„Mintha az én alkoholizmusom súlyosabb lett volna, mint egy férfié” – Nők és az alkoholizmus

Szerző: | 2020. 12. 21. |
A cikk érzékeny témájára való tekintettel ezen az oldalon nem jelenítünk meg reklámokat.

Az alkoholizmus nem válogat – fiatalokat és időseket, gazdagokat és szegényeket, férfiakat és nőket egyaránt érint. Az alkoholbetegség már önmagában egy erőteljes bélyeg és tabu a társadalomban, azonban a női alkoholizmust eleve nagyobb megvetés és értetlenség övezi. Felépülő alkoholbeteg nők osztják meg saját tapasztalataikat és élményeiket.

Az alkoholizmust sokáig főként a férfiak káros szenvedélyének tartották – elég, ha előhívjuk azt a sztereotíp képet, ami szerint a nagybetűs Alkoholista egy idősebb, rossz anyagi körülmények között élő férfi. Beszédes az, hogy az Anonim Alkoholisták önsegítő közösségét férfiak alapították, alapvető könyvükben külön fejezetet címeztek az alkoholbeteg mellett élő feleségeknek – de a férjekhez szóló rész hiányzik…

Tegyük azért hozzá, hogy a könyv 1939-ben íródott: az azóta eltelt évtizedek során a feminista mozgalmak és a társadalmi szerepek körüli változó gondolkodás eredményeként a női alkoholfogyasztással kapcsolatban oldódott a tabu. Gondoljunk csak a kisgyermekes anyukák jól megérdemelt ellazulását célzó, a neten szélsebességgel terjedő „wine o’clock” kifejezésre, vagy azokra a színes-szagos, szirupos koktélokra, amiket kifejezetten azoknak a hölgyeknek kreáltak, akik úgymond italozás közben is meg akarják őrizni nőiségüket.

Anna 43 éves, nemrég fejezte be három hónapos rehabilitációs programját. Úgy véli, a függőségre való hajlam mindig is ott volt benne, problémás ivászata 15 évvel ezelőtt kezdődött.

„Mindig azt hallottam, hogy egy nő ne igyon, mert az nem szép – szerintem ebben a megfogalmazásban minden benne van. Valahogy a nőknek nincs meg az a lehetőségük, hogy úgy legyenek alkoholisták, mint a férfiak. Ha egy szórakozóhelyen egy férfi részegen dülöngél, az nem tragédia, sőt, inkább elismerés jár érte! Bezzeg ha egy nő teszi ugyanezt… Hát hogy lehetséges, hogy egy nő iszik, ilyen egyszerűen nem lehet…?! De igenis, hogy van: én is alkoholista vagyok, és ittam, mint egy kefekötő.” – véli Anna.

„Ha egy férfi iszik, az még elmegy, de ha egy nő, az elképzelhetlen…”

Ugyan a statisztikák szerint továbbra is több a férfi alkoholbeteg, de a nők  kezdenek felzárkózni: egyre inkább csökken a férfi és női szerhasználat elterjedtsége közti különbség. Jó kérdés, hogy a női részről a növekvő tendencia azért van, mert valóban több lett a szenvedélybeteg nő, vagy eddig is léteztek, csak zárt ajtók mögött, így a statisztikák elől is rejtve maradtak. A női szerhasználók így láthatatlanból látható, de továbbra is erőteljesen stigmatizált csoporttá váltak. Ezt az elítéltségét saját bőrén tapasztalta a 60 éves Ildikó is. Felépülése során több visszaesése is volt, így több kezelésen is részt vett, amelyek után absztinenciáját időszakosan tudta tartani. Az alkohollal szembeni tehetetlenségének beismeréséhez hosszú és nehéz út vezetett – azóta józanodását egyfajta újjászületésnek éli meg.

 „Mindig úgy éreztem, mintha az én alkoholizmusom súlyosabb volna, mint egy férfié. Az eddigi terápiáim során tapasztaltam, hogy sajnos még az orvosok is másként beszéltek a női betegekkel, mint a férfiakkal. A pszichiátrián nem is mondtam meg senkinek a kórteremben, hogy miért vagyok ott. Ezzel nem csak én voltam így: az osztályon volt még három betegtársam, akiket előzőleg az addiktológiai osztályról ismertem, így tudtam róluk, hogy ők is alkoholisták, és ők se beszéltek erről nyíltan.

