„Mintha nem is léteznék számára” – Az érzelmi elérhetetlenség fájdalma a párkapcsolatokban

Szerző: | 2021. 04. 30. |

Mardosó érzés, ha a párunk nem válaszol a kérdésünkre, egy vita során faképnél hagy, kimegy a szobából, miközben hozzá beszélünk, vagy nem kapunk tőle elismerő visszajelzéseket. Ilyenkor zsigerig hatoló fájdalmat élhetünk át: „nem létezünk” számára. Ha ez gyakran előfordul a párkapcsolatban, akkor ez kiüresedéshez vezet, ami egyenes út a kapcsolati egyensúly felbomlásához, esetleg a szakításhoz.

Érzelmi kapcsolatainkban alapvető szükségletünk, hogy „lásson” minket a másik, figyeljen ránk, érezze át a fájdalmunkat, érdeklődjön irántunk, egyszóval kapcsolódjon érzelmileg. Ilyenkor megnyugtató, intimitással teli érzelmi biztonságban érezhetjük magunkat, megélhetjük a létezés örömét. Amikor ez az érzés sérül, akkor úgy érezzük, hogy nem a megfelelő kapcsolatban élünk. A pozitív és empatikus visszajelzések, az érdeklődő kérdések, a teljes figyelemmel való odafordulás azt üzenhetik a másiknak, hogy számunkra az ő személye különlegesen fontos. Azokat a jellegzetes, párterápiás üléseken elhangzott helyzeteket gyűjtöttem csokorba, amikben a szakításhoz közeli állapotot a reakció hiánya okozta.

„Olyan, mintha a falnak beszélnék: nem válaszol, amikor hozzászólok!”

A mindennapi beszélgetéseknél is fontos, hogy a párunk ne a telefonját nyomkodja, hanem ránk nézzen, érezzük, hogy teljes figyelmét nekünk szenteli, tehát kíváncsi ránk. Igényeljük, hogy kialakuljon egy olyan párbeszéd, amiben összekapcsolódunk. Ezzel szemben különösen fájó, amikor foghegyről, odavetett szavakkal kommunikál velünk a másik, vagy netán egyáltalán nem válaszol.

Amikor egy érzelmekkel teli, vitás helyzetben nem kapunk számunkra fontos válaszokat, hanem a párunk ránk csapja az ajtót, akkor egy sötét, mély gödörben érezzük magunkat, amit átsző a magány és a tehetetlenség. Sokszor még a létezésünket is megkérdőjelezzük. „Hiszen ha nem érem őt el érzelmileg, az azt jelenti, hogy nem létezem a számára!”

Liza és Timót életében is az okozott érzelmi eltávolodást, hogy egy-egy konfliktusnál Liza nem volt partner abban, hogy megbeszéljék a problémát. Ilyenkor elnémult, magába fordult, Timót pedig többszöri nekifutás ellenére sem tudta elérni, hogy válaszokat kapjon, amitől tehetetlenné vált. Hiába kérte, hogy üljenek le és beszéljék meg a problémát, néma csönd volt válasz.

„Amikor összevesztünk, akkor este az ágyban tettem még egy utolsó próbát. Kinyitottam a lelkemet, próbáltam érzelmi szinten kapcsolódni, szerettem volna az ő érzelmi megélését is megismerni. Liza rendszeresen hátat fordított, kihúzódott az ágy szélére, és azt mondta: „Fejezd már be, későn van, álmos vagyok, nem vagyok rád kíváncsi!” – és két perc múlva már aludt is. Ilyenkor azt érzem, hogy egyedül elviselhetőbb lenne az élet, hiszen pont olyan, mintha a falnak beszélnék. Kongott a hálószoba az ürességtől, úgy éreztem, egy pillanatig sem akarok ebben a kapcsolatban maradni tovább, mert a köztünk létrejövő probléma esetén Liza nem vállal felelősséget”- panaszkodik Timót.

Amikor egy párkapcsolatban a konfliktusokat nem tudjuk partnerként megbeszélni, akkor mindkét fél a maga módján komoly sérelmet él át, ami sajnos magától nem kerül nyugvópontra. Az, aki elutasítást kap, úgy érzi, teljes mértékben eszköztelenné válik. Csalódik a társában, felemésztődik az érzelmi közelség a kapcsolatban, ezzel párhuzamosan a csalódottság, düh és magány egy fokozódó távolságtartás kíséretében konzerválódik.

