő társaikkal szemben, akik jellemzően sokkal kiegyensúlyozottabb futók. Szóval milyen érvek szólnak a partnerrel/csoporttal futás mellett?

Óda a csoportos futáshoz

A szociálpszichológia egyik korai megfigyelése volt, hogy mások jelenléte nemcsak befolyásol bennünket, de javíthat egyéni teljesítményünkön is. Ezt a jelenséget társas megkönnyítés (social facilitation) névre keresztelték. Ahogy azt Dr. Cindra Kamphoff, a Your Runner’s Edge munkatársaként dolgozó sportpszichológus is kiemeli, ennek eredményeként

hajlamosak vagyunk nagyobb erőbedobással edzeni amikor csapatban futunk. Egyszerűen elkapjuk a tempót, és észre sem vesszük, milyen gyorsan haladunk.

Nem meglepő, hogy a profi futók is gyakran edzenek csapatban, és a sportolók csoportos helyzetben általában jobban is teljesítenek, amely mögött több tényező is áll. Lássuk melyek ezek!

  1. Egységben az erő

Tény, hogy a magányos futás felszabadít az időpont-és helyszínegyeztetés gyötrelmei alól, azonban ez egyben a legnagyobb hátránya is: így csak a saját lelkiismeretünkkel kell elszámolnunk, ha úgy döntünk, kihagyjuk az előre betervezett edzést…

Elvégre olyan könnyű meggyőzni magunkat…  „Most túlságosan fáradt vagyok.” „Hosszú napom lesz.” „Különben is, lóg az eső lába…” Ha azonban tudjuk, hogy futótársunk vár ránk, nagyobb valószínűséggel sikerül legyőznünk saját lustaságunkat, és valószínűleg gyakrabban öltjük magunkra futószerelésünket.

Ráadásul a közös futások lehetőséget adnak arra is, hogy változtassunk a rutinunkon, például ne a megszokott tempónkban fussunk, esetleg új terepen próbáljuk ki magunkat – elvégre a versenyeken sem hazai pályán” kell teljesítenünk a távot. Ez esetben azonban fontos ügyelnünk rá, hogy legyőzzük a saját büszkeségünket és merjünk szólni partnerünknek, ha túl gyors tempót diktál – a túlerőltetés könnyen vezethet sérüléshez, így fontos, hogy tudjuk, meddig feszegethetjük saját határainkat.

Ezt a problémát könnyedén elkerülhetjük, ha nem egy partnerrel, hanem nagyobb csoporttal futunk, ahol megtalálhatjuk a csapat azon tagjait, akikkel kényelmes, esetleg pont megfelelő kihívást biztosító tempóban tudjuk végigfutni a távot.

 

  1. A small talk halála

És ezzel el is érkeztünk a társas futás azon aspektusához, ami sok, inkább introvertált futó számára a legijesztőbb: a beszélgetéshez, amire elkerülhetetlenül sor kerül, ha futótársul szegődsz valaki mellé egy-egy edzés alkalmával. Ha a baráti társaságod egyik tagjával edzel, ez nem jelent problémát, hiszen bőven akad közös témátok, ha azonban egy nagyobb futócsoporthoz csatlakozol, könnyen lehet, hogy minden edzés alkalmával ismeretlenekkel kell elcsacsognod, ami elsőre ijesztőnek tűnhet – elvégre mégsem beszélhetünk örökké az időjárásról…

Azonban a jó hír, hogy maga a futás máris közös témát szolgáltat: kevés alkalommal találkozol érdeklődéstől csillogó szempárokkal, ha átlagsebességről, szintkülönbségről, vagy épp a megfelelő szénhidrát-és fehérje-bevitelről kezdesz el beszélni a munkahelyeden, esetleg a baráti találkozók alkalmával, nemde? A csoportos futások alkalmat adnak rá, hogy leporold ezeket a témákat, sőt, újabb praktikákkal és tippekkel gazdagodva indulj haza az edzés végén. Ráadásul egyes kutatási eredmények alapján úgy fest, a hangulatod is pozitívabb mérleggel zár, ha nem egyedül rovod a kilométereket.

  1. Endorfinlöket

Ha szerencsés vagy, futás közben te is gyakran kerülsz abba az eufórikus állapotba, amit a szaknyelvben csak „runner’s high” néven emlegetnek, melyet részben a szervezetben elszabaduló endorfinoknak köszönhetünk. Egy, a Biology Letters szaklapban publikált kutatás pedig arra enged következtetni, hogy

a csapatban sportolás még magasabbra repíthet, mint a magányos edzés.

Az Oxford’s Institute of Cognitive and Evolutionary Anthropology kutatóintézet munkatársai az egyetemük evezőscsapatának tagjait kérték meg arra, hogy 45 percig evezzenek ergométeren, azonban minden csapattag többször teljesítette a feladatot, mind hatos csapatban, mind pedig egyedül (természetesen különböző edzések alkalmával).

A 45 perc lejárta után minden alkalommal tesztelték a sportolók fájdalomküszöbét egy vérnyomásmérő segítségével, amig addig pumpáltak, amíg a résztvevők jelezték, hogy az már fájdalmat okoz. Ez a bevett módszer – indirekt módon – következtetni enged a mozgás során felszabaduló endorfinok mennyiségére, hiszen azok a fájdalomérzet csökkenéséhez is hozzájárulnak.

A kutatók úgy találták, hogy a csoportos edzések után a sportolók fájdalomküszöbe magasabb volt, azaz nagyobb mennyiségű endorfin szabadulhatott fel, ami plusz okot ad rá, hogy a futás esetében is kipróbáld a csapat-formátumot.

Ez az endorfinlöket és a csapatszellem pedig a versenyekre is kiterjed: ki ne látott volna egyen trikóban érkező csoportokat egy félmaraton vagy rövidebb verseny előtt, és ki ne irigyelte volna azt a biztatást, kölcsönös szurkolást, ami felbecsülhetetlen plusz energiát adhat, amikor úgy érezzük, egyszerűbb lenne feladni? Én bevallom, igen. Úgyhogy azt hiszem, az őszi szezont egy futóklub-beiratkozással kezdem… De ez nem azt jelenti, hogy felhagyok a magányos futásokkal.

Elvégre minden edzésformának megvan a maga előnye – de mindegyik „túltolása” leküzdhetetlen hátrányhoz vezethet. Épp ezért fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt: a magányos és közös futás számunkra ideális arányát, ahol profitálhatunk a nekünk idegenebb edzéstípus előnyeiből anélkül, hogy hiányozni kezdene az, ami miatt beleszerettünk a futásba, és ami valószínűleg a hozzánk közelebb álló csoportos vagy éppen magányos futás sajátja.

Csapatban nemcsak készülni, de versenyezni is jó dolog. Ha az olvasottakat a gyakorlatban is kipróbálnád, nevezz, vagy nevezzetek be a szeptember 9-i Wizz Air Budapest Félmaratonra!

Via: Map My Run blog; Runner’s World; Science alert

Fotó forrás: BSI

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Pszichológia BA és Tánctudomány szakon végzett. Főleg a mozgás-és az idegtudomány érdekli. És a nyelvek. Talán ezért is tanul és kutat jelenleg Párizsban – noha szívében mindig pécsi marad. Szeret a szabadban lenni, futni, túrázni, olvasni.

Pin It on Pinterest