Legfeljebb annyit mondtak magukról, hogy függők, de azt nem mondták ki, hogy alkoholbetegek – volt, aki inkább gyógyszerfüggőségre hivatkozott. Előfordult olyan is, hogy a takarítónő mesélt nekünk sztorikat alkoholista nőkről… Teljesen élesben hallhattuk azt, hogy mi is a véleménye arról, ha egy nő iszik. Megfogalmazta a maga módján, hogy ha egy férfi iszik, persze az se jó, de az még elmegy, viszont ha egy nő, hát az elképzelhetetlen…”

A szégyen fenntartja a függőséget

Szenvedélybetegekkel való munkám során magam is tapasztalom, hogy általában kevesebb az ellátásba kerülő nő, mint férfi. Ahogy fentebb is írtuk, ez nem feltétlenül azért van, mert annyival kevesebb lenne az alkoholproblémával küzdő nő – a háttérben inkább az állhat, hogy a nők továbbra is nagyobb szégyennek élik meg alkoholizmusukat. Nem véletlen, hogy a nők között nagyobb arányban vannak zugivók, a férfiak kevésbé rejtegetik az alkoholt, így környezetük számára is hamarabb feltűnik problémás ivászatuk. A szégyen és a titok fenntartják a függőséget, és megakadályozzák azt, hogy belássák a szerrel szembeni tehetetlenségüket, és eljussanak a segítségkérésig.

A hazugságok és a szégyen végig elkísért, a közvetlen környezetemben sem mondtam el senkinek. Amikor a szomszédok látták, hogy elvitt a mentő, nekik is ugyanúgy hazudtam, amikor kérdezték, hogy miért kellett kihívni hozzám. De nem csak én, a gyermekeim is hazudtak arról, hogy mi is az édesanyjuk problémája. A kisebbik lányom mesélte, hogy amikor elmondta az osztálytársainak, hogy az anyukája alkoholista, akkor egyetlenegy barátnője maradt. Nemcsak azt szégyelltük, hogy alkoholista vagyok, hanem azt is, hogy nő létemre vagyok az. – idézi fel Ildikó.

A bódultság hamis biztonsága

Ugyan az alkoholizmus kialakulásának genetikai háttere van, ugyanúgy szerepet játszanak a környezeti hatások és a nehéz élethelyzetek. A női élettörténetekben markánsabban jelennek meg a kapcsolatokon belül elszenvedett traumatikus élmények, különösen az abúzus, ami összeköthető a szerhasználattal. Ezen kívül az alkoholista nők esetében a származási családon belül, a felmenők között gyakoribb a szenvedélybetegség, mint a férfiaknál.

A függőségre hajlamos nőknél az alkohol és a kapcsolati problémák gyakran kéz a kézben járnak. A szer- és a társfüggőség kombinációja igazán veszélyes, így ugyanis fokozottan élik meg a kiszolgáltatottság és tehetetlenség élményét.

Felnőttként gyakran élnek bántalmazó kapcsolatban, vagy kötnek ki szerhasználó partner mellett, ami még mélyebbre lökheti őket függőségükben. A konfliktusok elől látszólagos menedéket kínál az alkohol: a bódultsággal egy olyan elszigetelt világot hoznak létre, ahol legalább időszakosan megélhetik a felszabadultság és biztonság illúzióját.

Több felépülő nő számol be arról, hogy csak ittasan volt bátorságuk ahhoz, hogy kiálljanak magukért, és az addig felgyülemlett frusztrációt kiadják. Gyakran az ital által próbálják meg visszaszerezni a kapcsolatukban elvesztett kontrollt, azonban cseberből vederbe esnek: végül ahogy a társ, úgy az alkohol is legyőzi őket.

Anna sokáig szociális ivóként funkcionált, válása után vált gyakoribbá és mértéktelenné italozása:

„Miután huszonévesen felbontottam a házasságomat, kinyílt a világ, belevetettem magam a bulikba és a társasági életbe. Már akkor megéreztem az ital erejét: oldottságot, felszabadultságot és bátorságot adott. Az alkohol szépen lassan gyűrűzött be az életembe. Lett egy párkapcsolatom a házasságom után, ekkor már otthon is elkezdtem iszogatni.

Ha vettem egy üveg bort, hogy majd ketten megisszuk este, az lett belőle, hogy a párom megivott egy fél pohárral belőle, a többit mind én ittam meg. Nekem az alkohol a szomorúságomat erősítette fel, nagyon depresszív hangulatba kerültem tőle. Az akkori páromnak az volt a megoldása, hogy lekevert egyet, csak hagyjam már abba a sírást.

Azt vettem észre, hogy egyre többet iszom. Munka után már szinte mindig ittam, egyre inkább szükségem volt arra az ellazultságra, amit az alkohol adott. Egy idő után elkezdtem dugdosni az italt, majd eljutottam odáig, hogy napi szinten két üveg bort is megvettem. Azért két üveggel, hogy biztonságban érezzem magam – ha elfogy az egyik, már ott legyen a következő”.

