Legalább öt megkezdett naplóm van itthon. Kiskamaszként még elég volt egy észrevétlenül elsikkasztott, funkció-felülírást elszenvedett fizikafüzet, később a romantikus lelkület elharapódzása miatt olyan naplóra vágytam, melyet a papír-írószer üzletek polcairól nem, legfeljebb az internetről vagy könyvesboltok ajándékrészlegén lehet beszerezni. Borsos áron, persze.

Miért van ennyi, és miért kezdtem egy sokadik naplót – immár új füzet vásárlása nélkül? Elöljáróban annyit: naplóhalmozásomnak tudományos alapjai vannak!

Van gyönyörködtetően cirkalmas díszítésű, mágnescsatos, van bőrkötéses, letisztult és elegáns, sőt, merített és újrahasznosított-környezettudatos naplóm is van. Van, amelyiket Bridget Jones inspirálta, és van, amelyiket gróf Széchenyi István… Mindegyiket őrzöm, és semmilyen körülmények között nem válnék meg tőlük.

Gyöngybetűk és szarkalábak

Ám amilyen pompás a külcsín, olyan kupis és félkész a belbecs: mindegyik füzet nagyobbik része üres, benne legfeljebb félszáz, rapszodikus ütemben teleírt oldal – a rekord valahol 80 lap körül van. Kézzel írt, változó és többnyire meghatározhatatlan műfajú bejegyzések, gyöngybetűk és szarkalábak, (nagyon) elrontott versek, firkák, rajzok, idézetek, kitépett oldalak, áthúzott sorok, többoldalas bejegyzések, megszámlálhatatlan felkiáltójel, beragasztott cetlik és Latinovits-fotók, bakancslisták, levélkezdemények, vázlatos imák, kétségbeesett próbálkozások a lélek rögzítésére – legalább egy pillanatkép erejéig.

Minden oldalon, minden füzetben más található: ahogy én is másmilyen voltam a különböző életszakaszaimban, úgy a füzeteim külalakja és tartalma is folyamatosan változott.

De mégis mi az, ami mindegyik naplókezdeményemben közös?

A nagyon is nyilvánvaló bizonyítékok alapján két dolog. Először is: voltam akár 15, akár 25 éves, a naplóírás oka és fő témája minden esetben vagy egy spirituális, hitéletbeli, vagy szerelmi elakadás, tehát érzelmi nehézség volt.

Kivétel nélkül mindig ez a kettő volt az origó, és ebben gyökereztek aztán a más témájú bejegyzések is. Másodszor pedig az rokonítja a naplókat, hogy az összes, nagy vehemenciával – és jellemzően cirkalmas betűkkel, nemegyszer iniciáléval (!) – indított bejegyzés-sorozatnak néhány hónap után vége szakadt.

Elfogyott a kitartás, leült a kezdeti lendület, vagy legtöbbször nem éreztem tovább szükségét az írásnak, mert megoldódott (inkább megoldódni látszott) a gond, vagy éppen a titokban borzasztó türelmetlen énem kedvét szegte az, hogy a nagy önelemzés nem vezetett azonnali eredményre.

Egy-egy „kifulladást” pedig akár két éves szünet is követett: olyankor általában vettem egy új füzetet, ezzel is próbálva elhatárolódni a korábbi „énemtől”, reménykedve abban, hogy egy új füzet egy új Esztert hivatott hordozni.

Annak is oka van, hogy mégis mindig újrakezdtem, és így tettem a közelmúltban is (direkt nem 2018 januárjában, hanem még 2017 decemberében, mert az újévhez kötni túl snassz lett volna…) – azzal a határozott szándékkal, hogy még évek múlva is ezt folytatom majd. Méghozzá öt nagyon alapos, ráadásul tudományosan is alátámasztott oka van:

  1. Minden esetben jobban leszek tőle

Ironikus, hogy amikor éppen nyúz az élet, és elkeserítő, fájdalmas dolgok történnek velem, vagy csalódnom kell önmagamban, a legtöbbet éppen az segít, ha ezeket az eseményeket elmondom magamnak és írásban rögzítem.

És ez nemcsak az én személyes tapasztalatom! Nem véletlen, hogy pszichológusok, pszichiáterek régóta alkalmazott és jól bevált módszere az, hogy a naplóírást adják fel házi feladatként pácienseiknek. A Texas University pszichológusa, James Pennebaker kutatásai is azt igazolják, hogy

a traumatikus események leírása nagy mértékben oldja a stresszt, és megerősít minket lelki- és mentális egészségünkben.

