Az ÉN stresszem, a TE stresszed, a MI stresszünk – egyre nagyobb nyomás nehezedik a párkapcsolatokra

Szerző: | 2015. 11. 10. | Én&Te | Olvasási idő: 10 perc

Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá – fogalmazott annak idején a stressz legnagyobb kutatója, Selye János. Nos, úgy tűnik ez – az alapvetően a stressz biológiai megközelítésére vonatkozó állítás – a párkapcsolatokra is igaz. A stressz ugyanis – a szervezetünkhöz hasonlóan – a környezetünkben élő emberekre is hatással van. 

parkapcsolat

Jó stressz, rossz stressz

Selye János (1907 – 1982) 1936-ban, a Nature-ben megjelent cikkében ismertette meg a tudományos világot egy új jelenséggel, amit akkor még nem nevezett stressznek. Ez a jelenség a szervezet „nem fajlagos reakcióegyüttesének” leírása volt, amivel az élő organizmus mindenfajta, egyensúlyát megzavaró külső körülményre reagálni szokott. Selye csak hosszú vívódás után nevezte el a jelenséget stressznek, melynek eredeti angol jelentése feszültség, idegfeszültség volt.

Manapság a legtöbb ember ezzel a bizonyos idegfeszültséggel azonosítja a stressz fogalmát. Valószínűleg ez is oka lehet annak, hogy csak ritkán esik szó az úgynevezett biológiai stresszreakció támogató hatásairól. Pedig bizonyos mennyiségű „idegfeszültség” az élet fenntartását, az egészség helyreállítását is szolgálja, vagyis a stressz egy bizonyos szintig az élet természetes velejárója, ami motiválóan hat ránk – baj csak akkor van, ha túl sok jut belőle…

Oroszlán VS főnök

A stressz kapcsán gyakran háttérbe szorul az a tény, hogy a Selye János által felismert biológiai reakció, vagyis a stressz, egyúttal egy kapcsolati történés is – mutatott rá rögtön az előadás elején dr. Martos Tamás. Ebből következik, hogy – a szervezetünkhöz hasonlóan – az egyes embereket érő stresszből a környezetnek is kijut.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy ezekben a „mai” stresszhelyzetekben, nem kapcsolhatunk át – az egyébként természetes válaszreakciónak számító, úgynevezett „Üss vagy fuss” üzemmódba. Ha a főnök vállalhatatlan stílusban számon kér, és ezzel finoman szólva stresszel minket, akkor – hiába kezd el fokozódni az izmok vérellátása és indulnak el bennünk a meneküléshez vagy fizikai ellenálláshoz szükséges biológiai és fiziológiai folyamatok – nem szaladhatunk el, vagy vághatjuk tiszta erőből pofon (bármennyire is szeretnénk ezt tenni.)

A mai kor komoly kihívása, hogy ezzel a stresszel és ezekkel az egyre szaporodó beszorított helyzetekkel mit tudunk kezdeni

– mutat rá dr. Martos Tamás, aki szerint azért a társas stressz fogalma nem ismeretlen az emberiség számára: mindig is voltak olyan nehézségek, amelyekkel kollektíven kellett szembenéznünk. A mostani helyzet abban különbözik ezektől, hogy a sok stressz, elképesztő mennyiségű emberi kapcsolattal párosul.

Megtartó, erős emberi kapcsolatok

Kapcsolataink többsége azonban felszínes, csak elvétve akadnak közöttük olyanok, amelyek valóban megtartanak minket és ennek következtében csak nagyon kevés kapcsolatban élhetjük meg azt az érzelmi biztonságot, amelyre szükségünk lenne.

Azt, hogy ezekre az erős emberi kapcsolatokra milyen nagy igényünk lenne, a Kopp Mária által vezetett Hungarostudy munkacsoport kutatásainak eredményei is rámutattak. Ezekből egyértelműen kirajzolódik: a magyar emberek preferenciái között nagy elől van, az ilyen megtartó emberi kapcsolatok iránti igény.

Nagy elvárások nehezednek tehát a hozzánk közel álló barátokra, társakra, és nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy addig, amíg régebben ezek az elvárások többfelé eloszlottak (például egy többgenerációs nagycsalád esetében), ma már jó, ha egy-két ilyen érzelmi biztonságot jelentő kapcsolat jut egy emberre. De az sem ritka, hogy egy se.

Ha egy kapcsolat nyomás alá kerül…

Ekkora, a kapcsolatainkra nehezedő nyomás, és ennyi stressz közepette egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy megjelenik a frusztráció és a szégyen érzése. Ha valaki párkapcsolatban él, akkor partnere révén jó eséllyel találkozik vagy találkozhatott már ezekkel az elvárásokkal, majd az ennek nyomán kialakuló nehéz érzésekkel, ami a hétköznapokban, (például a munkahelyen) megélt stresszhelyzetekkel kiegészülve nem alkot valami szerencsés kombinációt.

Ezekből az alkotóelemekből áll tehát össze a párkapcsolati stressz fogalma, amely előbb vagy utóbb minden párkapcsolatban felüti a fejét. Legyen szó egzisztenciális nehézségről, munkahelyi krízisről, vagy magánéleti válságról, óhatatlan, hogy ezeket a problémákat és az ezzel járó stresszt bevigyük a kapcsolatunkba, és a ránk nehezedő terheket ilyen formában megosszuk a partnerünkkel.

Ha egy kapcsolat nyomás alá kerül, akkor az a kapcsolat alapvető mintázatait erősíti fel, vagyis megmutatkozik annak igazi arca

– állírja dr. Martos Tamás. Ilyenkor jellemző és talán egészségesnek nevezhető reakció, hogy a felek összekapaszkodnak a bajban és megtartják egymást, de ha a kapcsolatban inkább széttartó erők munkálnak, akkor ezt a szembenállást egy ilyen stresszel járó helyzet még inkább felerősíti.

