AdvertisementAdvertisement

„Minél többet játszanak, annál többet tapasztalnak magukról” – Így segíti a néphagyomány a gyerekeket külső és belső világuk megismerésében

Szerző: | 2020. 08. 02. |

A Pszichoforyou-n sokat olvashattatok már arról, hogy milyen nagy jelentősége van a szüleinktől kapott mintáinknak, gyerekkori tapasztalásainknak. Az egyéni megélések mellett, írtunk már cikket a történelmi traumáink – jellemzően negatív – pszichés hatásairól is. De mi a helyzet a kollektív tudásunknak azzal a részével, ami nem a tudattalanunkban lappangva akadályoz minket a boldogulásban, hanem pont hogy a kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb élet kialakításában segíthet? Mitől és hogyan válhat a néphagyomány gyakorlása a testi-lelki-szellemi egészség fejlődésének zálogává, egy közösséget formáló és azt megtartó erővé?  Hogyan segíthetik a múltban gyökerező tradíciók a jelen nehézségeivel való megküzdésben a jövő generációját? Erről beszélgettünk Tálas Ágnes óvópedagógussal, népi gyermekjáték- és néptáncoktatóval.

„Néphagyományunk generációkon át, a közösség tudásának legjavából, évszázadokon át csiszolódott és formálódott azzá, ami. Ebben a – népdalokban, néptáncokban, népi játékokban, népmesékben és a kézműves hagyományainkban élő – örökségben rengeteg ember tapasztalata és bölcsessége szintetizálódik. De nem csak emiatt lenne kár veszni hagyni ezeket a tradíciókat.

A népi hagyományok megismerése és gyakorlása révén olyan komplex eszköz- és tudástárat adhatunk át a gyerekeknek, amely a testi-lelki-szellemi fejlődésük mellett, a szociális készségeik kibontakozását is támogatja” – vallja Tálas Ágnes.

Igazi kincsesbánya

„A ’90-es évek közepén kezdtem el tudatosabban foglalkozni a népi játékok fejlesztő-gyógyító hatásaival. Akkoriban a Száraznád utcai Általános és Speciális Szakiskolában is tartottam foglalkozásokat fogyatékkal élő gyerekeknek. Az ott dolgozó gyógypedagógusok irányították rá a figyelmemet, hogy a gyerekek gyógyítása és fejlesztése szempontjából a népi játékok terepe egy igazi kincsesbánya” – idézi fel személyes szakmai útján a tradíció és a tudomány találkozásának első pillanatait Tálas Ágnes.

Azt, hogy a kollégák visszajelzése termékeny talajra hullott, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kezdetben csak gyerekeknek szervezett játékos foglalkozások mára egy öt pillérből álló komplex oktatás-módszertani rendszer részét képezik. A módszert – amelynek a néptánc és népi játékok mellett, a népzene, a népi ének, a kézművesség és a hagyományos mesemondás is része – ma már számos pedagógus, valamint oktatási intézmény ismeri és használja. Nem véletlenül.

Mire jó?

A népi játékok, a népzene, a népdalok, mondókák segítségével a gyerekek szókincse, ritmus- és zeneérzéke, test- és mozgáskoordinációja, beszéd- és szociális készsége is fejlődik. A mozgással egybekötött mondókázás az általános mozgásfejlesztés mellett, a testséma kialakításában is fontos szerepet játszhat. Utóbbi azért nagyon fontos, mert a gyerekek a saját testükből kiindulva érzékelik a térirányokat, ami aztán később a nyelvi fejlődésben, majd az írás-olvasás tanulása folyamatában is meghatározó.

„Minél jobban tisztában van valaki a saját testével, annál jobban fog tudni tájékozódni a világban” – összegzi Ágnes, aki szerint az alábbihoz hasonló mondókák közös eljátszása, a testrészek megnevezése, érintése révén, a gyerekek a hagyományaik mellett, önmagukat is megismerik.

Itt a füle, itt az orra,

itt pedig a harapója!

Itt a keze, itt a lába,

itt meg a kis hasikája!