Hiába pusztít, mégis első marad

A személyes történetekben fellelhető mintákon túl további különbségek vannak a férfi és női alkoholizmus között. Az eltérő biológia működés hatására a nők hamarabb kerülnek intoxikált állapotba, ezen kívül többféle egészégügyi károsodást is okoz nekik mértéktelen ivászatuk. Függőségük gyakrabban jár együtt hangulati, étkezési vagy személyiségzavarral, amely megnehezítheti a megfelelő ellátásba kerülést és felépülési esélyeiket.

A különbségek ellenére mindkét nem ugyanúgy megéli a szenvedélybetegség mélységeit: a kontroll és a mértéktartás hiányát, a tagadást és a szenvedést. Hiába okoz az alkohol mérhetetlen pusztítást testi-lelki egészségükben, kapcsolataikban, karrierjükben és önértékelésükben, mégis az ital marad az első helyen. Pontosan ez az alkoholizmus csapdája, ami nemcsak egy nem-függő, hanem gyakran maga a szenvedélybeteg számára is érthetetlen és kínzó.

„A mélypontomat akkor értem el, amikor nyugtatóra ittam rá a vodkát, és az apukám a garázsban teljesen öntudatlan állapotban talált rám.  Ha ez nem történt volna meg, lehet, hogy most nem lennék itt. Úgy gondolom, ha nem hagytam volna abban az ivást, végem lett volna egy hónapon belül. Ezzel kimerítettem azt a tárházat, ami az én életemben lehetséges. A teljes elmagányosodáson, a lelki kínokon túl már mindenhol fájdalmam volt a testemben: a májamban, az epémben, a gyomromban. Olyan fizikai és lelki állapotba kerültem, hogy attól féltem, meg fogok halni. Sírva könyörögtem a Jóistennek, hogy ne jussak italhoz, és kapjak olyan segítséget, ami által ki tudok ebből kerülni. – emlékszik vissza Anna legsötétebb időszakára.

A legnagyobb ajándék: egy józan anya

Az „alkoholista nő” bélyegénél még erőteljesebb és szégyennel telibb az, ha egy édesanya alkoholista. A csoportos foglalkozásokon látom azt, hogy még támogató női sorstársak jelenlétében is rendkívül nehéz beszélniük arról, az alkohol hogyan rombolta le gyermekükkel való kapcsolatukat, és szorította háttérbe anyai feladataikat.

Borzasztó nehéz beismerni és kimondani, hogy az alkohol volt a legfontosabb, még a gyermekemnél is. Igen, alig vártam, hogy a gyermekem elaludjon, mert akkor tudtam inni. Volt, hogy már meg se vártam, hanem sutyiban töltöttem, mert nem bírtam ki.” – mondja Anna, aki egy 10 éves kisfiú édesanyja.

A szembesülés természetesen nem menti fel a felelősség alól az édesanyákat, és ezt ők nagyon is jól tudják. Az őszinteség elengedhetetlen a józanodáshoz, csak így adhatnak esélyt maguknak arra, hogy jóvátételt nyújthassanak gyermekeik számára, és még időben meggyógyíthassák az általuk okozott sebeket.

Megfigyeltem azt, hogy míg a férfiak általában munkájukra hivatkozva mondják le felvételi időpontjukat, addig a nők úgy gondolják, nem engedhetik meg maguknak, hogy akár hónapokra távol legyenek gyermekeiktől. A kezelési program elején sokan számolnak be bűntudatról, amiért az intézményben, és nem velük vannak. Fontos ilyenkor tudatosítani, hogy ez a pár hónap semmi ahhoz képest, amennyi időt elvett az alkohol gyermeküktől, és hosszú távon a legnagyobb ajándék a gyermekek számára egy józan anya, aki elérhető, megbízható és valóban tud a szükségleteire figyelni.

Nem vagytok egyedül!

Megkérdeztem Annát és Ildikót, hogy lenne-e olyan üzenet, amit mindenképpen szeretnének átadni női sorstársaiknak. Természetesen volt – így zárásul az ő gondolataikat osztanám meg.

Az én üzenetem nagyon egyszerű, nekem is ezt kellett volna tennem: minél előbb kérjenek segítséget! Nagyon fontos, hogy ne csak a barátnő, a házastárs, a szomszéd tudjon róla, hanem egy szakembert is be kell vonni a folyamatba, hogy minél előbb a felépülés útjára léphessen. Ne feledjük el azt, hogy ez egy halálos betegség, ami nem múlik el magától.” (Ildikó)

Ne féljetek, nem vagytok egyedül! Most biztos még nagyon sötét és reménytelen minden, de van kiút! Sokan vagyunk mi, felépülő alkoholbeteg nők – merjétek kinyújtani a kezeteket, hogy megláthassunk titeket!” (Anna)

Forrás: Kaló Zsuzsa (2020). Bevezetés a szerhasználó nők világába. Budapest, ELTE PPK – L’Harmattan Kiadó



LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.

Pin It on Pinterest

Share This