Ha a partnerünk jelzéseket ad

A képet azonban tovább árnyalja, hogy a kapcsolat egyik tagját ért stresszhelyzetre az addig nem érintett partner nem mindig úgy reagál, hogy az a másik félnek valóban támaszt jelent. Ez még akkor is előfordul, ha a jó szándék vezérli… Ha a partnerünk jelzéseket ad – például panaszkodik a kollégákra, vagy a rossz munkahelyi légkörre – akkor ezekre a jelzésekre a másik többféleképpen reagálhat:

  1. ignorálhatja
  2. ő maga is elkezdhet stresszelni,
  3. megpróbálhat megküzdeni a helyzettel (például szépen meghallgatja, gyengéd érintésekkel megnyugtatja a társát).

parkapcsolat3

Amikor elkezd cirkulálni a feszültség…

Igen ám, csak attól, hogy a párunk vállát a vállunkhoz vetve, velünk közösen próbál küzdeni a problémával, az még egyáltalán nem garancia arra, hogy jót tesz. Nem újdonság, hogy férfi és nő jellemzően másképp reagál egy feszültséggel teli helyzetben, ebből következően nem mindig azt a reakciót kapjuk, amire igaziból vágyunk (vigasztalás helyett a megoldás felvillantását, együttérzés helyett biztató szavakat, a fájdalomban való osztozás helyett, közönyt stb.)

A kérdés ilyenkor az, a felek elbírják-e a feszültségét annak, hogy különböznek, és ebből a különbségből fakadóan másféle elvárásaik vannak, és ennek következtében a partnerük szükséglete helyett, a saját szükségleteikhez igazítva reagálnak.

Ha a válasz nem, akkor a különbségekből fakadó feszültség elkezd cirkulálni a kapcsolatban. Ettől a ponttól pedig már stresszről beszélünk, amelynek hatására felerősödik a stresszválasz. Így növöget egyre nagyobbra és nagyobbra a felek közötti feszültség, és így erősödnek fel az eltérő szükségletek miatt kialakult rossz érzések is.

Nem rezonálunk megfelelően

Ilyenkor gyakran nem az a feszültség gyökere, hogy az egyik fél rosszul vagy jól látja a dolgokat, egyszerűen csak nem rezonálunk megfelelően egymás szükségleteire.

Gyakran előfordul például, hogy a férfiak – ha a legjobb szándékkal is – de a megoldás felmutatásával, és biztató szavakkal próbálják vigasztalni az ettől egyre mélyebb depresszióba zuhanó partnerüket, akiknek, ehelyett egyszerűen csak a fájdalmuk elismerésére, reménykeltés helyett, egy kis együttérzésre lenne szükségük.

Számtalan ilyen különbség adódhat egy párkapcsolatban, és ezek elrendezését (is) támogathatja egy párterápia. Dr. Martos Tamás tapasztalatai szerint nagyon sokat tud segíteni egy ilyen helyzetben, ha a megnőtt feszültség miatt beszűkült felek egy tágabb térben találhatnak rá a hangjukra és kifejezhetik, megfogalmazhatják saját szükségleteiket.

Mikor van szükség párterápiára?

És hogy hol van az a pont, amikor szakembert kell bevonni? Amikor már azt vesszük észre, hogy újból és újból ugyanazokat a köröket futjuk, ugyanazokat a dolgokat vágjuk hozzá a másik fejéhez és a feszültség nem enyhül, hanem inkább csak nő, amikor az ugyanabból még többet elve nem működik. Ez az a pont, amikor megfontolandó bevonni szakembereket is (azért használunk többes számot, mert a párterápiát mindig két ember, egy férfi és egy női terapeuta vezeti).

A párterapeuták dolga ilyenkor egyébként nem az, hogy megmondják a tutit, és az érintettetek helyett megoldják a problémát. A feladatuk ezzel szemben (és többek között) az, hogy megakadályozzák a korábban említett öngerjesztő és feszültséget generáló körök elindulását, aminek eredményeként lehetőség nyílhat arra, hogy megfogalmazódjanak, majd pedig találkozzanak a felek szükségletei.

Persze az is benne van a pakliban, hogy egy párterápia során az derül ki, hogy alapvető különbségek miatt nem tudnak találkozni az érzelmi szükségletek, ami akár a kapcsolat végét is jelentheti. Nincs rá garancia, hogy ez nem így történik.

Mire van szükséged?

A legtöbbször azonban nem ilyen alapvető különbségekről van szó az egyébként egymás felé szeretettel forduló párok esetében, hanem egyszerűen csak arról, hogy nem rezonálnak megfelelően egymás szükségleteire. Most akkor álljunk meg. Álljunk meg és mondd meg, mire van szükséged! Dr. Martos Tamás szerint ez az a mondat, ami segíthet elkerülni az eltérő megoldási sémákból fakadó félreértéseket és hozzájárulhat ahhoz, hogy ne beszéljünk el egymás mellett már a legelején, vagyis akkor, amikor a stressz megjelenik a párkapcsolatban.

Ha őszinte érdeklődéssel, időt, energiát nem sajnálva, a párunk valós igényeire fókuszálva fordulunk egymás felé, ha képesek vagyunk elengedni a saját megoldási gyakorlatunkat, akkor már sokat tettünk azért, hogy felszámoljuk a stresszhelyzeteket és azt nyújtsuk a partnerünknek, amire neki valójában szüksége van.

Via Semmelweis Orvostörténeti Múzeum;

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This