Közel áll a gyermeki lélekhez

„Tapasztalataim szerint a gyerekek nagyon erősen vonzódnak a folklórhoz. A gyermeki lélekhez nagyon közel áll ez a letisztult, egyszerű és tiszta kifejezésmód. Ezért is gondolom, hogy a népi hagyományok gyakorlása rengeteget segíthet a külső és belső világuk megismerésében” – fűzi hozzá Ágnes, aki szerint az egyszerre szervezett, ugyanakkor spontán foglalkozások sikerének titka a szabadság…

„Ezek a foglalkozások nem a teljesítményről, hanem a játék felszabadult megéléséről szólnak. Nem az a cél, hogy a végén mindenki tökéletesen megcsináljon egy tánclépést, hanem az, hogy az adott kereteken és szabályokon belül mindenki megtalálja a saját örömét és szabadságát”

– vallja Ágnes, aki szerint a néphagyományokban rejlő sokszínűség további hozadéka, hogy a különböző tevékenységek között ki-ki rátalálhat a saját habitusához, érdeklődéséhez közel álló kifejezésmódra.

„A szorongóbb, zárkózottabb gyerekek sokszor könnyebben tudnak kapcsolódni egy kézműves foglalkozáshoz, jobban elfogadják, ha közeledek hozzájuk, mint mondjuk egy jellegéből adódóan harsányabb zenés-táncos foglalkozáson. De az egészben az a legszebb, hogy a különböző aktivitásokon keresztül valahogy átjárhatóvá válik a gyerekek lelke, könnyebben nyitnak az ismeretlen, elsőre kevésbé vonzó aktivitások felé” – magyarázza Ágnes.

A hagyományos népművészeti tevékenységek mintáin alapuló foglalkozásokon a gyerekek több mindenben kipróbálhatják magukat, ez által egy szélesebb spektrumon fedezhetik fel a képességeiket. Ezek a tapasztalások aztán hozzásegíthetik őket a valós önértékeléshez, és ahhoz, hogy megérezzék az erősségeiket. Minél többet játszanak, annál többet tapasztalnak magukról – és a társaikról.

Közösségformáló erő

Mert arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindez közösségben történik – a népi játékok, és egyáltalán a néphagyomány markáns része a közösség és az, hogy abban együtt létezzünk és/vagy érezzük jól magunkat.

„A játék elsősorban csoporttevékenység, nemcsak a kultúra megismeréséhez és elsajátításához járul hozzá, hanem rögzíti a csoport más tagjaival való érintkezés eszközeit, módjait és szabályait” – fogalmazott Ágnes egy, a Pszichiátriai Társaság Zeneterápiás Munkacsoportjának tartott előadásában. A közel 25 éve elhangzott mondat szemernyit sem veszített aktualitásából, sőt.

Az, hogy korunk gyermekei már „digitális bennszülöttként” cseperednek, nem feltétlenül támogatja őket a szociális fejlődésükben… Az egyre inkább elidegenedő világban a kapcsolódás képessége, az hogy bizonyos (játék)szabályok betartásával képesek vagyunk egy közösségen belül alkalmazkodni és együttműködni másokkal, egyre fontosabb képességgé válik.

Ezen a területen is sokat adhatnak a foglalkozások, amelyek úgy válnak egy közösségformáló erővé, hogy közben a gyerekek személyisége és egyénisége nem szorul háttérbe – vagy, ahogy Ágnes fogalmaz: „vannak szabályok, de a szabályokon belül megvalósíthatod önmagad”.

Legyen mihez nyúlni, ha baj van

A néphagyomány részét képező verbális és nonverbális „kincsek” továbbörökítésének, és ezeknek a foglalkozásoknak a hosszú távú célja, – a gyógyulás és a fejlesztés mellett – az is, hogy amikor a gyerekek felnőnek, akkor „legyen mihez nyúlniuk, ha baj van” – fogalmaz Ágnes.

„Értem ez alatt, hogy ezek a legtöbbször szavakon túli tevékenységek – a tánc, az alkotás vagy az ének – később olyan megküzdési stratégiaként is funkcionálnak, amely kapaszkodót jelenthet egy-egy nehéz élethelyzetben.