Ez pont olyan, mintha az összecsukott ollót egyre jobban szétfeszítenénk, ezért kettétörne, így soha többé nem lehetne használni. A jól működő kapcsolatban az olló két szára képes kinyílni és összezárulni – tulajdonképpen ez adja meg a kapcsolat intimitását, a kellemes időszakban és a nehézségekkel teli periódusokban egyaránt. Ilyenkor érezzük azt, hogy az égvilágon bármi történhet velünk, akkor is ketten vagyunk a kapcsolatban – mint egy jól működő olló esetén, ahol az olló két szára csakis együtt tud funkcionálni.

Ekkor válik biztonságossá a kapcsolat. Nem az a biztonságos kapcsolat, ahol hallgatunk és az egyetértés kedvéért nem mondjuk ki a véleményünket, hanem az, ahol érezzük, bármi kimondható, még akkor is, ha a párunk nem ért vele egyet.

„Nem kapok dicséretet az erőfeszítéseimért!”

Klári és Berci érkezik hozzám. Egy negyvenes párról beszélünk, akik életük későbbi szakaszában találkoztak. Klári agyongyötört arccal, görnyedt testtartással ült a terápián, Berci pedig kisimultan, mosolyogva, egy csinos selyemsállal a nyakában foglalt helyet a kanapén. Kíváncsivá tett a kontrasztos összkép, az volt az érzésem, mintha az egyikük egy gyárból érkezett volna éjszakai műszakból, a másik pedig egy napfényes tengerpartról.

Történetükből kiderült, hogy a kapcsolati terheket Klári olyan mértékben magára vállalta, hogy semmi ideje nem maradt pihenésre, míg Berci élvezte a felhőtlen és kényelmes kapcsolatot, amiben Klári a saját szükségleteit hátrahagyva küzdött a pozitív visszajelzésekért.

„Úgy érzem, hogy maximálisan beletolom az energiáimat a kapcsolatba. Hiszen Berci igényeit tartom szem előtt, az ő kedvére akarok tenni. Iszonyúan fáj például az, hogy ha megfőzök egy új receptet Bercinek, akkor azt szóra sem méltatja. Ha kérdezem, hogyan ízlik, jó esetben odaböffenti: „Emberi fogyasztásra alkalmas!”. Átnéz az erőfeszítéseimen, nem tudok kiváltani egy szívből jövő, őszinte elismerést. Mintha csak kiszolgáló személyzet lennék!”– sír Klári.

A terápiás folyamat során kiderült, hogy Berci családjában nem volt szokás az érzelmeket kifejezni, így felnőttként is nehezére esett pozitív visszajelzéseket adni Klárinak. Berci számára minden, ami érzelem, az elkerülendő veszélyként jelent meg, hiszen gyermekkorában a szülők az ő érzelmi szükségleteit sem elégítették ki, így megtapasztalta, hogy az érzelmek veszélyesek. Klári egy parentifikált gyermek volt, aki a szeretetet csakis akkor kapta meg az eredeti családjában, amikor túlteljesített, vagy olyan felelősséget vállalt, ami nem az övé volt. Nem tudott ellazulni, a mindennapjait a feladatok és a problémák megoldása töltötte ki, még hétvégén is.

A parentifikált gyermekként felnőtt személy sokszor nárcisztikus szükségletekkel rendelkező embert választ, hiszen a nárcisztikus énközpontúsága remek lehetőség számára, hogy saját magát cserbenhagyva a másik szükségleteit tarthassa szem előtt. Így próbál meg pozitív visszajelzéseket bezsebelni, amelyek megadhatják a szerethetőség érzését. Jelszavuk a következő lehetne: „Azért élek, hogy a másik embernek könnyebb legyen az élete!”

A párkapcsolatban eleinte azért vannak sodró energiák, mert az aktív fél keményen dolgozik az elismerésért, amit csak ritkán kap meg partnerétől. Ez persze még nagyobb teljesítményre sarkallja őt, hiszen a pozitív öndefiníciójáért küzd emberfeletti erővel. A kapcsolati összeomlás akkor következik be, amikor az önfeláldozó fél elfárad és kimerül, figyelem és érzelmi visszajelzések híján gyakorlatilag megsemmisül.