  1. Felvértez a jövő kihívásaival szemben

Ha egy életszakaszban már találkoztam egy problémával, és megoldani nem is, de rögzíteni tudtam az eseményeket, felbecsülhetetlen munícióval rendelkezem ahhoz, hogy ha legközelebb hasonló akadály kerül elém, akkor megugorjam azt – vagy legalábbis ne eleve rossz eszközökhöz nyúljak.

A napló segít pontosan emlékezni, a leírt szöveg nem változik vagy nem szépül/halványul/fojtódik el, mint az emlékeink. A napló hűséges fegyverhordozó (szélmalom)harcaink során: az írás segít őszintének maradni, és az igazán értékes tapasztalatainkat lelki szerszámosládából előhúzható, és problémamegoldó csavarhúzóként tárolja számunkra.

  1. Segít kívül helyezkedni magamon

Naplót írni olyan, mint csendben lenni: akkor arra koncentrálsz, hogy végighallgasd magad, naplóíráskor pedig arra, hogy szavakba öntsd, ami benned van. A szavak teremtő erejét észrevétlenül használod, beazonosítod, és magadon kívülre rögzíted, „kiírod magadból”, amit bent hordozol. Nem „veted ki” magadból végleg a történteket, de pillanatfelvételt készítesz a hömpölygésről, a káoszról, vagy épp a nyugalomról. Minthogy nem tartanak örökké a dolgok, a változást leginkább sok-sok több képkocka, ez esetben bejegyzés egymás mellé helyezésével követhetjük nyomon. Más szóval: a naplóírás segít neked lepergetni magad előtt életed filmjét (anélkül, hogy veszélyeztetnéd a testi épségedet…).

  1. Edzi az agyat, segít kitartani

Jellem- és szellemformáló erővel is bír a naplóírás. Dr. Liebermann, a Los Angeles-i University of California kutatója arról a kísérletről számolt be, ahol naplóírók és az érzelmeiket tudatosan kontrollálni próbálók agyi működését vetették össze egymással. A gépek kijelzői pedig nagyon hasonló képeket mutattak a kétféle tevékenységet végzők agyműködéséről.

A „Bridget Jones-effektust” felfedező csoport álláspontja röviden ez: ha rögzítjük az érzelmeinket, azzal segítünk az agyunknak akaratlanul is feldolgozni, majd a helyén kezelni azokat.

A kutatás másik izgalmas vetülete, hogy a férfiak számára még nagyobb segítséget jelent az érzelmi történések naplóba rögzítése, mint a nőknek. Az eredményekből az is kiderült, hogy a lelki jóllétet sokkal nagyobb mértékben segíti elő a kézzel írt napló, mint a gépelt.

Továbbá, mivel a napló az egyik legékesebb bizonyítéka annak, hogy a rendszeresség és az állhatatosság százszorosan megtérül, ha ezt egyszer megtapasztaltuk, sokkal könnyebb lesz kitartani és rávenni magunkat, hogy újra és újra tollat (vagy klaviatúrát) ragadjunk, és a napló vezetése által az életünket is vezetni tudjuk valamelyest.

  1. Segít hálát adni

Van egy volt csapattársam, aki az általános iskolában, osztályfőnöki órán tanulta az élménynapló vezetését. Ő direkt erre a célra vesz egy füzetet minden évben, és abba gyűjti a színház-, koncert- és mozijegyeket, leveleket, aláírásokat, éttermi szalvétát, fotót, brosúrát, fesztiválos karszalagot, idézetet, életesemény dátumát, pecsétet… mindent, ami fizikailag is maradandó abból, amit átélt. Aztán – hihetetlen érdeklődéstől övezve! – minden egyes év decemberében egy Facebook-posztban összesíti, hogy milyen élmények érték abban az esztendőben (így a kézzel fogható „csomagnak” van egy felfogható terjedelmű digitális verziója is), és minden alkalommal úgy zárja a poszt szövegét, hogy „Köszönöm, 2015!” (nyilván az évszám mindig változik). Ez csak egy izgalmas és színes példa arra, hogy a napló nemcsak hűséges fegyverhordozónk, de életünk kincsesládája is lehet, hozzásegítve bennünket a hálára való képességhez: ami pedig a boldogságunk egyik fontos tényezője lehet.

Vezetem a naplót december óta, egyelőre kitartóan – és már most kiviláglik belőle a remény.

Írjatok ti is!

Források: itt és itt

Pennebaker, J.W. (1997). Writing about emotional experiences as a therapeutic process. Psychological Science, 8,  162-166.

Fotó: itt és itt

Szólj hozzá!
Király Eszter

Király Eszter

Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
Király Eszter

Pin It on Pinterest