Alkotni, táncolni, énekelni egyszerre örömforrás, ugyanakkor egy önkifejezési mód, ami rengeteget segíthet abban, hogy egy fájdalommal teli élethelyzetben „egyszerű tartással és felemelt fejjel stabilak tudjunk maradni”.

Tálas Ágnes szerint a népi hagyományok és az azokkal „átitatott” foglakozások minden gyermek, – különös figyelemmel a tanulászavaros és fogyatékkal élő gyerekekre – számára sokirányú fejlesztési lehetőséget rejtenek magukban. Ezért is lenne szerinte fontos, hogy ez a tudás minél több pedagógus kolléga eszköztárának a része legyen.

Ezt a missziót szolgálja az elmúlt hónapban életre hívott online képzési tér és oktatói közösség – a Lipinka (A Lipinka a libikóka régies elnevezése – a szerk.), amelyet Kiss Zsolt, népi gyermekjáték- és néptáncoktatóval, hermeneutikai és kulturális szakértővel közösen indítottak el.

Az oldalon többek között kidolgozott foglalkozástervek, népi játékok, mondókák, népdalok, videó- és hanganyagok is fellelhetőek. Ha érdekelnek a részletek, kattints ide.

Mit mond a szakértő?

“Bár a néptánc oktatás és a néphagyományőrzés nem tekinthető a mostanában divatos értelemben vett fejlesztő foglalkozásnak, azaz nem készít előzetesen valamiféle képességprofilt, és nem nyújt ez alapján személyre szabott, egyéni fejlesztési tervet, mégis, általánosságban elmondható, hogy számos módon lehet fejlesztő hatása gyermekeknél – túl az elsődleges célon, a zenei- és táncismeretek, néphagyományok átadásán” – mondja Haraszti Tamás, tanácsadó szakpszichológus.

A szakember hozzátette: a zenei oktatással, táncoktatással fejleszthető sok olyan terület, melyre egyébként is külön figyelünk a kisgyermekek fejlődése során: a memória, bevésődés, felidézés, a keresztcsatornás működésmódok, a nagymozgáson át a finommotorika fejlesztése, a téri tájékozódás, testséma, a feladattudat, feladattartás területeit és még sorolhatnánk. Csak hogy egy kézzelfogható példát vegyünk: hallott információt más modalitásba fordítva, egy modellszemélyt (az oktatót vagy a társunkat) lekövetve cselekvésbe (performációba) kell átültetni a gyermekeknek. Sokszor ráadásul a hallott modalitás eltér a cselekvéstől: a hallott (auditív) instrukcióra mozgásos (motoros) választ kell adni, például tapsolni kettőt, körbefordulni stb. Ezek egy óvodai nagymozgásos feladathelyzetben rokonok a későbbi iskolai tollbamondás helyzetével, ahol egy hallott információt motoros, írásos performációba kell fordítanunk. Akár ilyen konkrét helyzeteket is jól előkészít egy ilyen foglalkozás.

A szakértő szerint a foglalkozások előnye, hogy jól beilleszthetők például az óvodai keretek közé, az egyébként is összeszokott óvodai csoportban a gyermekek érdekes játékként olvadnak bele a helyzetbe, nem „feladatként” fogják fel azt, mégis fejlődik a feladattudatuk. Ráadásul az óvodapedagógusok mindennapi, játékos fejlesztő tevékenységével is jól rokonítható helyzetekről beszélünk. A gyermekek akár vegyes korosztályokban is egyszerre vehetnek részt az élményben, mert itt nem feltétlen a technikai tudás csiszolásáról van szó, a különböző életkorú és fejlettségű gyermekek mind a maguk módján és szükségleteik szerint csatlakozhatnak.

“Az említett módszer további előnye, hogy egy komplex foglalkozás. Nem kifejezetten fejlesztő torna, mégis nagyon sok jó fejlesztő mellékhatása van az arculati koncepción túl. Akár a gyógypedagógiai vagy pszichológiai értelemben klasszikusan fejlesztésnek hívott módszertanokkal is jól párosítható kiegészítő fejlesztés lehet a külön segítségre szorulóknak is, de segítője lehet minden gyermeknek – és talán épp ez az általános elérhetőség a legnagyobb erőssége” – vélekedett a szakértő.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This