A szavak igazgyöngyök – a kommunikáció fontossága

Vannak olyan kapcsolatok, amelyekben mintha teljes némaság uralkodna. Vagy egyáltalán nincs érzelmi kommunikáció a két ember között, vagy csak szűkszavú közlések vannak, amiből hiányzik minden, a másik személyére vonatkozó üzenet. Ilyenkor nem tud létrejönni a párkapcsolatban a meghittség és az érzelmi közelség.

Hétköznapi, konfliktusmentes helyzetben is küldhetünk akaratlanul olyan üzeneteket a párunknak, ami felszínre hozza azt a mélyen gyökerező magány érzését, amit az ember élete nagy pillanataiban is gyakran megél. Ilyen a születés, a halál, egy nagy betegségben a fájdalom, de egy egyetemi vizsga során is átélhetünk mindent átható magányosságot, hiszen senki sem tudja helyettünk megoldani a vizsgafeladatot.

Egy hétköznapi párkapcsolati helyzetet mesélt el egy kliensem a minap. A férje meccset nézett, ő lelkesen szerette volna elmesélni, hogy mit élt át aznap, mikor a férje szűkszavúan közölte: „Nem látod, hogy meccset nézek?!”. Ebben az odavetett néhány szóban nem jelenik meg, és nem kerül fókuszba a másik személye, így érzelmek nélküli rideg elutasításként csöng még órákkal később is az ember fülében.

Mennyivel szebb lenne azt mondani, hogy: „Szívem, nagyon szeretném meghallgatni, mi történt veled, de arra kérlek, ezt inkább a meccs után mondd el nekem!”. Ebben a mondatban olyan pozitív üzenet érkezik, amitől az ember azt érzi, hogy fontos, és valóban kíváncsi rá a párja – annak ellenére, hogy nem talált azonnal meghallgatásra.

Ugyanez történik, ha nem intézünk a másik felé érdeklődő kérdéseket. A kérdések azt fejezik ki, hogy a másik a fontos, rá vagyunk kíváncsiak, a figyelmünk felé irányul.

A szeretet nyelvén szólni

Egy párkapcsolatban nagy jelentősége van a szeretetnyelveknek is, hiszen ez egy nagyszerű eszköz arra, hogy figyelmet és szeretetet adjunk a párunknak. Ha tudjuk a párunk szeretetnyelvét, ennek ellenére mégsem azon a csatornán küldjük a szeretetüzenetet, akkor nagy csalódást okozhatunk. Amikor ajándékozáson gondolkozunk, akkor érdemes a másik személyére fókuszálni, és aszerint kiválasztani az ajándékot, hogy ő mire vágyik. Ha a minőségi idő a szeretetnyelve, akkor kár óriási értékű tárgyi ajándékot venni, mert megerősítő érzelmi üzenetek helyett szomorúságot és csalódottságot fog okozni.

Az öndefiníció jelentősége

A párunktól érkező érzelmi üzenetek, a figyelem, az érzelmi kapcsolódás, a kíváncsiság és a megerősítő visszajelzések valóban építik a pozitív öndefiníciónkat, amire nagy szükségünk is van egy párkapcsolatban. Emellett azonban nekünk is feladatunk a saját önbizalmunk és értékességünk érzetének erősítése, hiszen ennek hiányában teljes mértékben függünk a párunk visszajelzéseitől, ami sokkal sebezhetőbbé tesz minket. Fontos feladatunk, hogy mi magunk is tápláljuk az önértékelésünket és önbizalmunkat azért, hogy rendelkezzünk egy belső megtartó erővel az érzelmileg nehéz helyzetekben is.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus. Három felnőtt lány édesanyja. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról. Bogozza az elé tárt problémagombócokat, sportol, lekvárt főz, köt, egyfolytában tanul, mindig akar valamit. Érzékeny, aktív, nyílt energiabomba, aki folyamatosan, fáradhatatlanul fejlődni szeretne.

Pin It on Pinterest

Share This